Ha valaki nem akar diákhitelt felvenni és a családja szegény, akkor legyen annyi ambíciója, hogy megkíséreljen eljutni a csúcsokra, felmászni fél lábbal a Himalájára – mondta Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár.
Négy távozó már biztosan lesz a Bajai Labdarúgó SE együtteséből a télen, ám érkezők is lehetnek. Goretich Krisztián vezetőedző nincs könnyű helyzetben.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu déli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A neonáci Német Nemzeti-demokrata Párt (NPD) betiltását célzó alkotmánybírósági eljárás megindításáról döntött pénteken a Bundesrat, a német törvényhozás felsőháza.
A jelenlegi állapotok szerint a befektetők ismét Európa felé fordíthatják tekintetüket, az európai részvények jövőre jobban teljesíthetnek, az euró pedig rövid távon erősödhet az amerikai devizával...
Az állampolgárok Orbán-kormánnyal elégedetlen nagy többségében is elemi igény él az ellenzéki összefogás iránt- írta Gyurcsány Ferenc Mesterházy Attilának abban a levélben, melyben a két párt közötti tárgyalásokról van szó.
A Földön káosz uralkodik. Az emberek soha nem hagyják el szűk életterüket, csak lakhelyük közvetlen szomszédságában vállalnak munkát, s vállaikon súlyos terheket cipelnek a feltöredezett, sárral borított úttesten. Néhol egy-egy szekeret vontató ló vagy szamár is feltűnik a színen, hiszen a négylábúak a gépkocsik eltűnésével a haldokló kereskedelem és a primitívvé fajult ipar utolsó mentsvárai…
A neonáci Német Nemzeti-demokrata Párt (NPD) betiltását célzó alkotmánybírósági eljárás megindításáról döntött pénteken a Bundesrat, a német törvényhozás felsőháza.
Elkészült és szombattól a rendőrség honlapján mindenkinek hozzáférhető az ország bűnügyi térképe - jelentette be az országos rendőrfőkapitány általános helyettese egy pénteki sajtóbeszélgetésen, Budapesten.
A delet elhagyva kisebb megingást láthatunk a hazai piacon, a BUX 0,3%-os csökkenést mutat. A vezető részvények kivétel nélkül néhány tized százalékos gyengülést mutatnak. A régiós piacok is óvatosan...
Az elkövetkezendő években folytatódhat a dinamikus növekedés az okostelefonok piacán, a várakozások szerint 150 milliárd dollárosra növekedhet 2014-re. A Dell azonban nem akar részesülni ebből, kilép...
Thibaut Courtois, a spanyol Atlético Madrid 20 esztendős belga kapusa a Marca-nak nyilatkozott a hétvégi barcelonai látogatásuk kapcsán. A kapus nem fél Messitől...
Éjjel a briteknek adott negatív kilátásokat a S&P, azután a Fitch Ratings megerősítette Franciaország lehetséges legjobb, "AAA" államadós-besorolásait.
Az Eurostat ma közzétett adatai alapján mérséklődött az infláció novemberben az euróövezetben és az Európai Unióban egyaránt. A foglalkoztatottság a várt stagnálással szemben csökkenést mutatott a harmadik negyedévben az euróövezetben.
Az alapvető jogok biztosa az Emberi Erőforrás Minisztérium államtitkárának írt azonnali véleményében jelezte, elfogadhatatlannak tartja a nagy értékű gyógyszeres kezelések számának drasztikusan csökkentését célzó jogszabály-módosítás tervezetét. Szabó Máté szerint a tárca koncepciója a kiszolgáltatott helyzetben lévő betegek élethez és emberi méltósághoz való jogával, valamint az egyenlő bánásmód…
Miklós Edit a 29. helyen végzett pénteken a női alpesi sízők Val d'Isere-ben rendezett lesikló Világkupa-versenyén, ezzel újabb pontokat szerzett, s a szakági versenyben nyolc pontjával a 31.
A kormány által megkötött stratégiai megállapodások nem adnak eszközt a cégeknek ahhoz, hogy befolyásolják a kormány időnként vállalatokat büntető gazdaságpolitikáját, idézi a Wall Street Journal...
Az életkor előrehaladtával egyre többen terveznek saját megtakarítást nyugdíjas korukra, de valós tartalékkal csak a nyugdíj előtt állók negyede rendelkezik. Pedig létezik az előtakarékosságnak állam által is támogatott, adómentes formája: a Nyugdíj-előtakarékossági Számla (NYESZ), melyet a kedvezőbb kondíciók miatt év végéig még különösen megéri megnyitni. Aki nyugdíj-megtakarításán kívül is…
Tizenegy magyar ugrott medencébe a délelőtti selejtezős programban az isztambuli rövidpályás világbajnokság pénteki versenynapján, ám közülük csak háromnak - Hosszú Katinkának, Cseh Lászlónak és Gyurta Dánielnek - sikerült továbbjutnia.
Az Euro NCAP soha sem rest, ha autók töréséről van szó. A múltkori csokor négykerekű után ezúttal még érdekesebb területre merészkedett: az üzleti célú, nagyobb méretű egyterűket, avagy kisbuszokat és áruszállítókat tört.
A neonáci Német Nemzeti-demokrata Párt (NPD) betiltását célzó alkotmánybírósági eljárás megindításáról döntött pénteken a Bundesrat, a német törvényhozás felsőháza.
Manteca - Brutális kegyetlenséggel lőtt le egy családapát az a rendőr, akit végül nem vontak felelősségre az eset miatt. A kivégzésről videófelvétel is készült.
Miközben az euróövezetben 2006 óta a legalacsonyabb a foglalkoztatottság, csökkent novemberben az euróövezeti és az uniós éves infláció. Magyarországon a legmagasabb az infláció az Unióban.
Gyenge kifogással próbálja elütni a nemi erőszak vádját a népszerű brit sorozat, a Hollyoaks egykori sztárja, Simon Morris (42), akit egy 15 éves lány megerőszakolásával vádolnak.
Az új médiakultúra elsajátítója képes eligazodni a szinte végtelen mennyiségű és minőségű tartalmak között, a maga javára fordítja a médiát és tudatos használatával maga is olyan tartalmakat készít és oszt meg, amellyel gazdagítja azt - fogalmazta meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke a fiatalok médiaértés-oktatásának célját annak alkalmából, hogy egy, az NMHH és partnerei által…
A Magyar Államkincstár új elnöke december 15-től dr. Kandrács Csaba lesz - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. A MÁK új elnöke eddig a Nemzetgazdasági Minisztérium Kincstárért felelős helyettes...
Az Origo úgy tudja, hogy az Ab hamarosan dönt az Alaptörvény átmeneti rendelkezéseiről, mivel több nem átmeneti rendelkezés is került a törvénybe. Ilyen a választási regisztráció is, így ez a döntés az első lépés lehet a szabály eltörléséhez.
Az MLSZ-ben elkészítették a Ligakupa negyeddöntőinek a párosítását. A negyeddöntőben máris csúcsrangadóra kerülhet sor. A DVSC-TEVA a Videotonnal került össze.
Tizenegy magyar közül közülük csak háromnak - Hosszú Katinkának, Cseh Lászlónak és Gyurta Dánielnek - sikerült továbbjutnia az isztambuli rövidpályás világbajnokság pénteki versenynapján.
Német sajtóhír szerint a svájci Sébastien Buemi nem lesz az olasz Ferrari istálló Forma-1-es versenyzője. Ezt a versenyző maga tagadta a német Motorsport Magazinban.