Lakshmi Mittal, az ArcelorMittal vezérigazgatója szerint az amerikai piac új növekvő fázishoz érkezett az új pala-alapú szénhidrogén lelőhelyekből fakadóan, ami alacsony energiaárakat tenne lehetővé, ez pedig kedvező az olyan energiaigényes iparágak számára, mint amilyen az acélipar is. A vezérigazgató ezen felül bejelentette, hogy a cég érdeklődhet a Thyssenkrupp alabamai acélipari üzeme iránt.
A délelőtti kötvényaukciók visszafogott vételi érdeklődése, de terv feletti eladása után is meghirdetett délutánra nem-kompetitív tendereket az Államadósság Kezelő Központ, amelyek keretében további...
Átlag alatti, 7 milliárd forint alatti forgalom mellett szűk sávban mozgott ma a BUX. A hazai parkett végül 0,1%-os emelkedéssel zárt a vezető részvények vegyes elmozdulása mellett. A nagyok közül az...
Óriási botrányt okozott a világhírű angol énekes, Morrissey kijelentése. A zenész közölte, szerinte Katalint kell okolni az ápolónő öngyilkossága miatt.
BUDAPEST – Müller Attila (31) és új kedvese, Rajnai Réka (23) olyannyira egymásra talált, hogy máris egy közös műsorba vágnák a fejszéjüket. A műsorvezető október végén talált rá szerelmére, akit alig 100 óra ismeretség után mutatott be a nagyközönségnek.
A Cyclingnews.com mértékadó kerékpáros portál beszámolója szerint a 2013-as esztendőben Blanco Pro Cylcing Team néven versenyez tovább a Rabobank együttese.
A Magyar Kézilabda Szövetség verseny albizottsága csütörtökön kizárta a Kecskemét felnőtt, junior és ifjúsági csapatait az országos bajnokságokból, valamint az utánpótlás kupákból.
A kormány, a szakszervezetek és a munkaadók között született megállapodás alapján a kabinet tizenegy nehéz helyzetben lévő ágazatban fél évig átvállalja a minimálbérek emelésének költségeit - mondta Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke.
Továbbra is visszaeső hitelezést vetít előre a KPMG vállalathitelezési hangulatindexe, amelynek értéke a tavaszihoz képest ugyanakkor némileg javult, főleg annak köszönhetően, hogy a bankok hitelezési hajlandósága egyes hiteltípusoknál növekedett....
Több fővárosi és vidéki középiskolában is sztrájkba kezdtek a diákok. Pécsett élő lánccal vették körül a városházát, a fővárosban pedig az oktatási államtitkárság elé vonulnak. Több helyen a tanárok is támogatják a diákokat, máshol viszont megtiltották a tüntetést. Balog Zoltán közben ismét megbeszélésre hívta a HÖOK elnökségét, azonban a hallgatói szervezet december 18-án érne csak rá. Orbán…
A magyar női kézilabda-válogatott az olimpiai és világbajnok, címvédő norvég csapattal találkozik szombaton a szerbiai Európa-bajnokság elődöntőjében, mivel a középdöntő újvidéki csoportjának zárófordulójában a montenegróiak legyőzték a spanyolokat, s ezzel bebiztosították első helyüket a hatosban.
Elkezdődött csütörtök délután az Európai Unió állam- és kormányfőinek idei utolsó csúcstalálkozója, amelynek célja, hogy lefektessék, hogyan mélyítik tovább együttműködésüket a gazdasági és monetáris unió területén.
Lányok, kár tagadni, bár az évek telnek, de mi még mindig odavagyunk a szívdöglesztő skót színészért, Gerard Butlerért. Nem is csoda, hiszen folyamatosan a szemünk előtt van. Legutóbb a Kispályás szerelem című filmben láttuk, el is gondolkoztunk - és felelevenítettük korábbi filmjeit a szerkesztőségben -, miért is van ránk ilyen nagy hatással? íme 5 ok, amivel biztosan ti is egyetértetek majd.
Egy kínai férfi 7 óriásgolyót tervezett, amelyben 14 ember fér el. A szerkezet acélvázas, légmentesen zárható, így semmilyen természeti katasztrófa nem fog ki rajta. Saját oxigéntartálya és biztonsági öv is van benne, meg néhány extra. Egy ilyen golyó előállítása 10.3 millió forintba kerül.
Az ÁKK duplájára emelte a lakossági eurókötvény kibocsátási keretösszegét, a termék igazai sláger lehet, az előző mennyiség felét is gyorsan elkapkodták.
Nyolcvanöt millió euró (24 milliárd forint) értékű bankcsalást leplezett le a román ügyészség, amelyben bankigazgatók, hivatalnokok, közjegyzők és ingatlanérték-becslők is érintettek. A szervezett...
Ténymegállapító munkacsoport felállítását kezdeményezte a parlament nemzetbiztonsági bizottságának LMP-s képviselője azoknak az információknak a kivizsgálására, melyek szerint feltételezhető, hogy kapcsolat lehet a szervezett bűnözés és a titkosszolgálatok között.
Cseh László és Verrasztó Dávid személyében két magyar érmest is köszönthettek a 400 méteres vegyesúszás csütörtök esti döntője után a rövidpályás világbajnokság második versenynapján, Isztambulban.
Ezüstérmes lett Cseh László 400 méter vegyesúszásban az isztambuli rövidpályás világbajnokságon. A szám másik magyar indulója, Verrasztó Dávid bronzérmet szerzett.