Az orosz cég megállapodásra jutott lengyel partnerével abban, hogy új alapokra helyezik az orosz nagyvállalattól kapott földgáz árának kiszámítását. Ennek köszönhetően olcsóbb lesz a Lengyelországba szállított földgáz.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elemzése szerint a hazai pénzügyi szektor bizonytalanságát jelentheti a gazdasági növekedés hiánya és a jövő évi büdzsét érintő nyitott kérdések sokasága.
A McLaren versenyzője, Lewis Hamilton nagyon bízik abban, hogy még legalább egyszer esélye lesz arra, hogy a wokingi gárda színeiben futamgyőzelmet arasson a Forma-1-ben. Tovább »
Lehet jelentkezni, hiszen már igényelhető a mintegy 1,1 milliárd forintos támogatás az olyan új borászati gépek és technológiai berendezések vásárlására, amelyek javítják a vállalkozások összteljesítményét.
Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök szerint az államadósság növekedésével összefüggésben az első Orbán-kabinetnek, a Medgyessy-kormánynak és az első Gyurcsány-kormánynak kell önvizsgálatot tartania, amiért 1900 milliárd forinttal többet költöttek, a költségvetés alappályájához képest.
Még nincs döntés a jövő évi felsőoktatási keretszámokról, azok néhány héten belül kerülhetnek a kormány elé - mondta Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár kedden az MTI kérdésére, reagálva az Origón megjelent információra.
A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szerint a Nemzeti Drog Fókuszpont (hivatalos nevén: Nemzeti Kábítószer Adatgyűjtő és Kapcsolattartó Központ, NKAKK) éves jelentéséből számos olyan részt kitöröltek, amelyek rossz színben tüntették fel a kormány drogpolitikáját. A szervezet az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) háttérintézménye, éves jelentései a hazai és uniós drogpolitikai döntéshozás…
A kormánypárt szerint nem a fuvarozók ellehetetlenítésére irányul, hanem a gazdaság kifehérítését szolgálja az a módosító indítvány, amelyet négy képviselőjük nyújtott be az adótörvényekhez.
A férfi vízilabda válogatott nemrég lemondott szövetségi kapitánya elmondta, hogy az MVLSZ-elnöki poszt a jövőjét illetően az egyik a lehetséges esélyek közül.
Újra lesz háztáji Magyarországon – mondta Fazekas Sándor a szektor feltérképezésére és népszerűsítésére létrehozott szakmai munkabizottság alakuló ülésén. A vidékfejlesztési miniszter szerint kormányzati cél, hogy erősödjön a ház körüli állattartás, s hogy új konyhakertek és gyümölcsösök jöjjenek létre. A testület élén Szabó Csaba miniszteri biztos áll - olvasható a Vidékfejlesztési Minisztérium…
A republikánusokkal szimpatizáló amerikai hírcsatorna, a Fox News azt elemezte hétfőn, miképp nyerhet Mitt Romney republikánus elnökjelölt. A stúdióvendég Karl Rove, George W. Bush egykori elnöki főtanácsadója volt.
November 5-től újra igényelhető támogatás az olyan új borászati gépek és technológiai berendezések vásárlására, amelyek javítják a vállalkozások összteljesítményét - olvasható a Vidékfejlesztési Minisztérium sajtóközleményében.
Az Állami Számvevőszék szerint gyors és hatékony kormányzati beavatkozásra van szükség az önkormányzatok adósságrendezésében, mert 2007 és 2010 között összességében közel nyolcvan százalékkal nőtt a települések pénzintézetekkel szembeni tartozása.
Évközi és év végi váltók - eddig is külön szabályok vonatkoztak rájuk, és mindezt most megkavarja egy kicsit az, hogy a biztosítók most már év közben többször is hirdethetnek díjtarifát. Ettől függetlenül valószínűleg megmarad az év végi kampányidőszak, az autósok háromnegyede most is ilyenkor vált. A díjak kapcsán idén már érdemes szemezgetni a kiegészítő biztosításokból, aki ügyes, az idősebb…
A jó hír: Juhász Roland tagja a Zenit ellen készülő Anderlecht keretének. A rossz: vélhetôen nem játszik a két hete 1-0-ra diadalmaskodó oroszok elleni BL-meccsen.
33 éves, szüleivel él, és várja a szerelmet Kondricz Tamás, azaz Tomi gazda, aki az RTL Klub legújabb műsorában, a Házasodna a gazdában próbál párt találni magának
Köztudott, hogy a miniszterelnök presztízskérdést csinált a bírák nyugdíjazásának ügyéből. Orbánnak azonban be kell látnia, hogy ebből csak rosszul jöhet ki. A bírósági rendszer bedarálására tett kísérletei kudarcra ítéltek - írja közleményében Bárándy Gergely országgyűlési képviselő.
E hét elejétől ismét igényelhető összesen 4 millió euró (mintegy 1,1 milliárd forint) támogatás új borászati gépek és technológiai berendezések vásárlására.
A pénzügyi közvetítés nem működik, a termelő kapacitások erodálódnak, ezért a magyar gazdaság potenciális növekedése tartósan és radikálisan csökken - mondja a Portfolio.hu-nak adott interjújában...
Uzsorabűncselekmény miatt vették őrizetbe egy Nógrád megyei család négy tagját. A kállói házaspár és két gyermekük a segélyt és a családi pótlékot vették el adósaiktól - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese kedden az MTI-vel....
Megállapodásra jutott a Gazprom és lengyel partnere, a PGNiG abban, hogy új alapokra helyezik az orosz nagyvállalattól kapott földgáz árának kiszámítását. Ennek köszönhetően csökkenni fog a...
Az idei kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) kampányban 500 ezer váltóra számít a tavalyi 700 ezer után a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) - mondta Papp Lajos, a szervezet elnöke kedden sajtótájékoztatón Budapesten.
Az LMP vezérszónokai szerint abban kell konszenzusra jutni, hogyan alakítható ki egy olyan kiszámítható gazdaságpolitika, amely olcsóbbá teszi az adósságszolgálatot.
Úgy érzed, megtaláltad életed szerelmét és szinte teljesen biztos vagy benne, hogy ő a nagy Ő? Több mint egy átlagos kapcsolat? De honnan is lehetsz biztos az érzéseidben? Most elmondjuk, hogy mik azok a jelek ,amellyel biztosra mehetsz!
A Lotus Forma-1-es csapatát irányító Eric Boullier nagyon örül, hiszen vasárnapi győzelmével alakulata megmutatta, igenis komolyan számolni kell vele a királykategóriában. Tovább »
Országos konzultáció indul a Nemzeti Kutatás-Fejlesztési és Innovációs Stratégia 2020 tervezetéről - áll a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében. A stratégia célja a K+F ráfordítások növelése és a vállalatok helyzetbe hozása a nemzetközi piacon.
A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. (Szja) törvény szerint a munkáltatók kedvezményes közterhek fizetése mellett, béren kívüli juttatásként munkáltatói hozzájárulást adhatnak az önkéntes kölcsönös pénztár-tag munkavállalóiknak. Ez a lehetőség az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárakról szóló 1993. évi XCVI. törvény (Öpt.) szerint kizárólag a munkaviszonyban álló pénztártagokat…
Nem a taxisok "megadóztatására" vagy ellehetetlenítésére irányul, hanem a gazdaság kifehérítését szolgálja az a módosító indítvány, amelyet négy KNDP-s képviselő nyújtott be az adótörvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz - áll a kisebbik kormánypárt MTI-hez eljuttatott keddi közleményében.
Több ügyvédi iroda és magánszemély is benyújtott már végrehajtási kérelmet a jogerősen megítélt perköltségek, illetékek és ügyvédi díjak behajtására Meggyes Tamás volt esztergomi polgármester, fideszes országgyűlési képviselő ellen.
Egy éve a legalacsonyabb aukciós hozamon, de a másodpiaci hozam felett értékesített a szokásosnál magasabb meghirdetett összegben 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (DKJ) az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) kedden.
Nem ígérhetjük azt, hogy a következő 2-3 évben a magyar gazdaság növekedési üteme jelentősen gyorsabb lesz - jelentette ki a Heti Válasz mai konferenciáján Varga Mihály. Az EU/IMF-tárgyalásokért...