Jelentősen emelkednek a nyugdíjak Németországban, az ország nyugati részén élő nyugdíjasok több mint 8 százalékos, a volt NDK területén élő idősek pedig tíz százalékot meghaladó mértékű nyugdíjemelésre számíthatnak a 2016-ig tartó időszakban.
A januártól életbe lépő amerikai megszorítások elvileg 608 milliárd dollárt hoznak a konyhára. Ugyanakkor a gazdaság lassulása miatt a reális bevétel ennél jóval kevesebb lehet.
A globális szinten javuló kilátások miatt növekvő nyersanyag-kereslet felfelé hajthatja a nyersanyagárakat, aminek hatására a jelentős nyersanyag-exportáló országok figyelemreméltó gazdasági növekedést produkálhatnak a következő egy-két évben. A K&H újdonsága, a K&H plusz nyersanyagdevizák alap éppen ezen országok devizáinak erősödéséből nyújt részesedést.
A következő négy évben jelentősen emelkednek a nyugdíjak Németországban, az ország nyugati részén élő nyugdíjasok több mint 8 százalékos, a volt NDK területén élők pedig 10 százalékot meghaladó mértékű nyugdíjemelésre számíthatnak.
Mivel az év vége felé a szezonális munkák kifutnak, ilyenkor emelkedik a munkanélküliség, de éves szinten stagnálásra számítanak a megkérdezett elemzők.
Január 1-től miniszteri fizetés, vagyis közel 1 millió 500 ezer forint illeti meg Tarlós Istvánt, s ennek csökkentett része a többi városvezetőt - döntött a fővárosi kabinet....
Jó esély van arra, hogy Magyarország és Albánia a következő évtizedek európai nyertesei közé tartozzon - mondta a két ország gazdaságára utalva Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Tiranában, miután tárgyalt Sali Berisha albán kormányfővel.
José Mourinho, a Real Madrid mestere egy televíziós interjúban elmondta: rengeteg emlék fűzi az Interhez, és az olasz csapatban érezte magát a legjobban edzősködése során.
Mind saját tapasztalataink alapján, mind pedig a külföldi szaksajtó véleménye szerint a BMW új, s nem mellesleg immár hatodik generációs 3-as szériája kiváló autó. A típus egy generációváltással eddig még sosem változott annyit, mint most – de nem is csoda, hiszen még a típusjel is módosult: a korábban megszokott E-szériák után immár F-kódjelet visel a 3-as. Immár megérkezett az M-sportcsomag és a…
Az orosz külügyminiszter hangsúlyozta: Moszkva katonai együttműködése Damaszkusszal a Szíriában egymással szemben álló felek egyikének a támogatására sem irányult.
Jó esély van arra, hogy Magyarország és Albánia a következő évtizedek európai nyertesei közé tartozzon - mondta a két ország gazdaságára utalva Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Tiranában, miután tárgyalt Sali Berisha albán kormányfővel.
Moldova György Kossuth-díjas író A szent labda című új könyve vallomás a magyar fociról, azon belül leginkább a Vasasról. Moldova úgy látja, ameddig politikának lehet nevezni azt, ami nálunk van, addig a magyar foci is nevezhető focinak. Már Vasas meccsen is látott Árpádsávos zászlót, hallott kemény zsidózást, és nem orvul betolakodó, más drukkerekről volt szó.
A Forest Laboratories az Egyesült Államokban benyújtotta a Richter Gedeon kutatói által felfedezett cariprazine antipszichotikum törzskönyvezési kérelmét mind a skizofrénia, mind pedig az I. típusú bipoláris betegséghez társuló mániás és kevert epizódok kezelésére - közölte a két cég a BÉT honlapján szerdán.
A kerékpár használata egyre elterjedtebb Budapesten, a használatához szükséges infrastruktúra azonban hagy kívánnivalókat maga után. Kérdés, hogy vajon olyan parkolókat mikor építenek itthon, mint a Japánból az internetre felkerült videón is látható. Igaz, ott a kerékpár a mindennapi élet részévé vált már és a bringások nincsenek életveszélyben, ha kimerészkednek az utakra.
A nyomtatott Dummies könyvek az Adobe termékektől a Windows legkülönfélébb változataiig kaphatóak. Talán nem véletlen, hogy a Windows 8-as viszont ingyen elérhető.
Több módosító indítványt is benyújtott az országgyűlés egészségügyi bizottsága a parlament előtt fekvő egészségügyi salátatörvényhez. Ezek egyike a gyógyszer-gazdaságossági törvényt módosítaná úgy,...
A kölcsöntörlesztés nem minősül fizetési műveletnek, de illetékköteles tranzakció lesz jövőre és a főszabály szerinti 0,2 százalékos illeték terheli - közölte az MTI kérdésére a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden....
Közveszélyokozás bűntettének megalapozott gyanújával ismeretlen tettes ellen eljárás indított a szerda délelőtti szolnoki gázömlés ügyében. Feltehetőleg ellopták ugyanis azt az alkatrészt, melynek hiánya miatt ömlött a gáz egy szolnoki társasháznál - tájékoztatta a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel.
Az MSZP minden demokratikus politikai szervezetet - közte az LMP-t és az Együtt 2014-et - megkeres, hogy egyeztessenek az esetleges együttműködésről, beleértve a közös jelöltekről való tárgyalást is.
Az élelmiszeripari feldolgozók összesen 7,9 milliárd forint támogatáshoz jutnak, miután lezárult a mezőgazdasági termékek értéknövelése jogcím keretében az idén benyújtott támogatási kérelmek elbírálása - tájékoztatta a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) szerdán az MTI-t. A döntések postázását az MVH megkezdte.
A többség még nem tapasztalt változást a törvénykönyvvel kapcsolatban, de az új szerződéseket nagyrészt még csak most kötik meg. A bérekkel összefüggésben negatív hatásokat látni, csökkenő fizetést hoz az új szabályozás.
A vörösiszap-katasztrófa büntetőperének tervezett helyszíni tárgyalása miatt nem fedné le teljes egészében az átszakadt X-es kazettát a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt., az ügyész és a védők is az eredeti állapot megtartását indítványozták a bíróságnak - hangzott el a per tárgyalásán szerdán a Veszprémi Törvényszéken.
A szörfösök kedvenc helyén, Bondi Beach partjainál észlelték a döbbenetes természeti jelenséget. Nem a bibliai tíz csapás egyike, csupán ritka természeti jelenség az új „Vörös-tenger”.
Nem fogadta be a kormány fellebbezését a strasbourgi bíróság. Így jogerőre emelkedett az a döntése, amely kimondta: alapvető jogot sért az indokolás nélküli elbocsátás.
Olasz sajtóértesülések szerint nagy dobásra készül a télen a Fenerbahçe, a török klub egy igazán nagy sztárt akar igazolni a januári átigazolási időszakban.
Ismét a negatív tartományban indulhat a kereskedés a határidős amerikai indexek nyitás előtti állása alapján. A makronaptár a mai napon meglehetősen üres, a négy órakor érkező ingatlanpiaci...
A választási eljárási törvényről, valamint a zsidó származású kormánytagok összeírására vonatkozó jobbikos képviselői felszólalásról jelentek meg cikkek szerdán a német, az osztrák, a francia, a szlovák és az izraeli sajtóban.
A magyar kormány devizaalapú államkötvény kibocsátását tervezi külföldön, mivel ha a lejáró devizaadósság törlesztést a forintalapú források bevonásából szeretné megoldani, akkor az túlterhelné a...
Az Együtt 2014 választói mozgalom alapítóit - a Haza és Haladás Egyesületet, a Milla Egyesületet és a Magyar Szolidaritás Mozgalmat -, az LMP-t, a Demokratikus Koalíciót, a 4K!-t, a Magyarországi Szociáldemokrata Pártot és a Szövetségben, Együtt Magyarországért pártot kereste meg együttműködési ajánlatával az MSZP. Az Együtt 2014 választói mozgalom fontos fejleménynek tartja, hogy ma már az MSZP…