Budapest ‒ Szembenézett már azzal a lehetőséggel is Növényi Norbert (55), hogy börtönbe kerül. Az olimpiai bajnok és többszörös világbajnok birkózó állítja, semmi olyat nem tett, ami miatt rács mögé küldhetnék, de annyi csapás érte már az utóbbi időben, hogy ez is benne lehet a pakliban.
Hosszú távon asszimilációhoz és a politikai önállóság elvesztéséhez vezet, ezért a kormány nem támogatja a magyarok és a többségi nemzethez tartozók vegyes pártjait - mondta Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár szombaton, egy ifjúsági szervezetek számára rendezett bátonyterenyei konferencián.
Megállapodás nélkül ért véget pénteken Brüsszelben az unió 2014 és 2020 közötti keretköltségvetéséről tartott EU-csúcstalálkozó. Mint a nyilatkozatokból kiderült, nem sikerült áthidalni azt a szakadékot, amely a kiadások drasztikus visszanyesését hajlíthatatlanul követelő britek és az ennél kompromisszumkészebb tagországok között keletkezett.
A színész luxusüzletbe ment vele vásárolgatni a lányával, és valójában nem volt semminek ára. Sőt, férfi létére azt is kibírta, hogy gyermeke kitalálja, mi minden tetszik neki.
Az MSZP továbbra is nyitott az együttműködésre az LMP-vel, megküldi programjavaslatait az ökopártnak, és minden fontos ügyben párbeszédet kezdeményez - mondta szombati sajtótájékoztatóján Mesterházy Attila az MTI kérdésére.
Magyarország — Égbekiáltó visszaélésekre hívja fel a figyelmet a jogász, aki korábban azzal került a középpontba, hogy a megnövekedett törlesztőrészletek miatt pert indított saját bankja ellen.
A korábbi háromról négy órára növekedett az Ukrajna felé tartó kamionok várakozási ideje a záhony-csapi magyar-ukrán határátkelőhelyen - közölte a NAV.
Cseh László és Hosszú Katinka is begyűjtötte harmadik aranyérmét a franciaországi Chartres-ban zajló rövidpályás úszó Európa-bajnokság szombati napján.
Hosszú Katinka 100 méter vegyesen, Cseh László pedig 200 méter pillangón gyarapította éremkollekcióját egyformán arannyal szombaton, a rövidpályás úszó Európa-bajnokságon.
Hiába az eddig nagy bevásárlások, az angol klub idén sem jutott tovább a BL csoportköréből. Ez lehet az oka annak, hogy nagy neveket dobott be jövő évi erősítések gyanánt a köztudatba a klub.
Egy legenda szerint csak egy kis francia faluban élhető túl a decemberi 21-én bekövetkező világvége. Az ezzel kapcsolatos hírverés a turizmusnak mindenesetre jót tesz.
Mindenkinek segíthetnek az olyan ötletek, hogy hol, melyik kiadásunknál foghatunk meg pár forintot. Néhány jó ötlettel akár több ezret is spórolhatunk havonta. Felhívásunkra több olvasó is remek tippeket küldött. Ezeket osztjuk meg szombatonként sorozatunkban.
London — A rendőrség kordont állított fel a brit főváros parlamenti negyedében, a Whitehall utca Trafalgar tér felé eső részén, miután egy férfi felmászott György herceg kilenc méter magas szobrára, és meztelenre vetkőzött.
Magyarország — Lelocsolta olajjal, majd felgyújtotta az őt tetten érő tizenkét éves kisfiút - ezért ítélték el azt a rablót, akit Magyarországon az utolsók között végeztek ki.
India a saját álláspontját tükröző térképet pecsétel azokra a vízumokra, amelyeket a vitatott területeket is a Kínai Népköztársaság részeként feltüntető új kínai útlevelek tulajdonosai igényelnek - közölték indiai illetékesek.
Herbert Stepic RBI-elnök figyelmezteti Magyarországot: a kivonulás nem volt betervezve, de lehetséges. Az osztrák Raiffeisen Bank International (RBI), tekintettel az egyre újabb terhekre, azzal fenyegetőzik, hogy kivonul Magyarországról - idézi a Forma trend osztrák hírportál értesülését a galamus.hu.
Az angol labdarúgó-bajnokság 13. fordulójának nyitómérkőzésén a Gera Zoltán végig a soraiban tudó West Bromwich Albion 4:2-es győzelmet aratott Sunderlandben. A birminghamiek a sikerükkel felzárkóztak a tabella harmadik helyére.
Hozzávalók: A tésztához: 18 dkg margarin kb. 4,5 dl tej (függ a tojások nagyságától és liszt sikértartalmától) 8 dkg cukor 3 db tojássárgája 90 dkg liszt 2 teáskanál só 1 csomag vaníliás cukor 6 dkg élesztő A locsoláshoz: 1 dl tej 1 csomag vaníliás cukor 3 dkg margarin A tészta lekenéséhez : 1 db tojás sárgája A tészta lekenéséhez a sütés végén: 1 evőkanál víz 1 evőkanál cukor A bukták…
A Real Mallorca kétgólos vereséget szenvedett a Rayo Vallecano vendégeként a spanyol labdarúgó-bajnokság 13. fordulójának első szombati mérkőzésén, ezzel továbbra is nyeretlen idegenben.
Lewis Hamilton győzelmével zárult az idei utolsó Forma-1-es futam, a Brazil Nagydíj időmérő edzése. A vb-címre esélyesek közül Vettel 4., Alonso 8. lett.
Példaértékű a jószomszédi viszony, amely Magyarország és Horvátország kapcsolatát jellemzi - mondta Áder János köztársasági elnök szombaton Pécsett, ahol az országos horvát napra Magyarországra látogató Ivo Josipovic horvát köztársasági elnökkel folytatott tárgyalásokat.
Hosszú Katinka 100 méter vegyesen, Cseh László pedig 200 méter pillangón gyarapította éremkollekcióját egyformán arannyal szombaton, a franciaországi rövidpályás úszó Európa-bajnokság harmadik versenynapján.
A Premier League 13. fordulójának szombat délutáni mérkőzésén a QPR hiába vezetett az Old Traffordon, a MU nyolc perc alatt fordítani tudott. Gómez triplázott a Wiganban.
A papírformának megfelelően a házigazda Barcelona magabiztosan, 33-24-re nyert a Szeged ellen a férfi kézilabda Bajnokok Ligája 6. fordulójának szombati játéknapján.
A második félidő elején a Kecskemét már kétgólos előnyhöz jutott, azonban az emberhátrányba került Ferencváros egyenlíteni tudott a labdarúgó OTP Bank Liga 16. fordulójának szombati játéknapján.
A Szombathelyi Haladás 2-1-re győzött az Illovszky Stadionban, az újonc Eger vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 16. fordulójának szombati játéknapján.