Bár több esetben is ennek ellenkezőjét állítják, egy friss kutatás szerint a videojátékok nem elidegenítik, hanem közelebb hozzák egymáshoz a családtagokat. A felmérés szerint a közös játék egyike a leggyakrabban említett családi programoknak.
Most debütál az EU-ban Van Rompuy egyik első "találmánya", az európai szemeszter. Brüsszel először szemlézi előzetesen a tagállami büdzséket - Magyarország vezényel
A szudáni elnök a központi kormány nevében felajánlotta az ország déli részének, hogy ha függetlenné válik, akkor mentesíti minden tartozás alól, magára vállalva az ország 36 milliárd dolláros adósságát.
A negatív tartományban indították a hetet, és zárásra csak a Nasdaq indexnek sikerült pluszba kapaszkodnia a vezető amerikai tőzsdeindexek közül. A bizonytalan befektetői hangulat mögött látszólag...
Néhány nap múlva várható, hogy a Magyar Bankszövetség véleményt nyilvánít a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöki körlevelére, melyben Szász Károly elnök több okra hivatkozva...
A BKV ellenőrein kívül közterület-felügyelők is dolgoznak keddtől néhány fővárosi BKV-járaton. A BKV, a Fővárosi Közterület-felügyelet és a Budapesti Közlekedési Központ közös közleménye szerint erre azért van szükség, mert a BKV járatain becslések szerint az utasok 13 százaléka bliccel, ami évente átlagosan körülbelül 10 milliárd forinttal csökkenti a közlekedési cég bevételeit.
Az új médiatörvény visszavonását sürgeti a Bizottság az Újságírók Védelméért (CPJ) nemzetközi jogvédő szervezet Orbán Viktornak címzett nyílt levelében, amelyet helyi idő szerint hétfőn hoztak nyilvánosságra
Nyolcra emelkedett az Ausztrália északkeleti partvidékén hétfőn végigsöpört árhullám halálos áldozatainak a száma; a hatóságok 72 eltűntről tudnak, s attól tartanak, hogy a halottak száma drámai módon növekedni fog
Ne az oktatástól, az egészségügytől, a tömegközlekedéstől, a zöldterületek fenntartásától vonjon el pénzt a Fővárosi Önkormányzat, hanem a dugókat, baleseteket, zaj- és levegőszennyezést okozó közúti közlekedés rejtett támogatásának megszüntetésével szerezzen új forrásokat - javasolja a Levegő Munkacsoport abban a levélben, amelyet kedden juttatott el Tarlós István főpolgármesternek.
A szlovák kormányfő piramisjátéknak nevezte a közös eurózóna kötvény kibocsátását, és elmondta, ellenzi a fiskális unió létrehozását. Iveta Radicová szerint az euróövezet fenntartása érdekében az...
A Központi Statisztikai Hivatal tegnap kiadott gyorsjelentéséből kiderül, hogy nagyjából változatlan volt a hazai kereskedelmi szálláshelyekre érkező vendégek és az általuk eltöltött vendégéjszakák száma....
A japán pénzügyminiszter éjszakai nyilatkozata átmeneti, de határozott euróerősödést okozott, ma reggelre azonban a hatás elmúlt. A forint eközben stabilan a hétfő esti szinteken kezdte a napot az...
Idei második mérkőzését is elvesztette a világelső Caroline Wozniacki, aki kedden a szlovák Dominika Cibulkovától kapott ki a Sydneyben zajló tenisztorna női versenyében.
Közel azonos nyugdíjtervekkel rendelkeznek a közvetlenül nyugdíj előtt álló baby boomer generáció tagjai és a ma harmincas, negyvenes éveikben járó fiatal felnőttek - derült ki egy friss kanadai felmérésből. A többség konkrét terveket dédelget nyugdíjas éveire, amely egy "izgalmas, új korszakot" jelent.
Ha nem követett el a cég adócsalást, vissza tudja-e szerezni a szerinte jogtalanul elvont áfát az APEH-tól? Olvasói kérdésre Angyal József, az Adózóna okleveles adószakértője válaszol.
Összesen 12,5 milliárd forinttal fizettek be kevesebbet a különadóval sújtott vállalatok tavaly, mint amennyire a kormány számított. Az energiaszektor 6 milliárd forintos elmaradásáért a Népszabadság...
Az új médiatörvény visszavonását sürgeti a Bizottság az Újságírók Védelméért (CPJ) nemzetközi jogvédő szervezet Orbán Viktornak címzett nyílt levelében, amelyet helyi idő szerint hétfőn hoztak nyilvánosságra.
Nem mindennapi külsőt kapott egy újszászi testvérpár Trabantja, miután műfűvel borították be az egykor az NDK-ban gyártott gépkocsi karosszériáját kívül és belül; az autóval terveik szerint elindulnak a hétvégén Budapestről rajtoló, Bamakóig tartó ralin.
Közzétette a negyedik negyedévre vonatkozó előzetes autóértékesítési adatait az AAA Auto, a használtautó eladások év/év alapon 24%-kal nőttek, ami azt jelenti, hogy a társaságnak sikerült...
A New England Revolution profi szerződést kötött a mindössze tizenöt éves Diego Fagundezzel, aki a csapat saját nevelésű játékosa, és napokon belül csatlakozik a felnőtt kerethez.
Vegyes képet mutatnak az ázsiai tőzsdék, bár a többség inkább pozitív irányú elmozdulásokat produkált. A tegnap zárva tartó Japán Nikkei 225 ezúttal kisebb csökkenést szenvedett el. Az ausztráliai...
A brazil Flamengo bejelentette, hogy leszerződtette Ronaldinhót. A riói O Globo értesülése szerint a korábban kétszer is a világ legjobbjának választott középpályás négyéves szerződést kötött a piros-feketékkel.
A Magyar Testvéri Közösség a '20-as években titkos hazafias egyesületként működik, később a népi íróknak biztosít fórumot, majd részt vesz az ellenállásban is.
Újabb kiváló esztendőt tudhatnak maguk mögött a nyugdíjalapok Romániában, 2010-ben ugyanis átlagosan 15,1 százalékos teljesítményt hoztak az alapok. Alapvetően a részvénypiac teljesített kiemelkedően...
Megszakítás nélkül emelkedtek decemberben újabb magasságok felé a részvénypiacok, így talán egyre aktuálisabb a kérdés, hogy vajon van-e további potenciál a részvényekben, vagy korrekció elé...
A Fiumei úti Budapest Fővárosi és Pest Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság nem fogadta el a Stabilitás Pénztárszövetség által készített, a nyugdíjpénztári tagság fenntartására vonatkozó nyilatkozatot a vonatkozó kormányrendeletre hivatkozva - számol be a Világgazdaság Online.
Kína nemzetközi devizatartaléka a negyedik negyedév folyamán rekord mértékben emelkedett, miközben a bankok belföldi hitelezései mind decemberben, mind éves szinten meghaladták a Peking által kívánatosnak tekintet szintet.
Nyereséggel zárta 2010 negyedik negyedévét az Alcoa - derül ki a társaság tegnap este közzétett gyorsjelentéséből. Az egy részvényre jutó eredmény szintjén a cég felül tudta teljesíteni a...
Néhány nap múlva várható, hogy a Magyar Bankszövetség véleményt nyilvánít a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöki körlevelére, melyben Szász Károly elnök több okra hivatkozva "megfelelő és helyes" gyakorlatnak nevezi a frankhitelek euróalapúra történő átváltását....
Már megszokhattuk, hogy a Toyota a hibridek terén mindig egy (vagy inkább több) lépéssel a konkurencia előtt jár, és a márkában ezen a téren ezúttal sem csalódhatunk: a japánok piacra dobták a Prius vadonatúj, egyterű változatának immár sorozatgyártásra érett változatát, amely az autópiac első, teljes hibrid hajtáslánccal ellátott szériagyártású egyterűje.
Nem alakult túl jól a hét első kereskedési napja az európai börzék számára, míg a tengerentúlon egy kisebb eséssel megúszták az indexek a hétfői kereskedést. A hetet az S&P500, a DAX és BUX...
Az energiafüggőség csökkentése, új alkuk megkötése az energiaszolgáltatókkal és a fogyasztóvédelem szerepének megerősítése - egyebek mellett ezeket a célokat emelte ki Bencsik János, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára "A kormány energiapolitikája" című előadásában.
Nem vár túl nagy érdeklődést a mai napra Péter János, a KBC üzletkötője, aki szerint a hazai nagypapírok közül egyedül a MOL-ban láthatunk egy érdekesebb sztorit az INA-val kapcsolatban. A MOL...
Egy eddig ismeretlen kiegészítés került be a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) honlapján elérhető médiatörvénybe - írja a Hírszerző. A médiahatóság által közzétett szövegben a kivethető bírsá...
A 2010-es év különösen bőséges volt felvásárlási pletykákból, ezeknek azonban csupán töredéke valósult meg ténylegesen. A Bloomberg adatbázisa alapján a legjobb stratégiát az jelenti, ha a hírbe...
Az idén 73,7 milliárd forintot költenek Budapest költségvetési koncepciója szerint a 4-es metró kivitelezésére, az állami támogatás 2011-re 66,8 milliárd forint, jelenti az MTI. A főváros...
Az EUR/USD az ázsiai kereskedésben 1,2988-ra emelkedett, majd elmaradtak a vételek és shortokat indítottak a piaci szereplök. Az eurót továbbra is megviseli az adósságválság és a chart-technikai helyzet is romlott. Rövidtávon célba vehetik az 1,2905-ös és az 1,2880-as szintet. Ha tartósan áttörik a támogatásokat, 1,2860-ig és 1,2830-ig eshet az árfolyam. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Azok, akik fiatal korukban rendszeresen mozognak, sportolnak, idősebb korukban is kevesebb súlyt szednek magukra, mint kezdettől fogva mozgásszegény életmódot folytató kortársaik
Egy tajvani férfi pert indított szomszédjai ellen, mert madaruk minden nap durva szavakkal szidalmazta - közölte kedden egy helyi lap. A férfi szerint a madár káromkodása olyan erős lelki stresszt okozott nála, hogy munkahelyi baleset érte.
Tíz településen már 32 lakost kellett kitelepíteni a belvíz miatt Hajdú-Bihar megyében. A belvíz 329 lakóingatlant, 1018 lakost veszélyeztet; húsz helyen I-III. fokozatú a készültség - írja a Hajdú-Bihari Napló. Bárándon a legrosszabb a helyzet, ahol sok utca járhatatlan a térdig érő sár miatt és többek elhagyni kényszerültek az otthonukat.
Megsemmisítette a BKV midibusztenderének eredményét a Közbeszerzési Döntőbizottság, és 900 ezer forint megfizetésére kötelezte a közlekedési társaságot. A testület határozata szerint a BKV megszegte a közbeszerzési törvényt.