A Magyar Hírlap információi szerint Szatmáry Kristóf, a Magyar Vállalkozók és Munkaadók Pártjának elnöke, fideszes országgyűlési képviselő belgazdasági államtitkár lesz a Nemzetgazdasági Minisztériumban
Kedden kezdődik a Szegedi Ítélőtáblán Zuschlag János volt szocialista országgyűlési képviselő és társai ügyének másodfokú tárgyalása. A per anyaga augusztus 23-án érkezett meg az ítélőtáblára. A büntetőtanács 7 tárgyalási napot tűzött ki az ügyben - tájékoztatta a Független Hírügynökséget hétfőn Bátyi Zoltán a Szegedi Ítélőtábla szóvivője. Zuschlag Jánost - akit első fokon 8 év és 6 hónap börtönre…
Újra lesz Mindentudás Egyeteme a tévében: csaknem kétévnyi huzavona után immár folyik a műsorok gyártásának előkészítése, és a program még ebben a hónapban adásba kerülhet - írja a Népszabadság
Míg júliusban 38 százalék volt azok száma, akik Magyarország európai uniós csatlakozásában inkább előnyt láttak, addig most január elején már a megkérdezettek 46 százaléka vélte úgy, hogy a tagság előnyös az ország számára - ismerteti a Népszabadság a Sonda Ipsos közvélemény-kutatását
Csak költségtérítéses formában lehet majd tanulni a szlovákiai egyetemek és főiskolák levelező képzésein 2012-től - írja a Felvidék Ma hírportál információi alapján az eduline.hu.
A magyar külügyminiszter Párizsban hétfőn francia újságírókkal közölte, hogy Magyarország akár módosíthatja is médiatörvényt, ha az Európai Bizottság konkrét kifogásolnivalót talál benne - mondta el Martonyi János az MTI-nek telefonon.
A Szonda Ipsos felmérése szerint nőtt az Európai Unió népszerűsége a megkérdezett magyarok körében. A közvélemény-kutató Népszabadságban ismertetett adatai alapján júliusban még 38 százalék látta előnyösnek Magyarország uniós csatlakozását, január elején ez az arány már 46 százalék volt.
A kezdeti veszteségeket a nap végére sikerült csökkenteniük az amerikai piacoknak, azonban ennek ellenére a Nasdaq kivételével még így is veszteséggel zártak.
A hétfői gyengülést követően kedden emelkedéssel nyithatnak a fontosabb nyugat-európai tőzsdék. Jó hatással lehet az európai kereskedésre, hogy az Amerikában elsőként jelentő Alcoa a vártnál jobb eredményekről számolt be a negyedik negyedévről.
Első ízben végeztek boldogságfelmérést Nagy-Britanniában, és kiderült: az emberek többségének a legfontosabb a munkahelye, annyira, hogy előbbre sorolják állásuk puszta meglétét, mint a magas fizetést.
Csalás gyanúja miatt kizárnák a haiti elnökválasztás második fordulójából a kormánypárti jelöltet az Amerikai Államok Szervezetének szakértői. Az AP amerikai hírügynökség birtokába került jelentést hamarosan René Préval leköszönő államfő elé terjeszti a szervezet.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 117,61 pontos, 0,53 százalékos csökkenéssel, 22.153,63 ponton zárt hétfőn és ezzel jócskán felülteljesítőnek számít az európai részvénypiacokhoz képest. A részvénypiac forgalma 12,3 milliárd forint volt hétfőn, a vezető részvények vegyesen változtak az előző napi záráshoz képest.
A Spar osztrák kereskedelmi lánc bicskei áruháza után most a budaörsi Auchan is magyarnak látszó – a Farm Tojás Kft. által forgalmazott, illetve csomagolt –, ámde Lengyelországból származó tálcás tojást árusít. Az óvatlan fogyasztókat megtévesztő eredetjelölés arra hívja fel a figyelmet, hogy a származási hely feltüntetése körüli visszásságok megszüntetése sürgős beavatkozást igényel &...
Vélhetően Londonban vagy környékén tartózkodik az a férfi, akit azzal gyanúsít a rendőrség, hogy a szeptemberi UTE-Ferencváros labdarúgó-mérkőzés előtt az Újpest Városkapu metrómegállónál megkéselt egy 17 éves fiatalembert - értesült a Magyar Nemzet
Megjelent egy amerikai szövetségi bíróság előtt hétfőn az a 22 éves férfi, akit a hat halottal járó tucsoni lövöldözéssel vádolnak az amerikai hatóságok. A támadásban 14 ember sebesült meg, köztük Gabrielle Giffords kongresszusi képviselő, aki továbbra is kritikus, de stabil állapotban van. Barack Obama amerikai elnök szerdán utazik Arizonába, az áldozatok tiszteletére rendezett megemlékezésre.
Észak-koreai határőrök lelőttek öt határsértőt és kettőt megsebesítettek, amikor azok megpróbáltak átjutni Kínába - közölte a Csoszon Ilbo című dél-koreai napilap
A rendszeresen síelők többsége a gazdasági válság alatt sem mondott le a téli sportról, legfeljebb kevesebb napot töltött el a pályákon, vagy olcsóbb szállást választott - mondta az InfoRádiónak a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének elnöke. Ha valaki most szeretne megtanulni síelni, csak a felszerelésre legalább százezer forintot kell költenie.
A debreceni alakulat szerdán Nyíregyházára utazik, majd pénteken otthon a Sopron ellen lép pályára. A csapatban több sérült is van, ami nehézséget okoz Ráthonyi Tamás vezetőedzőnek.
Rendkívül laza munkafegyelem és szakmai problémák terhelték az MTA Filozófiai Kutatóintézetét. Újra lesz Mindentudás Egyeteme a tévében. Több ponton is megszegték a koncessziós szerződést az M6-os autópálya tolnai szakaszának építői. Hírek a reggeli lapokból.
Helmut Marko, Dietrich Mateschitznek, a Red Bull tulajdonosának jobb keze szerint, amíg a spanyol Fernando Alonso a Ferrarinál van, addig a világbajnok Sebastian Vettel nem megy az olasz Forma-1-es istállóhoz.
Tartotta árfolyamát a forint kedden kora reggel a nemzetközi piacon az euróval szemben: röviddel 7 óra előtt egy eurót 279,62 forinton jegyeztek a hétfő esti 279,34 forint után, de hétfőn napközben 280,50 forintig is erősödött az euró.
Erősödött a forint estére az euróval, illetve a svájci frankkal szemben délutánhoz képest. A forint a svájci frankkal szemben reggelhez viszonyítva is drágulni tudott a devizapiacon hétfőn. Rövidde...
Az NHL mai játéknapjának legnagyobb meglepetését produkálta a Toronto Maple Leafs, mely idegenben verte meg a mérkőzés előtt esélyesebbnek tartott Los Angeles Kings-et.
Megtiltották a kép- és hangfelvételek készítését a Zuschlag-per keddi tárgyalásán. A bíróság rendelkezése szerint csak azok az újságírók maradhattak a teremben, akik jegyzeteket készítenek. Ma kezdődött a Szegedi Ítélőtáblán Zuschlag János volt MSZP-s képviselő és társainak másodfokú pere.
A Budai Gyula kormánymegbízott által tett feljelentés alapjául szolgáló tények és körülmények megfelelnek a valóságnak - közölte Boros János, a Magyar Tudomány Akadémia (MTA) Filozófiai Kutatóintézetének igazgatója
Az EUR/USD reggel maga mögött hagyta az 1,29-es értéket, és 1,2911-röl 78 pippel 1,2989-re emelkedett. Nem sikerült elérni a kerek 1,30-as szintet ezért ez a cél. Támogatás 1,2925-nél található. Az USD/JPY 42 pipes nyereséget könyvelt el és napi csúcsot ért el 83,14-nél. Akadály 83,50-nél található. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A Magyar Bankszövetség eddig egyetlen alkalommal sem mondott véleményt a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) által kibocsátott vezetői körlevelekről, a frankhitelek euróalapúra váltását javaslóval kapcsolatban azonban az érintettek jelentős száma miatt lehet, hogy kivételt tesz - ismerteti a Világgazdaság
Kevin Harvick bejelentette, hogy Chris Carrrier lesz a brazil Nelson Piquet jr. csapatfőnöke. A fiatal versenyző első teljes évére készül a NASCAR szériában.
A Mol Energiakereskedőtől kapják a gázt január 13-tól az engedély nélkül maradt EMFESZ Kft. nem lakossági fogyasztói – a Magyar Nemzet információi szerint így döntött vasárnap este a Magyar Energia Hivatal.
Betegség tüneteit produkálják a stressznek kitett macskák. Az Ohio állami egyetem kutatói három éven át tartó kutatásaik eredményeként megállapították, hogy stressz esetén egészséges macskákon is betegség tünetei mutatkoznak, a betegek állapota pedig javul, amint csökkennek a stresszfaktorok
Kádár Tamás klubot váltott, és bár Angliában maradt, két osztállyal lejjebb került. A Newcastle United magyar légiósa kölcsönben játszik a harmadik ligás Huddersfield Town csapatában.
Az NBA mai játéknapján a Houston Rockets meglepetésre idegenben verte meg a Boston Celticset. A Chicago Bulls hozta a kötelezőt a Detroit ellen, míg a Charlotte alsóházi rangadót nyert.
Ahhoz, hogy egy gyermek esetén érvényesíteni lehessen a 10 ezer forintos családi adókedvezményt, legalább 110 ezer forint bruttó bér szükséges. Több gyermek esetén ennél többre van szükség. Hazánkban azonban a munkavállalók mintegy 65-70 százaléka a minimálbér után fizet járulékot.
Eheti globális és európai stratégiájában az intézményi befektetők részvényvásárlásainak alakulását vizsgálta meg a Nomura, az elemzők a 2010 harmadik negyedéves adatok alapján azt tapasztalták, hogy...
Vegyesen alakulnak az ázsiai részvénypiacok, ugyanis az exportőr vállalatok árfolyamát rontja a Portugália kapcsán ismét felszínre került európai adósságválság, ugyanakkor az energetikai vállalatok jegyzését viszont emeli a transzalaszkai kőolajvezeték elzárása miatt erősödő olajár.
A Hyundai nem csak a hátsókerékhajtású Genesis révén kedveskedik nekünk, hanem még idén visszatér a megfizethető árú kupék piacára. A Detroiti Autószalonon bemutatkozó Veloster viszont még a maga nemében is különleges lesz.
Nyitrai Zsolt infokommunikációért felelős államtitkár bejelentette: a kormányzati informatikai szerződések felülvizsgálatának eredményeként nagyságrendileg 15 milliárd forintot spórol meg az állam. ...
A portugál adóssággal kapcsolatos félelmek miatt a tegnapi tőzsdei kereskedésben a nap elején többségbe kerültek az eladók. Ehhez képest a BUX mintegy fél százalékos gyengülése viszonylag jó teljesítménynek tekinthető. Az OTP részvények ára 61 forinttal, 1,15 százalékkal 5.229 forintra csökkent, forgalmuk 6,5 milliárd forintot tett ki. Nézzük, mire lehet számítani a folytatásban. OTP technikai…
Súlyosan megsérült egy idős férfi, amikor - feltehetően gázrobbanás miatt - összedőlt a háza kedd hajnalban Debrecenben, a Kurucz utcában; a környékbeliek hatalmas erejű robbanásról számoltak be.
Nyereséggel zárta 2010 negyedik negyedévét az Alcoa - derül ki a társaság tegnap este közzétett gyorsjelentéséből. Az egy részvényre jutó eredmény szintjén a cég felül tudta teljesíteni a...