A Népszabadság Online információja szerint Giró-Szász András politológus, a tavaly tavasszal alakult Századvég Gazdaságkutató Zrt. tulajdonosa lehet a kormányszóvivő. Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője az MTI érdeklődésére nem kívánta kommentálni az értesülést.
A román kormánynak újra kell tárgyalnia a bányakoncessziós szerződést, amelyet Románia a kanadai Gabriel Resources-szal írt alá a verespataki aranybánya megnyitása érdekében - jelentette ki pénteken Emil Boc román kormányfő.
Kecskéd — Közel 3 méter magasra nőttek a kendernövények Kecskéd határában. A tó feletti bozótosban burjánzó ültetvényt a Blikk olvasó-riportere fedezte fel.
Több külföldivel együtt egy magyar állampolgárt is ki kell menekíteni a líbiai fővárosból az ott zajló harcok miatt. A mentőakciót a Tripoliban működő magyar nagykövetség szervezi. Tóth József, a Külügyminisztérium sajtófőnöke a Hír Televíziónak elmondta, hogy Málta két hajót küldött a külföldiek kimenekítésére, de még további hajók is érkezhetnek, ha szükség lesz rá. Mint mondta, a magyar…
Nyolc és fél milliárd forintból mintegy 3200-3500 új bölcsődei férőhely létesülhet 2013 végéig országszerte - jelentette be Soltész Miklós a főváros XVI. kerületében, ahol egy új bölcsődét avattak fel....
Az amerikai jegybank szerepét ellátó Fed elnöke szerint egyelőre nem lesz újabb gazdaságélénkítő csomag az Egyesült Államokban. Az amerikai tőzsdék értéke csökkent Ben Bernanke beszéde után, a befektetők ugyanis ösztönző csomagra számítottak a vártnál rosszabb 2011-es növekedési adatok után.
Ismét elutasította az illetékes kijevi bíróság pénteken - immár tizenkettedszer - Julija Timosenko védőjének azon kérését, hogy szüntessék meg a hivatali hatalommal való visszaéléssel vádolt volt ukrán kormányfő őrizetben tartását.
A parlagfű magas koncentrációja miatt sötétbordó riasztás lépett életbe Pécsen, Szekszárdon, Kecskeméten és Debrecenben. Ezeken a területeken köbméterenként kétszáznál is több pollenszem kering a levegőben. Az ország többi részén egyelőre bordó, azaz harmadfokú riasztás van. Amennyiben az időjárás nem változik, még 2 hétig marad az allergiaszezon.
Budapest – Ne kerékbilincset kapjanak a tilosban parkoló autók, hanem szállítsák el azokat – ezt tartalmazza az az előterjesztés, amelyet jövő héten tárgyal a fővárosi közgyűlés.
A kínai Huawei pécsi üzeme három helyett hamarosan egy műszakban termel; a céggel üzleti kapcsolatban álló Elcoteqnél szeptembertől csökkentik a béren kívüli juttatásokat - értesült az MTI. A távközlési berendezéseket gyártó kínai vállalat Pécsen jelenleg kilencven embert foglalkoztat, számuk rövidesen mintegy harmincra csökkenhet. A vállalat a hírt sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánta.
A német Marcel Kittel nyerte a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körverseny pénteki, 7. szakaszát, míg összetettben továbbra is a francia Sylvain Chavanel vezet.
Szeptember középén ismét esélyt kap a komoly problémákkal küzdő Full Tilt Poker, hogy visszakaphassa a forgalmi licencét. Egyelőre nagyon kérdéses, hogy ezúttal sikerrel járnak-e.
Budapest — Peller Mariann (28) és Till Attila (39) lesz az ÖsszeEsküvők műsorvezetője. A páros szeptember 16-án lesz először látható, akkor indul ugyanis útjára a TV2 őszi nagy durranása, amelyben nők úgy akarnak majd megismerkedni férfiakkal, hogy a leendő kapcsolatban azért a fiúk édesanyjának is lesz némi beleszólása.
"Velem erről senki nem beszélt" - így reagált az MTI-nek Kovács Zoltán, a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár egy esetleges új kormányszóvivő személyével kapcsolatban a Népszabadság Online-on megjelent információkra.
Megközelítőleg 40 millió amerikairól mondható el, hogy szorongási rendellenességgel küzd. Nagy valószínűséggel Magyarországon sem jobbak az arányok, különös tekintettel arra, hogy magyarként híresek vagyunk pesszimizmusunkról.
Az önkormányzati reformok szükségességéről, valamint a Budapestet és az agglomerációt is érintő lehetséges kapcsolódási pontokról tárgyalt a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) és a Budapesti Önkormányzatok Szövetsége (BÖSZ).
Várhatóan a hétvégén sem lehet majd technikai okok miatt az interneten jegyet vásárolni. A jegykiadó automaták az ország egész területén üzemen kívül lesznek.
Portugáliában a gazdagokat terhelő extra adó bevezetését fontolgatja a kormány, az ellenzék egy pártja pedig már be is nyújtotta a szolidaritási adóról szóló javaslatát a törvényhozásnak - írja az...
- Ejtették a Strauss-Kahn elleni vádakat - Tótországi hírek - Kocsis István terhelő vallomást tett a Gyurcsány-kormány tagjaira - Basescu támogatja a ciánt - Kadhafi megbukott - Belsőégésű motorok Berlinben - Francia milliárdosok fizetnének több adót - Ateista holland lelkész
A sportvezetők abból az alkalomból érkeztek Budapestre, hogy az IPC elnöksége péntektől vasárnapig a Margitszigeten tartja ülését, amelyen a decemberi pekingi kongresszus döntéseit készítik elő.
A 70 kg-os Mészáros Anett bronzérmet nyert a párizsi olimpiai kvalifikációs cselgáncs-világbajnokság pénteki versenynapján. A 78 kg-os Joó Abigél a hetedik helyen végzett.
A mai napon hivatalossá vált, hogy most hétvégén nem fog elrajtolni a Serie A. Miután az utolsó utáni megbeszélések is sikertelenül zárultak, Damiano Tommasi, az olasz labdarúgók szakszervezetének (AIC) elnöke bejelentette, hogy nem lépnek pályára a játékosok.
Halálának 90. évfordulója alkalmából emlékművet állítottak Wekerle Sándornak (1848–1921), Magyarország egykori miniszterelnökének szülővárosában, Móron. Nagy Benedek alkotását pénteken avatta fel Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.
Huszonegy sportág 503 versenyszámában avatnak majd paralimpiai bajnokot jövőre Londonban - a helyi szervezők csütörtökön véglegesítették a játékok programját.
A szombat délután érkező hidegfront véget vet a kánikulának - mondta Üveges Zoltán, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa péntek délután az MTI-nek.
A kormányzatnak segítenie kell az élsport talpra állását - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes Veszprémben, a Barabás KC szezonnyitó sajtótájékoztatóján.
Balzsay Károly megszerezte a Boksz Világszövetség (WBA) nagyközépsúlyú világbajnoki címét: a 31 éves magyar versenyző pénteken az ukrajnai Donyeckben legyőzte a hazai közönség előtt szereplő Sztaniszlav Kastanovot.
Felmondja a hódmezővásárhelyi Balogh Imsi Sportcsarnok működtetésére vonatkozó PPP-megállapodást az önkormányzat, és a Legfőbb Ügyészséghez fordul az építési költségek jelentős túlárazása miatt – döntött pénteki ülésén egyhangúlag az alföldi város közgyűlése.
A BKV továbbra sem veszi át a Kőbánya-Kispesti buszvégállomást. A szerződés szerint a csomópontot átalakító beruházónak kötbért kell fizetnie a késlekedésért.
A megmozdulásokon hírügynökségi jelentések szerint több tízezren vettek részt, s a kormányhű erők több városban tüzet nyitottak a tömegre, amely Bassár el-Aszad államfő távozását követelte.
A Bankszövetség, a Parlament és a Miniszterelnöki Hivatal előtt tüntetett egy devizahiteleseket képviselő szervezet, mert szerinte sem az árfolyamgát, sem az ócsai lakópark nem megoldás a problémákra. A demonstrálók mindenhol azt az ígéretet kapták, hogy petíciójukra hamarosan választ kapnak.
Az önkormányzati reformok szükségességéről, valamint a Budapestet és az agglomerációt is érintő lehetséges kapcsolódási pontokról tárgyalt a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) és a Budapesti Önkormányzatok Szövetsége (BÖSZ).
Balzsay Károly megszerezte a Boksz Világszövetség (WBA) nagyközépsúlyú világbajnoki címét: a 31 éves magyar versenyző az ukrajnai Donyeckben többségi pontozással legyőzte a hazai közönség előtt szereplő Sztaniszlav Kastanovot.
A százszázalékos Győri ETO FC simán, 5-1-re győzte le a nyeretlenül sereghajtó Zalaegerszeget a labdarúgó OTP Bank Liga 7. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén.
Bronzérmes lett a 70 kg-os Mészáros Anett a párizsi olimpiai kvalifikációs cselgáncs-világbajnokságon. A honvéd versenyzője a harmadik helyért egy szlovén versenyzőt győzött le.
A MÁV Informatika Zrt. tájékoztatása szerint a MÁV-START internetes jegyértékesítési rendszere technikai okok miatt előreláthatóan a hétvégén sem lesz elérhető....
Múlt héten rendezték meg az NFL előszezonjának második játékhetét, ahol Tom Brady, Aaron Rodgers és Ben Roethlisberger is remek teljesítményt nyújtott. Az Indianapolis Colts Peyton Manning nélkül szenvedett vereséget.
Simon József fulladt bele csütörtökön a Balatonba – tudta meg a Zalai Hírlap. A nagykanizsai, 24 éves fiú szomorú története két évvel ezelőtt járta be a sajtót: ő volt az, aki édesanyja tragikus halála után egyedül maradt súlyosan fogyatékos bátyjával.