A kezdeti frankerősödés gyorsan megfordult a főbb devizákkal szemben és hirtelen hanyatlani kezdett az alpesi deviza. A fő ok az lehet, hogy a dollár eladási, frank vételi pozíciókat tömegesen...
A 70 kg-os Mészáros Anett bronzérmet nyert a párizsi olimpiai kvalifikációs cselgáncs-világbajnokság pénteki versenynapján. A 78 kg-os Joó Abigél a hetedik helyen végzett.
Hétfőn kerülnek tőzsdei bevezetésre az E-Star által újonnan kibocsátott, RFV 2014/A névre keresztelt kötvények. Augusztus 29-ével a bevezetett értékpapír mennyisége a korábbi 49 027 darabról 59 027...
Bár sokan várták, az amerikai jegybank, a Fed elnöke nem jelzett előre újabb lépéseket az amerikai gazdaság rendbetételére. A beszédet követően erősödni kezdett a dollár és a frank is, azonban az alpesi deviza árfolyama ezután óriási esésnek indult
Az előzetes adatokhoz képest kisebb mértékben romlott a fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban augusztusban a Reuters/Michigan Egyetem által közzétett fogyasztói bizalmi index alapján.
Ha a részvénypiacokon és az amerikai gazdaság miatt aggódó befektetőkön nem is, a hazai devizahiteleseken azonban nagyban segített a Fed elnökének, Ben Bernanke-nek ma Jakcson Hole-ban megtartott beszéde.
Gyógyszerekkel meg akarta ölni 13 hónapos gyermekét, és magával is végezni akart egy szenyéri nő, aki ellen emberölés kísérlete miatt emelt vádat a Somogy Megyei Főügyészség.
A Népszabadság Online információja szerint Giró-Szász András politológus, a tavaly tavasszal alakult Századvég Gazdaságkutató Zrt. tulajdonosa lehet a kormányszóvivő. Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője az MTI érdeklődésére nem kívánta kommentálni az értesülést.
Tesztelni próbálta a vetőmaggyártó lobbi a magyar hatóságokat, amikor génszennyezett kukorica-vetőmagot értékesítettek magyar gazdáknak - egy dél-amerikai példára hivatkozva ezt állítják az agrárkutató intézet munkatársai.
A pénteki kereskedés elején a tegnapi bizonytalanság jegyében kezdődött a nap az európai részvénypiacokon, mely negatív hangulatot nem segítették a vártnál rosszabb amerikai makroadatok sem. Továbbá...
Magyarországon a férfiak körében a szájüregi rák a harmadik leggyakoribb halálok, s ezzel itt a legrosszabb a helyzet az Európai Unió tagállamai közül - mondta Redl Pál tanszékvezető egyetemi docens, a XV. Arc-, Állcsont- és Szájsebészeti Kongresszus szervezőbizottságának elnöke csütörtökön Debrecenben.
Szeptember végéig elkészülnek az ócsai szociális lakóteleppel összefüggő szakértői anyagok és a területrendezési tervek, így a jövő tavasszal átadhatják az első ütem nyolcvan házát. Ócsa alprgármestere szerint a beköltöző devizahitelesek a térségbe irányított hazai és külföldi cégeknél kaphatnak munkát. A város két jelentősebb munkahelye azonban nem tud felvenni egyetlen embert sem....
A gazdaság lassabban növekszik, mint ahogy reméltük - mondta Ben Bernanke a jegybankárok minden évben megrendezésre kerülő Jackson Hole-i konferenciáján. Arról viszont nem esett szó, hogy a kilátások további romlása esetén milyen egyéb lehetőségei vannak a Fednek. Erről a szeptemberi kamatmeghatározó ülésen döntenek majd a jegybankárok, ami a tervezettel ellentétben nem egy, hanem kétnapos lesz. A…
Sorban az ötödik olyan Hyundai modell, amely maximális eredménnyel teljesíti a vizsgálatot Az i40 kategóriája legjobbjai között végzett: 92% a felnőtt utasvédelem, 86% a gyermekvédelem terén A Hyundai biztonsági rendszerei által képviselt védelmi színvonal meghaladja az Euro NCAP szervezet 2011-es elvárásait
A CITROËN DS5 5 csillagot szerzett az Euro NCAP töréstesztjén, és a biztonsági berendezésekkel kiemelkedő, 97%-os eredményt ért el. A DS sorozat harmadik tagja dinamikus és biztonságos vezethetőséget garantál, erős felépítésében és korszerű berendezéseiben a márka szinte teljes műszaki arzenálját felsorakoztatta.
A délelőtti, első etapon még Michael Schumacher kis szerencsével végzett az élen, de kora délutánra helyreállt a rend. Miután a Belga Nagydíj második szabadedzésen a Red-Bull pilótája Mark Webber volt a leggyorsabb.
Budapest — Kozma Orsi és Weisz Gábor is fellép a hamarosan kezdődő JazzForum fesztiválon, amely szeptember 7. és 10. között a kortárs dzsessz legszélesebb spektrumát mutatja be.
Mark Webber nyerte a Formula-1-es Belga Nagydíj második szabadedzését. A Red Bull pilótája mögött Fernando Alonso végzett Ferrarijával, illetve Jenson Button a McLarennel.
Újpesten 37 Celsius-fokot mértek pénteken, ezzel megdőlt a budapesti napi melegrekord - mondta Bozóki István, az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa az MTI-nek.
Az Euro NCAP a lehető legmagasabb, azaz ötcsillagos minősítéssel díjazta az új Volkswagen Golf Cabriolet és a Volkswagen Jetta felnőtt- és gyermekutas-biztonságát, illetve gyalogosvédelmét. Ezzel mindkét Volkswagen kategóriája legbiztonságosabb modellje. Kiváló, 96 illetve 94 százalékos eredményével különösen a felnőtt utasvédelem tesztjein jeleskedett a Golf Cabriolet és a Jetta, a bennülők…
Dzsudzsák Balázs, közismertebb nevén "Dzsudzsi" az elmúlt évtized legsikeresebb magyar labdarúgója. A következő infografikán összegyűjtöttük a legfontosabb információkat róla, valamint eddigi pályafutásáról.
Ibrahim Afellay és Arjen Robben sem léphet pályára a holland labdarúgó-válogatott soron következő két Európa-bajnoki selejtezőjén. A Barcelona játékosa térdével bajlódik, a Bayern szélsője ágyéksérüléssel küzd.
A szlovák pénzügyminisztérium pénteken lefelé módosított prognózist adott ki a gazdaság idei, és a következő két évben várható növekedéséről. A tárca a pénzügyi piacokon mutatkozó zűrökkel, és az orsz...
Újabb műtétre készül Vastag Tomi (20), a mellkasa után ugyanis a szemével is kés alá kell feküdnie a fiatal énekesnek. A 2010-es X-Faktor versenyzője ugyanis megelégelte, hogy állandóan kontaktlencsét kell hordania, egyelőre azonban még várnia kell a megváltó operációra.
Újpesten 37 Celsius-fokot mértek pénteken, ezzel megdőlt a budapesti napi melegrekord - közölte Bozóki István, az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 67,19 pontos, 0,38 százalékos emelkedéssel, 17.839,86 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 7,145 milliárd forint volt, a vezető részvények vegye...
A mai napon hivatalossá vált, hogy most hétvégén nem fog elrajtolni a Serie A. Miután az utolsó utáni megbeszélések is sikertelenül zárultak, Damiano Tommasi, az olasz labdarúgók szakszervezetének (AIC) elnöke bejelentette, hogy nem lépnek pályára a játékosok.
Ismét megdőlt a fővárosi melegrekord, Újpesten 37 Celsius-fokot mértek, ami fél fokkal több mint az eddigi legmagasabb mért érték. Éjszaka is csak 23-24 fokig hűl le a levegő. Kisebb enyhülés csak holnap este várható, a meteorológiai szolgálat szombatra is vörös színű figyelmeztetést adott ki. A rendkívüli kánikula miatt a Balatonnál sem ért véget a szezon. Az M7-esen már több baleset is történt,…
A forint gyengülésére játszó pozíció nyitását ajánlják a Morgan Stanley londoni stratégái legfrissebb elemzésükben. Feltételezésük szerint amennyiben tovább fokozódnak a finanszírozási feszültségek...
Nem számít a frank komolyabb gyengülésére a svájci óriásbank, az UBS. Úgy számolnak, hogy 2012 végére sem ér többet az euró 1,2 franknál. Ez a jelenlegi euró árfolyamon 225 forint körüli frankot jelent.
A Moammer Kadhafihoz hű líbiai fegyveresek gyermekfoglyokat erőszakoltak meg, a felkelők pedig külföldi zsoldosokat tartottak fogva, és szintén gyerekeket bántalmaztak a fél éve tartó polgárháborúban – állapította meg az Amnesty International (AI) nemzetközi emberi jogi szervezet, amely pénteken mindkét felet tisztességes bánásmódra szólította fel a foglyaikkal kapcsolatban.
Brüsszel — Juhász Roland (28) góllal üzent kritizálóinak. Az Anderlecht labdarúgója sokat tett, hogy a belga együttes bejusson az Európa-liga csoportkörébe, s így megkapja az egymillió eurós (272 millió forintos) sikerdíjat az európai szövetségtől.
Trükkös tolvajokat fogtak a XIII. kerületi rendőrök. A két férfi és egy nő banki ügyintézőnek kiadva magukat próbáltak pénzt kicsalni a sértettektől. Elfogásuk után kiderült, hogy már korábban is követtek el hasonló bűncselekményt egy nagyobb bűnözői csoport tagjaiként.
A spanyol kormány és az ellenzék abban egyezett meg, hogy az adósságplafont az alkotmányban rögzítik. Az alkotmányszöveg módosításának legkésőbb 2012 június végéig kell megtörténnie. A spanyol...