Ötvenezer forint pénzbírságra ítélte Bakács Tibor Settenkedőt a Pest Megyei Bíróság kedden; az újságíró-kritikus két hónappal ezelőtt egy rúd szalámit próbált ellopni a budakalászi Tescóból, de a bizt...
Közel 34 milliárd euróra hízott az elmúlt két évben a devizatartalékunk, ami a kétszerese a válság előtti szintnek. A válságnak azonban talán már vége, így felmerülhet a kérdés, hogy lehetne-e...
Kissé gyengült a forint kedden délelőtt a kora reggeli árfolyamához és az előző nap elért 11 havi csúcsához képest. Az eurót fél 10-kor 265,58 forinton jegyezték a bankközi devizapiacon, szemben a k...
A mai legkorszerűbb képzési- és fejlesztési gyakorlatban kompetencia méréssel készítik elő a programokat, menet közbeni teszteléssel visszajelzést adnak, majd a program legvégén történő méréssel ellenőrizhetik a résztvevők fejlődését, illetve az egész program hatékonyságát. Legyen szó coachingról vagy tréningről, ezek a folyamatok kompetencia teszteléssel hatékonyabbá tehetők.
Akár 10 százalékot meghaladó élelmiszer áremelkedéshez is vezethet az, hogy az új, még készülő hulladékkezelési törvény növeli a termelők és kereskedők termékdíj-kötelezettségét - jelentette ki Mányi István, az Öko-Ferr Hulladékkezelési Koordináló Nonprofit Kft. ügyvezetője.
A munkaerőpiac nagyjából úgy kezeli a bachelor képzés diplomásait, mint a hagyományos főiskolai oklevéllel rendelkező pályakezdőket, előbbiek fizetése ugyanakkor valamivel alacsonyabb - írja a Népszabadság.
A brit Megasztárban Pippa Langhorne 20 éves modell kutyájával, Buddyval lépett fel. Az eb a Pie Jesut énekelte, a zsűri továbbjuttatta a daloló állatot.
A kormány által garantált 250 millió forint négyszerese kellene ahhoz, hogy a háziorvosok érdemben tudják javítani a prevenciós munkájukat - mondta a Világgazdaságnak Komáromi Zoltán háziorvos, országos szakfőorvos.
Hozzávalók: 50 dkg gyalult tök 1 csokor friss kapor olaj liszt (ez esetben tönköly fehérliszt) 1 kisebb fej vöröshagyma finomra vágva kevés pirospaprika 1-2 dl tejföl cukor só ecet vagy citromlé
A német kormány vállalkozóbarát adóreformot tervez. Az FTD információja szerint a jövőben a német cégek leírhatják külföldi leányvállalataik veszteségét. Ez több milliárd eurónyi adóbevétel-kiesést jelentene - értesült a Világgazdaság.
Közös a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének keddi játéknapján pályára lépő négy csapatban, hogy a gyengébb bajnoki szereplés után a nemzetközi kupában javítanának. Madridban összejön a Cristiano Ronaldo-Gareth Bale párharc, miután mindkét játékos felépült. José Mourinho a Tottenham ellen már a gól nélküli döntetlennel is elégedett lenne.
Három börtönőrt ejtettek túszul a fellázadt rabok kedden a túlzsúfolt rúmijei börtönben, amely Libanon legnagyobb büntetés-végrehajtási intézete – közölte a libanoni börtönök lelkésze.
Akár 10 százalékot meghaladó élelmiszerár-emelkedéshez is vezethet, hogy az új, még készülő törvény növeli a termelők és kereskedők termékdíj-kötelezettségét
Nem egy konkrét árfolyamszintet, hanem például a svájci frankalapú jelzáloghitelek esetén nagyságrendileg a 190 és a 200 közötti tartományt rögzítheti majd a jogszabály a bajba jutott devizahitelesek...
Nem büntetik meg azt a két voronyezsi biztonsági őrt, akik két túró rudi - a nyalánkság orosz változatát sziroknak nevezik - ellopása közben lelepleztek egy 70 éves asszonyt. A nyugdíjas a város Linyija-1 hipermarketében levette a polcról a két darab édességet, összesen 10 rubel - mintegy 80 forint - értékben, és a kabátjába rejtette őket....
Rakétákkal támadtak ukrán ENSZ katonai helikopterek több katonai bázisra Abidzsánban – a nemzetközi közösség így igyekszik megállítani a civilek elleni támadásokat.
Amennyiben továbbra is biztató hírek látnak napvilágot, akkor hazánk - az idei év elején még 400 bázisponthoz közeli - csődkockázati mutatója (CDS felár) a 200-as szintet is könnyen célba veheti. Az...
Tökéletes lenne, ha a félénk fiúk végre előbújnának a csigaházukból és el mernék hívni szívük választottját randizni. Amíg ez nem történik meg, nekünk, nőknek kell lépnünk!
Egyelőre nem tartja közvetlen ellenfélnek a Mercedes GP alakulatát a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko, aki elmondása szerint nagyon bízik abban, hogy csapata dominanciája lesz jellemző a 2011-es idényre.
Az economist.com szerint a magyarok nagyon kedvesek és udvariasak, de mint szenvedélyes emberek, igen gazdagon tudnak káromkodni. Szerintük ilyen az Európai Parlament tagja, a fideszes Deutsch Tamás is. Március 21-én Deutsch a következőket tweetelte Gyurcsány Ferencről, a volt szocialista miniszterelnökről: "Vannak szemét alakok.Vannak aljas emberek.
300 millió forintot különítettek el a központi költségvetésben a kistelepülések iskoláinak újraindítására. A pályázatok benyújtásának határideje április 18-a, de a szaktárca szerint a lehetőség iránt eddig nagyon kevés önkormányzat érdeklődött.
A kiszámíthatatlan időjárás akár tavasztól őszig is okozhat kellemetlen meglepetést a mezőgazdaságból élőknek, ezért érdemes idejében bebiztosítani a termést
Nem egy konkrét árfolyamszintet, hanem például a svájci frankalapú jelzáloghitelek esetén nagyságrendileg a 190 és a 200 közötti tartományt rögzítheti majd a jogszabály a bajba jutott devizahitelesek...
A legendás Porsche 906-osnál népszerűbb autót aligha találhatnánk a Föld kerekén, pedig igencsak keveseknek adatik meg a lehetőség, hogy élőben találkozhassanak vele. A versenyautó homologizációjához néhány utcai verzió legyártására is szükség volt anno, ezek a példányok azonban az idők folyamán eltűntek, vagy gyűjtemények mélyén bujdokolnak. Pedig a könnyű vázszerkezetnek és a kompozit anyagok…
Ismét bizonytalanul nyitottak az európai tőzsdék, habár ma a nyitást követően többségében lefelé indultak az indexek. A DAX30 0,3, az FTSE100 0,2%-kal csökken, míg a párizsi CAC40 már 0,6%-kal került...
A szocialista politikus azt mondta: nem került az MSZP elé az az alkotmánytervezet, amit Petrétei József készített, de nem lát abban semmi kivetni valót, ha egy miniszter a ciklusa elején végiggondolja és le is írja, hogy ő milyen törvényekhez nyúlna, és mit tenne az alkotmánnyal.
Hogy mennyire híres és elismert a magyar borászat? Elég ha azt mondjuk, hogy magyar borokat szolgálnak fel a 2011 második félévi lengyel soros EU elnökségi rendezvényeken.
Nem vonja vissza a Kereskedelmi Dolgozók Független Szervezete (KDFSZ) a Tesco elleni felszámolási kérelmét, mert a megadott határidőig a cég nem fizette ki a gépkocsivezetőknek a teljes rendelkezésre állási díjat és annak késedelmi kamatait - tudta meg a Magyar Nemzet.
Az autóalkatrészek gyártásával és kereskedelmével foglalkozó japán Ryowa Hungary Kft. 34 munkavállalóját bocsátja el esztergomi üzeméből - tudta meg egymástól független, névtelenséget kérő forrásokból kedden az MTI.
A bevételük 0,1 százalékát kötelesek lennének befizetni a veszélyes anyagokat kibocsátó cégek egy katasztrófavédelmi alapba - mondta el a Világgazdaságnak Bakondi György katasztrófavédelmi kormánybiztos. A fél évvel ezelőtt történt ajkai iszapkatasztrófa után az újjáépítés jól halad, a kártérítés már kevésbé.
Az előzetes várakozásoknál nagyobb mértékben bővült az eurózóna szolgáltatóipari aktivitása márciusban, miután a régió két legnagyobb gazdaságában, Németországban és Franciaországban a szolgáltatóipari 2006 júniusa óta nem látott mértékű bővülése ellensúlyozni tudta a lassuló ír növekedést, és a Spanyolországban mutatkozó visszaesést.
Két ezüst és három bronzéremmel zárta a dortmundi Európa-bajnokságot a magyar birkózó válogatott. Szabadfogásban két harmadik, kötöttfogásban pedig két második és egy harmadik helyet sikerült elérni.
Szerelmes papagájoknak kölcsönzi hangját Tolvai Reni és Kállay-Saunders András a Rio című animációs film betétdalában, négy másik volt megasztáros oldalán.