A nagy civil szervezeteket kihagyták az új drogstratégiát kidolgozó, pénteken megalakult munkacsoportból, az eddigi hivatalos egyeztető fórumot pedig december óta nem hívta össze a kormány - mondta a Független Hírügynökségnek Sárosi Péter, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) drogpolitikai programvezetője. Az új drogstratégia részletei egyelőre nem ismertek, a kormánytisztviselők nyilatkozatai…
Őrizetbe vették azt az önkormányzati képviselőt, aki pénteken a mohácsi képviselő-testületi ülésen megverte Szekó József fideszes polgármestert. Zsobrák Péter, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a Független Hírügynökség kérdésére azonban csak annyit közölt, hogy az ügyben ügyészségi eljárás indult, az érintett képviselő őrizetben van.
A szerbiai rendőrség őrizetbe vett két ember pénteken a horgosi határátkelő állomáson. Egyikükről azt gyanítják, hogy egy török iszlamista szervezet tagja, akit az ankarai rendőrség köröz.
A miniszterelnök-helyettes nyilvánvalónak tartja, hogy provokáció történt Gyöngyöspatán. Semjén Zsolt szerint a Jobbik és az LMP kicsinyes pártérdekei, és egyes, általa meg nem nevezett külföldi érdekcsoportok állnak az események hátterében.
Újabb halálos kimenetelű összecsapások voltak a jemeni biztonsági erők és kormányellenes tüntetők között: két katona és három polgári személy vesztette életét a déli Ádenben - közölte a belügyminisztérium és egy kórházi forrás
Lázár János fideszes politikus személyes bosszúja állhat az adatvédelmi biztos posztjának tervezett megszüntetése mögött? - teszi fel kérdésként az Index.hu hírportál cikke. Az új alkotmány megszüntetné az adatvédelmi biztos intézményét, Lázár János ezzel kapcsolatos, az Indexen megjelent nyilatkozatát olvasva kereste meg Jóri András is a hírportált.
Érdemes lehet jól betankolni benzinből a következő napokban, hiszen jövő hét közepétől nagy valószínűség szerint tovább emelkedik az üzemanyag ára a hazai kutakon(legalábbis az árcsökkenésnek igen...
Abdalláh szaúdi király rendeletben megszigorította az arab ország sajtótörvényét: mostantól tilos támadni a vallási vezetőket és az állami alkalmazottakat – jelentette szombaton a helyi sajtó.
Vadócz Krisztián csapatára, az Osasunára is fontos erőpróba vár, az ismét kiesőhelyen álló pamplonaiak a bronzvárományos Valenciával mérkőznek hazai pályán.
Támogatná a Jobbik a bentlakásos iskolákat, hogy ez is segítse a roma gyermekek szocializálódását - mondta Vona Gábor az InfoRádió Aréna című műsorában. A Jobbik elnöke szerint ez egyfajta fordított szocializációt is eredményezhet, amikor a hazatérő gyermek húzza magával többieket, nem pedig őt húzza le a család.
Verekedésbe keveredett két nővel a tállyai polgármester, Osika József - tudta meg a Független Hírügynökség. Az ügyben a rendőrség hivatalos személy elleni erőszak miatt indított eljárást.
Hat év után megköszönték a ciprusi labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának munkáját; Angelosz Anasztasziadesznek a gyenge Eb-selejtezős eredmények miatt kellett felállnia a kispadról.
Bejegyezte a Fővárosi Bíróság a Bethlen Gábor Alapkezelőt és ezzel mindenki számára átlátható módon lehet támogatni a határontúli magyar közösségeket. Mindezt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes közölte szombaton azon a fővárosi tájékoztatón, amelyen egy másik program, a "Határtalanul!" elindulását is bejelentette.
A térség gazdaságának fejlődését segíthetné, s a Dél-Alföldön, a szomszédos romániai megyékben, valamint a Vajdaságban élők regionális identitását is erősíthetné egy helyi pénz bevezetése - közölte Toroczkai László, a Jobbik Csongrád megyei önkormányzati képviselője szombaton Szegeden.
A vártnál jobban, 20 százalékkal növelte árbevételét az idei első negyedévben a Magyarországon is több ezer embert foglalkoztató német Continental autóipari beszállító.
Ferrarival érkező ifjú pár, helikopterrel érkező szakács, tízmilliós menyasszonyi ruha, kastélyszálló, százezres torta, színezüst étkészlet: a luxusesküvőknek Magyarországon is van piaca, igaz, a körülmények sok esetben nem adottak ahhoz, hogy valaki milliárdokat költsön el egy lagzira. A Pénzcentrum.hu a hercegi esküvő kapcsán a magyar luxuslagzik fényűző világába vezeti be olvasóit....
Új menetrend lép életbe vasárnaptól a fővárosban, a legfontosabb változás, hogy a 6-os villamosok a Nagykörúton szünet nélkül, éjjel-nappal közlekednek, felváltva a zsúfolt éjszakai buszjáratot....
Indul az MSZP-n belüli hatalmi harc -így tálalják a lapok, hogy Gyurcsány Ferenc volt pártelnök pártszavazást kezdeményez. A volt és jelenlegi szocialista vezetők is bírálták a felvetést.
A felére csökken a „táppénzplafon”; május elsejétől az eddigi összeg, a maximum napi bruttó 10 400 helyett legfeljebb 5200 forintot kaphatnak naponta azok a keresőképtelenné vált emberek, akiknek van biztosításuk – közölte az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) szombaton az MTI-vel.
Sósav szivárgott egy vasúti tartálykocsiból szombaton a balatonfűzfői Nitrokémia Ipari Parkban. A tűzoltók gyors munkájának köszönhetően jelentős mennyiség nem került a környezetbe, nem került veszélybe senki.
Jó úton halad Törökország kormányzó pártja afelé, hogy a júniusi parlamenti választásokon ismét győzelmet arasson, s immár a harmadik egymást követő ciklusban maradjon hatalmon – derült ki két közvélemény-kutatási eredményből is.
A 16 éves Sebestyén a vasárnapi portugál GP-n kapcsolódik be a világbajnoki sorozatba, azt követően pedig - a tervek szerint - az idei összes versenyen indul majd.
Sebestyén Péter a 28. időt motorozta szombaton a 125 kcm-esek között a Portugál Nagydíj időmérő edzésén, az idei gyorsaságimotoros-világbajnokság harmadik futamán.
"Kicsivel több mint ajánlás, de kicsivel kevesebb, mint kötelező erejű megállapodás" - fogalmazott a NOL.hu kérdésére Rogán Antal, a bérmonitoring bizottság fideszes elnöke azzal kapcsolatban, milyen...
Elhagyta a Buckingham palotát Vilmos herceg és Catherine hercegnő szombaton, egy nappal esküvőjük után. Az ifjú pár egy titokban tartott helyre megy nászútra.
Egyelőre nem megy nászútra Vilmos herceg és felesége, Katalin cambridge-i hercegnő, és nászútjuk helyszínét akkor sem fogják előre bejelenteni, amikor később elutaznak - közölte szombaton hivatalosan a brit királyi ház
A kormány energiapolitikája alapvetéseiben és a támogatási rendszer útján is ösztönöz olyan célkitűzéseket, beruházásokat, amelyeknél járulékos haszonként jelentkezik a gazdasági társaságok számára a társadalmi felelősségvállaláshoz köthető eszközrendszer – mondta előadásában csütörtökön, Szentesen Bencsik János Nemzeti Fejlesztési Minisztérium klíma- és energiaügyért felelős államtitkára.
A jövő év nyarán ismét megrendezik Rio de Janeiróban az ENSZ Környezet és Fejlődés Világkonferenciáját, 20 évvel az első után - közölte Csóka Péter, az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) erdészeti kapcsolatok osztályának vezetője.
A pénteki napon a DuPont ismét megemelte a Danisco részvényekre vonatkozó ajánlatát. Amint az korábbi cikkünkben megírtuk, a dán Dansisco élelmiszerekhez és bioüzemanyagokhoz enzimeket gyártó...