2011. április 3. vasárnap

ápr. 3
12:33
Zubin Mehta hálás (Spa Trend Online)
Zubin Mehta, a világhírű karmester egy hatalmas rózsacsokorral fejezte ki tiszteletét és elismerését Zimányi Zsófiának, a Budapesti Tavaszi Fesztivál igazgatójának az eddigi munkájáért. A szombat esti, Művészetek Palotájában tartott koncert után elmondta: nagyon sajnálja, hogy abbahagyja a 15 éves sikeres irányítást, és reméli, hogy a komolyzenei koncertek hűséges nézője marad, ha már…
ápr. 3
12:33
Több százezer javaslat érkezett az új alkotmányhoz (hirado.hu)
Szájer József óriási sikernek nevezte a nemzeti konzultációt, mely során 916.941 kérdőív visszaérkezett. Ez a kiküldött levelek mintegy 11 százaléka.
ápr. 3
12:36
Nem módosították az INA privatizációs törvényt, vizsgálatokra várnak (Portfolio)
A horvát kormány mégsem módosította az INA olajtársaság privatizációjával kapcsolatos törvényt, a kabinet megvárja a részvényfelvásárlásokkal kapcsolatban indított, Szlovákiára, Magyarországra és...
ápr. 3
12:36
Hétfőtől célkeresztben a kerékpárosok (ATV)
Három hétig tartó akciót indít a rendőrség hétfőtől, a kerékpárosok ellenőrzésére. Erre azért van szükség, mert bár a balesetek száma évek óta csökken, ezen belül azonban növekszik a kerékpárosokat ért balesetek aránya.
ápr. 3
12:48
A baseball és a softball együtt lobbizik (Agroinform)
Mégis a közös lobbizás mellett döntött a baseball és a softball, amely Peking előtt került le az ötkarikás programról, 2020-ra azonban visszatérne.
ápr. 3
12:51
Melyek voltak a leggyakoribb szavak az alkotmánnyal kapcsolatos kérdőíveken? (Infostart)
Nagy nemzeti vállalkozásnak tartja az alkotmányozással kapcsolatos konzultációt a nemzeti konzultációs testület vezetője. Szájer József óriási sikernek nevezte, hogy a kipostázott kérdőívek mintegy 11 százaléka, összesen csaknem egymillió darab visszaérkezett.
ápr. 3
12:51
Még több hónapig tarthat a szivárgás Fukusimában (Infostart)
A tokiói kormány szóvivője szerint még több hónapig tarthat a szivárgás a március eleji földrengés és szökőár miatt megrongálódott fukusimai atomerőműből. Edanio Jukio azt mondta: az erőmű térségében kialakított veszélyzónában élők egyelőre nem térhetnek vissza otthonaikba.
ápr. 3
12:51
Londonban elkészült az olimpiai falu első épülete (Infostart)
Londonban elkészült az olimpiai falu első épülete. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság egyik vezetője azt mondta a helyszínbejáráson, hogy az év végéig további tíz épületet húznak fel.
ápr. 3
12:51
Elszállítják a menekülteket a kicsiny szigetről (HírTV)
Megkezdték az észak-afrikai menekültek elszállítását Lampedusa szigetéről a hétvégi tüntetések után. Ezt a helyszínen tartózkodó olasz kormányfő jelentette be.
ápr. 3
12:53
„Súlyos alkotmányossági deficitben szenvednek a szocialisták” (+videó) (HírTV)
A demokrácia új formájának nevezte Szájer József az alkotmányozással kapcsolatos nemzeti konzultációt. A fideszes európai parlamenti képviselő sikernek nevezte azt is, hogy a kipostázott kérdőívek mintegy 11 százaléka, több mint 900 ezer visszaérkezett. A pénteken kiszivárgott és 2006-ban íródott szocialista alkotmánytervezetet kettős beszédnek nevezte.
ápr. 3
13:00
Az ÚMVP 200 milliárdjából 60 milliárd megy vidékfejlesztésre és LEADER-re (ProfitLine)
Mintegy 200 milliárd forint áll rendelkezésre az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) végrehajtására 2013 végéig, ebből a vidékfejlesztési jogcímek megvalósítására és a LEADER-programban szereplő projektek létrehozására összesen mintegy 60 milliárd forintot lehet költeni – közölte V. Németh Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) vidékfejlesztésért felelős államtitkára egy szakmai…
ápr. 3
13:03
Egyre több őssejtet illetve csontvelőt adományoznak a németek (Infostart)
Egyre többen adományoznak Németországban őssejtet, hogy ezzel segítsenek a leukémiában vagy egyéb súlyos betegségben szenvedők megmentésében.
ápr. 3
13:06
Bánat ellen hat a Hooligans-dal (BorsOnline)
Mindjárt a 31. helyen kezdett a Hooligans Küzdj az álmodért című dala a slágerlistán. A banda új, Szemközt című lemezét a közönség azonnal megkedvelte, pedig élőben alig-alig hallhatják az új dalokat. A zenekarnak ugyanis majdnem üres a koncertnaptára.
ápr. 3
13:06
Elkészült a mountain bike pálya - videó (Agroinform)
Időben és az előre eltervezett költségkereten belül készült el a londoni olimpiára megálmodott 5 km hosszúságú hegyikerékpáros pálya.
ápr. 3
13:09
A volt mezőgazdasági miniszter alakít kormányt Szíriában (Infostart)
Szíriában az elnök a volt mezőgazdasági minisztert bízta meg kormányalakítással.
ápr. 3
13:09
Súlyosan sérült a wartburgos (HírTV)
Súlyosan megsérült az a férfi, aki autójával egy fának ütközött a Békés megyei Nagyszénás közelében.
ápr. 3
13:09
Kenyai sikerek a berlini félmaratonin (Blikk)
ápr. 3
13:09
Líbia: menekültek holttesteire bukkantak a tengervízben (hirado.hu)
A tetemeket még csütörtökön emelték ki a vízből, és még aznap el is temették őket az áldozatok személyazonosságának a megállapítása nélkül.
ápr. 3
13:11
Nagy-Britannia nem küld katonákat Líbiába (Infostart)
Nagy-Britannia továbbra sem küld katonákat Líbiába - közölte a brit külügyminiszter cáfolva egy vasárnapi lapértesülést.
ápr. 3
13:11
Bugár Béla nem szeretné, hogy Orbán beleavatkozzon a munkájukba (hirado.hu)
A Híd magyar-szlovák párt elnöke szerint a magyar miniszterelnök néha azt a látszatot kelti, mintha nyilatkozataival megpróbálná befolyásolni a szlovák parlament vitáját. Bugár Béla szerint Orbán Viktor, miniszterelnök, a Fidesz elnöke néha azt a látszatot kelti, mintha nyilatkozataival megpróbálná befolyásolni a szlovák parlament vitáját; lépéseivel pedig gyakran bonyolultabbá teszi a Híd magyar-…
ápr. 3
13:12
Félmilliárd dollár fölött az USA líbiai költsége (ATV)
A hadműveletek második hetében már az 550 millió dollárt súrolta a Pentagon líbiai számlája - írja a Kitekintő a The Washington Postra hivatkozva. Az elemző portál szerint a költségvetés tételei között csaknem ezer légi bevetés, 192 Tomahawk-rakéta és egy műszaki hiba miatt lezuhant vadászgép szerepel.
ápr. 3
13:24
Orosz Pál szerint szerdán elkezd fizetni az FTC (Agroinform)
Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. újonnan kinevezett vezérigazgatója szerint a klub szerdáig kifizeti a játékosok bérének egy részét.
ápr. 3
13:26
Guardiola egyelőre leinti az ünneplőket (Agroinform)
A katalánok vezetőedzője mindenkit arra intett, hogy ne tekintse megnyertnek a bajnokságot a Reallal szembeni előny ellenére.
ápr. 3
13:27
Tuti az eredmény, de azért választanak (HírTV)
Semmilyen meglepetés nem várható a vasárnapi előre hozott kazahsztáni elnökválasztáson, és továbbra is az 1990 óta hatalmon lévő Nurszultan Nazarbajev kezében lesz minden hatalom. Az ellenzék egy része bojkottra hívott föl, de egyesek szerint nem ez volt a legjobb taktika a részükről.
ápr. 3
13:27
Kormányellenes tüntetés Bakuban (Metropol)
A kormányellenes megmozdulás folytatását helyezte kilátásba egy azeri ellenzéki vezető, miután a bakui rendőrség szombaton kegyetlenül szétvert egy tüntetést.
ápr. 3
13:27
Szocialista alkotmány - Gyurcsány Ferenc tudta, de nem ismerte (Alternatív Energia)
Tudott róla Gyurcsány Ferenc, hogy kormányzása idején szakértők dolgoztak az akkor hatályos alkotmány átfogó felújításán, a tartalmát azonban nem ismerte az elkészült anyagnak - írja blogjában az egykori miniszterelnök. Szombaton a Magyar Nemzet írt arról, hogy a Gyurcsány-kormány titokban, a nyilvánosság kizárásával alkotmánytervezetet készített 2006 júniusában.
ápr. 3
13:27
Líbia - Félmilliárd dollár fölött az amerikai számla (Kripto Akadémia)
A hadműveletek második hetében már az 550 millió dollárt súrolta a Pentagon líbiai számlája - írja a Kitekintő a The Washington Postra hivatkozva. Az elemző portál szerint a költségvetés tételei között csaknem ezer légi bevetés, 192 Tomahawk-rakéta és egy műszaki hiba miatt lezuhant vadászgép szerepel.
ápr. 3
13:27
Lendvai: szűkítené az állampolgárok jogait az új alkotmány (hirado.hu)
A szocialista politikus sajtótájékoztatóján elmondta, hogy nem ismeri Petrétei József akkori igazságügyi miniszter 2006-os alkotmánytervezetét és azt az MSZP sosem tárgyalta.
ápr. 3
13:29
Jön a szabad árképzés a horvát benzinkutakon (HírTV)
Az egységes árak helyett szabad árképzés lesz a horvátországi benzinkutaknál hétfőtől, a gazdasági miniszter rendeletmódosítása szerint a kéthetente maximált áraktól bármikor eltérhetnek a töltőállomások.
ápr. 3
13:30
Szájer: nagy nemzeti vállalkozás volt a konzultáció (ATV)
A kérdőívek 11 százaléka visszaérkezett.
ápr. 3
13:42
Meg Ryan is meztelenkedett (Blikk)
Sorozatunkban megkerestük a mára prűddé vált színésznők korábbi eltévelygéseit, amelyek azt bizonyítják, hogy a múltban kevesebb ellenérzésük volt a meztelenséggel kapcsolatban... - 4. rész: Meg Ryan
ápr. 3
13:44
Három hétig hánykolódott a vizen egy kutya (Blikk)
Tokió - Három héttel a gyilkos cunami után, élve mentettek ki egy kiskutyát Japán partjainál. A szerencsétlen állat egy elsodort, és félig már szétesett ház tetején lebegett, feltehetően március 11-e óta, parti őrség emberei múlt hét pénteken pillantották meg először.
ápr. 3
13:45
Orbán Viktor fogadta az Európai Zsidó Kongresszus vezetőit (Infostart)
Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap hivatalában fogadta az Európai Zsidó Kongresszus vezetőit, akik Budapesten tartják tanácskozásukat; a találkozón külön hangsúlyt kapott az Európai Unió és a vallási közösségek közötti párbeszéd fontossága - közölte Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője.
ápr. 3
13:45
Súlyos karambol volt Nyíregyházán (HírTV)
Ketten súlyosan, egy ember pedig könnyebben megsérült két autó karamboljában szombat este Nyíregyházán - tájékoztatta a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletese vasárnap az MTI-t.
ápr. 3
13:45
Gyermekek után járó választójog - Szájerék figyelembe veszik a válaszadók véleményét (Alternatív Energia)
Figyelembe veszik a nemzeti konzultáció során kialakult többségi véleményt, így a gyermekek utáni választójog sem az elfogadandó alaptörvényben, sem a választójogi törvényben nem szerepel majd - jelentette ki Szájer József, a Nemzeti Konzultációs Testület vezetője vasárnap, az állampolgárok által visszaküldött 917 ezer kérdőív részletes eredményének ismertetésekor.
ápr. 3
13:45
Erőszak Jemenben: tüntetők közé lőttek a rendőrök (hirado.hu)
Egyes hírek szerint egy ember meghalt, és több százan megsebesültek. A rendőrség éles lőszerrel nyitott tüzet a demonstrálókra, könnygázt is bevetett ellenük, illetve gumibotokat is használt a tömegoszlatáshoz.
ápr. 3
13:48
"Az örökségre hajt" Egymásnak estek a nagybeteg magyar díva rokonai (ATV)
A nyilvánosság előtt zajlik a vita.
ápr. 3
14:00
Megemlékeztek Teleki Pál halálának évfordulójáról Párizsban (Infostart)
Franciaországi magyarok és szerbek először emlékeztek meg közösen gróf Teleki Pál halálának évfordulójáról a hétvégén Párizsban.
ápr. 3
14:03
Kubik Anna: Büszke vagyok, hogy eljátszottam a drámairodalom legfontosabb szerepeit (Infostart)
Óriási elismerésként értékelte nemrég kapott Kossuth-díját Kubik Anna színművész.
ápr. 3
14:03
Hétfőn eldől, indul-e fegyelmi eljárás Wayne Rooney ellen (Infostart)
Az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) hétfőn dönt arról, hogy fegyelmi lejárást indít-e Wayne Rooney, a Manchester United csatára ellen, amiért a szombati West Ham United elleni bajnoki találkozón a kamerába káromkodott.
ápr. 3
14:03
Orbán az Európai Zsidó Kongresszus vezetőit fogadta (+képriport) (HírTV)
Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap hivatalában fogadta az Európai Zsidó Kongresszus vezetőit, akik Budapesten tartják tanácskozásukat; a találkozón külön hangsúlyt kapott az Európai Unió és a vallási közösségek közötti párbeszéd fontossága - tájékoztatta Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője az MTI-t.
ápr. 3
14:03
A rendőrség belelőtt a tüntető tömegbe (Blikk)
ápr. 3
14:03
Éles lőszerrel oszlatták fel a tüntetést a jemeni rendőrök (Kripto Akadémia)
Könnygázt és éles lőszereket használt a jemeni rendőrség, hogy feloszlasson vasárnap egy kormányellenes tüntetést Taez városban. Szemtanúk beszámolói szerint az erőszakos oszlatásban egy ember életét vesztette és legkevesebb 250-en megsebesültek.
ápr. 3
14:05
Francia katonák vették ellenőrzésük alá a repülőteret (HírTV)
Francia katonák vették át a nemzetközi repülőtér ellenőrzését Elefántcsontpart legnagyobb városában, Abidzsánban.
ápr. 3
14:06
Két kísérleti energiahatékonysági program érkezhet a nyár előtt (ProfitLine)
Bencsik János energiaügyekért felelős államtitkár az MR1-Kossuth Rádió "180 perc" című műsorában ismertette, hogy hol tart jelenleg a kormányzat az épületenergetikai pályázatok terén. Az energiaügyekért felelős államtitkár kifejtette, hogy a korábbi kormány által kiírt pályázatokkal igen sok probléma van, még számos 2008-ban és 2009-ben lezárult pályázatnál sem történtek meg a támogatásokról szóló…
ápr. 3
14:06
A Széll Kálmán terv sem elég: új programon dolgozik a tárca + videó (ATV)
Várhatóan nem elég a Széll Kálmán terv, konvergencia programon dolgozik a nemzetgazdasági tárca. Részleteket egyelőre nem tudni, csak annyit, hogy április közepén hozzák nyilvánosságra, és azokat a konkrét intézkedéseket tartalmazza, amelyek a gazdasági növekedés valamint a költségvetési egyensúly megteremtését szolgálják.
ápr. 3
14:06
ÉLŐ: Spanyol Nagydíj - MotoGP (Sport365)
Kövesse élő szöveges tudósításunkban a jerezi futamot.
ápr. 3
14:18
Pia okozhatja Nadal vesztét (BorsOnline)
A világ jelenlegi első számú teniszezője, Rafael Nadal rákapott a Bacardira. Persze nem az italozás kedvéért, hanem sok-sok millió euróért.
ápr. 3
14:21
Hisz a Siófok a bentmaradásban (Blikk)
Siófok — Boldog siófoki futballisták hagyták el a Hidegkuti stadiont az MTK 2-1-es legyőzése után. A kiesési rangadón aratott sikerükkel egy pontra megközelítették a még NB I-et jelentő, 14. helyen álló kék-fehéreket, a három pont és a jó játék reményt ad a számukra.
ápr. 3
14:21
Gyurcsány kiskátéban magyarázkodik (HírTV)
A volt szocialista miniszterelnök 35 pontos kiskátéban magyarázza a Magyar Nemzet azon értesüléseit, miszerint az MSZP-SZDSZ kormány is alkotmányozásra készült 2006-ban. Gyurcsány Ferenc blogjában ugyanakkor elismerte, hogy miniszterelnöksége alatt tudott arról, hogy az igazságügyi minisztérium szakértői dolgoztak az akkor hatályos alkotmány megújításán.

Keresés