Budapest-Dubaj - Külföldön keresi a gyógyírt a pénztelenségre, a rossz gazdálkodásra, a kigyulladó buszokra, metrókra a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója.
Harmincezer embert bocsáthatnak el a következő időszakban a román állami vállalatoktól - közölte Dumitru Costin román szakszervezeti vezető, aki részt vett pénteken a Nemzetközi Valutaalap (IMF)...
A 2010. év után 12,5 milliárd forint osztalékot fizet a közel 100 százalékban állami tulajdonban lévő Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) - közölte a társaság a pénteken megtartott, a 2010. évet lezáró éves rendes közgyűlés határozatát.
A főváros most még spórol, de már vannak nagyra törő tervek a jövőre: fel kell újítani a 3-as metrót, az 1-es villamost, lesz biciklikölcsönző-hálózat és persze dugódíj is
Az alanti videóból is kiderül, hogy a pasik nem túl jártasak a konyhában. Így szegény feleség járt pórul, amikor férje szexet kezdeményezett a tűzhely mellett…
Budapest - Lélegzetelállító mutatvánnyal kápráztatja el a nézősereget Ghana (28) a mongóliai tornász, aki a fizika törvényeire fittyet hányva úgy hajtogatja össze magát, mintha a teste legalábbis gumiból lenne.
Az idei május 1-je az együtt ünneplő négy szakszervezeti konföderáció szerint nem olyan lesz, mint tavaly, mert hónapról hónapra romlik a munkavállalók helyzete, a kormány pedig hetente újabb intézkedéseket jelent be - erről az MSZOSZ, a SZEF, az ÉSZT és az ASZSZ vezetői beszéltek pénteki sajtótájékoztatójukon.
Orosz nyomozók az elmúlt napokban húsz személyt hallgattak ki tanúként Lengyelországban a Lech Kaczynski elnököt és kíséretét szállító különgép tavalyi szmolenszki katasztrófája kapcsán – jelentette pénteken az ITAR–TASZSZ orosz hírügynökség.
Az aranyérem megszerzésére esélyesnek tartott orosz válogatott 2-0-ra kikapott a német csapattól a szlovákiai jégkorong-világbajnokság pénteki nyitónapján.
Keszthely - Munkácsy teljes életművébe nyerhetünk bepillantást Keszthelyen, míg Budapestre a Markó-életmű 26 kiemelkedő darabja érkezik külföldi múzeumokból.
Új mentőautóra gyűjtenek Balatonlellén. Az egyetlen nagyobb autójuk ugyanis totálkáros lett, amikor karamboloztak vele. Az Országos Mentőszolgálat viszont egyelőre nem tud a 14 települést ellátó lellei állomásnak új járművet biztosítani. A mentők így most csak két kisebb, kiemelt esetek ellátására alkalmatlan kocsit használnak.
Már több mint 120 pályázat érkezett az ország legjobb állására "turisztikai élményellenőrnek." A jelentkezési határidőt május 10-ig meghosszabbították a szervezők.
A brideorexia az anorexiának azon fajtája, mely azokat a menyasszonyokat érinti, akik esküvőjük előtt nagyon gyorsan és egészségtelen mértékben fogynak. Sajnos egyre jobban elterjedt étkezési rendellenességről van szó.
20 éve nem fordult elő, hogy a Microsoft kisebb negyedéves profitot jelentett volna, mint a technológiai szektorban érdekelt rivális társaság, az Apple. Előbbi cég a csökkenő Windows eladások...
"Elásták a csatabárdot" a gárdonyi vasútállomás bontását ígérő vállalkozók az egyik megbízójukkal. A cégek a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő /NIF/Zrt-nél egyeztettek pénteken. A jelenlévők azt állították, fizettek. Hogy hol tűnt el 60-100 millió forint, azt együtt nyomozzák tovább. Május 13-án újból összeülnek, addigra a dokumentumokat, számlákat elküldik egymásnak - mondta el Komjáti Pétertől, a…
Már több mint 120 pályázat érkezett az ország legjobb állására "turisztikai élményellenőrnek." A jelentkezési határidőt május 10-ig meghosszabbították a szervezők.
A PSZÁF valamennyi pénzügyi szervezetet érintő ajánlást adott ki, ami elősegítheti a bankok, biztosítók iránti lakossági és fogyasztói bizalom megerősödését is
BUDAPEST - A börtön kopott falai után úszómedencés luxusvillája foglya P. Koltai Gábor. A milliárdos csalással meggyanúsított filmproducer háza a Rózsadomb legtetején áll.
Uniós támogatással újítják fel és bővítik Székesfehérváron a Kisteleki utcai bölcsődét; a munkálatok 124 millió forintba kerülnek, a költségekhez 80 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert az önkormányzat - jelentette be pénteken sajtótájékoztatón a város szociális és idősügyi tanácsnoka.
Közzétette a legnagyobb adósok listáját a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A március végi állapot szerint több mint 5400 cég, egyéni vállalkozó és magánszemély tartozik jelentős összeggel. Az adóhatóság rajtuk több száz milliárdot hajtana be. A tartozók között van a showman Gáspár Győző, vagyis Győzike és felesége, Lang Györgyi énekesnő, valamint Stadler József akasztói vállalkozó, aki adócsalás…
A Heves Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott arra szólít fel minden politikai pártot, civil szervezetet és roma polgárjogi aktivistát, hogy hagyják békén Gyöngyöspatát.
Nemcsak a Duna vize lesz tisztább, hanem a Fekete-tenger élővilágára is pozitívan hat majd az az 5 milliárd forintos környezetvédelmi fejlesztés, amelyet a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. észak-pesti telepén végeztek - áll a cég közleményében. A fővárosi beruházást pénteken adta át Tarlós István főpolgármester. Az esemény kapcsán öko-iskolás diákok egy kiveszőfélben lévő halfajból, a kecsegéből…
Az energiaszolgáltatók által kiállítandó számlák egyszerűsítése érdekében az Energiatudatos Fogyasztók Társadalmáért Egyesület és az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszterhez és az állampolgári jogok országgyűlési biztosához fordult. Ennek kapcsán kérték a jogszabályok soron kívüli megváltoztatását, és "fogyasztó barátabb" rendszer kiépítését.
Budapest - Minden vereségbe belehal, de aztán összeszedi magát, hogy erőt adjon focistáinak. Prukner László (50), az FTC szakmai igazgatója elismeri, a Fradi ötszázmillió forintos adóssága az öltözőben is feszültséget okoz.
A Vilmos és az Aliz volt a két legnépszerűbb név a középkori Angliában - derítették ki a King's College London történészei, akik III. Henrik uralkodásának idejéből fennmaradt lajstromokat tanulmányozzák.
Magyar egyházi vezetők is részt vesznek II. János Pál pápa vasárnapi boldoggá avatásán, a római Szent Péter téren. XVI. Benedek egyházfő vezeti a szertartást a várhatóan több tízezer zarándok előtt. A ceremónia idejére fokozott biztonsági intézkedéseket vezetnek be.
A Paks döntetlent játszott pénteken Győrben a labdarúgó Monicomp Liga 26. fordulójában, ezzel eldőlt, hogy a Videoton a hétvégén még nem lehet bajnok. Nem nyert otthon a Videoton.
Kigyulladt egy családi ház a főváros XV. kerületében, péntek délután. A lángokat negyven tűzoltó fékezte meg, a tűzben a ház tulajdonosa égési sérüléseket szenvedett.
A vegyes makroadatok sem tudják elbizonytalanítani a tengerentúli indexeket, a nyitás követően az amerikai indexek kivétel nélkül tovább folytatták menetelésüket, egyedül a technológiai túlsúlyos...
Három feltételezett Al-Kaida tagot vettek őrizetbe pénteken Németországban. A szövetségi ügyészség szerint terrorcselekményekre készültek az európai országban.
Verekedés tört ki péntek délelőtt a mohácsi képviselő-testület ülésén. Egy volt jobbikos, ma már független képviselőt az önkormányzat tagjai „szedtek le” a város polgármesteréről.
Április 27-én, a Ciszjordániában tevékenykedő Fatah és a Gázai övezetet ellenőrző Hamász békemegállapodást kötöttek egymással. Mit jelent ez a megvalósítandó palesztin egység és az Izraellel kötött esetleges béke szempontjából? A kérdés azért is fontos, mert a felek közötti események alakulása kihatással lehet az egész régió életére. Néhány, a szemben álló felekkel kapcsolatos történelmi tény…