Az Alteo energetikai cégcsoport a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) szerint 5,66 milliárd forint konszolidált árbevételt ért el 2010-ben, ez öt és félszerese a 2009-es, 1,09 milliárd forintos értéknek - közölte a tőzsde "B" kategóriájában jegyzett cég pénteken az MTI-vel.
Áprilisban 70,6 pontról 67,6 pontra csökkent a Chicagói beszerzési menedzser index értéke, ami enyhe negatív meglepetést okozott, hiszen az elemzői konszenzus 68 pont volt. A legfrissebb...
A május elsejei német és osztrák munkaerőpiaci nyitás nem csak a 2004-ben csatlakozott kelet-közép-európai tagállamok munkavállalói, hanem az egész Európai Unió számára rendkívüli lehetőségeket rejt - hangsúlyozta pénteki nyilatkozatában Őry Csaba fideszes európai parlamenti (EP) képviselő.
A megyei hírportál szerint lemondott posztjáról Simon Ilona, a Bács-Kiskun Megyei Pszichiátriai és Fogyatékos Betegek - kiskunhalasi - Otthonának igazgatója.
Éves összehasonlításban 36 százalékkal nőtt a Chevron amerikai olajipari óriás nyeresége az első negyedévben, elsősorban a magasabb olajárak és növekvő finomítói marzsok miatt - közölte a vállalat pénteken.
A Médiatanács májusban pályázatot ír ki elsődlegesen helyi tévék és rádiók támogatására, összesen 100 millió forintos keretösszeggel. Az összegre a jövőben egységesen „közösséginek” neveze...
Közel kétezer hivatalos vendég volt a Westminster-apátságban és 450 ezres tömeg az utcákon Vilmos és Kate esküvőjén. Kate Middletonból Katalin hercegnő lett.
Az ukrán Vladimir Klicsko és az angol David Haye 12 milliárd forintnyi díjalapért vív címegyesítő profi bokszmeccset egymással Hamburgban, ez alkalomból találkoztak egymással New Yorkban.
Újabb tűzszünetet kötött egymással pénteken Thaiföld és Kambodzsa egy nappal azután, hogy a két fél megegyezett ugyan a harcok beszüntetéséről, de néhány órával később már fel is borult az egyezség. A tűzszünet hírét a kambodzsai védelmi miniszter jelentette be.
Pénteken Szlovákiában négy találkozóval kezdetét veszi a jégkorong világbajnokság. A helyszín közelsége sok magyar szurkolót is Pozsonyba és Kassára vezethet.
Tiltott piaci együttműködés gyanúja miatt neves bankok ellen indított vizsgálatot az Európai Bizottság - jelentette be pénteken az európai uniós végrehajtó testület szóvivője Brüsszelben.
A horvát INA olajipari vállalat az idei első negyedévben 1,05 milliárd kuna (143 millió euró) nyereséget ért el a tavalyi első negyedévi 131 millió kuna veszteséggel szemben. Az első negyedévi érté...
Több mint 450 ezren kísérték az utcákon figyelemmel Kate Middleton (29) és Vilmos herceg (28) esküvőjét. Az elszánt rajongók zászlókkal, pólókkal és különféle csecsebecsével is készültek, ám vannak, akik még ezen is túltettek.
Az Hippolyte et Aricie-t a következő évadban szcenírozva a Magyar Állami Operaház Budapest tervezi bemutatni az Orfeo Zenekarral és a Purcell Kórussal, Káel Csaba rendezésében
Nem akar a továbbiakban a szerdai labdarúgó Bajnokok Ligája-elődöntőben történtekről beszélni José Mourinho, a Real Madrid vezetőedzője, aki ellen a mérkőzés után tett nyilatkozatai miatt fegyelmi eljárást indított az európai szövetség (UEFA).
A Legfelsőbb Bíróság elnöke szerint többnyire nagy ügyekben ítélkező bírók vonulnak nyugdíjba január elsejétől az új alaptörvény eredményeként. Mintegy 40 ezerre becsülhető a nyugdíjba vonulás miatt átszignálandó ügyek száma.
Magyarországon a GDP 10,5 százalékát költik adminisztrációra a vállalkozások, ennek összege 2.800 milliárd forint, amely jövőre első lépésben 105 milliárddal, majd további 400 milliárddal csökkenhet - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium stratégiai államtitkára pénteken.
Kényszerleszállást hajtott végre egy repülőgép pénteken a Liszt Ferenc repülőtéren - közölte Hardy Mihály, a Budapest Airport Zrt. vállalati és közkapcsolati igazgatója az MTI-vel. Ez volt az első ily...
Budapest - Évek óta párhuzamosan, valahogy egymás konkurenciájaként éli szakmai életét Dolhai Attila (34) és Feke Pál (29). A két musicalsztár ebben az évben ráadásul két különböző színházban játsszaugyanazt a szerepet, míg Feke a Madách színpadán, addig Dolhai a Szolnoki Szigligeti Színházban alakítja Jézust.
A 2010. év után 12,5 milliárd forint osztalékot fizet a közel 100 százalékban állami tulajdonban lévő Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) - közölte a társaság a pénteken megtartott, a 2010. évet lezáró éves rendes közgyűlés határozatát.
Tízezrek tüntettek pénteken Szíria nagyvárosaiban, hogy szolidaritásukat fejezzék ki a hadsereg által megszállt Deraa lakosaival, és politikai szabadságjogaikat követeljék.
A 2010. év után 12,5 milliárd forint osztalékot fizet a közel 100 százalékban állami tulajdonban lévő Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) - közölte a társaság a pénteken megtartott, a 2010. évet lezáró é...
"Munkát! Kenyeret! Igazságot!" - hirdeti majd a felirat május elsején, az MSZP városligeti majálisán. Szanyi Tibor, a pártelnökség tagja lapunknak arról beszélt, hogy ez alkalommal a szocialisták nem csak ünnepre, hanem a foglalkoztatási szabályok szigorítása elleni tiltakozásra is hívják a budapestieket.
Amennyiben a lakásszövetkezetnek költség-hozzájárulással tartozik a tagja, és nem veszi át a fizetési felszólítást, akkor a bíróság ügygondnokot rendel ki; ha végrehajtásig jut az ügy, akkor a végreha...
A Rába Járműipari Holding Nyrt. 859 millió forint adózás utáni veszteséggel zárta az elmúlt évet, így osztalékot nem fizet. A pénteki megismételt rendes évi közgyűlés a elfogadta 2010-es üzleti évről készült beszámolót.
Harminc esetben találtak sugárszennyezettséget a földrengés óta Japánból érkezett embereken, hajókon, illetve konténereken március közepe óta Kínában - tájékoztattak a kínai szakhatóság illetékesei pénteken.
Az Európai Bizottság üdvözölte azt az olasz és francia kezdeményezést, amely az észak-afrikai menekültek és az Unió területén biztosított mozgási szabadság kérdéseit vitatná meg. Jose Manuel Barroso a jövő héten válaszol a két ország levelére, amely mint a Bizottság szóvivője jelezte „konstruktív és helyes irányba mutat”, írja a Süddeutsche Zeitung német lap.
Hétfőtől új álláslehetőségek nyílnak: uniós polgárként most már a magyarok is élvezhetik az osztrák munkahelyekhez való teljesen szabad hozzáférés előnyeit. Nyugati szomszédunk idegenforgalmi ágazata csak ebben a hónapban több mint 4.000 állást kínál.
Térfigyelő kamera rögzítette, amint a villám belecsap egy utcán sétáló férfibe. Egy idő után felállt, csakhogy pár másodperccel később, ismét lecsapott az isten nyila. A felvétel tényleg sokkoló.
London - Jenson Button (31), a 2009-es Forma-1-es angol világbajnok bejelentette, ha rajta múlik, nem hagyja el brit csapatát, a McLarent és pályafutása végéig az istálló tagjaként indul a világbajnokságokon.
Ma és holnap ballagnak az érettségi előtt álló diákok, hétfőn pedig a magyar érettségivel megkezdődik a vizsgaidőszak. Az ilyenkor szokásos szerenádozások, bolondballagások előtt a Nemzeti Erőforrás Minisztérium arra figyelmezteti az autóvezetőket, hogy az ittas sofőrökkel szemben zéró tolerancia van érvényben.
Nem csökkent a testsúlya azoknak az elhízott gyerekeknek, akiknek étrendjében a nagyobb zsírtartalmú tejtermékeket kicserélték alacsonyabb zsírtartalmúra – állapították meg ausztrál kutatók.