Nagyon jól járt az, aki tíz éve, de még jobban az, aki tavaly aranyba fektette a tartalékait. 2002-ben 280 dollárt kellett fizetni egy uncia, vagyis mintegy 31 gramm színaranyért. 2010 végén már több mint négyszer ennyit, 1220 dollárt ért a nemesfém. Az utóbbi négy hónapban pedig további 300 dollárt erősödött az aranyár.
Az idén február végéig a balatoni szálláshelyek összesen 87 ezer vendéget fogadtak, csaknem ugyanannyit, mint egy évvel korábban, a vendégkör négyötöd részét kitevő hazai vendégek száma 2 százalékkal nőtt, a külföldieké viszont 8 százalékkal csökkent, az üdülőkörzet szálláshelyein 260 ezer vendégéjszakát regisztráltak, 5,2 százalékkal többet a tavalyinál. A belföldi vendégéjszakák száma 7,8…
Történelmi csúcsot ért el a központi költségvetés adóssága márciusban - írja a szombati Népszava az Államadósság Kezelő Központ legfrissebb adataira hivatkozva.
Az amerikai nagybankok az első negyedéves számok alapján a legfontosabb sorokon javulásról számoltak be, viszont a hitelkihelyezés további csökkenést mutat, ami megkérdőjelezi, hogy a bankok tudnak-e...
Herendi porcelánkészletet küld Vilmos hercegnek és menyasszonyának, Kate Middletonnak nászajándékba Schmitt Pál köztársasági elnök – tudta meg a Bors. A magyar államfő, bár nem lesz jelen, megemlékezik a hercegi párról.
A líbiai kormányerők elvonulásáról számoltak be a Miszráta városát védő felkelők szombaton, a harcok azonban nem csitultak, kórházi források szerint több mint 25 újabb halálos áldozatot követeltek.
A hatóságok nyomoznak a kuruc.info ellen - adta hírül a magyarországi gyűlöletcsoportok feltérképezésével foglalkozó Athena Intézet, amely tavaly decemberben oknyomozó riportban számolt be a kuruc.info finanszírozási hátteréről.
A legfrissebb adatok szerint már több hetven tüntetőt öltek meg a szíriai biztonsági erők a pénteki tüntetéseken - közölte az AFP francia hírügynökség, aktivistákra és jogvédő szervezetekre hivatkozva. Közben London és Washington is elítélte a kemény fellépést, és önmegtartóztatásra szólították fel a szíriai kormányt. A muszlim és keresztény közösségeket egyesítő "nagypénteki" demonstrációkon több…
BUDAPEST - Hatalmas családi botrányra számíthat Gigi (21), amint kitette a lábát a villából. Bátyja, Béci (26) ugyanis nemrég szembesült húga nem éppen foltmentes múltjával, ami valósággal sokkolta.
Orbán Viktor a Facebook közösségi oldalon kívánt békés húsvéti ünnepeket és méltatta az új alaptörvény elfogadását. Rövid videóüzenetében a miniszterelnök sorsszerűnek és rendeltetésszerűnek nevezte, hogy az alaptörvényt az államfő húsvét hétfőn írhatja alá, éppen azon a napon, amely - mint mondta - egybeesik az egy évvel ezelőtti kétharmados választási győzelem napjával. Úgy vélte, hogy az…
Nagy erejű, 6,9 -es fokozatú földrengés történt szombaton, 15.16 órakor (közép-európai idő szerint 6.16) a Csendes-óceán délnyugati részén fekvő Salamon-szigetek térségében - közölte az Amerikai Geofizikai Intézet (USGS), hozzátéve, hogy nem áll fenn szökőár veszélye, és károkról sem érkeztek jelentések.
Ungár Klára a Szabad Emberek Magyarországért (SZEMA) elnöke a Liberális Együttműködés nevében felhívja Orbán Viktor figyelmét, hogy amit a Jobbik katonai szervezetei Gyöngyöspatán és Hajdúhadházon művelnek, az kimeríti a terrorizmus fogalmát. Nyílt levelében arra kéri a miniszterelnököt, hogy vesse be az erre a célra létrehozott Terrorelhárító Központ (TEK) állományát, s védje meg Gyöngyöspatán és…
A teljes Munkácsy-életművel meg lehet ismerkedni hamarosan Keszthelyen. A Magyar Nemzeti Galéria és Pákh Imre gyűjteményéből rendezett nagyszabású tárlatot a Festetics kastélyban mutatják be április 29-től október 1-ig- tájékoztatta a Független Hírügynönséget a Nemzeti Galéria.
A magyar válogatott nagy gólkülönbséggel győzte le a spanyolokat a Divízió I-es jégkorong világbajnokságon. A magyar csapat szombaton Olaszországgal mérkőzik a feljutásért.
Nőtt az Ukrajnába tartó teherjárművek várakozási ideje a Záhony és Csap közötti magyar-ukrán határátkelőhelyen - közölte honlapján szombat reggel a rendőrség.
Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár elítélte a szíriai kormány által alkalmazott "ismétlődő erőszakot", és követelte, hogy a hatalom azonnal vessen véget a békés tüntetők elleni erőszakos fellépésnek - közölte helyi idő szerint péntek este New Yorkban Farhan Haq, a főtitkár szóvivője.
A két El Clásico között a hétvégi spanyol bajnoki forduló kínál "különfeladatot" a címvédő és listavezető Barcelonának, valamint az üldöző Real Madridnak.
Több mint 70 tüntetőt agyonlőttek a biztonsági erők Szíriában, amikor éles lőszerrel és könnygázzal próbálták feloszlatni a demonstrálókat az arab ország több városában a tüntetők és emberi jogi szervezetek legfrissebb, péntek este közölt veszteségmérlege szerint.
Sorsszerű és rendeltetésszerű a miniszterelnök szerint, hogy a köztársasági elnök húsvét hétfőn írhatja alá az új alkotmányt - erről is beszélt Orbán Viktor miniszterelnök a Facebookon közzétett húsvéti üzenetében. A kormányfő áldott, békés húsvéti ünnepeket kívánt.
Manapság a legtöbb építkezésre az a jellemző, hogy minél kevesebbért építünk éppen megfelelő műszaki színvonalú házakat. Egy tavaly elfogadott uniós irányelv értelmében 2020-tól a 0 energiaigényű házak építését preferálja az Európai Unió.
Nagy erejű, 6,9 -es fokozatú földrengés történt szombaton, 15.16 órakor (közép-európai idő szerint 6.16) a Csendes-óceán délnyugati részén fekvő Salamon-szigetek térségében - közölte az Amerikai Geofizikai Intézet (USGS), hozzátéve, hogy nem áll fenn szökőár veszélye, és károkról sem érkeztek jelentésel.
Újabb feljelentés tettek a Honvédelmi Minisztérium (HM) lakásbotrányában. Ezúttal Csampa Zsolt, a Honvédelmi Bizottság alelnöke adta át a szükséges iratokat az ügyészségnek.
Rituális állatáldozatot mutattak be a kirgiz parlament képviselői. A honatyák a plenáris ülés előtt hét birkát áldoztak fel, hogy ezzel űzzék ki a gonosz szellemeket a ország házából.
A magyar jégkorong-válogatott a spanyolok elleni fölényes sikerrel üzent a szombati rivális olasz csapatnak, hogy komolyan gondolja a világelitbe jutást. A budapesti divízió I-es vb-n pénteken potyogtak a gólok, míg a pályára plüssállatok repültek egy jótékonysági akció keretében. A magyar játékosok arról beszéltek az InfoRádiónak, hogy mi dönthet az olaszok elleni sorsdöntő találkozón.
Az idén még lassú és bizonytalan lesz a horvát gazdaság kilábalása és szükséges, hogy határozottabban hajtsák végre a szerkezeti reformokat a gazdaság versenyképességének javítására - áll a Világbank ...
A tavalyi döntős Boston Celtics a legutóbbi játéknapon aratott diadalával már 3-0-ra vezet a New York Knicks elleni párharcában, s csupán egyetlen győzelem hiányzik neki a továbbjutáshoz az NBA rájátszásában.
A szlovén kormány törvénytervezetet nyújtott be a parlamentnek, amely szerint a bankoknak minden év végén a mérlegfőösszeg 0,1 százalékának megfelelő különadót kell majd fizetniük. A törvény már 2011...
A divízió I-es jégkorong-világbajnokságon Ted Sator együttese pénteken a spanyolokat győzte le 13-1-re. A magyarok szombaton 19:30 órakor ki-ki mérkőzést játszanak az olaszokkal, a találkozó győztese részt vehet a jövő évi finn-svéd közös rendezésű A csoportos világbajnokságon.
A legfrissebb adatok szerint már több hetven tüntetőt öltek meg a szíriai biztonsági erők a pénteki tüntetéseken - közölte az AFP francia hírügynökség, aktivistákra és jogvédő szervezetekre hivatkozva. Közben London és Washington is elítélte a kemény fellépést, és önmegtartóztatásra szólították fel a szíriai kormányt. A muszlim és keresztény közösségeket egyesítő "nagypénteki" demonstrációkon több…
A lítium-ion (Li-ion) akkumulátorok világpiacán betöltött vezető szerepének megőrzésére a Panasonic Corp. átszervezi termelési szerkezetét és növeli a kínai gyártás részarányát, amivel 30 százalékot k...
Nemzetközi orvosi statisztikai adatok szerint a migrén az európai nők 17, a férfiak 8 százalékát érinti, a legtöbb páciens a 35-45 közötti korcsoportba tartozik.
Díjtartozás miatt kikapcsolták a melegvíz-szolgáltatást és a fűtést Nagykanizsán, a Kazanlak lakótelep 56 lakásos társasházában - írta szombati számában a Zalai Hírlap.
A magyar állampolgársági vizsgán nemrégiben elhasalt didikirály megfogadta, hogy áprilisban újra próbálkozik. Az időpont eljött, Pákó azonban nem élt a lehetőséggel.
A Generali Providencia Biztosító nyerte azt a hirdetmény közzétételével indult tárgyalásos közbeszerzést, amelyet a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. indított, négy évre szóló vagyon- és felelősségbiztosításra - az eredmény a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Magyarország új, húsvéthétfőn kihirdetendő alkotmánya a magyar újjászületés legfontosabb dokumentuma - erről ír Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Nemzetben.