Nagyon kell vigyázni, hogy a tudatos gyermektelenség ne váljon normává. A népesedési helyzet megoldásában szerepe lehetne egy a házasságkötéskor adott egyszeri jelentős összegű támogatásnak is. Pongrácz Tiborné szerint fontos az is, hogy az állam milyen üzenetet küld a társadalom felé, ugyanakkor kerülni kell az arrogáns beavatkozást is. Itt az ideje, hogy a férfiakat ért kihívásokról és azok…
Még csak 10 éves, de már tolmácsként dolgozik az Európa Parlamentben Alexia Sloane. A kislány Cambridge-ben született, két éves korában megvakult egy agydaganat következtében, ám testi hátrányából szellemi fölényt kovácsolt.
Holnap elfogadhatják az új alaptörvényt azt követően, hogy hétfőn - mintegy 150 módosító javaslat megszavazása után - véglegessé vált az új alkotmány szövege. A kormány kétharmados többsége ellenére az alkotmányozást végigkísérték a legitimációs problémák, s várhatóan ezek az elfogadás után sem szűnnek meg.
Éles volt az a kézigránát, amelyre egy kerékpáros figyelt fel a zuglói Kassai téri templom hátsó bejáratánál vasárnap dél körül; a rendőrség az ügyben nyomozást indít - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
A tunéziai és egyiptomi lázongások miatt a nyaralók az idén a Földközi-tenger békésebb partvidékeire utaznak. Emiatt kevesebb helyre sokkal több ember jut, mint tavaly.
A válságnak két nagy tanulsága van: nem lehet nagy mértékű külső eladósodásra támaszkodva stabil növekedést elérni, és nem lehet felelőtlen hitelezésre alapozott fogyasztásnövekedést megvalósítani - mondta Király Júlia, a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsának tagja a 20 év múlva - vissza a jövőbe című tanulmánykötet bemutatóján szombaton.
A pekingi kormány által bevezetett lakáspiaci szigorítások miatt az európai piacok felé fordulhatnak a kínai ingatlan-befektetők - írta a ChinaDaily-re hivatkozva a Kitekintő külpolitikai szakportál. A kínai napilap szerint a kedvező árfolyamok, a rugalmas bevándorlási politika és az európai ingatlanpiaci helyzet jelentősen növelte a kínai vállalkozók befektetési kedvét.
Csaknem 30 ezer feketemunkást csíptek fülön tavaly Magyarországon, és bár hat százalékponttal csökkent a munkaszerződés vagy bejelentés nélkül dolgozók aránya, a munkaügyi jogsértéssel érintett létszám 27 százalékát teszik ki ezek a munkavállalók. A fekete foglalkoztatási iparági megoszlását tekintve akad meglepetés is: az építőipart letaszították a dobogó tetejéről
Budapest - Új lakók érkeznek a Villába. Az RTL Klub ugyanis úgy döntött erősítésként egy három fős csapatot költöztet vissza a még játékban marad Villalakóknak.
Feljelentették a mentősök azt a férfit, akit részegen szedtek föl péntek éjszaka Szombathelyen, majd rátámadt a mentőben szállított betegre és a mentősre is, akinek eltörte a kezét.
A világbajnok és csupán 20 éves orosz Tatyjana Kasirina világcsúccsal nyerte vasárnap az oroszországi súlyemelő Európa-bajnokságon a +75 kg-os kategória küzdelmeit.
Kézfogás helyett megpuszilta Hillary Clinton amerikai külügyminiszter Micsiko japán császárnét Tokióban. A politikus nem tartotta a protokollt Akihito császárral sem, ugyanis nem hajolt meg előtte kézfogás közben.
Szombaton ellenzéki képviselők tiltakoztak Santa Cruz városában, miközben a kormány hősöknek járó kitüntetést adott át azoknak a volt kommandósoknak, akik agyonlőtték Rózsa Flores Eduardót és két társát, valamint őrizetbe vették Tóásó Elődöt és Mario Tadicot.
Kevés jel mutat arra, hogy enyhülne a világgazdaságban az inflációs nyomás, az Európai Központi Banknak (EKB) számolnia kell monetáris politikája normalizálásával - mondta a hétvégén Axel Weber, a német jegybank elnöke az IMF tavaszi gyűlésén.
A világ földgáztermelésének 5 százaléka vész kárba minden évben a felhasználatlan gáz elégetése, vagyis pontosabban a gáz "elfáklyázása" révén. Ez az Európai Unió felhasználásának 30, illetve az USA...
Az Országgyűlés olyan új alaptörvény elfogadására készül hétfőn, melyre minden magyar ember büszke lehet, a Széll Kálmán Terv intézkedéseivel pedig a magyarok élete is könnyebbé válik - közölte Szijjártó Péter
A Gyurcsány Ferenc nevével fémjelzett Demokratikus Charta és a rendvédelmi szervek is tüntettek a fővárosban. Előbbiek a köztársaság védelméért, a tűzoltók a korengedményes nyugdíjukért.
Újraindult a devecseri házak bontási törmelékének beszállítása az ajkai timföldgyár VII-es tározójába; a mezőgazdasági területekről összegyűjtött vörösiszap szállítása - a gépkarbantartások befejezése után - hétfőn folytatódik a tavaly októberi katasztrófával érintett településeken - közölte az Újjáépítési Kormányzati Koordinációs Központ parancsnoka
Nagy árat fizet az ember, ha öntelt, és azt gondolja, hogy a technika helyettesítheti Istent - ez volt a központi gondolata XVI. Benedek pápa szentbeszédének a virágvasárnapi szertartáson.
Jogsértések történtek a rendvédelmi dolgozók szombati tüntetésén a fővárosban - közölte a rendőrség a honlapján. A jogsértések elemzése és az elkövetők elleni feljelentések elkészítése még folyam...
Nagy árat fizet az ember, ha öntelt, és azt gondolja, hogy a technika helyettesítheti Istent - ez volt a központi gondolata XVI. Benedek pápa szentbeszédének a virágvasárnapi szertartáson.
Az EST MEDIA Vagyonkezelő Nyrt. (korábban econet.hu) tájékoztatása szerint a kizárólagos tulajdonában álló EMG Médiacsoport Kft. 2011. április 15-én megállapodott arról, hogy értékesíti a NeoFM-et üzemeltető FM1 Kommunikációs és Kulturális Zrt. 25 százalékos részesedését a többségi tulajdonos FM1 FRIENDS Kft. részére és ezzel egyidejűleg a két cég teljeskörű, a részesedés 120 millió forintos…
Bad König - 26 perc 59 másodperc. Ennyi kellett a legjobbnak ahhoz, hogy különleges versenyszékével megtegye a kiírt 200 méteres távot, és ezzel meg is nyerje a világ egyik legviccesebb versenyét, az irodaszékek harcát.
Az OECD kétévente elkészülő társadalmi kitekintője szerint az OECD országok átlagában 1,4 százalékponttal vetette vissza a foglalkoztatást a válság, de a legrosszabb a helyzet Izlandon, Írországban és Spanyolországban, ahol a visszaesés 6 százalékpont körüli, míg Lengyelországban ezzel szemben 2,3 százalékkal nőtt a foglalkoztatás. Az OECD külön fejezetet szentelt ezúttal annak vizsgálatára is,…
Erdei Zsolt egyelőre nem tudja, hogy ki lesz az ellenfele június 4-én, Atlantic Cityben, miután a tervezett ellenfél, a lengyel David Kostecki visszalépett. A korábbi félnehéz- és cirkálósúlyú profi világbajnok elmondta: egy-másfél évig kíván még bokszolni.
Eddig kétszáz esetben indított vizsgálatot a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal olyan személyek ügyében, akik vélhetőleg pénzért befolyásolták a leszázalékolási eljárásokat. A kormány célja, hogy a visszaéléseket felülvizsgálja és legalább százezer embert vezessen vissza a munkaerőpiacra, így spórolva meg tízmilliárdokat az államkassza számára.
Hárman két pokolgépes merényletben haltak meg az ország déli részén. Öten egy öngyilkos merényletben hunytak el egy keleti tartományban lévő katonai támaszponton.
A Magyar Faluszövetség elnöke szerint kétséges, elfogy-e az a 300 millió forintos pályázati pénz, amelyből a helyi iskolákat indítanák újra. Úgy véli, azok a falvak, ahol az iskola megszűnt, kényszerből választották ezt a megoldást.
A Ferrarinak sürgősen javítani kell autója teljesítményén, a hétvégi Kínai Nagydíjon ugyanis nem olyan eredményt ért el, mint amilyet remélt – nyilatkozta a gárda csapatfőnöke, Stefano Domenicali, aki szerint a maranellói gárdának főként aerodinamikai téren kell fejlődnie.