Vallomást tettek a minszki metrórobbantással kapcsolatban őrizetbe vett gyanúsítottak - jelentette be szerdán fehérorosz elnök. Alekszandr Lukasenko közlése szerint még nem tudják, hogy kik tervelték ki a hétfői merényletet, és azt sem, hogy miért. Ezekre a kérdésekre az ellenzéki politikusok kikérdezésével akar választ kapni az elnök.
Egy öngyilkos merénylő tíz embert rántott magával a halálba Afganisztánban, miután felrobbantotta magát egy törzsi összejövetelen. A tálibok tagadják, hogy ők követték volna el a merényletet.
Egyre valószínűbb, hogy a korábban két súlycsoportban is világbajnok bokszoló június 4-én lép legközelebb ringbe az Egyesült Államokban (Atlantic Cityben) a lengyel Dawid Kostecki ellen. A tét a Nemzetközi Bokszszervezet (IBF) félnehézsúlyú címvédőjének, Tavoris Cloudnak a kihívási joga.
Magyarországon minden munkanélküliséggel kapcsolatos juttatás 90 napra jár majd 2012-től, mivel a jelenleg érvényben lévő munkakereséssel és állástalansággal összekapcsolódó járandóságok nem ösztönzik a visszatérést a munkaerő-piacra - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerdán, a kormányülést követő sajtótájékoztatón Budapesten.
Csontos István azt mondta, azért akartak rendezett életvitelű cigányokra támadni, hogy olyan mértékű legyen a felháborodás a romák között, hogy "rátámadjanak a magyarokra", és a válaszcsapásra "a politikai is megfelelően reagált volna".
Az arany árkilátásai változatlanul "rózsásak" az idei évben, olyannyira, hogy az év vége felé az ár átlépheti az unciánkénti 1.600 dolláros küszöböt is - írja a Platts fémipari szakmai portál a GFMS nemesfém-, színesfém- és acélipari tanácsadó vállalat tanulmányát idézve.
Magyarország - Otthon is „operálhatnak" az orvosok néhány éven belül egy magyar fejlesztésnek köszönhetően! A 4D Anatomy 6 éves fejlesztés eredménye - amelynek legtöbb ideje az egyik professzor konyhájában történt -, s a szoftver segítségével az orvostanhallgatók (vagy akár végzett orvosok is) ugyanazt az élményt kaphatják, mint egy boncteremben.
Az április 16-án életbe lépő borászati termékek egységes bizonylatolási, nyilvántartási és elszámolási rendjét egyszerűsítő rendeletmódosítás jogharmonizációs problémákat is orvosol.
A Magyar Telekom közgyűlése a menedzsment korábbi javaslata alapján a 2010-es év eredménye után részvényenként 50 forintos osztalék fizetését fogadta el. Ez lényegesen alacsonyabb, mint az egy évvel...
Csoda kellene a Tottenham és az Internazionale továbbjutásához a BL negyeddöntőjében. Az első mérkőzésen nagy előnyhöz jutott a Real Madrid és a Schalke.
Csontos István negyedrendű vádlott szerint társai politikai okokból és fajgyűlöletből hajtották végre a romák elleni támadássorozatot, azt tartva szem előtt: "mindegy, kit ölnek meg, a cél a fontos". A büntetőperben szerdán befejeződött a bizonyítási eljárás a Pest Megyei Bíróságon, az ügy tárgyalása a jövő héten tanúmeghallgatással folytatódik.
Szili Katalin nemmel voksol az alaptörvényre a hétfői végszavazás alkalmával. A független országgyűlési képviselő szerint az alaptörvény elfogadhatatlan.
Barcelona - Lionel Messi (23) a csúcs a Barcelonában. A katalánok csatára újabb rekordot döntött meg, miután csapata az ő góljával nyert 1-0-ra a Sahtar Doneck ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján.
Megtalálták a hétfőn Csókakőn megölt nő volt férjének autóját; a férfit országos elfogatóparanccsal, a gyilkossággal összefüggésben keresi a rendőrség - közölte a rendőrség.
Matolcsy már csak egy "alternatív esetben" tud elképzelni 4-6%-os GDP-növekedést. Különadót kapnak a gyógyszergyárak, a munkanélküliek csak 90 napra kapnak ezután juttatást - döntött a kormány, mely végre valamiben egyetért a jegybankkal
Megszokták a japánok a földrengéseket, és nem látszik rajtuk, hogy tartanának a fukusimai atomerőmű-baleset következményeitől - mondta az InfoRádiónak egy Tokióban élő magyar programozó. Nyerges Norbert arról is beszámolt, hogy mára teljes helyreállt a lakosság élelmiszerellátása, sőt, például több tejterméket lehet kapni, mint a katasztrófa előtt bármikor.
"Labilis állapotban" van Hoszni Mubarak egykori egyiptomi elnök, akit egy szívroham után szállítottak kórházba - jelentette szerdán a MENA egyiptomi hírügynökség. A 82 éves volt államfőt, és két fiát 15 napig tartó vizsgálati fogságba helyezték. Azzal gyanúsítják őket, hogy közük volt a Mubarak távozásához vezető tüntetések alatt történt halálesetekhez.
Los Angeles - Ismét edzésbe állt Serena Williams (29). A nyolc hónapja kényszerpihenőn lévő amerikai teniszező kedden tett közzé egy képet az interneten, amelyen rózsaszín ruhában adogat, ügynöke pedig megerősítette a tréning hírét.
Az egyik ingatlanközvetítő hálózat szerint a devizahitelesek helyzetén épp a devizahitelezés, pontosabban az euró alapú hitelek ismételt bevezetése segíthetne. A kockázatok mérsékeltek és az euróhitelek hozzájárulhatnak az ingatlanpiac felrázásához - mindez pedig még a kormányzatnak sem kerülne sok pénzébe. Lássuk, mit mondanak a számok
Szakértői vélemény szerint értelmileg beszámíthatóak, tudatzavarban, elmebetegségben nem szenvednek a Cozma-ügyben emberöléssel megvádoltak, alacsony vagy átlagos intellektusúak, s a cselekményük következményét képesek voltak felmérni.
Matolcsy György a Széll Kálmán Terv részleteiről azt mondta: csökken a munkanélküli juttatások időtartama, átalakul a gyógyszerkassza és a közösségi közlekedés. A nemzetgazdasági miniszter szerint jövőre csökkenhet az infláció.
Az APG Stratégiai Ingatlanalapot kezelő APG Algemene Pensioen Groep N.V. (APG) és a Goodman Csoport (Goodman) a ProLogis European Properties FCP (PEPR) törzsrészvényeire szóló készpénzes ajánlat...
A mai naptól módosítja fedezet nélküli pályázati kezességének és befektetési tőkegaranciájának felső limitjét, valamint azok díját a Start Tőkegarancia Zrt....
"Labilis állapotban" van Hoszni Mubarak egykori egyiptomi elnök, akit egy szívroham után szállítottak kórházba - jelentette szerdán a MENA egyiptomi hírügynökség. A 82 éves volt államfőt, és két fiát 15 napig tartó vizsgálati fogságba helyezték. Azzal gyanúsítják őket, hogy közük volt a Mubarak távozásához vezető tüntetések alatt történt halálesetekhez.
Szili Katalin nemmel voksol az alaptörvényre a hétfői végszavazás alkalmával. A független országgyűlési képviselő szerint az alaptörvény elfogadhatatlan.
Kínában tartja éves csúcstalálkozóját a legnagyobb fejlődő országokat tömörítő BRICS-csoport. Brazília, Oroszország, India, Kína és - a Peking meghívására idén csatlakozott - Dél-Afrika vezetői csütörtökön ülnek tárgyalóasztalhoz, hogy megvitassák az aktuális világpolitikai és világgazdasági témákat, és egyeztessenek a csoport jövőbeli terveiről.
Az Edina és Joshi mai adásának egyik vendége Kiszel Tünde és kislánya Donatella, akik Sági Szilárd segítségével főzőtudományukat mutatják be a FEM3 műsorában. Arra azonban senki nem volt felkészülve, ami a felvétel alatt történt: a kislány szinte a tányért is felfalta, annyira éhes volt.
Mogyoród - Hazai pályán száguldhat Michelisz Norbert (26). Immáron hivatalos, hogy június 5-én a Hungaroringen rendezik a túraautó-világbajnokság hetedik és nyolcadik futamát magában foglaló Magyar Nagydíjat.
Két nagy, az elképzelések szerint uniós támogatással megvalósuló környezetvédelmi projekt megtervezését támogatja a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára.
Az árak összehangolása miatt összesen 315 millió euró bírságot szabott ki az Európai Bizottság két mosóporgyártóra, a Procter & Gamble és az Unilever cégre. A harmadik "tettestárs", a Henkel, csak azért nem kapott büntetést, mert annak idején - 2008-ban - értesítette a hatóságokat a kartellről.
Magyarország - A húsvét közeledtének csalhatatlan jele, hogy az élelmiszerüzletek többségében már a bejáratnál ott vigyorognak a csokinyuszihadak a vevőkre.
Először hallhatók új dalok a Budapest Bár május végén megjelenő, Hoppá című negyedik nagylemezéről az együttes szerda esti exkluzív koncertjén az Orfeum Clubban. A zenekar ezt követően a héten még szombaton, a Kőbányai Kulturális Központban is fellép.
A fukusimai atomerőműben bekövetkezett baleset súlyosságát tekintve meg sem közelíti az 1986-ban történt csernobili balesetet, a sugárzás annak a tíz százalékát sem éri el, a helyzet lényegesen jobb – jelentette ki szerdán Szergej Kirijenko, az orosz Roszatom állami korporáció elnöke.