A Szállítmányozott Vagyontárgyak Védszövetsége (TAPA) logisztikai bűntérképet készít, amely segítséget nyújthat a szállítmányozáshoz kapcsolódó bűncselekmények visszaszorításában - írta a Világgazdaság hétfői száma.
Az MSZP levélben kéri Schmitt Pál köztársasági elnököt, hogy ne írja alá az új alkotmányt és „azokat a megszorító csomagokat tartalmazó törvényeket, amelyek arra vonatkoznak, hogy az emberek még rosszabbul éljenek”
Országszerte versmondó versenyekkel, felolvasásokkal, megemlékezésekkel ünneplik a költészet napját, amit József Attila születésnapjára emlékezve 1964 óta minden évben április 11-én tartanak Magyarországon.
A Fidesz-KDNP politikusa, Tildy Balázs nyerte a zuglói időközi képviselő-választást - közölte a XIV. kerületi önkormányzat szóvivője. Cseke Vanda a helyi választási bizottság adatai alapján arról számolt be: a győztes a szavazatok mintegy 39 százalékát szerezte meg; fő riválisa, a szocialista Demeter Márta a voksok valamivel több mint 30 százalékát kapta; a harmadik az LMP-s Kaibinger Gábor lett…
Titkos dokumentumokat hozott nyilvánosságra honlapján az FBI. A több száz oldalas anyagból kiderül, 1947-ben valóban észleltek idegen élőlényeket az új-mexikói Roswellben.
Az Országgyűlés mai ülésén fejti ki véleményét a készülő alaptörvényről a köztársasági elnök. A képviselők a közjogi méltóságok felszólalásai után a kormánypárti alkotmányjavaslathoz benyújtott több mint 150 módosító javaslatról szavaznak.
Lemondásra szólították fel a jemeni elnököt a Perzsa-öböl menti arab országok. Az Öböl menti Együttműködési Tanács az ország politikai válságának megoldása érdekében azt kéri a 32 éve hatalmon lévő Ali Abdalláh Szálehtől, hogy adja át a hatalmat egyik alelnökének.
Magyarország egyetlen rabbinője, Kelemen Katalin is vendéglátó volt azon a vasárnapi rendezvényen, amelyen 45 budapesti 100 éves házat mutattak be a ház lakói. Ugyanis a Szim Salom (Adj békét!) Hitközség zsinagógája is egy ilyen 100 éves ház első emeletén működik a Ráday utcában. Ezért kérte fel a rendezvény egyik szervezője, a Beyond Budapest a rabbinőt, hogy vállalja el a vendéglátást. A ház…
Az IMF külkapcsolatokért felelős igazgatója elmondta: a valutalap illetékesei holnap csatlakoznak az Európai Bizottság és az Európai Központi Bank szakértőihez, hogy felmérjék a portugál gazdaság állapotát. Caroline Atkinson emlékeztetett arra, hogy az ellenőrzés lesz az alapja az ügyben április 18-án tervezett megbeszéléseknek.
Némi elégtétellel figyelem a világból érkező híreket, ahogy szaporodik - helyenként, orgánumokként igen gyorsan - az online hírportálok előfizetéses formája. Igaz, a nagy hirdetők, mindenféle prémiumtartalmakkal, megpróbálják a pénzügyi terhektől mentesíteni az előfizetőket, de valószínűleg ez hosszú távon számukra sem lesz megoldás.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) is rész vesz a portugál gazdaság átvilágításában, miután Lisszabon gazdasági segélyégért folyamodott - közölte vasárnap kiadott nyilatkozatában Caroline Atkinson az IMF külkapcsolatokért felelős igazgatója.
Ungvári Tamás a most megjelent a Új Beatles-bibliában a hétköznapi események krónikájával és a hozzájuk fűzött ironikus kommentárokkal fejti tovább a Beatles-rejtélyt. Lebilincselő kortörténetében a kulturális megújulás mozaikjait és a Beatles-rajongás anatómiáját varázsolja képpé.
Bolíviában ma állítják bíróság elé a terrorizmussal vádolt Tóásó Elődöt. A magyar állampolgárságú férfit 2009 áprilisában Santa Cruz-i Las Americas szállodában a bolíviai-horvát Mario Tadiccsal együtt túlélte a rendőrség különleges akciócsoportjának állítólagos rajtaütését.
Az Alföld népi kerámiaművészetének világába, Petőfi szeretett honába kalauzoljuk el az érdeklődőket Csupor István: Az Alföld népi kerámiaművészete című kötete.
Félszáz száz éves ház nyitotta meg kapuját a hétvégén, a civil kezdeményezés során a lakók és önkéntesek büszkén mutatták meg házukat a sok ezer érdeklődőnek, valamennyi városnéző séta teltházzal indult. A szervezők azt tervezik, jövőre is megrendezik az eseményt.
Áttetsző csipkeruhában, fekete tangában és melltartóban vonult végig a kifutón, amikor Vilmos herceg beleszeretett. Kate Middleton, a britek új Dianája, szupersztár lett. Sorozatunk első részében családi titkairól olvashatnak.
Írásban is megkapták a gyógyszerpiac szereplői, hogy július elsejétől milyen intézkedéseket tervez a kormány, s azoktól mekkora megtakarítást remél. A tervezett lépések – például a gyógyszergyártói befizetések növelése vagy a koleszterinszint-csökkentők támogatásának mérséklése – összesen 25,9 milliárd forintos bevételnövekedést, illetve kiadáscsökkentést jelentenének – írja a Ma...
A japán kormányszóvivő szerint jelentősen csökkent egy újabb radioaktív szivárgás kockázata a fukusimai atomerőműben. Arról még nincs végleges döntés, hogy kötelezővé tennék a kitelepítést az erőmű 20 km-es körzetéből.
Az NHL alapszakaszának utolsó játéknapján, még egy hely kiadó volt a rájátszásban. Az egyetlen helyért a Chicago Blackhawks és a Dallas Stars versenyzett egymással.
A gyógyszergyártói befizetések növelése és a koleszterinszint-csökkentők támogatásának a mérséklése is szerepel a kormány tervei között, a Magyosz reagált
Tudta, hogy a rozmaringból készült sampon kiválóan alkalmas a zsíros, korpás fejbőr és haj ápolására? Mi megszereztük a rozmaringsampon receptjét. Érdemes kipróbálni!
Az uniós pénzügyminiszterek kétnapos gödöllői találkozóján Portugáliáról nem született végleges döntés, így a következő napokban és hetekben tovább folynak a mentőcsomaggal kapcsolatos találgatások....
"Mélységes aggodalmát" fejezte ki a közjogi méltóságokhoz és az országgyűlési képviselőkhöz intézett levelében a bírói nyugdíjkorhatár új alaptörvényben tervezett csökkentése miatt a Legfelsőbb Bíróság, az öt ítélőtábla, a 19 megyei bíróság, a Fővárosi Bíróság és a Magyar Bírói Egyesület elnöke. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács szóvivője szerint gyakorlatilag a bírói kar lefejezéséről lehet…
A mai napon elkészülhet az új alaptörvény végleges szövege, a képviselők több mint 150 módosítóról szavaznak ma. Elmondja véleményét Schmitt Pál államfő is
Ádám, az Éden Hotel domináns hímje: ő dönti el, ki maradhat a játékban, és ki essen ki. Minden információ hozzá fut be, és ha mégsem, akkor éktelen haragra gerjed.
Hazánknak azért jó az unión belül lenni, mert azon kívül rosszabb lenne – ezt a végkövetkeztetést szűrhetik le az olvasók a fideszes uniós képviselővel, Glattfelder Bélával folytatott beszélgetésből. A politikus a Magyar Nemzetnek elismerte, a közös Európa agrárreformjai során eddig szinte mindig Magyarország húzta a legrövidebbet.
Ma dönt az Országgyűlés a készülő új alaptörvényhez benyújtott módosító indítványokról. A parlament honlapjának adatai szerint az előterjesztő Fidesz-KDNP a benyújtottak közül körülbelül 150 módosító indítványt támogat. Az új alaptörvény zárószavazása április 18-án, hétfőn lesz.
A megszorító intézkedések beszüntetésére és a társadalmi párbeszéd helyreállítására szólították fel az európai vezetőket és a magyar kormányt a szakszervezetek képviselői az Európai Szakszervezetek Szövetsége (ETUC) és a magyar érdekképviseleti szövetségek tüntetésén szombaton Budapesten.
Részvényenként 10 forint osztalék kifizetését javasolja a Nutex Nyrt. igazgatótanácsa, tekintettel az anyavállalat és az egész vállalatcsoport nyereséges tavalyi működésére - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Úgy tűnik, mégis épülhet kaszinókomplexum hazánkban, ha nem is Sukorón és nem is kiemelt állami beruházásként. Bezenye és a környékbeli települések ugyanis több mint egy évtizede dédelgetik az álmot a megakaszinó tervének megvalósulásáról – írja a Magyar Nemzet.
Kilenc százalékra csökkent a nyilvántartott álláskeresők aránya márciusban Vas megyében, míg a tavalyi év azonos időszakában meghaladta a 11 százalékot - közölte a Vas Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja pénteken az MTI-vel.
Tizenegy havi csúcsra emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe az elmúlt héten. A BUX szerdán lépte át a 24 ezer pontot, amire utoljára tavaly május elején volt példa. Az emelkedés magas forgalommal is párosult, szerdán és csütörtökön 40 milliárd forint fölött volt a napi részvényforgalom. Pénteken ugyan lendületét vesztette az emelkedés, de a magas árfolyamszintek megmaradtak. A…
Nyilvános a Magyar Orvosi Kamara (MOK) vezetőinek fizetése: Éger István elnök 1,3 millió forintos, Gyenes Géza ügyviteli vezető, a Jobbik országgyűlési képviselője 717 ezer forint tiszteletdíjat kap. ...
A demonstrációra készülő Fegyveres és a Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége (FRDÉSZ) kifogásolja, hogy a Belügyminisztérium (BM) megtiltotta az egyenruha viselését az április 16-ai rendezvényükön. A tárca szerint "nehezen értelmezhető" a rendvédelmi szakszervezetek tervezett tüntetéssorozatának célja.
Érdekes hír látott napvilágot a romagyilkosságok ügyében. Tiszalökön két éve, április 22- én este lőtték le a házából kilépő Kóka Jenőt. A helyiek szerint a köztiszteletben álló férfi vérbosszú áldozata lett.
Az első látásra ijesztő tünetek rövid időn belül életveszélyes állapothoz is vezethetnek. Angioödéma jelentkezhet allergia, gyógyszerek, vagy fertőzések következtében. A tünetekről és a kezelésről a szakértő ad felvilágosítást.
Még nem zárult le a szakmai vita arról, hogy hungaricumoknak tekintendők-e a Kárpát-medencében őshonos haszonállatok, vagy csak a belőlük készített egyes késztermékek mondhatók majd annak - írja a Magyar Nemzet.