Budapesten a miniszterelnök jelenlétében tett esküt 1800, próbaidőre kinevezett tiszthelyettes rendőr a Hősök terén. A nap legfontosabb hírei március 6-án.
Hazaérkezett Máltáról vasárnap este az a háromfős magyar polgári védelmi szakértői csoport, amely a Líbiában rekedt külföldi állampolgárok kimenekítésének megszervezésében segédkezett
Kína megduplázza, 5 milliárd dollárról 10 milliárd dollárra emeli annak a hitelkeretnek az összegét, amelyről kedvezményes feltételek mellett hívhatnak le pénzt görög hajótulajdonosok Kínában gyártott vízi járművek megvásárlására - idézte Janisz Diamandídisz, görög halászati és tengerügyi minisztert a To Proto Thema görög vasárnapi lap.
Áldozó Tamást, a Fidesz-KDNP jelöltjét választották polgármesterré vasárnap Pápán - tájékoztatta Kanozsainé Pék Mária, Pápa jegyzője, a helyi választási iroda vezetője az MTI-t
Négy helyett két új tagja lesz Gerhardt Ferenc és Bártfai-Mager Andrea személyében a jegybank monetáris tanácsának. Így a héttagú testület átmenetileg öt taggal működik majd - legalábbis ez derül ki...
Március 15-től várhatóan a kormányablakoknál is be lehet majd nyújtani az egyszerűsített honosítási kérelmeket - erősítette meg Wetzel Tamás miniszteri biztos az MR1 Krónika című műsorának értesülését vasárnap az MTI-nek.
Immáron 100 napja, hogy Miznek hívják a WWE bajnokát. A tehetséges pankrátor sosem volt a szurkolók kedvence, de amióta megszerezte pályafutása első világbajnoki címét, azóta ő a legutáltabb személy a WWE-ben.
Orbán Viktor szerint Magyarország rendet és biztonságot akar. A miniszterelnök 1800, próbaidőre kinevezett tiszthelyettes rendőrnek vasárnap azt mondta: az ország sokat vár tőlük, és becsületes, eredményes munkájukért ők is sokat várhatnak hazájuktól
Budapest ‒ Egyre nagyobb bajban van Kevin McCabe (63), a Ferencváros futballcsapatának távozó tulajdonosa. A brit üzletember februárban jelentette be, lemond az FTC Labdarúgó Zrt.-ben birtokolt részéről és a továbbiakban nem finanszírozza a zöld-fehéreket – sőt, még arra sem hajlandó, amit szerződésben vállalt: 2008-ban új stadiont, vagy a jelenlegi aréna 1,2 milliárd (plusz áfa) forintból…
Környezetünkben számos baktérium, gomba és parazita található, melyek életveszélyes fertőzések okozói lehetnek. A káros anyagok könnyen megbetegíthetik a szervezetet.
A presbiópia kezelésének célja, hogy a közeli tárgyakra való fókuszálás képességének természetes csökkenését korrigáljuk. Ez lehet külső korrekciós lencse vagy műtét egyaránt.
Azok az anyák, akik tovább szoptatnak, segítenek gyermeküknek a későbbi súlyproblémák megelőzésében - erősítette meg egy új kutatás, amelyről a Medbroadcast internetes portál számol be.
Korábban a csontritkulás (oszteoporózis) kezelésének alapvető készítményei a hormonok voltak, azonban a hormonkezelés biztonságossága miatti aggályok miatt egyéb gyógymódok vették át a vezető szerepet.
A hongkongi Canton Road luxusüzletei között, a Chanel butikja előtt hosszú sor formálódott a minap. A türelmetlen várakozók között volt két diáklány, Law és Luh is, mindketten régóta gyűjtöttek álmaik kézitáskájára.
Alapos utasszámlálásokat követően eldöntött járatsűrítéseket és jelentős fejlesztéseket tartalmaz a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) által előkészített új fővárosi tömegközlekedési menetrend, amely májustól lép életbe....
Budapest - Döbbenetes titkot árult el Vágó István (62): miután tavaly novemberben édesanyja megtudta, hogy fiát elküldték a TV2-től, annyira kikészült, hogy kórházba került!
Budapest - Csak a szexipar és Sanyi várná a ValóVilágban a kiválasztott Szandikát (21), ha a hét végi párbajon elvérezne. A szőke szilikoncsoda szállásadója szerint ugyanis a villalakónak kint nincsen se tartaléka, se normális szakmája, így hamar vissza fog térni abba az éjszakai bárba, ahol a beköltözés előtt pörgött a rúdon, ha neki kéne távoznia a villából.
Budapest - Mégis, hogy felejthette el?! Minden országgyűlési képviselőt figyelmeztetett januárban az a parlament gazdasági főigazgatósága, hogy nem vehetnek fel két helyről költségtérítést, Zsiga Marcell fideszes honatya mégis így tett.
Egyelőre nem világos, miből teremti elő az Orbán-kormány azt az összesen 380 milliárd forintot, amely az állami MÁV és az önkormányzati tulajdonú BKV külső adósságának szanálásához szükséges. Elképzelhető, hogy az államosított magánnyugdíj-pénztári vagyon egy része lesz a fedezet.
A Budapesti Operettszínház és a Trafó nemzeti intézmény lesz, a József Attila Színházra pedig nem hasznosítási, hanem igazgatói pályázatot írnak ki. Ezt mondta lapunknak a kultúráért felelős főpolgármester helyettes.
Kórházba került egy horrorfilm sorozat egyik legnépszerűbb színésze, miután autójával karambolozott. A magyarországi mozikban áprilisban debütál legújabb filmje.
A vásárlás is környezetet szennyez. Ez a felismerés vezette két hazai informatikai cég "zölden" gondolkodó szakembereit a Zöld Hétfő kezdeményezéshez. Ezeken a napokon a webáruházak ingyen szállítják ki az interneten megrendelt termékeket. Az informatikusok kimutatása szerint az online vásárlás 24-szer kevesebb széndioxid (CO2) kibocsátással jár.
Életünk során mindent megteszünk annak érdekében, hogy megteremtsük magunk és szeretteink anyagi biztonságát. Az öngondoskodás cseppet sem könnyű feladat, hiszen minden életkorban más pénzügyi problémára kell megoldást találnunk. Összegyűjtöttük, születéstől halálunkig milyen lehetőségeink vannak az öngondoskodásra....
A gazdaság élénkítése a fő téma a kínai törvényhozás, a Népi Kongresszus szombaton kezdődött ülésszakán. Ven Csia-pao kormányfő bejelentette, felemelik a kis fizetésűek bérét, hogy növeljék a belső keresletet. "Nem csak nagyobb tortát kell csinálnunk, igazságosabban is szét kell osztanunk a szeleteit" - közölte a miniszterelnök.
Egyre hevesebbek a harcok Líbiában, ahol polgárháborús helyzet alakult ki. A BBC tudósítója szerint tegnap gépfegyver zaja volt hallható Tripoliban. Hírek szerint a zavargások kitörése óta ez volt a legsúlyosabb tűzharc a líbiai fővárosban. Bár az elmúlt két hét folyamán többször tüntettek Tripoliban, a megmozdulásokat véres kézzel leverték.
Április 6-án kezdődik az a per, amelyben kiskorúval - a marokkói Karima El Mahrouggal - folytatott szexuális kapcsolat miatt indítottak. Berlusconi ügyvédjei ellentámadásba kendültek az ügyben.
A kkv-kra összpontosítva elindult Demján Sándor milliárdos üzletember régi-új bankja, a Gránit Bank Zrt. - mely fiókhálózat nélkül, de a valós ügyféligényeket felmérve és kielégítve akar a "magyar gazdaságpolitika" támasza lenni. A tulajdonosok "harci kedvét" még inkább meghozta a kedvezőtlen pénzpiaci helyzet. A hitelhez alig jutó hazai vállalkozókon tényleg csak az segíthet, aki maga is itt él…