2011. március 6. vasárnap

márc. 6
16:42
Elődöntős a Győr a BL-ben (Gondola)
Görbicz Anitáék így már biztosan bejutottak a legjobb négy közé, és a csoportelsőségre is jó esélyük van.
márc. 6
16:42
A kormányablakoknál is beadható lesz a kérelem (HírTV)
A közrádió Krónika című műsora úgy tudja, március 15-étől a kormányablakoknál is be lehet majd nyújtani az egyszerűsített honosítási kérelmeket. Eddig már 35 ezren tették ezt meg, március 15-én pedig Budapesten és több nagyvárosban is ünnepélyes eskütételre készülnek.
márc. 6
16:44
Kucka mindenkit elkápráztatott (HírTV)
Juraj Kucka mindössze két hónapja írta alá szerződését az olasz első ligás FC Genoa csapatával, de az Appennin-félszigeten olyan jó teljesítményt nyújtott, hogy mindjárt néhány más külföldi klub vezetését is elkápráztatta.
márc. 6
16:45
Úszva próbálkoztak a líbiai menekültek – többen megfulladtak (ATV)
A líbiai harcok elől hajón Krétára evakuált 49 bangladesi vízbe ugrott a görög sziget partjainál a vasárnapra virradó éjjel: hárman meghaltak, 14-én eltűntek, 25-en kórházba kerültek - közölték vasárnap a görög hatóságok.
márc. 6
16:46
Korlátoznák a játékautomaták üzemeltetését (HírTV)
A Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) három képviselője törvényjavaslatot terjesztett elő a parlamentben a játékautomaták üzemeltetésének korlátozására.
márc. 6
16:51
Bemutatták az LMP új választmányát (Privátbankár)
A kétnapos budapesti kongresszus döntése alapján a testületbe hat regionális küldött, hat, funkciókra választott tag, valamint a párt frakcióvezetője került be. Az LMP országos választmányának tagjai ...
márc. 6
16:51
Szandika akcióban (Blikk)
Szandika szexuális étvágya nem ismer határokat. Miután elfogytak mellőle a szóba jöhető férfiak, a plasztikcica lecsapott a lányokra.
márc. 6
16:51
Egy szép napon ez mind a tiéd lesz, fiam (Blikk)
Makgadikgadi ‒ „Egy szép napon ez mind a tiéd lesz, fiam” – mondhatná sarjának a szurikátaatya a botswanai fennsík egy kies szavannáján, miközben féltőn öleli át gyermekét.
márc. 6
16:51
A Liverpool megalázta a Manchester Unitedet (Agroinform)
Az éllovasnál a vereség mellett az elvesztett pont(ok) miatt is főhet a játékosok és Ferguson feje.
márc. 6
16:53
Morgenstern megelőzte a finn legendát (Agroinform)
Az osztrák Thomas Morgenstern három aranyéremmel zárta az oslói világbajnokságot, így minden idők legeredményesebb síugrója lett.
márc. 6
16:54
Az emberi bőr érintését idéző mobiltelefont fejlesztettek ki Japánban (ProfitLine)
Egy emberre hasonlító és külső borításában is az emberi bőr érintésére emlékeztető mobiltelefonnal rukkoltak elő japán fejlesztők, hogy még közelebb hozzák egymáshoz a vonal túlsó végén lévő beszélgetőpartnereket.
márc. 6
17:00
Európa-bajnok Sidi Péter (HírTV)
Sidi Péter a férfi puskások között aranyérmet szerzett vasárnap a bresciai légfegyveres Európa-bajnokságon.
márc. 6
17:00
Senki sem halt meg az összedőlt templomban (Blikk)
Christchurch ‒ Isteni csodáról beszél Christchurch hívő lakossága, miután kiderült: egyetlen holttestet sem találtak a február 22-i földrengésben összedőlt katedrális tornyának romjai alatt.
márc. 6
17:02
Ismét Kanadába mennének a mohácsi cigányok (HírTV)
Ismét Kanadába készülnek a mohácsi romák, sőt többen már el is hagyták az országot. A kisebbségi önkormányzat vezetője a bajok ellenére sem javasolja a kivándorlást.
márc. 6
17:03
Pintér Attila távozik a Győri ETO-tól (Metropol)
Közös megegyezéssel távozik a Győri ETO labdarúgócsapatától Pintér Attila vezetőedző. A csapat szombaton 1-0-ra kikapott a vendég Vasas-Hídtól, és ezzel a Monicomp Liga 18. fordulója után 23 megszerzett ponttal a tizedik, ám a Budapest Honvéd-Ferencváros mérkőzés eredményétől függően még hátrébb is csúszhat.
márc. 6
17:03
A Romániában elveszett magyar turista egyike: "leértünk a hegyekből, nem volt hólavina" (Kripto Akadémia)
Saját lábán jött le a Bucsecs-hegységből az a három budapesti turista, akit szombat délután óta keresett a román hegyimentő-szolgálat. A Független Hírügynökséget egyikük telefonon arról tájékoztatta, hogy valóban kérték a mentőszolgálat segítségét, azonban nem voltak életveszélyben és lavina sem sodorta el őket.
márc. 6
17:06
Kötöttfogású Magyar Arany Nagydíj - Deák Bárdos ezüst-, Bácsi bronzérmes (Sport365)
Bácsi Péter szép győzelmet aratott a bronzmérkőzésen, Deák Bárdos Mihály drámai csatában maradt alul a döntőben. A szabadfogású külön versenyt a szombathelyi Csercsics Richárd nyerte.
márc. 6
17:08
Videó - Kuyt mesterhármassal küldte haza a Manchester Unitedet (Sport365)
Az éllovas Manchester United 3-1-re kikapott Liverpoolban az angol labdarúgó Premier League 29. fordulójának vasárnapi rangadóján.
márc. 6
17:09
Orbán: legnagyobb problémánk az adósság (Privátbankár)
A államadósságot 2014-re 65-70 százalék alá csökkentjük, s az átszervezésekkel 300 ezerrel nő a munkát vállaló emberek száma - mondta Orbán Viktor
márc. 6
17:09
Egy tisztáson húzták meg magukat a magyar hegymászók (BorsOnline)
Sikerült lehozni azt a három magyar turistát, akik a romániai Bucsecs-hegységben rekedtek, miután egy lavina elsodorta őket. A mentést nehezítette a köd és a hóesés, illetve az, hogy először rossz koordinátákat adtak meg a mentőcsapatoknak.
márc. 6
17:09
Orgazmus az előadáson (Blikk)
Evanston ‒ Élő szexbemutatót tartottak a nagy múltú Northwestern Egyetem egyik kollégiumában, a diákok egy exhibicionista pár szeretkezését nézhették végig egy fakultatív előadáson.
márc. 6
17:09
Stieberék hiába vezettek, kikaptak az Ingolstadtól (Agroinform)
A magyar szélső végigjátszotta az Aachen vasárnapi bajnokiját, amelyen csapata gyorsan vezetést szerzett, de végül kikaptak.
márc. 6
17:11
Románia szívesen lenne híd a Perzsa-öböl és Európa között (Privátbankár)
Románia a híd szerepét akarja betölteni a Perzsa-öböl gazdag olajállamai számára Közép- és Kelet-Európa felé, magára vonva ezzel a térség országainak és magánbefektetőinek gazdasági érdeklődését. Enn...
márc. 6
17:11
Tamgho újabb világrekordja hármasugrásban (Agroinform)
A párizsi fedettpályás atlétikai Európa-bajnokság férfi hármasugró versenyében új világrekord született.
márc. 6
17:13
4200 rendőr áll szolgálatba jövő nyárig (Privátbankár)
A jövő év nyaráig 4200 rendőr áll szolgálatba, ami - a fluktuációt is figyelembe véve - 3500-zal emeli az állomány létszámát - olvasható a Belügyminisztérium vasárnapi közleményében
márc. 6
17:18
A jövő év nyaráig 4200 rendőr áll szolgálatba (Infostart)
A jövő év nyaráig 4200 rendőr áll szolgálatba, ami - a fluktuációt is figyelembe véve - 3500-zal emeli az állomány létszámát - olvasható a Belügyminisztérium vasárnapi közleményében.
márc. 6
17:18
Elfogták a gyújtogatót (HírTV)
Elfogták a rendőrök azt a nőt, aki felgyújtott egy lakásajtót szombaton este, egy kisvárdai társasházban. A rendőrség rongálás és közveszélyokozás miatt folytat eljárást az ügyben.
márc. 6
17:18
Pokolgép robbant Afganisztánban (Blikk)
márc. 6
17:18
Civilek is harcolnak Líbiában (Blikk)
Tripoli - Nőket és gyerekeket is bevet a felkelők elleni harcba Kadhafi líbiai elnök, hogy megtartsa hatalmát az országban.
márc. 6
17:21
Én is a tömegbe lőttem - kíméletlen mészárlásról vallott a katona (ATV)
Százhatvanhárom, fekete-afrikai ország állampolgárának útlevelét találták meg Moammer Kadhafi líbiai vezető egykori házában az ellenzéki erők.
márc. 6
17:27
Mikortól várható felmelegedés? (Infostart)
A hét elején még az ilyenkor szokásosnál hidegebb lesz, de csütörtöktől már 10 Celsius-fokig is felmelegszik a hőmérséklet. A nemzeti ünnepen már a kora tavaszra jellemző időjárásra számít Vadász Vilmos meteorológus.
márc. 6
17:27
Putyin: Az exportbevételek emelkedése nem késleltetheti a problémák megoldását (ProfitLine)
Az exportbevételek emelkedése nem késleltetheti a fennálló problémák megoldását - mondta Vlagyimir Putyin orosz kormányfő pénteken az Egységes Oroszország Párt regionális konferenciáján Brjanszkban.
márc. 6
17:27
Francia és finn sikerek az üldözéses versenyekben (Agroinform)
A sprint verseny német győztesei lövészetben rontottak, így egyikük sem tudott győzni a biatlon világbajnokság üldözéses futamaiban.
márc. 6
17:29
A hatos lottó nyerőszámai - félmilliárd a tét (Infostart)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 9. héten megtartott hatos lottó számsoroláson a következő számokat húzták ki: 2, 9, 12, 22, 28, 36.
márc. 6
17:29
Fülöp bravúrjai is kellettek az Ipswich sikeréhez (Agroinform)
Buzsáky Ákos együttese, a Queens Park Rangers Ishmael Miller hajrában szerzett góljával nyert a Leicester City ellen, és továbbra is vezeti a tabellát.
márc. 6
17:31
Simonék nyertek, Bodorék döntetlent játszottak (Agroinform)
Simon Krisztián nem kapott lehetőséget a Feyenoordban, Bodor Boldizsár végigjátszotta a Roda találkozóját.
márc. 6
17:33
Hátrányból fordítva nyert az Internazionale (Agroinform)
A címvédő 5-2-re nyert a Genoa ellen, Vass Ádám kezdő volt a Brescia meccsén, a Barinál játszó Rudolf Péter csereként állt be.
márc. 6
17:35
Sidi arany-, a csapat bronzérmes (Agroinform)
Sidi Péter a férfi puskások között aranyérmet szerzett vasárnap a bresciai légfegyveres Európa-bajnokságon, a Biatovszki Mátéval és Somogyi Péterrel kiegészülő csapat pedig harmadik lett.
márc. 6
17:36
Vízbe vetették magukat az evakuáltak (HírTV)
A líbiai harcok elől hajón Krétára evakuált 49 bangladesi vízbe ugrott a görög sziget partjainál a vasárnapra virradó éjjel: hárman meghaltak, 14-én eltűntek, 25-en kórházba kerültek - közölték vasárnap a görög hatóságok.
márc. 6
17:38
A „szabadulóbulik” miatt szigorítanák a törvényt (+videó) (HírTV)
A szabálysértési törvény szigorítását tervezi a kormány az úgynevezett „szabadulóbulikkal” kapcsolatban. Az utóbbi időben ugyanis elszaporodtak a börtönből szabaduló családtag tiszteletére rendezett összejövetelek.
márc. 6
17:39
Súlyos büntetést kapott a New York Islanders játékosa - videó (Sport365)
Megint eltiltották a New York Islanders játékosát, Trevor Gilliest. A szélsőt nem is olyan régen kilenc mérkőzésről tiltotta el a liga most, pedig 10 mérkőzést lesz kénytelen kihagyni.
márc. 6
17:41
ÉLŐ: Budapest Honvéd - Ferencváros (Sport365)
A labdarúgó Monciomp Liga 18. fordulójában a Budapest Honvéd a Ferencvárost fogadta. Élő szöveges tudósítás.
márc. 6
17:45
Kína szinten tudja tartani az árakat (Privátbankár)
Februárban már csökkenő inflációval számol a kínai vezetés, nem kis részben a bőséges gabonatartaléknak köszönhetően - derült ki a Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság miniszterének vasárnapi tájéko...
márc. 6
17:45
Behúzott az énekesnőnek, mert nem engedte, hogy megcsókolja (BorsOnline)
Feljelentést tett a rendőrségen az a szerb énekesnő, aki kapott néhány maflást az egyik „rajongójától”. A férfi azt nehezményezte, hogy a hölgy nem engedte meg neki, hogy megcsókolja.
márc. 6
17:45
Anikónak udvarolt a rapper (Blikk)
BUDAPEST - Szeretethiányom van, ezért mindig szükségem van valakire, aki kiemelten foglalkozik velem – közölte Anikó, majd a villában vendégeskedő LL Junior felé fordította figyelmét.
márc. 6
17:45
Fecót kapott Schmitt (Blikk)
márc. 6
17:45
Idegenben nyert a Werder (Agroinform)
A forduló előtt kiesőhelyen lévő Werder Bremen 1-0-ás hátrányból felállva 3-1-re nyert a Freiburg otthonában a Bundesliga 25. körében.
márc. 6
17:47
Kökény-duó Miklósa Erikával (Blikk)
Budapest — Hatalmas megtiszteltetés érte Kökény Attilát (35). A Megasztár 5. legjobb férfihangja ugyanis készülő lemezén egy duettet fog énekelni Miklósa Erikával (39), aki egy március végi koncertjén is szeretné, ha az énekes fellépne vele.
márc. 6
17:47
Debrecenben nyert a Mezőkövesd 1-0-ra (Agroinform)
A Mezőkövesd 1-0-ra nyert Debrecenben a labdarúgó NB II 16. fordulójának vasárnapi játéknapján és ezzel a második helyre jött fel a tabellán.
márc. 6
17:49
Nyerhető bulimeccset vesztett el a Szeged (Agroinform)
A szombati eredmények miatt már a mérkőzés előtt biztos volt a harmadik hely a csoportban, így nem számít a vereség.

Keresés