Négy kapus, tizenkét hátvéd és húsz csatár szerepel az április 17. és 23. közötti budapesti divízió I-es jégkorong-világbajnokságra készülő bő magyar keretben.
A líbiai légtérzár megvalósításában részt vevő francia vadászgépek egyike lelőtt egy katonai kiképzőgépet - jelentette be csütörtökön Washingtonban egy névtelenséget kérő amerikai hivatalos személy
Kisebb vita alakult ki a parlament plenáris ülésén Horn Gyula egykori szocialista kormányfő szerepéről a jobbikos Novák Előd és a fideszes Wittner Mária között. Novák Előd azt mondta: a '90-es években Horn Gyuláék komolyabban vették a nemzeti együttműködést, mint most a Fidesz, mert önmaguk kétharmados többségét korlátozva beemelték a négyötödös szabályt az alkotmány előkészítésébe.
Az utóbbi években a Nissan csupa olyan személyautót kezdett gyártani, melyek elfogadásához idő kellett. A se nem limuzin, se nem kombi, se nem egyterű, viszont sok esetben összkerék-hajtású,...
Rekordszintre emelkedett az arany ára csütörtökön délután részben a dollár gyengülésére, illetve a továbbra is aggasztó japán és líbiai hírekre, aminek a hatására a befektetők a biztonságosabb befektetési formák felé fordultak. Eközben az ezüst ára több mint 31 éves csúcsra került.
Több tényező együttes hatására ma további lendületes forinterősödés következett be főként az euróval és a dollárral szemben. Utóbbi kapcsán bő egy éves, míg az euróval szemben közel egy éves csúcs...
A brüsszeli rendőrség könnygázgránátokat és vízágyút vetett be kövekkel dobálózó tüntetők feloszlatására a csütörtöki Európai Uniós csúcsértekezlet idejére szervezett szakszervezeti tüntetésen.
Számos kedvező tényező együttes hatására erősödött csütörtökön a forint: az eurót délután négy órakor 267,38 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a szerda délutáni 269,41 forint után. Csüt...
Egy hónap múlva elkezdheti a könnyített edzéseket Eric Abidal, az FC Barcelona francia válogatott labdarúgója, akinek egy hete daganatot távolítottak el a májáról.
Erős földrengés volt Mianmar és Thaiföld határán, a Richter-skála szerinti hetes erősségű földmozgást az amerikai földtani intézet jelentette be. A rengés alig tíz kilométeres mélységben történt, epicentruma pedig nagyjából kilencven kilométernyire volt Thaiföld északi részének legnagyobb városától, Csiang Majtól.
Az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) kifizette a "Jógazda" Szövetkezeti Takarékpénztárnál befagyott állami garanciás betétek tulajdonosai közül azokat, akiket azonosítani lehetett, s várja a többiek jelentkezését
Helyben hagyta a Legfelsőbb Bíróság (LB) csütörtökön hozott döntésében az alsóbb fokú bíróságok ítéletét, amelyben elutasították a Soros Fund Management LLC keresetét a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) piacbefolyásoló magatartás miatt hozott határozata ellen.
A rendőrök két női holttestet találtak egy fóti házban szerdán este, illetve egy még életben lévő csecsemőt. Az atv.hu munkatársa a helyszínen tájékozódott a tragédia hátteréről.
Rekordszintre emelkedett az arany ára csütörtökön délután részben a dollár gyengülésére, illetve a továbbra is aggasztó japánból és líbiából származó hírekre
Jelentősen javult a csütörtöki londoni kereskedésben a magyar államadósság-törlesztési kockázat piaci megítélése, tükrözve a Standard & Poor's aznap bejelentett adósosztályzati megerősítését és a hitelminősítő által a Széll Kálmán Tervről adott kedvező értékelést.
Alexander Ovecskin bejelentette, hogy kihagyja az alapszakasz utolsó mérkőzéseit. A Washington Capitals csapatkapitánya, ezt tegnap jelentette be, miután eldőlt, hogy a fővárosi csapat bejutott a rájátszásba.
Szárnyaló export, szilárd belső kereslet és a haszonjárművek stabil értékesítése - ez jellemzi az Ifo gazdaságkutató szerint a német autóipar idei évét, amikor várhatóan ismét kétszámjegyű növekedés várható.
Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya bízik abban, hogy a csapat kellemes meglepetést okoz majd a szurkolóknak pénteken, a Hollandia elleni Európa-bajnoki selejtezőn.
Újabb ingatlanügyekre derülhet fény a Honvédelmi Minisztériumnál (HM), mivel a Hende Csaba miniszter által kezdeményezett vizsgálat az ingatlanok eladásával kapcsolatban még nem zárult le - mondta csü...
Lekezeli a holland nemzeti együttes a magyar válogatottat - legalábbis Dzsudzsák Balázs szerint. A PSV-ben profiskodó labdarúgó azt mondta: a több kulcsjátékosát nélkülöző vb-ezüstérmes gárda nem lesz kellően motivált a pénteki Európa-bajnoki selejtezőn.
Törvénymódosítást kezdeményez Rigó Csaba, a Zala Megyei Kormányhivatal vezetője a tragikus botfai robbanás miatt. Március elején egy férfi otthonában akart szétfűrészelni egy II. világháborús rombológránátot, de az a kezében felrobbant. A férfi a helyszínen azonnal meghalt, 17 éves fia súlyos sérüléseket szenvedett. A hatóságok ezért a jövőben azt is büntetnék, ha valaki eltitkolja, hogy…
Alig huszonnégy óra leforgása alatt sikerült elfogni és bíróság elé állítani azt a miskolci férfit, aki nem fizetett a kocsijába töltött üzemanyagért. A bíróság pénzbírsággal sújtotta a 44 éves elkövetőt.
Leminősítette ("A-"-ra) Portugália hosszúlejáratú adósminősítését ma kora esti közleményében a Fitch Ratings az elmúlt két napban Portugáliában bekövetkezett fejleményekre, illetve az egyébként is...
Nem készül a kormány előre hozott választásokra - jelentette ki újságírói kérdésre Varga Mihály, a miniszterelnökség államtitkára a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) rendezvényén - írja az Origo hírportál.
A nap eleji tétova, forgalom nélküli emelkedést követően délután megérkeztek a vevők a hazai parkettre. A BUX két napos kóma után felébredt és 1,9%-ot emelkedett, ráadásul a délután megérkező...
Különleges akcióba kezdett Vujity Tvrtko, a Napló és a Mokka műsorvezetője. A riporter ugyanis a sporton keresztül szeretné segíteni a fogyatékkal élőket, hogy jobban elfogadják és támogassák őket. A hét végi esemény után, amely során a Veszprém–Szeged kézilabda-szuperrangadón jelnyelven tapsolták meg a lelátókról a kezdődobást elvégző siket szépségkirálynőt, Weiss Fannit, újabb hasonlókat…
Marosvásárhely - Budapest - Újabb „hungarikumtorta" nézhet szép karrier elé: a romániai GastroPan kiállításon meghirdetett Nemzet tortája versenyen első helyezett lett a kecskeméti baracktorta.
Feljelentéskiegészítést rendelt el a Központi Nyomozó Főügyészség azzal kapcsolatban, hogy kormánypárti politikusok jogosulatlanul vettek fel dupla költségtérítést
Megkezdődött az európai uniós tagországok állam- és kormányfőinek kétnapos csúcstalálkozója Brüsszelben; a konferencia témái között egy átfogó gazdasági koordinációs intézkedéscsomag elfogadása, valamint a líbiai és a japán helyzet szerepel.
100-150 ezer új munkahelyet teremthet a hazai zöldgazdaság fejlesztése a következő években – hangsúlyozta Bencsik János államtitkár egy csütörtöki konferencián. A rendezvényen elhangzott, hogy nyár elejére elfogadják az új hazai energiastratégia tervét. A felszólalók egyetértettek abban, hogy a legnagyobb lehetőségek az épületenergetika megváltoztatásában rejlenek.
Megkezdődött az európai uniós tagországok állam- és kormányfőinek kétnapos értekezlete csütörtök délután Brüsszelben; a találkozó témái között egy átfogó gazdasági koordinációs intézkedéscsomag elfogadása, valamint a líbiai és a japán helyzet szerepel
Magyarország ‒ Hazánkat is elérte az atomfelhő! Ezért méréseket végeztünk, s kiderült: a fukusimai reaktorból kiszabadult szennyeződés radioaktívitása hazánk felett már nem észlelhető.