Szembeötlő, hogy mekkora igény mutatkozik családi kulturális programokra, különösen hétvégi napokon. A Szépművészeti Múzeumban második alkalommal társult az AEGON az intézmény családi sorozatához.
Strauss:Egy éj Velencében - Avagy a Golyók háborúja című művét a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében március 25-én mutatják be a Budapesti Operettszínházban.
Hivatalosan csak januárban kezdte meg működését a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), a pénze már most elfogyott. Félmilliárd elég lenne nekik - állítják
A NAV a bevallásban közölt adatok kiegészítésére szólíthatja fel azokat a magánszemélyeket, akiknek a bevallott jövedelme két egymást követő éves bevallási időszak tekintetében sem éri el a mindenkori minimálbért
Kiemelt juttatások jártak Fapál Lászlónak, aki már 2002 és 2004 között ügyvédként dolgozhatott a honvédelmi tárca médiacégénél. Egy vallomás szerint később közigazgatási államtitkárként maga vitte át whiskysdobozban a kenőpénzt Juhász Ferencnek – írja a Magyar Nemzet.
Kedden reggel ismét szürkés füst kezdett dőlni Fukusima 1-es számú atomerőművének kettes és hármas reaktorblokkjából, emiatt leállították az összes helyreállítási és hűtési munkálatot.
Kedden reggel ismét szürkés füst kezdett dőlni Fukusima 1-es számú atomerőművének kettes és hármas reaktorblokkjából, emiatt leállították az összes helyreállítási és hűtési munkálatot
Amennyiben az adózó az adóhatósági ellenőrzés megkezdése előtt feltárja, hogy adóalapját, az adót vagy a költségvetési támogatást nem a jogszabálynak megfelelően állapította meg, vagy bevallása számítási hiba, illetve más elírás miatt hibás, bevallását önellenőrzéssel módosíthatja - derül ki az adóhatóság ellenőrzési kézikönyvéből.
Az NHL előző játéknapján a Pittsburgh Penguins legyőzte a Detroit Red Wings csapatát. A nap másik mérkőzésén a Los Angeles Kings a Calgary Flamest fektette két vállra.
Megállapodásra jutottak az euróövezeti országok pénzügyminiszterei hétfőn arról, hogy a közös európai uniós pénzt használó országok gazdasági nehézségei esetén támogatást nyújtó uniós mechanizmus jelentős mennyiségű alap- és lehívható tőkével is rendelkezik majd - jelentette be Jean-Claude Juncker, a miniszteri csoport elnöke Brüsszelben, a találkozót lezáró sajtótájékoztatón.
A világ népeinek történeteiben sok virág szerepel szimbólikus értelemmel. Az anemóna vagy szellőrózsa, a szegfű, a jácint, a liliom, a lótuszvirág, a nárcisz, a mák, a rózsa, a napraforgó és az ibolya gyakori szereplői ezeknek a történeteknek és a különböző kultúrák szokásainak.
Ingyenes, nyilvános wifi-hálózatot építene ki a város frekventáltabb pontjain a győri önkormányzat - olvasható a város 2014-ig szóló gazdasági programjának tervezetében. A cél az, hogy a köztereken és...
Egyre égetőbbek a kölcsönök elakadó részletei miatt kialakult problémák, és a gondokat tetézi, hogy idehaza kevés a bérlakás és a szociális alapon igényelhető otthon. A szakmai szövetségek e két problémát összekötve álltak elő javaslataikkal – írja a Magyar Nemzet.
Hatalmas többséggel, az ellenzék szinte teljes támogatásával hagyta jóvá hétfő este a brit parlament a brit fegyveres erők részvételét a Líbiával kapcsolatos ENSZ-határozat betartatásában
Várhatóan kedden hirdetnek ítéletet a Nemzetvédelmi Egyetem volt rektorának büntetőperében a Fővárosi Bíróságon. A vád szerint a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem korábbi rektora és két vádlott-társa már 2009-ben elhatározta: a DHL Magyarország Kft. vezetőit ráveszi arra, hogy felbontsa szerződését biztonsági cégével és kössön új szerződést azzal a társasággal, amelyik az egyik vádlott…
Amennyiben az adózó az adóhatósági ellenőrzés megkezdése előtt feltárja, hogy adóalapját, az adót vagy a költségvetési támogatást nem a jogszabálynak megfelelően állapította meg, vagy bevallása számítási hiba, illetve más elírás miatt hibás, bevallását önellenőrzéssel módosíthatja - derül ki az adóhatóság ellenőrzési kézikönyvéből.
Azzal nem oldja meg a hajdúhadházi problémát a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület, ha lemegy masírozni a faluba – ezt Tóth Attila, a Hajdú-Bihar Megyei Polgárőr Szövetség elnöke mondta az ATV Egyenes Beszédben.
Ötszázmillió forint támogatást kér a főváros közlekedési holdingja költségeinek fedezésére, az eddig kapott 150 millió legfeljebb március végéig elég - írja a Népszabadság
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapján közzétett dokumentum ismerteti: a felhívás alapján a magánszemélynek nyilatkozatot kell tennie az adóévben szerzett összes jövedelme (bevétele) felhasználásáról (kiadásáról, ráfordításáról, befektetéséről), továbbá annak forrásairól.
A mindennapi életünk során könnyen szerezhetünk olyan sérüléseket, melyek később elfertőződhetnek. Az ilyen fertőzések neve a tetanusz vagy más nevén merevgörcs, amely a vázizmok tartós, görcsös megfeszülésével jár.
A virágok a mitológiára gyakorolt hatását szinte lehetetlen kimeríteni, főleg nem néhány cikkben, arra sok-sok vaskos könyvre lenne szükség... Viszont kiválasztottunk néhány virágot, amelyek napjainkban is nagyon elterjedtek. Beszélgessünk ezekről most néhány szóban!
A fogkő nem csak esztétikailag zavaró, hanem súlyos fogágybetegségek elindítója is lehet. Ha a fogkő nem kerül időben eltávolításra, akkor az íny idővel visszahúzódik, elsorvad.
A sarkantyúbokrocska (Beloperone guttata) a medvekörömfélék családjába tartozó 40-50 cm magasságot elérő növény. A levelek zöldek, puha tapintásúak, nyelesek és enyhén molyhosak. Virágai fehérek, hosszú narancsrózsaszín vagy piros fellevéfürtből emelkednek ki. Egész évben nyílnak.
Több hullámban is támadta az éjjel a gázai övezetet az izraeli légierő, miután palesztin szélsőségesek rakétákat és aknagránátokat lőttek ki a zsidó állam területére.
A magyar labdarúgó-válogatott két legnehezebb mérkőzése következik az Európa-bajnoki selejtezők során: először pénteken a Puskás Ferenc Stadionban, majd pedig jövő héten kedden Amszterdamban a vb-ezüstérmes Hollandia lesz az ellenfél. Mindkét együttesből hiányoznak jó formában lévő játékosok.
A parlament honvédelmi bizottságának albizottsága, amely az elmúlt évek korrupciógyanús ügyeit vizsgálja, újabb dokumentumokat kért be Hende Csaba honvédelmi minisztertől – írja a Magyar Nemzet.
Az állami adóhatóság a bevallásban közölt adatok kiegészítésére szólíthatja fel azokat a magánszemélyeket, akiknek a bevallott jövedelme két egymást követő éves bevallási időszak tekintetében sem éri el a mindenkori minimálbért - derül ki az adóhatóság ellenőrzési kézikönyvéből.
Az állami adóhatóság a bevallásban közölt adatok kiegészítésére szólíthatja fel azokat a magánszemélyeket, akiknek a bevallott jövedelme két egymást követő éves bevallási időszak tekintetében sem éri el a mindenkori minimálbért - derül ki az adóhatóság ellenőrzési kézikönyvéből.
Az NBA hétfői játéknapján a Chicago Bulls és a Denver Nuggets is gálázott, az előbbi 40, míg az utóbbi 33 ponttal verte meg aktuális ellenfelét. A Boston New Yorkban, míg a San Antonio otthon nyert.
Újabb budapesti étterem, a Vörösmarty téren található Onyx kapott Michelin-csillagot. Mellette az elsőként e magas elismerésben részesülő és időközben főszakácsot váltó Costes is újra megkapta a csillagot – írja a Magyar Nemzet.
Elutasította a Fővárosi Munkaügyi Bíróság három dél-dunántúli közlekedési szakszervezetnek a március 31-ére hirdetett sztrájk kapcsán benyújtott, az elégséges szolgáltatások megállapítására irányuló kérelmét - közölte a Fővárosi Bíróság (FB) sajtóosztálya. A szakszervezetek új sztrájk időpontot hirdettek meg.
Már harmadik napja erősödtek az amerikai részvénypiacok a hétfői kereskedési napon. A jó hangulathoz hozzájárult, hogy mérséklődött a Japánban megsérült atomerőművel kapcsolatos aggodalom, miután sikerült lehűteni a túlhevült reaktorokat. A távközlési szektort pedig nagyban segítette a vasárnap bejelentett 39 milliárd dolláros akvizíció.
Kövér László és a független Szili Katalin expozéjával, illetve a frakciók vezérszónoki felszólalásaival kezdődhet meg ma az alkotmányjavaslatok több mint negyven órásra tervezett összevont általános vitája
Az MSZP örül annak, hogy lemondott mandátumáról Lipcsey György, tiszafüredi fideszes önkormányzati képviselő, miután kiderült, hogy vádlottként szerepel az erzsébetvárosi ingatlanpanama ügyében zajló eljárásban. A szocialisták szerint azonban nem csupán egyetlen kormánypárti politikus érintett.
Németországban egyre nagyobb a hiány jól képzett szakemberekből: a munkaadói oldalhoz közelálló IW gazdaságkutató intézet hétfőn ismertetett adatai szerint csupán februárban 117 ezer állás maradt betöltetlenül.
Kedden csökkenéssel kezdhetik a kereskedést a fontosabb nyugat-európai tőzsdemutatók: a befektetők megint kicsit óvatosabbak lettek a japán földrengésnek az egész világgazdaságra gyakorolt hatásait illetően.
A Duna House elemzése szerint nem érdemes tovább halasztani a lakásvásárlást azoknak sem, akik a kilakoltatási moratórium feloldására vártak. Az ingatlanközvetítő cég elemzője azt mondta: jól látható, hogy a nehéz helyzetbe került adósok kezelését akár a moratóriummal, akár az eszközkezeléssel meg fogja oldani a kormányzat, ezek az ingatlanok nem kerülnek olcsón a piacra. Rutai Gábor szerint a…
A Földrajzinév-bizottság helyett ezentúl a kormány dönt a hivatalos földrajzi nevekről, ha ehhez kiemelt közérdek fűződik - nem lesz több "Ferihegy-ügy", a bizottságot szétkergetik
A jód és cézium magas koncentrációját mérték a tengervízben a Fukusima-1 japán atomerőmű környékén - közölte a létesítményt üzemeltető Tokyo Electric Power (Tepco).
Kövér László és a független Szili Katalin expozéjával, illetve a frakciók vezérszónoki felszólalásaival kezdődhet meg ma az alkotmányjavaslatok több mint negyven órásra tervezett összevont általános vitája.
A kormány határozottan fellép a gyűlöletből fakadó félelemkeltéssel szemben - ezt közölte a társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár hétfőn, a rasszizmus elleni világnapon. Balog Zoltánhoz közben Gyöngyöspatáról roma küldöttség érkezett, ám Horváth Aladár nem vehetett részt a megbeszélésen.
Moamer Kadhafi líbiai vezető egyik legfőbb bástyájának tartott Szebhát is bombázták a szövetségesek hétfő éjjel. A település Tripolitól 750 kilométerre délre fekszik, és annak a líbiai törzsnek a központja, amelyből Kadhafi is származik.
A Magyar Telekom bejelentése szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) megszüntette a belső vizsgálattal kapcsolatban indított nyomozást. Az NNI szerint a nyomozás adatai alapján nem állapítható meg...