Pikáns részletek derültek ki a Silvio Berlusconi bírósági eljárására készülő peranyagból. Az ügyészség a kormányfővel szemben azt állítja, hogy igenis létesített szexuális kapcsolatot a marokkói származású lánnyal, a sajtóban csak Ruby néven emlegetett Karina el-Mahrouggal, méghozzá tucatnyinál is több alkalommal.
Bahrein fővárosában, Manamában a fegyveres erők megtámadták az ellenzéki tüntetők főhadiszállásának számító Gyöngy teret. A tüntetést könnygáz-gránátokkal és páncélosokkal számolták fel. Legalább öt ember meghalt. A beavatkozást követően több sátor lángokban állt.
Több ezer albatrosz, viharmadár és hal, valamint más veszélyeztetett fajok pusztultak el a Hawaii-szigetek észak-nyugati partjainál található védett területen a japán földrengés okozta cunami következtében - közölték tegnap amerikai tisztségviselők.
COLUMBUS - Testépítőként hétszer nyerte el a Mr. Olympia címet, színészként pedig számtalanszor a mozinézők szeretetét. Nyolc évig volt Kalifornia kormányzója, most újra a filmezés felé fordul. Arnold Schwarzenegger (63) az egyesült államokbeli Columbusban beszélt a Blikknek arról, hogy mit jelent számára a sport, és hogy szeretne újra Magyarországon forgatni.
Szlovákiában ez év január elsejétől közös igazgatású a közszolgálati rádió és televízió, mégpedig Szlovák Rádió és Televízió (RTVS) névvel. Az RTVS Tanácsa ezen a héten elfogadta az intézmény vezérigazgatója, Miloslava Zemnková által benyújtott szerkezetmódosítási tervezetet.
Kimenekítették a fukusimai atomerőműből a dolgozókat, miután a létesítményben növekedni kezdett a sugárzás szintje. Jelenleg is elkeseredett próbálkozások folynak, hogy stabilizálják a pénteki földrengésben és cunamiban súlyosan megsérült létesítményt. Közben három nagyobb rengés is volt Japánban, továbbá heves hóesés is nehezíti a helyzetet. Becslések szerint a giga földrengés, az óriási cunami…
Martonyi János szerint az uniós országoknak egy bizonyos kvótarendszer alapján kellene majd befogadni az Észak-Afrikából érkező menekülteket. Az InfoRádió Aréna című műsorában a külügyminiszter azt hangsúlyozta, hogy ebben az ügyben Európának egészen különleges felelőssége van.
A japán hadsereg helikopterei csütörtökön nagy mennyiségű vizet zúdítottak a múlt heti földrengés és cunami miatt katasztrofális helyzetbe került fukusimai atomerőmű két reaktorára, hogy így próbálják hűteni az ottani fűtőrudakat.
A líbiai hadsereg szerda este ultimátumot intézett a felkelők fő központjának számító Bengázi lakosaihoz: eszerint éjfélig el kell hagyniuk azokat a körzeteket, ahol fegyveresek állomásoznak, vagy fegyverraktárak vannak. Közben hírügynökségi jelentések szerint az ENSZ Biztonsági Tanácsának szerdai ülésén a tagállamoknak sikerült megállapodásra jutniuk egy határozati javaslatról, amely előirányozza…
A március 18-án kezdődő és április 3-ig tartó 31. Budapesti Tavaszi Fesztiválon 37 helyszínen 97 programmal várják a látogatókat. A kínálatban kiemelt helyet kapnak a 200 éve született Liszt Ferenc munkásságát felidéző események. Újra lesz Nemzetközi Színházi Fesztivál a Nemzetiben és a világsztárok sem hiányoznak az idei sorozatból.
Mégis öt kópiával, országos terjesztésben mutatják be Tarr Béla új filmjét. A Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon a Zsűri Nagydíját és a Nemzetközi Filmkritikusok FIPRESCI-díját elnyert A torinói ló című alkotás március 31-től látható a mozikban a TT Filmműhely és a Cirko Film - Másképp Alapítvány közös forgalmazásában.
Erős visszhangot váltottak ki a német energiaügyi EU-biztos kijelentései, mely szerint "következő órákban újabb katasztrofális események történhetnek", hiszen a "reaktorbaleset kicsúszott a japán hatóságok ellenőrzése alól".
A britek 17 százaléka képes lenne disznószárnyat kérni a hentestől, de meg ennél is többen vennének májcombot - derítette ki az a felmérés, melyet a nemzeti henteshét alkalmából tartottak a szigetországban.
A Népszabadság szerint hiányosságokat, főleg késedelmeket tárt fel az Állami Számvevőszék a vízvédelmi és vízgazdálkodási feladatok ellenőrzésekor. A HM médiacégének ügyvezetője tiszteletdíjat fizetett magának, saját könyvének szerkesztéséért - írja a Magyar Nemzet.
A Honvédelmi Minisztérium médiacégének jelenlegi ügyvezetője több mint egymillió forintért nyomtattatta ki a saját könyvét az általa vezetett társaság költségvetéséből - írja a Magyar Nemzet.
Egy igazi jó kislány - Natalie Portman bájos, csupa szerénységet sugárzó arcáról elsőre talán ez jut eszünkbe. Törékeny portréjának titokzatos, intelligens vonásai mégis olyan szenvedélyességről és tehetségről árulkodnak, amelyek igazán érdemessé teszik őt a nagyobb szerepekre.
A megszokott növények mellett, amelyeket magunk körül látunk vagy esetleg fényképeken, tudta, hogy léteznek sokkal különlegesebb növények is? Nos, itt található egy lista olyan különleges növényekkel, amelyek már évek óta léteznek, csak éppen lehet, hogy még nem találkoztunk velük. Szeretne még többet tudni? Akkor olvassa tovább cikkünket...
Ahogy a lakás- vagy autóhiteleknél a havi törlesztőrészlet, az életbiztosítások esetében a rendszeres díjfizetés jelenthet erőn felüli terhet a lakossági ügyfelek számára a válság alatt. A jelenség...
A karnyújtásnyira lévő Szlovákia népszerű kirándulóhely honfitársaink számára, hiszen, különösen az ország északi részéből akár egy-két óra alatt ott lehetünk. A történelmi városok, a nemzeti emlékezetben őrzött várak javarészt megúszták a török hódoltságot.
A kék kúszóboróka (Juniperus horizontalis) alacsonyan növő, tűlevelű örökzöld cserje. A kúszóborókák neve hallatán a legtöbben a talajtakarásra gondolnak, okkal. Lássuk hát, hogy mire használhatjuk ezt a növényt!
Az előzetes vitarendezés és a beszerzés részekre bontása is szerepel abban a közbeszerzési törvényt módosító javaslatban, amelyet Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter szerdán nyújtott be - záró...
Hárman a helyszínen életüket vesztették a szerda este fél tizenegy körül az M3-as autópálya 42-es kilométerénél, a fővárosból kifelé vezető oldalon történt súlyos közlekedési baleset sérültjei közül – közölte Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
A kávét soha nem, vagy csak ritkán fogyasztó nőknek mérhetően nagyobb az esélye arra, hogy szélütést kapjanak, mint azoknak, akik akár négy-öt csészével is megisznak az illatos italból
Több mint kétszáz gyermeket bántalmaztak és erőszakoltak meg a világ legnagyobb internetes pedofilhálózatának tartott bűnszervezet tagjai. A tegnapi rajtaütésben tizenhárom országban 184 gyanúsítottat fogtak el - olvasható a Magyar Nemzetben.
A bedőlt, vagy bedőlés közeli állapotban lévő ingatlanfejlesztők pénzügyi adatait nem ritkán homály fedi – olyannyira, hogy egy részük éves beszámolót évek óta nem ad be a hivatalos szervekhez. E vállalkozások bajba került ügyfelei sok esetben már azzal megelőzhették volna problémájukat, ha ügyvédjük rápillant a társaságok mérlegére – feltéve, hogy az egyáltalán létezik - írja a Magyar...
Az NHL szerdai játéknapján a Detroit Red Wings legyőzte a Washington Capitalst, ezzel megszakította a fővárosi csapat kilenc mérkőzéses győzelmi sorozatát. A Vancouver viszont továbbra is szárnyal.
Az osztrák cégek 57,8 százaléka elsősorban Magyarországról vár alkalmazottakat a május elsején esedékes munkaerő-piaci nyitás után, a legkeresettebbek az ipari és kereskedelmi szakmák - közölte legújabb kutatásának eredményeit a Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft. az MTI-vel.
Rekordszintre erősödött a jen az amerikai dollárral szemben csütörtökre virradó éjszaka: magyar idő szerint fél 11 körül egy dollár már csak 76,52 jent ért. A második világháború óta nem volt ilyen erős a japán valuta. Néhány órával később a jen 79,20-as árfolyamra gyengült, de még ez is magasabb szint, mint a szerda esti 80,12-es jegyzés.
Az Egyesült Államok történelmében a rekordnak számító 78 év és két hónapra emelkedett az amerikaiak várható élettartama - derül ki a legfrissebb statisztikákból.
Márciustól a Hungaroton teljes zenei kínálata – amely mintegy 2500 albumnak felel meg – elérhető az Apple online értékesítő felületén, az iTuneson is - írta a Világgazdaság.
A japán hadsereg helikopterei csütörtökön nagy mennyiségű vizet zúdítottak a múlt heti földrengés és cunami miatt katasztrofális helyzetbe került fukusimai atomerőmű két reaktorára, hogy így próbálják hűteni az ottani fűtőrudakat
Folytatódott szerdán a Celladam feltalálójának büntetőpere. A bíróság ezúttal Kovács Ádám egyik olyan cégének ügyét igyekezett tisztázni, amelynek papíron négymilliárdos vagyona volt, hitelezőit mégsem tudta kifizetni.
Orbán Viktor március 15-i üzenetén vesztek össze a román képviselők szerda este a kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány megvitatásakor. Az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt egy képviselője az ülés közepén azt kérte, ítéljék el annak az üzenetnek az egyik kijelentését, amelyet a magyar kormányfőnek küldött a romániai magyarságnak. A felvetést már napirendre tűzték volna, ám a…
A svájci UBS bankcsoport 85 dollárról hordónként 103,75 dollárra emelte meg 2011-es átlagár előrejelzését a líbiai szállítási kiesések, a megnövekedett kockázati prémium és a - szintén megnövelt - vil...
Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér lesz a ferihegyi légikikötő neve az Országgyűlés szerdán hozott döntése értelmében. A képviselők az energetikai tárgyú törvények módosításával, 231 igen é...
Az egyre inkább egekbe szökő üzemanyagárak hatására rengeteg ember hagyja otthon autóját, azonban kérdéses, hogy az üzemanyagárakra érzékeny ágazatok, mint például a tömegközlekedés vagy a taxiscégek meddig képesek áremelés nélkül nyújtani szolgáltatásukat.
A japán hadsereg helikopterei csütörtökön nagy mennyiségű vizet zúdítottak a múlt heti földrengés és cunami miatt katasztrofális helyzetbe került fukusimai atomerőmű két reaktorára, hogy így próbálják hűteni az ottani fűtőrudakat. Közben a szigetország rendőrsége bejelentette, hogy meghaladja az ötezret a Japánt sújtó múlt heti földrengés és cunami azonosított halálos áldozatainak száma.
Márciustól a Hungaroton teljes zenei kínálata – amely mintegy 2500 albumnak felel meg – elérhető az Apple online értékesítő felületén, az iTuneson is - írta a Világgazdaság
Az osztrák cégek 57,8 százaléka elsősorban Magyarországról vár alkalmazottakat a május elsején esedékes munkaerő-piaci nyitás után, a legkeresettebbek az ipari és kereskedelmi szakmák - közölte legújabb kutatásának eredményeit a Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft. az MTI-vel.
A salgótarjáni öblösüveggyár újbóli üzembe helyezéséért tartanak ma demonstrációt Salgótarjánban, a megmozdulást a Munkástanácsok Országos Szövetsége szervezi.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 338,98 pontos, 1,52 százalékos csökkenéssel, 21.900,39 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 19,5 milliárd forint volt szerdán, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek a pénteki előző záráshoz képest. Mai elemzésünkben a BUX index és annak leglikvidebb határidős terméke a BUX1112 várható árfolyam alakulását elemezzük.
Kétezer roma munkavállaló foglalkoztatásáról írt alá együttműködési megállapodást Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöke és Ligetvári Ferenc, a Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetségének vezetője szerdán Budapesten.