2011. március 14. hétfő

márc. 14
9:39
A Milwaukee 56 pontra volt képes a Boston ellen (Agroinform)
Kevés örömük tellett a hazai együtteseknek és híveiknek az NBA legutóbbi játéknapjában: a hat meccs közül tudniillik négyen is vendégsiker született.
márc. 14
9:39
Elkezdődött a taktikázás! Két elnök szerint is lesz szezon (Sport365)
Az amerikai-futball rajongók számára sötét nap volt a múlt hét péntek, ugyanis a játékos-szakszervezet bejelentette feloszlását, míg a Brady vezette játékosok jogi útra terelték az esetet.
márc. 14
9:41
Motta is kidőlt, három hiányzó az Interben a Bayern München ellen (Sport365)
Thiago Motta megsérült, így az Internazionale csapatának őt is nélkülöznie kell kedden a Bayern München elleni Bajnokok Ligája nyolcaddöntő visszavágóján.
márc. 14
9:42
1,3-2,1 százalékos euróövezeti GDP bővülésre számít az EKB (ProfitLine)
Az Európai Központi Bank (EKB) szakértői arra számítanak, hogy az euróövezet reál-GDP-je az idén 1,3 és 2,1 százalék között, 2012-ben pedig 0,8 és 2,8 százalék között bővül - áll az EKB márciusi jelentésében, amelyet az MNB közölt honlapján.
márc. 14
9:48
Homma: Megmenekült a családom! (Blikk)
SIÓFOK – Szörnyű napokat él át Homma Kazuo (30). A labdarúgó-NB I-ben szereplő Siófok japán csatára 10 ezer kilométerre otthonától kénytelen végignézni mindazt, ami szülőhazájában történik.
márc. 14
9:57
Bécivel aludhatott a szerelme (Blikk)
Több mint három hó nap után Béci (25) végre magához ölelhette kedvesét, Adriennt. A szerelmesek ugyanis egyéves évfordulójuk alkalmából egy kettesben töltött éjszakát kaptak ajándékba, aminek Béci annyira örült, hogy majdnem elsírta magát.
márc. 14
9:57
Jövőre elérhetjük a MU szintjét - Mancini (Agroinform)
A Manchester City menedzsere úgy véli, közel vannak a topcsapatokhoz, de csak jövőre vehetik fel a versenyt velük.
márc. 14
10:06
Homma: Megmenekült a családom! (Blikk)
SIÓFOK – Szörnyű napokat él át Homma Kazuo (30). A labdarúgó-NB I-ben szereplő Siófok japán csatára 10 ezer kilométerre otthonától kénytelen végignézni mindazt, ami szülőhazájában történik.
márc. 14
10:06
Robbanás az atomerőműben – több ezer holttest a tengerparton (+videó) (HírTV)
Robbanás történt hétfőn a három nappal ezelőtti földrengés és szökőár következtében megsérült észak-japáni atomerőmű hármas blokkjában. Két helyszínen összesen kétezer holttestet találtak hétfőn Japánban a fővárostól északra, a földrengés és szökőár sújtotta Mijagi kormányzóságban – jelentette a Kiodo japán hírügynökség.
márc. 14
10:09
Megjöttek a számok: idén ennyien haltak meg közúti balesetben (Pénzcentrum)
Ismertette a rendőrség honlapján azokat a statisztikai adatokat, melyek Magyarország közúti közlekedésbiztonsági helyzetének alakulását mutatják be az év első két havában....
márc. 14
10:09
Átadják a Kossuth- és Széchenyi-díjakat (ATV)
Március 15-e alkalmából osztanak elismeréseket.
márc. 14
10:12
A Liverpool hosszabbítana Kenny Dalglish vezetőedzővel (Sport365)
A Liverpool labdarúgócsapatánál elégedett a vezetőedző, Kenny Dalglish munkájával, ezért - lapértesülések szerint - két évvel meghosszabbítanák a szerződését.
márc. 14
10:14
Beckham visszatérne a Premier League-be (Sport365)
David Beckham szívesen játszana újra az angol labdarúgó Premier League-ben. A Los Angeles Galaxy középpályása szerint persze nehéz megmondani, hogy erre van-e reális esélye?
márc. 14
10:15
6,2 százalékkal zuhant a japán részvénypiac (ProfitLine)
A földrengést és a vele járó cunamit követő első kereskedési napon - amely több tíz milliárd dolláros károkat okozott - hatalmas zuhanást produkált a japán részvénypiac. A többi ázsiai részvénypiac ugyanakkor vegyesen szerepelt
márc. 14
10:16
Nagy bajban a Mets, a csapat legjobb játékosa kihagyja a szezon első felét (Sport365)
A vártnál sokkal lassabban gyógyul a New York Mets sztárjátékosának a műtött válla, így Johan Santana minden bizonnyal kihagyja a 2011-es szezon első felét.
márc. 14
10:17
A bulgárok is bosszúsak a magas benzinárak miatt (ProfitLine)
Összesen több tízezer autós tiltakozott vasárnap Bulgária több városában a magas benzinárak miatt.
márc. 14
10:24
Hatvanegy kalózt fogtak el az Arab-tengeren (Infostart)
Az indiai haditengerészet 61 kalózt fogott el az Arab-tengeren egy elrabolt mozambiki halászhajón.
márc. 14
10:24
Tízezer milliárd nyomában: újabb döntéshozókat hallgat meg a BRFK (HírTV)
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. 2008-as létrehozásakor megkötött szerződések aláíróit hallgatja meg tanúként a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A feljelentés alapján valószínűnek tűnik, hogy a nyomozók az MNV korábbi döntéshozóit kérdezik majd egyes megbízásokról – írja a Magyar Nemzet.
márc. 14
10:24
83 éves nő vaginájába szorult a borotvahab doboza (Blikk)
Hosszú kínok árán sem tudta eltávolítani egy 83 éves nő saját vaginájából azt a borotvahabos dobozt, amely átszakította a hüvelye falát, és mélyebbre csúszott – írja a Manna.ro.
márc. 14
10:26
Az EU egyetlen tagországban sem mértek megemelkedett sugárzást (Infostart)
Az Európai Bizottság tájékoztatása szerint egyetlen tagországban sem mértek megemelkedett sugárzást a japán atomerőművekben történt robbanások után - közölte a tagállamok környezetvédelmi minisztereinek brüsszeli találkozója előtt a magyar vidékfejlesztési miniszter. Fazekas Sándor hozzátette: a magyar elnökség felkérte a testületet, hogy adjon tájékoztatást az eddigi eseményekről.
márc. 14
10:27
Videó: Totti góljaival nyerte a Roma a rangadót (ATV)
Kétszer is betalált a csapatkapitány.
márc. 14
10:33
Nem tűzgyújtási tilalom (Infostart)
Tűzgyújtási tilalom nincsen, de fokozott figyelmet kért az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. Mai közleményükben azt írják: a kerti munkák miatt megszaporodott a szabadtéri tűzesetek száma. Az OKF szerint erős szélben kerülni kell a tűzrakást, mert ilyenkor elfújhatja a parazsat a szél, a száraz avar pedig könnyen lángra kaphat. Aki kirándul, az szélcsendes időben a kijelölt…
márc. 14
10:33
Knuble ütötte ki a Fekete sólymokat (Agroinform)
A bajnoki címvédő Chicago Blackhawks hosszabbításban maradt alul vendéglátójával, a Washington Capitalsszel szemben az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján.
márc. 14
10:42
Csalók is várják a magyarokat - lapszemle (Infostart)
Csalók is várják a magyarokat Burgenlandban. További 100 millió forintot vonnak el az Országos Mentőszolgálattól.
márc. 14
10:42
Megvan, hogy kiket érdemes támogatni (HírTV)
A családi vállalkozások ellenálltak a válságnak. A nyereséget nem viszik ki, visszaforgatják a cégbe – írja a Magyar Nemzet.
márc. 14
10:44
Két autót is elloptak a fiatalok (HírTV)
Egy nap leforgása alatt két autót is elloptak azok a fiatalok, akiket vasárnap fogtak el a rendőrök Kecskeméten.
márc. 14
10:45
Jól tartja magát a forint a negatív környezetben (Portfolio)
A japán események miatt fokozottan negatív nemzetközi pénz- és tőkepiaci környezetben, a magyar munkaszüneti nap mellett jól tartja magát a forint a vezető devizákkal szemben. A péntek késő délutáni...
márc. 14
10:45
Pokorni: nem tervezi a kormány tandíj bevezetését (ATV)
Amikor a szöveget megvitatták, az erről szóló apróbetűs rész nem szerepelt a Széll Kálmán Tervben.
márc. 14
10:48
99 dollár alatt is járt az olaj árfolyama (ProfitLine)
Hétfőn az ázsiai kereskedés során a WTI olajfajta árfolyama az ázsiai kereskedésben 99 dollár alatt is járt, a Japánt sújtó természeti katasztrófa folyományaként.
márc. 14
10:51
Rudolf gólt lőtt a Milannak (Blikk)
MILÁNÓ – Kiválóan érzi a kaput Rudolf Gergely (26) az olasz sztárcsapatok ellen. A válogatott labdarúgó vasárnap harmadik gólját szerezte az olasz első osztályú bajnokságban.
márc. 14
11:00
Az Országgyűlés előtt a kormánypártok alkotmányjavaslata (+videó) (HírTV)
Az Országgyűlés elé terjesztette alkotmányjavaslatát a Fidesz–KDNP. Az általános vita március 22-én kezdődhet el. A Fidesz frakcióvezetője szerint a jövő Magyarországának alkotmánya lehet beterjesztett alaptörvény-javaslat.
márc. 14
11:00
Benyújtotta alkotmányjavaslatát a parlamentnek a Fidesz-KDNP (Gondola)
Beterjesztette az Országgyűlés elé alkotmányjavaslatát a Fidesz-KDNP. A frakciószövetség alaptörvény-tervezetét a két frakcióvezető, Lázár János (Fidesz) és Harrach Péter (KDNP) hétfőn adta át a parlament főtitkárának
márc. 14
11:02
Ismét bíróság elé állnak a cégvezetők (HírTV)
Újra bíróság elé állnak szerdán a Baumag egykori vezetői a Fővárosi Bíróságon a szövetkezet ügyében indított új elsőfokú eljárásban – írja a Magyar Nemzet.
márc. 14
11:03
85 milliárd dollárnyi jent dobott piacra Japán (ATV)
Rekordmennyiségű, 85,5 milliárd dollár értékű jent dobott piacra hétfőn a japán központi bank, hogy megnyugtassa a pénzpiacokat, miközben a tokiói értéktőzsde meredek eséssel nyitott a távol-keleti szigetország északkeleti részét sújtó földrengés és szökőár utáni első kereskedési napon.
márc. 14
11:05
Beterjesztette a Fidesz az alkotmányjavaslatot (ATV)
Beterjesztette az Országgyűlés elé alkotmányjavaslatát a Fidesz-KDNP. A frakciószövetség alaptörvény-tervezetét a két frakcióvezető, Lázár János (Fidesz) és Harrach Péter (KDNP) hétfőn adta át a parlament főtitkárának. Soltész István tájékoztatása szerint az alkotmány általános vitája március 22-én, kedden kezdődhet, a zárószavazás pedig április 18-án, hétfőn lehet az Országgyűlésben.
márc. 14
11:09
Jó tanácsok azoknak, akik léböjtkúrára készülnek (Infostart)
A divatos fogyókúrák mellett tavasszal többen léböjtkúrát tartanak, amelyet sokan összetévesztenek a diétával. Tóth Bernadett dietetikus azt mondta az InfoRádiónak: a léböjtkúra méregtelenítésre jó, ideális esetben egy-két napig tartható, hosszú távon azonban tápanyaghiányt, ezáltal emésztési zavart okozhat.
márc. 14
11:12
Az Ikrektől félhetünk az utakon - főleg szerdán (Privátbankár)
Az AEGON Magyarország a nők megváltozott életmódját, speciális igényeit figyelembe vevő útmutatót készített, ami megkönnyíti az eligazodást a megtakarítások, élet- és balesetbiztosítások forgatagában
márc. 14
11:18
Irakban tíz katona halt meg egy pokolgépes merényletben (Infostart)
Irakban tíz katona halt meg egy pokolgépes merényletben Dijála tartományban. Az öngyilkos merénylő robbanóanyaggal megrakott járművével a Bagdadtól 70 kilométerre északkeletre lévő kánaáni katonai támaszpont épületének hajtott.
márc. 14
11:18
Pokorni: Nem lesz tandíj (+videó) (HírTV)
Nem vezeti be a kormány a tandíjat a felsőoktatási képzésben – erősítette meg Pokorni Zoltán a Hír Televízió Kontraszt című műsorában.
márc. 14
11:18
A földrengés miatt elmaradhat a Japán Nagydíj (Sport365)
A pénteki földrengés megrongálta a Motegiben lévő versenypályát, így nagyon valószínű, hogy elmarad a gyorsasági motoros világbajnokság Japán Nagydíja.
márc. 14
11:20
Japánban leállították termelésüket a nagy autógyárak (Infostart)
Japánban leállították termelésüket a nagy autógyárak.
márc. 14
11:21
Kezdenek magukra találni az európai indexek (ProfitLine)
A Japánt sújtó katasztrófa, valamint annak potenciális gazdasági hatásai miatt veszteséggel induló európai részvénypiac még a délelőtt folyamán összeszedte magát, és az indexek a pozitív tartományba fordultak, köszönhetően annak, hogy a piacok pozitívan fogadták az euróövezeti adósságválság megoldására kidolgozott javaslatcsomagot.
márc. 14
11:21
6 milliós OTP-pályázat: vissza nem térítendő támogatás társasházaknak (Pénzcentrum)
Idén harmadik alkalommal írja ki társasházi pályázatát hazánk legnagyobb pénzintézete. Az OTP Bank idén nettó 6 millió forint vissza nem térítendő támogatással segíti a hazai társasházakat és lakásszövetkezeteket....
márc. 14
11:23
India - Vártnál nagyobb lett februárban az infláció (ProfitLine)
Kényelmetlenül magas szintre, 8,3 százalékra gyorsult februárban az infláció Indiában, miközben a termelés és az export szolid bővülése nem tudta ellensúlyozni a külföldi tőkekivonás mértékét.
márc. 14
11:27
Videó: Szandika csak élvezkedik Sanyinál (Blikk)
márc. 14
11:27
Szentes-féle szögletekkel győzött a Diósgyőr (Agroinform)
A DVTK két szöglet-variációból is gólt szerzett a Békéscsaba ellen, amiket a csapat szakmai igazgatója, Szentes Lázár mutatott meg Benczés Miklós vezetőedzőnek.
márc. 14
11:36
Tiltják a szerencsejátékot a munkanélkülieknek (HírTV)
Németország kölni tartományi bírósága megtiltotta a helyi szerencsejáték-társaságnak, a Westlottónak, hogy sportfogadási szelvényt adjon el munkanélküli-segélyen lévőknek; ha ismét munkanélkülit engednének fogadni, 250 ezer euróra büntetnék a céget – írta a Népszava.
márc. 14
11:38
Ütközés: teljes útzár a fővárosban (HírTV)
Két autó ütközött hétfő reggel a XVII. kerületben, a Pesti úton, a helyszínelés ideje alatt a teljes útszakaszt lezárták a forgalom elől – közölte Papp Judit, a BRFK sajtóügyeletese.
márc. 14
11:39
„Kossuth elvtárs, ’48 óta vártunk magára” (ATV)
„Nomen est omen” – fogalmazta Plautus a klasszikussá vált mondatot, amely szerint a név kötelezettségekkel jár. Mit tegyen azonban az a honfitársunk, akit „önhibáján kívül” neveztek el Kossuth Lajosnak vagy Petőfi Sándornak? Tud-e élni az adott lehetőséggel, vagy inkább menekül a sors adta kihívások elől?
márc. 14
11:45
Petőfiéknek esett, nekünk napos március 15-én lesz (Infostart)
Petőfi Sándor 1848. március 15-én délután "Le az esernyőkkel, mi lesz ha golyózáporok közt kell majd helytállni" felkiáltással rótta meg a tömeget, hiszen ezen a napon többnyire borongós-erősen felhős égboltra tekinthettek fel az emberek, esett az eső, mérsékelt déli-délkeleti szél mellett a hőmérséklet Budapesten 3 és 5°C között alakult.

Keresés