Larry Fitzgerald az Arizona Cardinals és a liga egyik legjobb elkapója új szerződéséről tárgyal a klub vezetőivel. A játékos jelenlegi megállapodása jövőre lejár és, ha nem sikerül egyezségre jutni, akkor elhagyja a csapatot.
Herédi Attila vezetőedző közös megegyezéssel távozik a tatabányai labdarúgócsapattól, miután a múlt héten az Enternet-FC Tatabánya résztulajdonosa az Esti Reklám Kft. bejelentette, hogy kiszáll az együttes finanszírozásából.
Megtárgyalta és elfogadta az új alkotmány beterjesztett szövegjavaslatát a Fidesz-KDNP együttes csütörtöki frakcióülésén. Felhatalmazták a két frakcióvezetőt, hogy március 14-én délelőtt benyújtsa az Országgyűlésnek ezt a szövegszerű javaslatot, amelyhez módosító indítványokat tesznek majd a kormánypárti képviselők - jelentette be Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője a frakcióülés után.
Nem tervezi a médiatörvény további változtatását a kormány azután, hogy az Európai Parlament állásfoglalásban marasztalta el Magyarországot. A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szerint boszorkányüldözés folyik.
A Braga-Liverpool találkozón a hazaiak 11-eshez jutottak az első félidőben a görög Kirjakosz buktatta Mossorót a büntetőterületen belül. Alan pedig értékesítette a megadott büntetőrúgást.
75 esztendős korában csütörtökön elhunyt Ranschburg Jenő pszichológus, a pszichológia tudományok kandidátusa. Mint lánya, Ranschburg Edit elmondta: a népszerű pszichológus, tanár, számos szakkönyv szerzője vasárnap került kórházba, ahol csütörtökön délután hunyt el.
A tengeri élőlények közül csupán egy maréknyiról ismert, hogy van hallása. Ezek a tengeri emlősök, teknősök, halak és néhány garnéla. Egy brit kutatásból most kiderült, hogy számos más rákfaj előtt sem ismeretlen a hangok világa, sőt, azok alapján választják ki lakóhelyüket.
Finszter Géza kriminológus szerint a fegyveres testületeknél a kedvezményes nyugdíjazás megszüntetésekor különbséget kell tenni a pályakezdőkre és a nyugdíjazás előtt állókra vonatkozó szabályok között. A probléma valódi megoldása azonban egy olyan testület lehetne, amelyből nem is akarnának idő előtt nyugdíjba menni a közalkalmazottak.
A szaúdi rendőrség tüzet nyitott a tüntetőkre Katifban - jelentette az AP amerikai hírügynökség. A hírre azonnal drágulni kezdett az olaj. Ugyancsak Szaúd-Arábiában ünnepélyes nyilatkozatban ígérték meg a Perzsa(Arab)-öböl menti olajmonarchiák, hogy megvédik egymást minden fenyegetéssel szemben.
Tovább nőhet 2011-ben az orvoselvándorlás - az orvosi kamara elnöke szerint, és ez akár humánerőforrás-katasztrófát is okozhat az ágazatban. Éger István abban az országgyűlési határozati javaslatban bízik, amely a kormánnyal belátható időn belül kidolgoztatná a bérrendezés első lépéseit.
Meghalt Ranschburg Jenő gyermekpszichológus - értesült a Klubrádió. Információi szerint a neves szakembert egy gyors lefolyású betegség nyomán kórházba vitték vasárnap, ám csütörtök délután elhunyt. Ranschburg Jenő 76 éves volt.
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) mai meghallgatása után heteken belül dönt az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) által eltiltott két debreceni futballista, Mészáros Norbert és Vukasin Poleksic fellebbezéséről.
Az Európai Bankhatóság közvetve segíti majd a fogyasztókat - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Farkas Ádám, a szervezet felügyeleti tanácsának megválasztott főigazgatója. Ha a szervezet évekkel korábban megalakul, akkor a világgazdasági válság jóval kevésbé érintette volna érzékenyen az Európai Uniót - érzékeltette a hatóság szerepét a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének egykori…
Évi 388 milliárd forintba kerülnek a lakosság egymás közötti kifizetései, ha ebből a készpénzes kifizetéseket sikerülne elektronikus csatornákra átterelni, optimális esetben 103 milliárd forintot is megtakaríthatna az ország – mondta Turján Anikó, a Magyar Nemzeti Bank szakértője csütörtökön, a jegybank hazai pénzforgalomról megrendezett budapesti konferenciáján.
Az amerikai költségvetésben 222,5 milliárd dolláros hiány keletkezett februárban, a legmagasabb, amit valaha feljegyeztek eddig ebben a hónapban, de kisebb volt a szakértők által vártnál.
Új módot találtak amerikai kutatók arra, hogy megjósolják a tüdőrák kialakulásának esélyét. A módszer fájdalommentes, nem kell más hozzá, csak a páciens lábujjkörme.
Hét nyelven, összesen 1,2 millió példányban jelent meg XVI. Benedek pápa A názáreti Jézus. A jeruzsálemi bevonulástól a feltámadásig című könyve, amelynek vatikáni bemutatóját széles sajtóérdeklődés kísérte csütörtökön.
A CB Richard Ellis (CBRE) az európai tőkepiacról szóló jelentésében rámutat, hogy a kontinens hitelpiaca 2011 során tovább szűkülhet, ahogyan a hitelnyújtók még óvatosabbá válnak, és még jobban válogatnak adósaik között a rövid és hosszú távú tényezők miatt.
Vlagyimir Putyin kormányfő tavaly decemberben számos világsztár körében vett részt egy jótékonysági esten, ahol még énekelt is - az orosz sajtó beszámolói szerint azonban a bevétel nem jutott el a megsegítendőkhöz.
Az amerikai költségvetésben 222,5 milliárd dolláros hiány keletkezett februárban, a legmagasabb, amit valaha feljegyeztek eddig ebben a hónapban, de kisebb volt a szakértők által vártnál.
Orvosa úgy véli, hogy nagyon gyorsan és "progresszíven" gyógyul Robert Kubica, a Renault Forma-1-es csapat ralibalesetet szenvedett pilótája, de egyelőre nem lehet megmondani, mikor épül fel teljesen.
Titkosszolgálati eszközökkel is megfigyelték azt a szegedi orvost és munkatársát, akik a gyanú szerint negyven embert juttattak jogosulatlanul rokkantsági járadékhoz Csongrád megyében. A rokkantosítás díja 150 és 350 ezer forint között mozgott. A két egészségügyi dolgozót befolyással való üzérkedéssel gyanúsítják, ha bebizonyosodik bűnösségük, akár több év börtönt is kaphatnak. Befejezéséhez…
Csupán stilisztikailag változhat a március 14-i benyújtásig az új alkotmánytervezet, amelyet a kormánypárti képviselők döntése alapján elfogadása után hivatalosan Magyarország alaptörvényének fognak nevezni.
Néhány héttel az olasz miniszterelnök, Silvio Berlusconi bírósági tárgyalása előtt kormánya elfogadta az igazságszolgáltatás reformjáról szóló előterjesztést.
Az Európai Parlamentnek (EP) innen kezdve az Európai Unióval és annak biztosával van vitája - mondta a HírTV Rájátszás című műsorában csütörtök este Kovács Zoltán kommunikációért felelős államtitkár, arra reagálva, hogy az EP megszavazott egy, a magyar médiatörvényt kifogásoló határozatot.
Szüleik elvesztése miatt nemvagyoni kártérítést követel egy kolontári testvérpár a Mal Zrt.-től. Édesanyjukat saját házában temette maga alá a vörösiszap, míg apjukat négy kilométeren keresztül sodorta magával az áradat a tavaly októberi iszapkatasztrófában. A család házát le kellett bontani, amiért vagyoni kártérítést is követelnek a cégtől.
Lezárult a Kolostorok és kertek a veszprémi vár tövében elnevezésű, 1,2 milliárd forint költségű városfejlesztési projekt, amelynek keretében a Séd-völgy 12 hektáros területén megújult több műemlék, létesült néhány sétány, pihenőpark, játszótér és egy dísztó is.
Nilmar csereként állt be a Villarealba, majd két gól lőtt, amivel a spanyol csapat megnyerte a Leverkusen elleni Európa Liga nyolcaddöntő, első mérkőzését.