2011. március 10. csütörtök

márc. 10
17:18
Maradhat társulata a József Attila Színháznak (Spa Trend Online)
Elállt a hasznosítási pályázat kiírásának szándékától a főváros vezetése, így a József Attila Színháznak a jövőben is lehet társulata. A hírt Csomós Miklós főpolgármester-helyettes a nyilvánosság előtt is megerősítette. A színház vezetésére igazgatói pályázatot írnak ki - olvasható Méhes László közleményében, amelyet a színházigazgató a 7ora7 című színházi portálon tett közzé.
márc. 10
17:21
Újra hatalmas érdeklődés övezte a magyar aukciókat (Portfolio)
A borongós nemzetközi befektetői hangulat mellett is újra igen erős vételi érdeklődés mutatkozott a ma megtartott magyar államkötvény aukciókon. Az Államadósság Kezelő Központ összesen 45 milliárd...
márc. 10
17:21
Eljátszották, hogy kivégzik a BBC újságíróit (ATV)
Líbia kormánya nem csak a lakossággal szemben lép fel brutálisan, a külföldi újságírók sincsenek biztonságban a kormány hű csapatoktól. Három BBC újságírót tartóztattak le, majd megverték és eljátszották, hogy kivégzik őket.
márc. 10
17:27
Elfajult a céges buli - Mondeo 240 lóerővel (Blikk)
Vajon melyik menedzser fogja beikszelni a céges autó listán a legerősebb Mondeót, tízmillióért?
márc. 10
17:27
Kedvezményekkel nyitja a szezont a hétvégén az Állatkert (Infostart)
A hosszú hétvégén 15 százalékos árkedvezménnyel indítja a szezont a Fővárosi Állatkert.
márc. 10
17:27
Eljött az ültetés ideje! (Blikk)
A téli hónapok után végre közeledik a tavasz, ezzel együtt eljött a kinti munkálatok ideje is!
márc. 10
17:27
Adriano hallani sem akar többet a Serie A-ról (Agroinform)
A brazil csatár soha többet nem akar az olasz bajnokságban játszani, miután csapata, az AS Roma felbontotta szerződését.
márc. 10
17:29
A riói karnevál legszebb popói - képekben (Blikk)
márc. 10
17:29
Wenger bocsánatkérést vár az UEFA-tól (Agroinform)
Bocsánatkérést vár az UEFA-tól Arsene Wenger, az Arsenal vezetőedzője, aki a BL-kiesés után élesen kritizálta a játékvezetőt.
márc. 10
17:31
50 milliárdba fáj az új Alkotmány (Blikk)
márc. 10
17:33
Ha nemzeti ünnep, akkor kamionstop (Privátbankár)
Korlátozzák a nehéz gépjárművek forgalmát a március 15-i nemzeti ünnephez kapcsolódó munkaszüneti napokon, illetve a megelőző hétvégén - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium csütörtökön az MTI-...
márc. 10
17:36
Kadhafi győzhet az amerikai hírszerzés szerint (Infostart)
A líbiai konfliktusban a Moammer Kadhafi ezredeshez hű, a felkelőknél jobban felszerelt és ellátott erők "hosszú távon felül fognak kerekedni" - jelentette ki csütörtöki meghallgatásán a szenátus védelmi bizottságában James Clapper, az amerikai nemzeti hírszerzés igazgatója.
márc. 10
17:36
Juhász megpróbálta elkerülni a hírTV kérdéseit (+videó) (HírTV)
Kétszeri megfutamodás után ma megjelent a honvédelmi bizottság előtt Juhász Ferenc. A volt szocialista tárcavezetőt hiába kérdeztük arról, hogy számít-e arra, hogy egykori államtitkára, Fapál László ingatlanszerzési ügyében meghallgatja az ügyészség. Juhász kerülőúton próbált az ülésterembe jutni, de végül nem tudta kikerülni a hírTV kérdését.
márc. 10
17:36
Felesége előtt erőszakolt meg egy lányt (Blikk)
márc. 10
17:36
BUX: -0,85 százalék záráskor (Gondola)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 190,53 pontos, 0,85 százalékos csökkenéssel, 22
márc. 10
17:36
Rákay: Nem én írtam alá a szerződéseket (Blikk)
márc. 10
17:36
Fiatal médiamunkások százait várja Gödöllő (Alternatív Energia)
Nem csak a soros elnökséghez kapcsolódó szabadegyetemi előadásaival kapcsolódik be az Európai Unió Tanácsának hazai programsorozatába a gödöllői Szent István Egyetem, a felsőoktatási intézményben mutatkozik be ugyanis a Fiatal Európa Szerkesztőség is, melynek húsz tagja folyamatosan tudósít az eseményekről.
márc. 10
17:36
Lisztérzékenység tünetei, kezelése (WebBeteg)
A lisztérzékenység (cöliákia) a vékonybél krónikus, felszívódási zavarokkal járó megbetegedése, melyet a táplálkozás során bevitt növényi fehérje, a glutén vált ki az erre fogékony embereknél.
márc. 10
17:38
A vastagbélrák kialakulása – GyógyHír (videó) (HírTV)
12 éven aluli nézőink számára nem ajánlott. A vastagbélrák kialakulását szinte a nullára lehetne csökkenteni, ha a rizikócsoportba tartozók elmennének szűrővizsgálatra. És sorstársi tanácsadás, amely átvezet a túlsó partra. Révésztevékenység. Hitelesen segíteni saját tapasztalatok árán.
márc. 10
17:39
Az OTP-t is megcsapta a félelem szele (Portfolio)
A délutáni megingást követően nem estek tovább a magyar részvények, az index végül átlagos, 16,4 milliárd forintos forgalom mellett, 0,9%-kal zárt alacsonyabban. A vezető részvények a Richter...
márc. 10
17:39
Növekedés az Audinál is (ATV)
Az év első két hónapja során világszerte 21,6 százalékkal bővült a márka értékesítése Februárban 24,7 százalékos növekedés az Amerikai Egyesült Államokban, az új A8 és A1 révén plusz 17,5 százalék Európában Schwarzenbauer értékesítési igazgató: „Értékesítési pozícióinkat az Amerikai Egyesült Államokban elsősorban a felsőkategóriában elért növekedéssel sikerült erősítenünk”
márc. 10
17:39
Az UEFA vizsgálódik, De Rossi súlyos büntetést kaphat – videó (Sport365)
Az Európai Labdarúgó-szövetség fegyelmi eljárást indított az AS Roma világbajnok középpályása Daniele De Rossi ellen, aki kedden leütötte a Sahtar Doneck játékosát.
márc. 10
17:41
Újabb jó hír az autópiac élénküléséről (ATV)
A Nissan bejelentette, hogy minden idők legjobb európai piaci részesedését érte el február hónapban. Ez azt jelenti, hogy a Nissan piaci részesedése a régióban 3,9% volt, ami 1%-kal nagyobb, mint egy évvel ezelőtt.
márc. 10
17:41
Röplabda Magyar Kupa – Könnyedén nyert a BSE a Nyíregyháza ellen (Sport365)
A BSE női röplabdacsapata simán, 3-0-ra nyert a Nyíregyháza ellen a Magyar Kupa Debrecenben zajló négyes döntőjének csütörtöki összecsapásán.
márc. 10
17:43
"Elvágjuk a torkotokat, meghaltok" - nekimentek a polgármesternek (ATV)
"Elvágjuk a torkotokat, meghaltok" - ezzel fenyegették meg a település polgármesterét, valamint a helyi romákat. A kisebbségi önkormányzat elnöke feljelentést is tett.
márc. 10
17:45
Kiderült: halálra sebeztük a világkommunizmust (ATV)
A szociális rész erősen elgyengült az új alkotmánytervezetben, az viszont kiderül, hogy Magyarország sebezte halálra a világkommunizmust.
márc. 10
17:45
Kokó új kihívásra készül (Blikk)
Hajdú Péter vendége volt a Frizbi felvételén Kovács Koko István (40).
márc. 10
17:45
20 milliárdba fáj a sok névváltoztatás (Blikk)
Táblákat, pecséteket, okmányokat cserélhetnek le, ha nem csupán szóban változik az Alkotmány
márc. 10
17:45
Magathot akár már a héten válthatja Rehhagel - sajtóértesülés (Agroinform)
A BL-továbbjutás és a kupadöntő kevés a Schalke elnökségének, de Magath kirúgása nem hétköznapi feladat a pozíciója miatt.
márc. 10
17:47
Eltörlik a fővárost? (Blikk)
Budapest – A kormány két olyan radikális elképzelésen dolgozik, amely úgy átalakítaná Budapestet, amelyre az elmúlt félszáz évben nem volt példa.
márc. 10
17:49
A nyílt utcán perdült táncra a kormányszóvivő (Blikk)
márc. 10
17:51
Tovább szenvedett a Mol a tőzsdén (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 190,53 pontos, 0,85 százalékos csökkenéssel, 22.098,12 ponton zárt csütörtökön. A Mol árfolyama 1,94 százalékkal 22.800 forintra csökkent, az OTP részvény...
márc. 10
17:51
A FIFA dönt a magyar bírókról (Blikk)
Zürich - A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) tárgyalja a Törökországban botrányt okozó magyar focibírók ügyét.
márc. 10
17:54
Ünnepre hangolva: közszolgálat, közösen (Infostart)
Közös reklámkampánnyal hirdetik a közmédiumok a március 15-i ünnepi műsorukat. Az új médiatörvény hatályba lépése óta ez a közrádió, a két televízióadó és a távirati iroda első közös kampánya.
márc. 10
17:54
Orbán a végén szeretne elégedett lenni - Elfogadták az alkotmánytervezetet (HírTV)
Még a munka elején vagyunk - fogalmazott a miniszterelnök újságíróknak a Fidesz-KDNP frakcióüléséről távozóban az új alkotmány kormánypárti szövegtervezetével összefüggésben.
márc. 10
17:56
Nem nyomoznak tovább a motoros rendőr ügyében (HírTV)
Bűncselekmény hiányában megszüntették a nyomozást annak a motoros rendőrnek az ügyében, aki tavaly augusztusban halt meg az M1-es autópályán. Az ügyész indoklása szerint ugyanis nincs ok-okozati összefüggés a rendőr halála és a szolgálati járművének kopott gumija között.
márc. 10
17:57
Elvitték az orvost: 350 ezerért rokkantosított (ATV)
Az eddigi adatok alapján egy magánorvos, valamint a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal Dél-alföldi Regionális igazgatóságának egyik ügyintézője a gyanú szerint arra hivatkozással, hogy az említett igazgatóság egészségkárosodás mértékét megállapító munkatársait döntéseikben befolyásolni tudják, anyagi ellenszolgáltatást kértek. Velük szemben befolyással üzérkedés bűntett megalapozott…
márc. 10
18:03
Elindultunk felfelé - Varga József (Agroinform)
A 22 éves középpályás elmondása szerint nagyon szerettek volna jól játszani a Paks ellen, ami nem mindig jött össze a mérkőzés folyamán, de a három pont volt a lényeg.
márc. 10
18:09
Gyurcsány: megváltoztatni az ország nevét gazemberség (Privátbankár)
Gyurcsány Ferenc szerint gazemberség az ország nevének megváltoztatása, a kormánypártok alkotmánytervezetének elfogadása esetén pedig Magyarország "helytartó által uralt állampárti köztársaság" lesz. ...
márc. 10
18:12
Elfogadta a Fidesz-KDNP a frakciószövetség alkotmánytervezetét (Infostart)
Megtárgyalta és elfogadta a Fidesz-KDNP-frakciószövetség csütörtöki ülésén a kormánypárti képviselőcsoport alkotmányszövegező bizottsága által elkészített alaptörvény-tervezetet - közölte a Fidesz frakcióvezetője. Lázár János sajtótájékoztatóján elmondta, a képviselők a jogszabálynak a Magyarország alaptörvénye címet, az első fejezetnek pedig a Nemzeti hitvallás elnevezést javasolták. A…
márc. 10
18:12
Ellopták Putyin dalát (Infostart)
Vlagyimir Putyin kormányfő tavaly decemberben számos világsztár körében vett részt egy jótékonysági esten, ahol még énekelt is - az orosz sajtó beszámolói szerint azonban a bevétel nem jutott el a megsegítendőkhöz.
márc. 10
18:12
Egy meccsre a kézilabda-Eb-től (Blikk)
Szkopje - Magabiztos, 29-22-es idegenbeli győzelemmel köszöntötte szövetségi kapitányát, Mocsai Lajost a magyar férfikézilabda-válogatott.
márc. 10
18:12
Robbanás Rábapatonán (HírTV)
Felrobbant egy vegyes tüzelésű kazán szerdán este egy családi ház melléképületében, a Győr-Moson-Sopron megyei Rábapatonán. A robbanást követő tűzben megsemmisült a melléképület és a mellette álló családi ház teteje is leégett.
márc. 10
18:12
Bomba meglepetés: A Sauber nyerte a harmadik tesztnapot (Sport365)
Hatalmas meglepetésre a Sauber-Ferrari mexikói versenyzője Sergio Pérez nyerte meg a harmadik tesztnapot Barcelonában.
márc. 10
18:14
Igazukért harcoltak a lokisták (Blikk)
Lausanne - Ártatlanságuk kihirdetéséért álltak a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) elé a DVSC-TEVA labdarúgói.
márc. 10
18:14
Hihetetlen! Wenger bocsánatkérést vár az UEFA-tól (Sport365)
Az Arsenal francia menedzsere Arséne Wenger kijelentette, hogy bocsánatkérést vár az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) illetékeseitől.
márc. 10
18:15
Nagyot nőtt a BMW profitja 2010-ben (ProfitLine)
A várakozásokon felül, a 2009. évi 210 millió euróról 3,23 milliárd euróra nőtt a német autógyártó BMW éves nettó eredménye tavaly - jelentette a vállalat csütörtökön.
márc. 10
18:15
Bedobja a törülközőt Görögország? (Portfolio)
"Elkerülhetetlennek" tartják a görög adósságtörlesztés átrendezését londoni pénzügyi elemzők, akik szerint a legutóbbi piaci fejlemények nyomán egyre nagyobb a kockázata annak, hogy Görögország már a...
márc. 10
18:15
A dohányzásról beszélnék le legtöbben önmagukat (Pénzcentrum)
Milyen tanáccsal látnánk el saját gyermekkori önmagukat? - tette fel nemrégiben ügyfeleinek a kérdést a brit Prudential biztosítótársaság. A legtöbben ha újrakezdhetnék az életüket, lemondanának a dohányzásról és jobban vigyáznának a testükre....
márc. 10
18:15
50 kilós bombának esett neki egy magyar férfi - szörnyethalt (ATV)
Egy korongvágóval próbált szétvágni egy 47 kilogramm össztömegű rombológránátot az a 44 éves apa, akinek botfai családi házában hétfőn brutális robbanás történt. A családfő szörnyethalt, 19 éves fiát kórházban ápolják.

Keresés