2011. március 10. csütörtök

márc. 10
13:18
Rekordnyereséget ért el tavaly a Linde (ProfitLine)
Tavaly rekordforgalmat és -nyereséget ért el a Magyarországon is érdekelt német Linde.
márc. 10
13:19
Szocsi 2014 - Nagypályás jégkorongtorna lesz (Sport365)
A tavalyi, vancouverivel szemben nagypályás jégkorongtorna lesz a 2014-es téli olimpián, amelynek Szocsi ad otthont.
márc. 10
13:20
Concorde: a válságkezelés fordulóponthoz érkezett (ProfitLine)
A gazdasági világválság a Concorde Értékpapír Zrt. szerint fordulópontjához érkezett: most fog eldőlni, hogy a közelmúltban beindult infláció egy tartósan magas árdinamika időszakát hozza-e el. A kormányok és a jegybankok döntési helyzet előtt állnak, és ha nem lépnek, az infláció elszabadulhat.
márc. 10
13:21
Fellegi Tamás: Magyarországnak vissza kell szereznie a versenyképességi előnyeit (Infostart)
Az Ericsson Magyarország százötven magasan képzett mérnököt vesz fel, így a nyárra a kutatás fejlesztés területén 1.650-re nő az alkalmazottak száma. A bejelentéskor jelen lévő nemzeti fejlesztési miniszter azt mondta: hamarosan kiírják a pályázatokat a még szabad frekvenciákra, hogy mindenki számára elérhető legyen a szélessávú internet.
márc. 10
13:21
Fellegi: állami tulajdonra lenne szükség az energetikában (Privátbankár)
Vissza kellene hozni az energetikába az állami tulajdont, a kontinensen csak Magyarország van jelen a szektorban pusztán szabályozóként - Fellegi Tamás a megújuló energiáról sem feledkezne meg
márc. 10
13:21
Továbbjutott a Schalke, de már ma kirúgnák Magath-ot, keményen bemutatott (Sport365)
Bár szerdán még úgy hírlett, hogy a Schalke 04 labdarúgócsapata az idény végén válik meg Felix Magath vezetőedzőtől, sajtóértesülés szerint a futballklub azonnal meneszteni kívánja a trénert.
márc. 10
13:23
Németh András és a Vác Dániában tenne újabb csodát (Sport365)
Mindhárom magyar csapat győzelmi esélyekkel lép pályára vasárnap a női kézilabda európai kupákban, noha az FTC és a Vác idegenben próbál szerencsét.
márc. 10
13:24
Erdő Péter hitoktatást tart a nagyböjt vasárnapjain (Infostart)
Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek nagyböjti katekézist, azaz hitoktatást tart a budapesti Szent István-bazilikában a húsvét előtti negyvennapos előkészületi időszak, a nagyböjt vasárnapjain az esti szentmisék után; az első alkalom ezen a hétvégén lesz - közölte Snell György, a bazilika plébánosa.
márc. 10
13:24
Vitézy: Tízmilliárdok kellenének a BKV megújításához (HírTV)
Több 10 milliárd forintra lenne szükség a BKV megújításához - Vitézy Dávid szerint. A Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója a Magyar Nemzetnek elmondta: a 2011-es fővárosi költségvetésben a BKV-nak járó önkormányzati tőkepótlás az eddigi 10-ről 11 milliárd forintra nőtt.
márc. 10
13:24
Alvó kisfia mellett lőtték fejbe az apát (Blikk)
Hidegvérrel ölte meg a rabló azt az édesapát, aki mellet három éves kisfia aludt az angliai Barnsley-ben
márc. 10
13:24
Rákay Philip a 41 millióért teljesítette vállalt feladatát a Fejér Megyei Önkormányzatnál (Alternatív Energia)
Rákay Philip cégével az elmúlt ciklusban szerződésben állt a Fejér Megyei Önkormányzat, és a cég a szerződésben foglalt kötelezettségeit maradéktalanul teljesítette - tájékoztatta a Független Hírügynökséget az önkormányzat kommunikációs referense.
márc. 10
13:24
Kisfilm pályázat iskolásoknak az Önkéntesség Éve alkalmából (Spa Trend Online)
"Forgasd a világot!" címmel kisfilm pályázatot hirdettek iskolásoknak. A diákok által forgatott, maximum egyperces kisfilmek témája az iskolai önkéntesség. A beküldők a YouTube-ra töltik fel a filmeket, a legnézettebb videók készítői találkozhatnak az Önkéntesség Éve egyik magyarországi nagykövetével.
márc. 10
13:24
A hasznos koleszterin a hosszú élet titka? (WebBeteg)
A koleszterin a legtöbb esetben negatív szövegkörnyezetben tűnik fel. Az LDL-koleszterin többek között az érelmeszesedés, infarktus kockázatát növeli, ám a HDL-koleszterin a legutóbbi kutatások szerint magas koncentrációban található a nagyon idős kort megérő férfiak vérében.
márc. 10
13:26
Házi őrizetben marad a kenőpénzes frakcióvezető (HírTV)
Házi őrizetben marad Wieszt János. A fontosabb ügyekben intézkedő hivatalos személy által elkövetett vesztegetéssel meggyanúsított volt szocialista frakcióvezetővel szembeni kényszerintézkedést két hónappal hosszabbította meg a Budai Központi Kerületi Bíróság.
márc. 10
13:27
Maradt a briteknél a 0,5 százalékos alapkamat (Portfolio)
A várakozásoknak megfelelően nem változtatott irányadó rátáján (0,5%) a Bank of England nyolctagú Kormányzótanácsa. A döntés valószínűleg nem volt egyhangú, hiszen az inflácfiós és a növekedési...
márc. 10
13:27
Szöul: korai lámpaoltással spórolnak az olajár miatt + videó (ATV)
A növekvő olajárak miatt energiatakarékossági intézkedéseket vezettek be a dél-koreai fővárosban. Szöulban hamar lekapcsolják a neonfényeket és a kültéri világításokat.
márc. 10
13:27
Örömhír a rajongóknak: a BMW Ring-Taxi egy M3-mal tovább él (Auto Pult)
Hiába temették korábban a legendás Nürburgring Nordschleife aszfaltcsíkjával egyetemben a különleges élményt nyújtó Ring-Taxi szolgáltatást, szerencsére a hírek nem igazolódtak be és a személyszállítás nem épp hétköznapi, de kifejezetten szórakoztató módja átdolgozott formában megmarad.
márc. 10
13:29
41 millió: Rákay Philip ellátta a munkáját, ez ex-elnök nem olvas bulvárlapokat (ATV)
Rákay Philip cégével az elmúlt ciklusban szerződésben állt a Fejér Megyei Önkormányzat, és a cég a szerződésben foglalt kötelezettségeit maradéktalanul teljesítette - tájékoztatta a Független Hírügynökséget az önkormányzat kommunikációs referense.
márc. 10
13:33
Kellett volna egy Inzaghihoz hasonló csatár - Allegri (Agroinform)
Harry Redknapp elismerte, hogy nem nagyon volt más céljuk szerdán este, mint kihúzni kapott gól nélkül a 90 percet.
márc. 10
13:35
Olimpiai edzőközpont lett Károlyi Béla birtoka - videó (Agroinform)
Hivatalosan is viselheti az Olimpiai Edzőközpont titulust Károlyi Béla torna edző egyesült államokbeli magánbirtoka.
márc. 10
13:39
Elindulhat felfelé a magyar M&A; piac (Privátbankár)
Csaknem tíz százalékkal csökkent a vállalati felvásárlások és fúziók (M&A) száma Magyarországon tavaly a 2009-es adatokhoz viszonyítva
márc. 10
13:42
Alkotmányos védelmet kér a társadalombiztosításnak az orvosi kamara (Infostart)
A Magyar Orvosi Kamara szerint a társadalombiztosítás intézményrendszerének olyan alkotmányos védelmet kell kapnia, hogy minden politikai vagy üzleti szerveződés számára lehetetlenné tegye a tb-kassza magánosítására irányuló kísérleteket.
márc. 10
13:42
„Hazug és értelmetlen határozatot fogadtak el” (HírTV)
A baloldali frakciók hazug határozatot fogadtak el - reagált a magyar néppárti képviselőcsoport arra, hogy az Európai Parlament egy magyar médiatörvényt kifogásoló határozatot szavazott meg.
márc. 10
13:42
Balesetveszélyes a Rám-szakadék a jég miatt (Blikk)
márc. 10
13:42
Két évet kapott a társaitól védelmi pénzt szedő baktai diák (Alternatív Energia)
Zsarolás miatt két év fiatalkorúak fogházában letöltendő szabadságvesztéssel sújtotta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság csütörtökön azt a piricsei fiatalembert, aki védelmi pénzt szedett a fiatalabb társaitól a baktalórántházi középiskola kollégiumában. A bíróság súlyosbította az első fokon kiszabott ítéletet, amely egy év szabadságvesztésre ítélte a fiút.
márc. 10
13:42
Itt a böjt ideje (Spa Trend Online)
Mint rendszerint, a hazai mozikban most is beállt a hullámvölgy az Oscart megelőző, felturbózott premier-igyekezet után. Az előző két-három héten dőltek a figyelemre méltóbbnál figyelemre méltóbb opuszok a vászonra, attól külön felkorbácsolva az érdeklődést, hogy a legtöbb jelölést besöprő filmeket tolták műsorba a reménykedő forgalmazók.
márc. 10
13:44
Szijjártó: A tandíj Gyurcsányékkal együtt megbukott (HírTV)
A tandíj a Gyurcsány-korszakkal együtt megbukott – mondta Szijjártó Péter. A miniszterelnök szóvivője ezzel arra a lapinformációra reagált, miszerint a kormány az utólagos tandíj bevezetését, és az államilag finanszírozott felsőoktatási helyek radikális csökkentését fontolgatja.
márc. 10
13:45
Keleti szél fúj az ingatlanpiacon is (Portfolio)
Az európai ingatlanszektor határozottan pozitívabb hangulatban van mint tavaly. Európa legnagyobb ingatlanos kiállításán, a Mipim-en több látogató és kiállító van mint tavaly és a szakmai...
márc. 10
13:45
Elmarasztalta a magyar médiatörvényt az Európai Parlament (ATV)
Az Európai Parlament (EP) csütörtökön elfogadta a magyar médiatörvényt kritizáló állásfoglalást - közölte az EP sajtószolgálata.
márc. 10
13:46
Nem bírt ellenállni a whiskynek (HírTV)
Elfogták a rendőrök azt a fiatal férfit, aki két üveg whiskyt rabolt az egyik miskolci élelmiszerboltból.
márc. 10
13:48
Zalaegerszegen is lesz felkészülési meccse a jégkorong-válogatottnak (Sport365)
Eldőlt, hogy Zalaegerszegen játssza április 4-én első felkészülési mérkőzését az április 17-én rajtoló divízió I-es világbajnokság előtt álló magyar jégkorong-válogatott.
márc. 10
13:50
Vasárnap csoportelső lehet a Mocsai-válogatott, ha nyer Macedónia ellen (Sport365)
Amennyiben a magyar férfi kézilabda-válogatott vasárnap legyőzi a macedón csapatot Veszprémben, akkor biztosan kijut a jövő évi szerbiai Európa-bajnokságra - ráadásul ha a bosnyákok szombaton jobbak lesznek az észteknél, akkor már biztos a csoportelsősség is.
márc. 10
13:51
Megszületett Schobert Norbi fia (Blikk)
Megszületett Schobert Norbi és Rubint Réka harmadik gyermeke - adta hírül a fitneszguru saját honlapján.
márc. 10
13:51
Chanel: Táncosnőből lett divatdiktátor (Blikk)
Sokat köszönhetnek a nők és persze a divatvilág Coco Chanelnek (1883–1971)
márc. 10
13:51
Maradt a fél százalékos brit jegybanki kamat (ProfitLine)
Változatlan szinten, az éppen két éve érvényes, 0,5 százalékos történelmi mélyponton hagyta alapkamatát csütörtöki kamatdöntő ülésén a Bank of England monetáris tanácsa.
márc. 10
13:51
Buzánszky Jenő és Grosics Gyula lesznek a Nemzet Sportolói (Agroinform)
A kormány úgy döntött, 12-ről 13-ra emeli a Nemzet Sportolója cím birtokosainak számát, jelentette be Szijjártó Péter.
márc. 10
13:52
Csoda: Otthon sem esélyes a Bayern a Hamburg ellen? (Sport365)
Újabb nehéz mérkőzés vár a Bayern Münchenre, ugyanis a Hamburgot fogadja a német labdarúgó-bajnokság 26. fordulójában.
márc. 10
13:57
A palagáz-kitermelés menti meg Európát? (Privátbankár)
Úgy tűnik, hogy egyhamar nem csillapodik a politikai instabilitás a Közel-Keleten, ami emelkedő olajárat jelent
márc. 10
14:00
Létrehozzák az egységes európai szabadalmat (Infostart)
Engedélyezték az Európai Unió tagországainak versenyképességi ügyekért felelős miniszterei csütörtökön, hogy huszonöt tagállam megerősített együttműködés keretében létrehozza az egységes európai szabadalmat - jelentette be a brüsszeli ülésen az elnöklő Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
márc. 10
14:00
FIFA-vizsgálat a magyar bíróbotrányban (HírTV)
A FIFA is vizsgálatot indított a bundagyanúba keveredett három magyar játékvezető ügyében. Az idehaza csak az NB III-ban szereplő bírók három nemzetközi mérkőzésen is erősen megkérdőjelezhető ítéleteket hoztak.
márc. 10
14:00
Az EP a magyar médiatörvényt kifogásoló határozatot fogadott el (Gondola)
Az Európai Parlament (EP) a magyar médiatörvényt kifogásoló határozatot szavazott meg csütörtökön Strasbourgban
márc. 10
14:00
Keddtől szigorúbb szabályok érvényesek a zenés-táncos rendezvényekre (Alternatív Energia)
Március 15-én lép hatályba az a kormányrendelet, amelynek célja, hogy biztonságosabbá tegye a zenés-táncos szórakozóhelyek és rendezvények működését. A rendeletbe bekerült egy olyan pont is, amit a Közép-Magyarországi Fogyasztóvédelmi Egyesület is javasolt. A szervezet úgy véli: a szigorúbb szabályozással megelőzhetőek lesznek a West Balkánhoz hasonló tragédiák.
márc. 10
14:02
Szűcs Erika nem akar beszélni? (HírTV)
Nem megy el az előző nyolc év kormányzati intézkedéseit vizsgáló költségvetési albizottság ülésére Szűcs Erika – írja a Magyar Nemzet. A lap úgy tudja, Veres János még nem kapta meg az értesítést a testülettől. Az albizottság a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató szervezeteknek adott támogatások miatt hallgatná ki őket.
márc. 10
14:03
Esettanulmány verseny a Corvinuson (Portfolio)
2011. március 5-7. között került megrendezésre a Budapesti Corvinus Egyetem Vezetéstudományi Intézete és az EVK Szakkollégium által szervezett XII. Országos Esettanulmány Verseny (XII. OEV). Az OEV...
márc. 10
14:03
Lekevert egy pofont, kirúgták a pécsi rajztanárt (ATV)
Elbocsátottak egy pécsi pedagógust az erőszakos fellépése miatt néhány hete az egyik pécsi iskolából. Az Apáczai Nevelési és Általános Művelődési Központban (ANK) történt eset két főszereplője egy húszéves, negyedikes fiú, és egy pedagógusként több mint 30 éve dolgozó 58 éves rajztanár- írja a bama.hu.
márc. 10
14:04
Még idén újabb vasúti szárnyvonalakat nyithatnak újra (HírTV)
Még az idén újabb, korábban bezárt vasúti szárnyvonalakat nyithat meg a kormány. Fellegi Tamás nemzeti erőforrás miniszter konkrétumok említése nélkül azt mondta: a közösségi közlekedés átszervezése során döntenek arról, hol indulhat újra a közlekedés.
márc. 10
14:05
A leggazdagabb Hedge Fund guruk 2011-ben (Portfolio)
Eltelt egy újabb év, és ismét megjelent a Forbes listája a világ leggazdagabb embereiről. A válság legsötétebb napjait, legalábbis a pénzügyi piacok nagy részén, lassan két éve a hátunk mögött...
márc. 10
14:09
Az FTC hivatalosan is bejelentkezett a Zrt-ért (Agroinform)
A klub bejelentette a vételi szándékot a Futballcsapatot irányító Labdarúgó Zrt-re és megpróbálják visszaszerezni az Albert Stadiont, valamint a hozzá kapcsolódó létesítmények tulajdonjogát.
márc. 10
14:18
Április 2-án tér haza Nagy László (Infostart)
Eldőlt, hogy mely napokon játszik a férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében érdekelt két magyar csapat.
márc. 10
14:18
„Szeretni kell a szerepet” – Száz éve született Kiss Manyi (HírTV)
Száz éve, 1911. március 12-én született Kiss Manyi Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész.

Keresés