2011. március 10. csütörtök

márc. 10
11:39
Számítani kell a hamisított vetőmagok megjelenésére! (ProfitLine)
A mostani árakkal számolva akár százezer forintot is veszíthet a gazdálkodó egy hektárra vetítve, ha hamisított, nem ellenőrzött vetőmagot használ, és így elmarad a termés minősége, valamint mennyisége is a várhatótól - hívja fel a figyelmet a Magyar Agrárkamara (MA) legfrissebb, az MTI-hez eljuttatott tájékoztatójában.
márc. 10
11:39
Büdös volt a munka? Inkább a 30 ezres segély, mint a 100 ezres állás + szavazás (Pénzcentrum)
A munkaképes felnőtteknek járó szociális juttatások felülvizsgálatát rendelte el Szentes város önkormányzata, miután az általuk a helyi kacsadaraboló üzembe közvetített 61 volt közmunkás közül mindössze négy jelentkezett a cégnél. A hivatal berendeli az érintetteket és - ahogy az a Délvilág napilap hasábjain olvasható - elbeszélgetnek velük, hogy miért vonzóbb a 30 ezer forintos segély, mint a 100…
márc. 10
11:39
Rekordévre számít a BMW (Portfolio)
A többszörösére emelkedett a BMW nettó profitja 2010-ben az előző évhez képest és a cég eredménye még az elemzőknek is pozitív meglepetést okozott, a vállalat ugyanis 3,23 milliárd eurós nettó...
márc. 10
11:39
Elektromos fronton erősít a Renault - jön a Twingo és a Zoe (Auto Pult)
Bár a Renault már épített teljesen elektromos hajtásrendszerrel szerelt autót a Kangoo, a Fluence és a Twizty személyében, a kínálatot a Zoe, 2014-ben pedig a gyártó ötödik elektromos modelljeként a Twingo villanyos verziója bővítené tovább.
márc. 10
11:40
Népszavazást írhatnak ki a jemeni alkotmányról (HírTV)
Még idén népszavazást ír ki egy új alkotmányról Ali Abdalláh Száleh jemeni államfő annak érdekében, hogy megvalósulhasson az országban az ellenzék által követelt parlamenti kormányzás, s ezzel együtt új választási törvény születhessen - ez derül ki a hetek óta támadások kereszttüzében álló elnök csütörtökön mondott beszédéből, amelyet az állami televízió élőben közvetített.
márc. 10
11:41
150 magasan képzett munkatársat vesz fel az Ericsson (HR Portál)
Az Ericsson Magyarország 150 magasan képzett munkatárssal bővíti magyarországi bázisát, így a nyárra 1650 főre nő az itteni alkalmazottak száma - adja hírül a Magyar Nemzet.
márc. 10
11:41
Továbbra is mínuszban a nyugat-európai tőzsdék (ProfitLine)
A fő nyugat-európai értéktőzsdék visszaeséssel nyitottak csütörtökön, az előrejelzéseket kissé meghaladó ütemben. A kereskedés első óráit követően valamelyest javultak az indexek, de szerdai zárásukhoz képest továbbra is veszteségesek a mutatók.
márc. 10
11:41
Fellegi: erősíteni kell az állami szerepvállalást az energiapiacon (Portfolio)
Fellegi Tamás fejlesztési miniszter egy mai sajtóbeszélgetésen megerősítette azt a korábbi kormányzati álláspontot, miszerint az államnak erősítenie kell tulajdonosi szerepét a hazai energiapiacon...
márc. 10
11:43
Gyengült a forint csütörtökön délelőtt (ProfitLine)
Gyengült a forint csütörtökön délelőtt a bankközi devizapiacon: az eurót félt tizenkettő előtt 272,82 forinton jegyezték, előző nap délután 272,57, este pedig 272,22 forint volt. Reggel az euróval együtt jelentősen gyengült a forint arra a hírre, hogy a Moody,s leminősítette Spanyolországot.
márc. 10
11:45
Cukor: Édes lehet az élet, ha chartista szemmel vizsgáljuk a piacot (ProfitLine)
A cukor napi lebontású grafikonját csupán chartista szemmel vizsgáljuk, sok érdekességet felfedezhetünk az árfolyammozgásában.
márc. 10
11:45
Élve temették el az ötéves kisfiút (Blikk)
Hátborzongató módon lelte halálát Spanyolországban egy brit kisfiú. Freddy-t egy figyelmetlen hókotrós temette be, miközben a kisgyerek a földön játszott. Mire kiderült, hogy Freddy eltűnt, majd az édesapja és a testvére kiszabadították a hó alól, addigra a kisfiú szíve megállt.
márc. 10
11:51
A kkv-szektor röpítheti a takarékokat 2011-ben (Privátbankár)
2010-ben a takarékok összesített hitelállománya öt, betétállománya csaknem tíz százalékkal nőtt, míg idén a kkv-szektor felfutásában bízva lépnének tovább
márc. 10
11:54
Már a jövő héten szavazhatnak a nemdohányzók védelméről (Infostart)
A jövő héten fogadhatja el az Országgyűlés a nemdohányzók védelméről szóló törvényjavaslatot és a kilakoltatási moratórium meghosszabbítására vonatkozó előterjesztést is. Legalábbis a Fidesz azt szeretné, ha a parlament a házszabálytól eltérve ezekről a kérdésekről március tizenhatodikán szavazna. A jövő héten az Országgyűlés csak egynapos tanácskozást tart, szerdán.
márc. 10
11:54
„A legjobb megoldás Medina” – Jóváhagyták a radarrendszer tervét (HírTV)
A NATO jóváhagyta azt a tervet, hogy a Tolna megyei Medinán épüljön fel a harmadik 3D-s lokátor Magyarországon – mondta Hende Csaba csütörtökön a TV2 Mokka című reggeli műsorában. A honvédelmi miniszter szerint Szekeres Imre volt tárcavezető politikai felelőssége kiterjed azokra a Btk.-ba ütköző ügyekre, amelyeket az irányítása alatt a tárcánál elkövettek.
márc. 10
11:54
Már a jövő héten szavazhatnak a nemdohányzók védelméről (Gondola)
A jövő héten fogadhatja el az Országgyűlés a nemdohányzók védelméről szóló törvényjavaslatot és a kilakoltatási moratórium meghosszabbítására vonatkozó előterjesztést is
márc. 10
11:54
Rendőrök meghallgatásával folytatódik a Balla-per (Blikk)
márc. 10
11:54
Egyre több a dollármilliárdos (Blikk)
A Forbes magazin idei ranglistája szerint soha nem volt még annyi dollármilliárdos, mint idén, ugyanis a világ leggazdagabb embereinek listáján már 1210 név szerepel. A dobogón minden változatlan, azonban a top10-ben voltak változások.
márc. 10
11:54
Senki nem felel a zsaruhalálért (Alternatív Energia)
Súlyos szakmai hibákat követett el a rendőrség, mégis bűncselekmény hiányában megszüntették a nyomozást Telegdi Zsolt ügyében, aki tavaly augusztusban halt meg az M1-es autópályán.
márc. 10
11:54
Ártatlannak vallotta magát a tucsoni lövöldöző (Kripto Akadémia)
Ártatlannak vallotta magát az ellene felhozott 49 vádpontban a hat halálos áldozattal járó januári tucsoni lövöldözés vádlottja, szerdai bírósági meghallgatásán. A tárgyalást vezető szövetségi bíró elrendelte a 22 éves Jared Loughner elmeorvosi vizsgálatát, hogy megállapítsák: érti-e az ellen felhozott vádakat.
márc. 10
11:56
Itt lesznek a fővárosban állami rendezvények a nemzeti ünnepen (Infostart)
A budapesti Kossuth Lajos téren, a Nemzeti Múzeumnál és a budai Várban lesznek az állami rendezvények az idei március 15-i nemzeti ünnepen - közölte a kormányszóvivő.
márc. 10
11:56
Ötszázmillió ember nyerhet vele (HírTV)
Az egységes európai szabadalom megteremtéséhez vezető áttörésben reménykedik az európai uniós tagországok csütörtöki ülésén a brüsszeli találkozót elnöklő Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
márc. 10
11:56
Országgyűlés - Küzd a múlt… (Gondola)
MSZP: Mennyibe kerül a szemfényvesztés? Kormány: Fejenként, két húszasba és egy ötvenesbe!
márc. 10
11:57
Újra hatalmas érdeklődés övezte a magyar aukciókat (2.) (Portfolio)
A borongós nemzetközi befektetői hangulat mellett is újra igen erős vételi érdeklődés mutatkozott a ma megtartott magyar államkötvény aukciókon. Az Államadósság Kezelő Központ összesen 45 milliárd...
márc. 10
11:57
"Nincs visszaút, beadom" Válik a magyar sztár (ATV)
Felköltözik a tetőtérbe.
márc. 10
11:58
Szijjártó: A Gyurcsány-korszakkal együtt a tandíj is megbukott (Infostart)
A tandíj a Gyurcsány-korszakkal együtt megbukott - jelentette ki Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője. A szociális népszavazáson az emberek úgy döntöttek, hogy ne legyen tandíj a magyar felsőoktatási intézményekben, ez a célkitűzésünk, s az álláspontunk továbbra sem változott - fogalmazott a szóvivő sajtóhírekre reagálva.
márc. 10
12:00
Buzánszky és Grosics egyszerre lesz a Nemzet Sportolója (Infostart)
A kormány úgy döntött, tizenkettőről tizenháromra emeli a Nemzet Sportolója cím birtokosainak számát, hogy Grosics Gyula és Buzánszky Jenő, az Aranycsapat két legendás labdarúgója egyszerre részesülhessen a kitüntetésben - jelentette be Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője.
márc. 10
12:09
Szijjártó: nem lesz tandíj a felsőoktatásban (Privátbankár)
A tandíj a Gyurcsány-korszakkal együtt megbukott - mondta Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője csütörtöki sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva. A szociális népszavazáson az emberek úgy dönt...
márc. 10
12:11
Félre a készpénzzel, sárga csekkel: rengeteget spórolhatnánk (Privátbankár)
Évente 103 milliárd forintot lehetne megspórolni össztársadalmi szinten, ha sikerülne visszaszorítani a készpénzfizetést. A jegybanknak vannak ötletei arra is, hogyan
márc. 10
12:12
Még két autó lehet az iszap fogságában (HírTV)
Folyamatosan engedik le az erősen lúgos vizet a kolontári halastóból; a mentesítés megkezdése óta eltelt egy hét alatt negyven centiméterrel csökkent a vízszint, de a tavat természetes források táplálják, így a lúgos víz a leülepedett vörösiszapon keresztül átszűrődve újratöltődik – tájékoztatott az Újjáépítési Kormányzati Koordinációs Központ sajtóügyeletese csütörtökön.
márc. 10
12:12
A Kossuth téren, a Nemzeti Múzeumnál és a Várban lesznek az állami rendezvények (Gondola)
A budapesti Kossuth Lajos téren, a Nemzeti Múzeumnál és a budai Várban lesznek az állami rendezvények az idei március 15-i nemzeti ünnepen - mondta a kormányszóvivő csütörtöki sajtótájékoztatóján
márc. 10
12:12
Buzánszky és Grosics lesz a Nemzet Sportolója (Blikk)
márc. 10
12:12
Török Gábor: a Fidesz-KDNP az új alkotmánnyal nyomot akar hagyni (Alternatív Energia)
Az alkotmánytervezetben a kormány meglepően konzervatív módon nyúlt hozzá az intézményrendszerhez, és kísérletet sem tett arra, hogy új módon fogalmazza meg az intézmények egymáshoz való viszonyát - írja internetes blogjában Török Gábor politikai elemző.
márc. 10
12:12
A romákkal etetné meg a kóbor kutyák húsát a polgármester (Kripto Akadémia)
A szlovákiai Hernádszentistván polgármestere szerint a romáknak kellene megenniük a kóbor kutyákat a településen. Andrej Sabol - a szélsőjobboldali Szlovák Nemzeti Párt jelöltje - egy bulvárlapnak nyilatkozott erről, hozzátéve, hogy a faluban a kóbor kutyák befogadása drága.
márc. 10
12:12
Bezár az Electro World Campona is (HR Portál)
Március végéig befejezi az Electro World a cégcsoport átszervezését, ennek jegyében bezár március 10-én az Electro World Campona - közölte Polgár Csaba, az Electro World Igazgatóságának elnöke csütörtökön.
márc. 10
12:12
Kicsúszott a talaj a BUX alól - nyomás alatt a 22.000 pontos támas (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 45,39 pontos nyitás után tovább gyengült csütörtökön délelőtt. A délelőtt folyamán az index már a 22.000 pontos támaszát támadta, melynek eleste további jelentős esést eredményezhet a hazai piacon.
márc. 10
12:13
Indokolt lehet egy kamatcsökkentés? (Privátbankár)
Az inflációs kockázatok meghátrálásra kényszerítették a befektetőket - mégis van elemző, aki szerint Magyarországon út nyílhat a kamatcsökkentés irányába
márc. 10
12:14
„Még mindig a maffiahálózatok irányítanak a háttérből” (HírTV)
Már megvan az a lista, amely alapján a kormány kiszűri az agrártámogatásokat jogosulatlanul igénybe vevő személyeket - erről Ángyán József beszélt.
márc. 10
12:14
Gyurcsány: El kéne elfelejteni a szociálisnak hívott hazug népszavazást (Gondola)
márc. 10
12:14
Az elemző szerint kihathat az alkotmány támogatottságára, ha túl rövid idő alatt fogadják el (Alternatív Energia)
Az új alkotmány elfogadásának menete kihathat az alaptörvény társadalmi támogatottságára, nagyon rövid idő alatt akarják megszavazni ugyanis a kormánypártok - véli a Political Capital elemzője.
márc. 10
12:14
GBP/USD: Jön-e tartós esés? (ProfitLine)
Nézzük meg az angol font amerikai dollár kereszt deviza alakulását a napos charton. Láthatjuk, ahogy a zöld emelkedő trendből kitört az árfolyam 8.-án, majd 9.-én jött egy kis visszateszt, ami végül a trendvonal alá tudott zárni. A mai napon viszont megindult a csúszda. A kérdés az, hogy tartós-e?
márc. 10
12:15
Még semmit nem láttunk, újabb drágulás következhet (Pénzcentrum)
Akár tetszik akár nem, bevásárlókosaraink tartalmának nagy része Kínából jön. Mi lesz a hatása ránk és pénztárcánkra nézve a kínai bérek drasztikus növekedésének? Lehetséges, hogy az élelmiszer boom után még el kell viselnünk több termék drágulását....
márc. 10
12:15
Nagy pénzmozgások jönnek a Commerzbanknál (Portfolio)
Tőkeszerkezete megerősítése érdekében tízéves futamidejű, euróban denominált alárendelt kölcsönkötvényeket ad el, kétmilliárd eurónyi meglévő kötvényét pedig új, nyolcéves kötvényekre cseréli a...
márc. 10
12:15
"Elmentek, mind meghaltak" - temetetlen halottak lepik el a várost (ATV)
A nyugati hatalmaknak egy céljuk van: megszerezni Líbia olaját – legalábbis ezt üzente az ezredes Egyiptomnak, majd tankjaival körülzárta Zaviját, a felkelők által megszállt várost, ahol a lázadók szerint mindenfelé temetetlen halottak fekszenek. A nyugati hatalmak és a NATO ezzel párhuzamosan katonai megoldásokat fontolgatnak Líbiával szemben.
márc. 10
12:16
Ezt kanalazták ükszüleink a Kiegyezés idején (3.) (Gondola)
Ezek a receptek a 19.század közepéről valók, egy szakácsnő rótta füzetébe kulináris „remekműveinek” receptjeit. Megvan a szerző: Rézi néni.
márc. 10
12:16
USA - 3 éves mélypontos az árverezési beadványok száma (ProfitLine)
Februárban 14 százalékkal csökkent januárhoz képest az árverezési beadványok száma az Egyesült Államokban - közölte a RealtyTrac.
márc. 10
12:17
Cáfol a Porr - Maradnak Magyarországon (Portfolio)
A Porr Építési Kft. nem kíván kivonulni Magyarországról - jelentette ki Magyar István a Porr Építési Kft. ügyvezetője azt követően, hogy a sajtóban több ezzel ellentétes híradás jelent meg. Az...
márc. 10
12:17
Hiller: Újabb kirúgások, minden harmadik államilag támogatott iskolahely megszűnik (ATV)
Átlagosan duplájára emelkedhet a felsőoktatásban a költségtérítés összege, ha a kormány megvalósítja a Széll Kálmán tervben leírtakat – mondta Hiller István.
márc. 10
12:18
A VOSZ elutasítja a parlamenti, kormányzati beavatkozást a versenyszféra bérügyeibe (ProfitLine)
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) elutasítja a parlamenti és kormányzati erők közvetlen beavatkozását a vállalkozási szektor belső ügyeibe, és kényszerítő eszközök alkalmazását a béremelések megvalósításához; javaslatot tesz egy vállalkozásvédelmi bizottság létrehozására.
márc. 10
12:19
Hatalmas visszaesés a hazai vállalati felvásárlásoknál (Portfolio)
A magyarországi vállalati felvásárlások és fúziók (M&A) értéke 29 százalékkal csökkent tavaly, a magyar M&A tevékenység azonban így is a legjelentősebb volt a régióban - hangzott el az Ernst and...
márc. 10
12:21
Mi várhat a korengedményes és rokkant nyugdíjasokra? (Adózóna)
Jogos engedmények és indokolatlan kiváltságok egyaránt akadnak a korhatár alatti nyugdíjazás szabályaiban. Az Orbán-kormány által elhatározott felülvizsgálatuk indokolt, elvégre finanszírozásuk egyre nehezebb, a kiugró kivételek pedig társadalmi feszültséget gerjesztenek. A konfliktusok a vesztesek érdeksérelmei miatt sem úszhatók meg.

Keresés