A kormány rendelete értelmében március 1-jétől szigorúbb szabályokat kell alkalmazni azokkal szemben, akik engedély nélkül készítenek, forgalmaznak gyógyszert, továbbá indokolatlan mennyiségben birtokolnak ilyen készítményeket - közölte a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) hétfőn az MTI-vel.
Élő politikai hullának nevezte az Interfax orosz hírügynökség szerint Oroszország vezetése Moamer Kadhafi líbiai vezetőt, akinek a Kreml szerint nincs helye a civilizált világban, és távoznia kell az ország éléről. A hírügynökséget tájékoztató forrás - akit nem neveztek meg - azzal magyarázta a nyilvánvalóan lassú orosz reakciót, hogy bár Dmitrij Medvegyev elnök kezdetektől negatívan viszonyult a…
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az idei év végéig olyan lépéseket dolgoz ki, amelyek a vállalkozások adósságterhének további csökkentéséhez vezetnek, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium pedig megalkotja azokat a jogszabályokat, amelyek a végrehajtási és felszámolási eljárások gyorsítása és átláthatóvá tétele révén csökkentik a vállalkozások terheit - derül ki a kedden ismertetett…
Rúgós bicskával a kezében követelte egy 20 éves sárospataki férfi a letétbe helyezett pénzét egy helyi közintézményben, tettéért gyorsított eljárás keretében négy év letöltendő szabadságvesztést kapott.
Határsértőkre bukkantak a határrendészek Nagylaknál, egy kamion rakterében hétfőn. A hét ember a sofőr tudta nélkül osont fel a járműre. A céljuk az volt, hogy eljussanak Nyugat-Európába.
Élő politikai hullának nevezte az Interfax orosz hírügynökség szerint Oroszország vezetése Moamer Kadhafi líbiai vezetőt, akinek a Kreml szerint nincs helye a civilizált világban és távoznia kell az ország éléről.
Magyarország számára most jött el a pillanat, hogy hadat üzenjünk az adósságnak, amely polipként ráfonódott az életünkre - írja Orbán Viktor a Széll Kálmán Terv, Összefogás az adósság ellen című...
Csaknem két évtizeddel az eredeti film elkészülte után folytatódhat minden idők egyik legegyügyűbb, legbárdolatlanabb és legsikeresebb amerikai vígjátéka, a Dumb és Dumber - Dilibogyók.
Hosszú várakozás és előkészületek után végre itt vagyunk a Genfi Autószalon forgatagában. A bemutatók, menetpróbák és interjúk közepette igyekszünk minél több élményről és újdonságról beszámolni Önöknek, még akkor is, ha internetkapcsolathoz jutni még itt sem egyszerű.
Az idén 1,6 százalékkal nő az euróövezet gazdasága, de a növekedés továbbra is egyenetlen, több tagország nehéz kiigazítási időszakot él át - ismertette az Európai Bizottság felfelé módosított növekedési becslését kedden Olli Rehn uniós gazdasági és pénzügyi biztos. Korábban 1,5 százalékot vártak.
A kisgyerekes szülők körében gyakori a láztól való rettegés - állapítja meg az Amerikai Gyerekgyógyászati Akadémia (AAP) hétfőn közzétett jelentésében, melyben az orvosok arra intik a szülőket, hogy nem szükséges mindig kezelni a megemelkedett testhőmérsékletet.
Meghalt egy influenzás beteg Zala megyében a H1N1 vírus fertőzése következményeként - közölte a Zala Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve kedden.
A kormány strukturális reformterve, és a közölt, 2013-ra 900 milliárd forintos egyensúlyjavítás jól cseng, de 90 százalék a végrehajtáson múlik. A nemzetgazdasági miniszter bejelentései sajnos nem...
Elégedettek a piaci elemzők a Széll Kálmán Terv irányával, céljával, de a piac több részlet megismerését várja. Az MTI-nek kedden nyilatkozva kiemelték: a kormány terveinek legfontosabb üzenete az államadósság-csökkentés.
A pozitív tartományban várják a határidős indexek a tengerentúli piacok nyitását. Délután négy órakor két fontosabb makroadat érkezik az Egyesült Államokból: A decemberi építőipari kiadások mellett...
Lázár János szerint minél hamarabb nyilvánosságra kell hozni az 1945 utáni összes pártállami dokumentumot, így a Kádár-rendszer iratait is, mert mindenkinek joga van megismerni a múltat.
Khost - Öngyilkos merénylőset játszanak egy afganisztáni falu gyermekei igen meggyőzően azon a videófelvételen, amit egy pakisztáni férfi osztott meg a világgal Facebook oldalán.
A közép-és nagyvállalati HR vezetők számára szervez exkluzív konferenciát az SAP. Az emberi erőforrással foglalkozó vezetők mindennapjaiból vett számos gyakorlati felvetésen, példán keresztül bemutatott megoldások célja, hogy hatékonyabb utakat mutasson a visszatérő feladatok ellátásához.
Német sajtóértesülés szerint az Alemannia Aachen magyar középpályását a Bundesliga utolsó helyén álló Borussia Mönchengladbach szerződtetné Reus pótlására.
Makai Ági tudja, mivel kell elbűvölni a fociszurkolókat: azonnal telt ház lesz, ha Nyíregyháza legszebb lánya megjelenik a műfüves focipálya közelében. Nem véletlen, hogy rendre sok embert megmozgat egy-egy focitorna, amelyen ott van.
Rutkai Borit többnyire úgy ismerhetjük, mint a sajátos humorú énekesnőt, aki Specko Jedno nevű zenekara mellett újabban a Budapest Bárral is szívesen lép színpadra.
A kohéziós és a közös agrárpolitika jövőjét illetően az Európai Tanács Magyarország érdekeinek megfelelően foglalt állást - mondta az InfoRádiónak a külügyminiszter. Martonyi János hozzátette: úgy néz ki, Bulgária mégis teljesíti a schengeni csatlakozás feltételeit, ám kérdés, hogy az övezet bővítése a magyar félév alatt megtörténik-e.
Fegyveres férfi rabolt ki egy lottózót február 24-én a főváros XV. kerületében. A rablás során lövés nem dördült, személyi sérülés nem történt. A rendőrség nagy erőkkel nyomoz a 30-40 év körüli, 170-180 centiméter magas, vékony férfi után.
Az augusztusi szünetet szemelte ki Bernie Ecclestone, a Forma-1 elsőszámú irányítója a bizonytalan politikai helyzet miatt március 13-ról törölt Bahreini Nagydíj pótlására.
Az MSZP elnöke szerint a kormány kedden sem adott választ az emberek napi problémáira, a nemzetgazdasági miniszter pedig megalapította a "bulvár közgadaságtan" tudományát. Mesterházy Attila a Facebook közösségi portálon olvasható friss bejegyzésében azt írja: az MSZP nem lesz partner az átgondolatlan károkozásban.
Gyermekpornográfia vádjával vettek őrizetbe tíz férfit Spanyolországban. A gyanúsítottak egyike titkos fürdőszobai felvételeket készített felesége fiatalkorú húgáról.
Kismértékű növekedés figyelhető meg az új személygépkocsik formalomba helyezésében. Az egykor piacvezető Suzuki részesedése nem éri el a 3%-ot, sorrendben is a 13. helyen szerepel a forgalomba helyezők listáján....
2011-ben 1,6 százalékkal növekedhet az eurozóna - véli az Európai Bizottság. A brüsszeli intézet a külső konjunktúra javulására és az üzleti bizalom erősödésére hivatkozva módosította felfelé...
Nem reformprogram, hanem megszorító csomag - így jellemezte a Navracsics Tibor és Matolcsy György által bejelentett terveket a Jobbik elnöke. Vona Gábor a Független Hírügynökségnek azt mondta, hogy a betegek, a nyugdíjasok és a munkanélküliek a fő áldozatai a bejelentéseknek, amelyek értelmetlen intézkedések.
Összefogás az adósság ellen - ezt a címet viseli a kormány által ma ismertetett Széll Kálmán Terv. Az alább összefoglaló táblázatban ismertetjük a program főbb elemeit és az ezekhez rendelt...
Lady Gaga rajongói már hónapok óta lázban égnek. Az énekesnő már tavaly bejelentette, hogy Born This Way című albuma, és a címadó dal élete legjobb alkotása lett.
Közel 130 milliárd forintra pályázhatnak önkormányzatok, vállalkozások, alapítványok és civil szervezetek március elejétől az Új Széchenyi Terv zöldgazdaság-fejlesztési fejezetében
Jövő évben a közösségi közlekedés átalakításával új díj-, kedvezményrendszer lép életbe, ezzel párhuzamosan csökkenthető lesz a teljes árú menetjegyek ára.
Támogatja a nyugdíjrendszer átalakítását a Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője. Bakondi György szerint ugyanis olyan rendszerre van szükség, amely a szaktudással rendelkező dolgozóikat a pályán tartja, és nem arra ösztönzi, hogy azt elhagyják.