2011. március 8. kedd

márc. 8
12:33
A kormánypárti képviselők már szerdán megkapják az új alkotmány szövegtervezetét (Alternatív Energia)
Szerdán este kapják meg a kormánypárti frakciók az új alkotmány szövegtervezetét, másnap délután pedig szavaznak róla - nyilatkozta az új alkotmány elfogadásának várható menetrendjéről Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorában kedd reggel.
márc. 8
12:33
Holokausztról készült dokumentumfilmet vetítenek le Iránban (ATV)
Az alkotás a „Shoah”, Claude Lanzmann híres 9 órás filmje.
márc. 8
12:35
"Hogy tűnnétek el mindannyian" - övön aluli ütés a zsidóknak (ATV)
Az iráni Iszlám Köztársaságban tett látogatást a legnagyobb egyiptomi iszlamista szervezet vezetője – a politikus a perzsa elnököt éltette, a zsidó államot pedig, mint „idegen megszállót” és a forradalom ellenségét, elítélte.
márc. 8
12:39
Vért sír és izzad egy tini (Blikk)
Sokkoló eset látott napvilágot a Dominikai Köztársaságban. Egy 17 éves lány, Delfina Cedeño vért sír és izzad. Eddig 56 kórházban vizsgálták már a ritka kórt, az orvosok ellenben nem találták eddig sem az okát, sem az ellenszerét - írja a Manna.ro.
márc. 8
12:39
Morgenstern kaszált a legtöbbet (Agroinform)
Az osztrák síugró, Thomas Morgenstern kereste a legtöbb pénzt (49.576 euro) az oslói világbajnokságon.
márc. 8
12:41
Döntőért pólózik a Honvéd, a Vasas javítana (Agroinform)
Háromgólos előnyről indul a Honvéd férfi vízilabdacsapata így esélyes a LEN Kupa döntőjére.
márc. 8
12:45
Áprilisban jöhet a mobildíj-rendelet (Privátbankár)
A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság felkészült arra, hogy a kormánydöntésnek megfelelően lebonyolítsa a 900-as frekvencia értékesítését
márc. 8
12:47
Martonyi: az EU-elnökség eddig jól alakult (Privátbankár)
Magyarország EU-tagságának egyik legkedvezőtlenebb eleme, hogy az ország továbbra is az Európai Unió túlzottdeficit-eljárása alatt áll - mondta Martonyi János
márc. 8
12:48
Gond nélkül zajlik a honosítás (Infostart)
Zökkenőmentes az egyszerűsített honosítási eljárás, a konzulátusok felkészülten végzik ezzel kapcsolatos feladataikat - emelte ki Németh Zsolt külügyi államtitkár az Országgyűlés külügyi bizottságának keddi ülésén a Parlamentben. Múlt szerdáig több mint húszezren kérelmezték a külképviseleteken honosításukat vagy nevük megváltoztatását.
márc. 8
12:48
„Az MSZP cserbenhagyta a posztkommunizmus áldozatait” (HírTV)
Az MSZP cserbenhagyta a posztkommunizmus áldozatait, amikor kitüntette a 2006-os rendőri brutalitásokat tagadó Heller Ágnest - a KDNP szerint.
márc. 8
12:50
Legutóbb hat éve tettek ilyet, most ismét fontolóra vették (HírTV)
A líbiai helyzetre való tekintettel az amerikai kormány fontolóra vette biztonsági olajtartalékai felszabadítását, amelyre legutóbb hat éve, a Katrina hurrikán pusztítása után volt példa. Az Obama-kabinet ugyanakkor számít az olajexportáló országok segítségére is.
márc. 8
12:51
Büntetés illegális bontásokért (Alternatív Energia)
Példaértékűen szigorú önkormányzati rendeletet hozott a tarnabodi képviselő-testület.A bérpótló juttatás kifizetését a Heves megyei településen is a lakókörnyezet rendben tartásához kötik.
márc. 8
12:51
Rendesen lemaradt a BUX a régióban (Portfolio)
A gyenge kezdés után tovább esett ma délelőtt a BUX, az index délig 1%-ot veszített az értékéből. A vezető részvények mindegyike csökken, még a nap elején jobban kezdő OTP is tegnapi záróértéke alá...
márc. 8
12:51
Vége a válságnak a hazai autópiacon? (ATV)
A Datahouse Kft. az elmúlt héten közzétette a magyar autópiac februári eredményeit. A Mazda magyarországi értékesítési hálózata eddig soha nem látott magasságokba emelte a márka piaci részesedését, mely 2,79%-os mértékével kiemelkedően jó teljesítménynek számít európai viszonylatban is. Ezzel az eredménnyel a Mazda februárban az egyedüli japán gyártó, amely a 21,2%-kal növekvő magyar autópiacon…
márc. 8
12:51
A legjobb magyar válogatott fogadja Hollandiát, csak Szalai hiányzik (Sport365)
Egervári Sándor szövetségi kapitány kijelölte a holland válogatott elleni Európa-bajnoki selejtezőkre készülő keretét az mlsz.hu tájékoztatása szerint.
márc. 8
12:53
Jeges vízből fuldoklót, erdőből pedig eltévedt gyerekeket mentettek Baranyában (Alternatív Energia)
Egy jeges tó vizében fuldokló férfit mentettek ki civilek hétfőn délután a Baranya megyei Sikondán. A megyei rendőrség keddi tájékoztatása szerint a tó közepén fuldoklót autósok vették észre.
márc. 8
12:53
Vádat emeltek a volt terézvárosi polgármester ellen (ATV)
Vádat emelt kedden a Fővárosi Főügyészség Verók István volt terézvárosi polgármester és 13 társa ügyében, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt. A vádlottak a terézvárosi önkormányzat volt jegyzője, illetve a képviselőtestület volt tagjai. A kerületben több, önkormányzati ingatlannal kapcsolatos ügyben is van eljárás, a mostani vádemelés az Andrássy út 47 számú épület…
márc. 8
12:54
Csúcsközelben a kakaó ára (ProfitLine)
A kakaó világpiaci ára 32 éves csúcs közelébe emelkedett kedden, miután a legnagyobb termelő Elefántcsontparton államosították a kakaókereskedelmet.
márc. 8
12:56
262 milliós közbeszerzési pályázatot nyert el a Freesoft (ProfitLine)
Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatala által a TED 2010/S 177-270520 azonosító számon meghirdetett közbeszerzési eljárás nyertese a FreeSoft Nyrt lett - olvasható a BÉT honlapján.
márc. 8
12:57
Dirk Kuyt kontra Pintér és a nyakmelegítők (Agroinform)
Újabb hét, újra jelentkezünk a Heti 6:3 rovatunkkal, hat örömteli és érdekes valamint három tanulságos sporteseménnyel.
márc. 8
12:58
Nyomul a piac a 3 hónapos diszkont kincstárjegyekre (ProfitLine)
A múlt keddihez hasonlóan magas túljegyzés mellett ismét a másodpiacinál magasabb hozammal értékesítette a meghirdetett 50 milliárd forintnyi 3 hónapos diszkont kincstárjegyet az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) heti rendszeres, keddi aukcióján. A hozam kissé nőtt a múlt heti aukcióhoz képest is.
márc. 8
12:59
A dortmundiak a buszon is fociznak (Agroinform)
A remek formát mutató Dortmund játékosai nem mennek a szomszédba egy kis mókáért.
márc. 8
13:00
A decemberi csökkenést éles emelkedés követte a német ipari megrendelésben (ProfitLine)
A jelentős mértékű decemberi visszaesés után a vártnál nagyobb mértékben tudott bővülni januárban a német ipari megrendelésállomány. A német gazdasági minisztérium szezonálisan kiigazított adata alapján januárban a megrendelések 2,9 százalékkal emelkedtek a várt 2,5 százalékkal szemben.
márc. 8
13:06
-8 fok is lehet (HírTV)
Kedden napközben délen folytatódik a derült idő, az északi tájakon szűrheti több felhő a napsütést. Csapadék sehol nem várható. A Kisalföldön kissé megélénkülhet a délkeleti szél, máshol gyenge marad az északkeleti légmozgás. A legmagasabb hőmérséklet 2-7 fok között alakul.
márc. 8
13:09
Panelház tetejéről dobták meg pezsgősüveggel a kislányt - életveszélyesen megsérült (Alternatív Energia)
Életveszélyesen megsérült az a kislány, akit hétfőn délután, egy tatabányai, 10 emeletes ház tetejéről dobtak meg egy pezsgősüveggel. A rendőrség keresi a dobálókat és ehhez a lakosság segítségét is kéri.
márc. 8
13:09
Profitáljon az alakzatokból - Trader Mentor (Portfolio)
A Portfolio.hu új Trader Mentor programja mindenki számára elérhetővé teszi a magas színvonalú, gyakorlatorientált tőzsdei oktatást. A soron következő Mentor előadásban, március 09-én a klasszikus...
márc. 8
13:09
Melyik nap halnak meg a legtöbben? Kiszámolták (Pénzcentrum)
A jövőbe látás képessége leginkább az ezotériához, a misztikumhoz, vagy esetleg a sci-fi novellák világához áll igazán közel. De gondoljunk csak bele mi volna, ha valamilyen úton-módon bepillantást nyerhetnénk a jövőbe. Általában viszont hiába harcolunk a sorsunk ellen, végül mindig utolér a végzet. Azonban megfelelő öngondoskodással távozásunk után is megkönnyíthetjük szeretteink életét. Habár…
márc. 8
13:11
Balsai: a bírói ítéleteket nem megsemmisítik, hanem felülvizsgálják (Alternatív Energia)
Durva félreértés, hogy egyes médiumok úgy kommunikálják a hétfőn elfogadott semmisségi törvényt, hogy az megsemmisítette azokat a bírói ítéleteket, amelyek a 2006-os őszi zavargások kapcsán csak rendőri tanúvállomásokon alapultak - mondta Balsai István kedden.
márc. 8
13:15
Íme Keanu Reeves japán szerelme! (Blikk)
Teljes a létszám, felépült a rákospalotai studióban a japán falu is, így végre kardot ránthat a 47 ronin
márc. 8
13:21
Megvan a NATO-lokátor új helye? (Privátbankár)
A Honvédelmi Minisztérium (HM) a Tolna megyei Medina környékén működő radarszázad területét javasolja az eredetileg a Zengőre, majd a Tubesre tervezett katonai lokátor helyszínéül - közölte a tárca ke...
márc. 8
13:24
Tolna megyében állhat az eredetileg a Zengőre, majd a Tubesre tervezett katonai lokátor (Infostart)
A Honvédelmi Minisztérium a Tolna megyei Medina környékén működő radarszázad területét javasolja az eredetileg a Zengőre, majd a Tubesre tervezett katonai lokátor helyszínéül - közölte a tárca kedden. Erről a tárca szerdán, ötpárti egyeztetésen tájékoztat majd.
márc. 8
13:24
Ideiglenes határokban gondolkozik Izrael (HírTV)
Izrael valószínűleg ideiglenes határokon belüli palesztin állam létrehozását fogja javasolni a palesztinoknak – erősítette meg az ilyen értelmű sajtóértesüléseket az izraeli védelmi miniszter.
márc. 8
13:24
Szerdán a döntőért pólózik a Honvéd, a Vasas javítana (Sport365)
Ha szerda este nem herdálja el Budapesten szerzett háromgólos előnyét görög riválisa athéni otthonában a Honvéd férfi vízilabdacsapata, döntőt játszhat a második számú európai pólós sorozatban, a LEN Kupában.
márc. 8
13:26
Balsai István: változhat az igazságszolgáltatás szervezeti felépítése (Infostart)
Valószínű, hogy megváltozik a tizenöt évvel ezelőtt bevezetett igazságszolgáltatási szervezeti felépítés, de ez nem a bírói függetlenséget érinti - közölte Balsai István.
márc. 8
13:26
Videó: A szögletzászlónál végezte nagydolgát a spori? (Sport365)
Szerencsére nem ez történt, bár a mérkőzés játékvezetője nem semmi jelenetet mutatott be egy brazil labdarúgó-mérkőzésen.
márc. 8
13:27
Kadhafi földbirtokait keresik Ukrajnában (Kripto Akadémia)
A líbiai elnök Ukrajnában bérelt földbirtokainak felkutatása érdekében kezdeményezett vizsgálatot az ukrán törvényhozás agrárpolitikai állandó bizottsága - adta hírül kedden az ukrán Korreszpondent hírújság. Kadhafi még az előző kormánnyal tárgyalt gabonatermesztésre alkalmas mezőgazdasági területek tartós bérletéről, kőolaj fejében.
márc. 8
13:27
Álnéven mutatkozott be a tilosban cigiző képviselő (Alternatív Energia)
A Parlament félemeletén, tiltott helyen dohányzott a Fidesz egyik országgyűlési képviselője, Kerényi János, sőt álnéven mutatkozott be az őt kérdező újságírónak - írja a hvg.hu. A politikus később azt mondta: viccnek gondolta az esetet.
márc. 8
13:27
Ahol a női kreativitás hozza meg a sikert (HR Portál)
Klementz Kata és Anna munkássága jó példa arra, hogy fiatal nők is lehetnek sikeres vállalkozók. A testvérpár hazánkban elsőként alakított ki coworking munkamodellre épülő irodateret, cégüket pedig saját erőből, családi támogatás mellett indították. Bár sokszor napi 10-14 órát is dolgoznak, a pozitív visszajelzésekért, amelyeket kapnak, megéri a befektetett energia. A fiatal hölgyekkel a sikerről,…
márc. 8
13:27
Ledöbbentek a februári hiányszámokon az elemzők (4.) (Portfolio)
Egyáltalán nem megnyugtatóak az államháztartás idei folyamatai - olvasható ki a hétfő délután megjelent februári költségvetési adatokra érkezett elemzői reakciókból. Egyes piaci szakértők nagyon...
márc. 8
13:27
"Hogy jutottunk idáig?" 1059 tagja maradt az MDF-nek + videó (ATV)
A párt áprilistól Jólét és Szabadság Demokrata Közösség néven tevékenykedik tovább.
márc. 8
13:29
MSZP az Alkotmánybírósághoz fordul, amennyiben a köztársasági elnök aláírja a semmisségi törvényt (Alternatív Energia)
Az MSZP azt kéri a köztársasági elnöktől, hogy ne írja alá a hétfőn elfogadott semmisségi törvényt, amely a 2006-os zavargások kapcsán a csak rendőri vallomásokon alapuló ítéletek felülvizsgálatára utasítja a bíróságokat.
márc. 8
13:29
A modern munkásharcos fegyverzete - Hallgassa élőben Suhajda Attila előadását (HR Portál)
Ma reggel 10 órától, az interneten keresztül látogatható a II. Virtuális HR Expo.
márc. 8
13:29
A Subway beelőzte a McDonald’s-ot (ATV)
Már, ami az éttermek számát illeti.
márc. 8
13:31
Hol a legjobb dolgozni a nőknek? (HR Portál)
A Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség idén ismét pályázatot ír ki a Legjobb női munkahely 2010 díj elnyerésére. A cégek 2011. április 15-ig pályázhatnak.
márc. 8
13:31
Videó: vezetett az ellenfél, aztán ötöt rúgott az Inter (ATV)
Eto'o két góllal vette ki a részét a győzelemből.
márc. 8
13:33
Clio, a női szívek elrablója (Blikk)
Megújult a Renault Clio, ami most bomba áron lehet a tiéd!
márc. 8
13:39
(Nem csak) tavaszi tanácsok (Éva Magazin)
Minden évszaknak megvannak a maga sajátosságai, így a problémái is. Íme néhány ötlet, melynek forrásai Ti voltatok.
márc. 8
13:42
Bajnokok Ligája: ki örül majd Fabregas hazatérésének? (Infostart)
Támadó taktikát ígér a Barcelona elleni Bajnokok Ligája-visszavágóra Arsene Wenger, az Arsenal menedzsere. Josep Guardiola azt mondta, csak a továbbjutás számít. Mindkét együttesből alapemberek hiányoznak. A nyolcaddöntős program másik kedd esti meccsét nehéz helyzetből kezdi a Roma, mivel az olasz csapat az első találkozón hatalmas meglepetésre saját pályáján kapott ki 3-2-re a Sahtar Donyecktől.
márc. 8
13:42
Polt: Hamarosan jönnek a vádemelések (+videó) (HírTV)
Nem árult el részleteket Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszer ügyével kapcsolatban a legfőbb ügyész. A volt szocialista tárcavezető idején történt visszaélésgyanús ügyek vizsgálatát a Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn vonta össze.
márc. 8
13:42
Külügyminisztérium: újra biztonságos az utazás Tunézia számos városába (Gondola)
Fokozott körültekintés mellett újra biztonságosnak tekinthető a szervezett tengerparti üdülés a tunéziai Szúsza, Monasztír, El Kantaui és Hammámet városokban, valamint Tuniszban és annak közvetlen közelében, Gammart, Szidi Bu Szaid és Karthágó városokban - közölte a Külügyminisztérium

Keresés