2011. március 8. kedd

márc. 8
4:45
Rettegett Horváth Éva, begyógyszerezte magát (ATV)
A rovaroktól és egyéb állatoktól azonban egyáltalán nem félt. Folytatás:
márc. 8
5:21
A BKV-nál 19 milliárd a túlélés ára (Alternatív Energia)
Bár közel volt a csődhöz az utóbbi fél évben a BKV, a jelek szerint megmarad. A közlekedési céget a főváros által a hónap végére várt 19 milliárdos rendkívüli állami támogatás tartja idén életben - derül ki a lapunk birtokába került 2011-es előzetes üzleti tervből.
márc. 8
5:21
Kínos: szexügybe keveredett a herceg (ATV)
Állítólag egy fiatalkorú prostituálttal szerepel egy képen.
márc. 8
5:23
Nem tudni, Schmitt rábólint-e a szoborcserére (Alternatív Energia)
Lapzártánkig nem kaptunk választ a Köztársasági Elnöki Hivataltól kérdéseinkre, hogy megérkezett-e már a Bakk Endre Kanonok Alapítvány levele Schmitt Pálhoz, az államfőnek van-e már hivatalos álláspontja az ügyben, és ha van, mikor közli azt.
márc. 8
5:23
Vita a Fideszben: csak két monetáris tanács-tagról szavaztak + videó (ATV)
Négy helyett csupán két jelöltre tett javaslatot a jegybank monetáris tanácsába hétfőn a parlament gazdasági bizottságának elnöke. Rogán Antal azt mondta, azért csak kettőt, mert így már biztosítható a monetáris tanács működőképessége. Jólértesültek azonban tudni vélik, hogy a Fideszen belül - ellentétek miatt - nincs döntés a további két jelöltről.
márc. 8
5:25
Nemzeti hitvallásnak neveznék az alkotmány preambulumát (Alternatív Energia)
"Nemzeti hitvallás"-nak akarják majd nevezni az alkotmány bevezetőjét, legalábbis ez hangzott el a Fidesz frakció mai ülésén. Az alkotmány előkészítő bizottság által készített vitaanyagról csütörtökön dönt a kormánypárti képviselőcsoport, majd azt jövő hétfőn a T. Ház elé terjesztik. Az Országgyűlés ma mások mellett megszavazta az úgynevezett semmisségi törvényt.
márc. 8
5:27
Ebédstop: a szülők egyelőre türelmesek (Alternatív Energia)
Három Pest megyei középiskolában feltehetően ma sem jutnak meleg ételhez a tanulók, miután az önkormányzat egyelőre nem tudott megegyezni a konyhai ellátást biztosító céggel: a tárgyalások folyamatosak, de a HunGast Kft. várja a 154 millióját, a működéshez szükséges a pénz.
márc. 8
5:39
Biztosítási útmutató Nőnapra (Alternatív Energia)
A legtöbb kárt a gépkocsikban az Ikrek, az Oroszlán és a Szűz csillagjegyű hölgyek okozzák, ám a közhiedelemmel ellentétben a nők csak minimális mértékben okoznak több kárt, mint a férfiak - ez derül ki az Aegon Biztosító által a nemzetközi nőnap alkalmából készített statisztikából, amely a hölgyeknek kedveskedve asztrológiai szempontból is megvizsgálta ügyfeleik jellemzőit, például azt, melyek a…
márc. 8
6:30
Varga Árpád elárulta, kiket ellenőriz idén leginkább az adó- és vámhivatal (Infostart)
A sikeres észt modellt vették alapul a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kialakításánál - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a január elsejétől működő állami szervezet elnökhelyettese. Varga Árpád arról is beszélt, hogy az áfa-visszaigénylések jogosságának vizsgálatára és a vendéglátó-ipari vállalkozások ellenőrzésére összpontosít az adóhatóság 2011-ben.
márc. 8
6:33
Elfogadta a parlament a médiatörvény módosítását (ATV)
Elfogadta a parlament a médiatörvény módosítását, amelyet az Európai Bizottság felszólítására javasolt a kormány. Neelie Kroes uniós biztos, aki korábban vizsgálta a médiatörvényt, személyesen vett részt a módosítás megszavazásán, majd üdvözölte a döntést.
márc. 8
6:35
Simornak megmondták: kemény harcra készüljön + videó (ATV)
Nem mond le Simor András. Kijelentette, hogy sem fenyegetéssel, sem megfélemlítéssel nem lehet lemondásra kényszeríteni - 2013-ig teszi a dolgát. Egy hétfői tájékoztatón elmondta, hogy néhány héttel ezelőtt egy magas rangú kormányzati tisztségviselővel beszélgetett, aki azt mondta neki, kemény harcra készüljön fel abban az esetben, ha nem távozik önként.
márc. 8
6:37
Megrázó fényképek a marhavagonban (ATV)
A holokausztnak állít emléket a soproni vasútállomáson látható rendhagyó kiállítás, amelyet az Élet Menete Alapítvány szervezett. A tárlaton vasúti vagonokban korabeli fotók és dokumentumok láthatóak, célja pedig, hogy soha többé ne következhessen be hasonló vészkorszak.
márc. 8
6:51
„Rémisztő februári számok” Alapvető szerkezeti gondokat lát az elemző (ATV)
Komoly szerkezeti gondok vannak az államháztartásban, emiatt a Széll Kálmán Tervben felvázolt kormányzati intézkedéseket következetesen végre kell hajtani - egyöntetűen erre a következtetésre jutottak az MTI által megkérdezett elemzők azt követően, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium hétfőn közölte az államháztartás februári előzetes adatait.
márc. 8
6:53
Több millió fekete afrikai menekülhet Európába (ATV)
Ezrével menekül a lakosság Rasz Lanuf líbiai olajkikötőből, a felkelők kezén lévő város ellen ugyanis a katonaság légitámadásokat intézett. Barack Obama amerikai elnök szerint a NATO fontolgatja a katonai beavatkozás lehetőségét Líbiában. Martonyi János külügyminiszter szerint pedig a líbiai vezetés elleni szankciókat erősíteni kell.
márc. 8
7:06
Véletlenül ellopták a miniszter unokáját (Infostart)
Szokatlan autólopás történt Szófiában: míg a bolgár kulturális miniszter, Vezsdi Rasidov a televízióban a "bolgár Louvre" múzeumprogramról beszélt, ismeretlenek elloptak egy autót, hátsó ülésén a politikus kilencéves unokájával.
márc. 8
7:08
Rétvári Bence: A jó közszolgálat a jó állam stabil tartópillére (Infostart)
Növekedhet az utánpótlásképzés hatékonysága és csökkenhet a képzés utáni pályaelhagyás a Nemzeti Közszolgálati Egyetem létrehozásával - emelte ki Rétvári Bence az intézmény megalapítását rögzítő törvényjavaslat hétfő esti expozéjában.
márc. 8
7:09
Ellopták a miniszter unokáját (ATV)
Szokatlan autólopás történt Szófiában: míg a bolgár kulturális miniszter, Vezsdi Rasidov a televízióban a "bolgár Louvre" múzeumprogramról beszélt, ismeretlenek elloptak egy autót, hátsó ülésén a politikus kilencéves unokájával.
márc. 8
7:27
Tüdőgyógyász társaság: a dohányzást szigorító javaslat a dohányosoknak is jó (Alternatív Energia)
A dohányzással kapcsolatos tervezett szigorítás már a jövő évben megközelítőleg ezerrel csökkenthetné a szívinfarktusok számát - véli a Magyar Tüdőgyógyász Társaság. A szervezet közleménye szerint hosszabb távon a szív- és érrendszeri halálozások, illetve az idült légzőszervi ártalmak harmadával csökkenhetnének.
márc. 8
7:27
160 ezres nyugdíj: gondtalanul él a kirúgott tévés (ATV)
Sokat utazik, és tévézik.
márc. 8
7:42
Robbanás Zalaegerszegen - nyomoz a rendőrség (Infostart)
Kedd reggel újra folytatják a tűzszerészeti vizsgálatot a zalaegerszegi családi háznál, amelynek melléképületében hétfő este ismeretlen eredetű robbanás történt; a detonációtól egy férfi meghalt, fia súlyosan megsérült, az épületrész pedig összedőlt. Közben a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság robbanóanyaggal visszaélés gyanúja miatt nyomozást indított - közölte a főkapitányság szóvivője.
márc. 8
7:44
Ennyire fizetik meg a diákmunkásokat - lapszemle (Infostart)
Leginkább irodai adminisztrációval keresnék meg a tandíjravalót a diákok, a cégek azonban főként alulfizetett fizikai munkát kínálnak nekik - olvasható a Magyar Nemzetben.
márc. 8
7:45
On The Spot: Az a legjobb, ha felborul a tervünk (Metropol)
A két fiatal újságíró egy-egy kézikamerával járja a világ veszélyes régióit, és sajátos, egyedi műfajú dokumentumfilmjeikkel nagy szakmai elismertségre tettek szert. Ismerje meg őket Ön is!
márc. 8
7:45
Egy hónapra kitiltották Tibetből a turistákat (Alternatív Energia)
Nem utazhatnak márciusban turisták Tibetbe, a három évvel ezelőtti erőszakos kormányellenes tüntetések évfordulója miatt. Tibet turisztikai hivatala még nem döntött arról, hogy áprilisban is tiltott lesz-e a külföldieknek a kínai tartomány. Az ázsiai nagyhatalom a beutazást csak különleges esetekben engedélyezi.
márc. 8
7:45
„Figyelem a magyar demokráciát” Az EU-biztos Budapesten + videó (ATV)
Az Európai Bizottság médiaügyekért felelős biztosa, Neelie Kroes is jelen volt a délutáni vitán – amikor a képviselők szavaztak az Európai Bizottság által szorgalmazott változásokról.
márc. 8
8:03
Két helyről vett fel költségtérítést a miskolci alpolgármester (Metropol)
Százötvenezer forint pénzbírságot kapott Zsiga Marcell fideszes képviselő, miskolci alpolgármester, aki az országgyűléstől és az önkormányzattól is felvette költségtérítését, amelyet a törvény tilt.
márc. 8
8:03
Az uniós biztos elégedett a médiatörvény módosításával (Alternatív Energia)
Neelie Kroes médiaügyekért felelős uniós biztos üdvözölte a médiatörvény hétfői módosítását, és a szavazás után azt mondta: az Európai Bizottság eredményes párbeszédet folytatott a magyar kormánnyal azután, hogy januárban megküldte a kabinetnek a médiatörvénnyel kapcsolatos kifogásait tartalmazó levelét - számolt be az Index.hu.
márc. 8
8:21
Tizenhét éven át fosztogatták a gyűjteményt (Alternatív Energia)
Összesen ötvenmillió forint értéktől szabadították meg valakik az Iparművészeti Múzeumot az elmúlt 17 évben - írja a Magyar Hírlap. A lap szerint a fosztogatásra a múzeum 2010-es revíziójakor derült fény.
márc. 8
8:21
Az erőszakra nincs mentség (Metropol)
A nők bántalmazása halálos áldozatokat is követel. Nemcsak fizikai bántalmazással, de sza­vakkal vagy gazdasági ellehetetlenítéssel is okozhatók sérülések. Mítosz, hogy az áldozatok nem akarják, hogy segítsünk nekik.
márc. 8
8:21
Videó: Messi ezúttal az előkészítésben jeleskedett (ATV)
Keita váltotta gólra az asszisztot.
márc. 8
8:23
Kadhafi hajlandó lenne lemondani (ATV)
A felkelés által szorongatott Moammer Kadhafi líbiai vezető keresi a módját annak, miként állapodhatna meg távozásáról a lázadókkal - értesült az al-Dzsazíra arab hírtévé és két arab lap; az értesülést líbiai hivatalos forrásból nem erősítették meg.
márc. 8
8:39
Gyurcsány a Velencei Bizottság vizsgálatáról (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc szerint trükközik a kormány, mikor a Velencei Bizottság alkotmányozással kapcsolatos véleményéről azt nyilatkozzák, hogy a bizottság Magyarországon tárgyaló tagjai "jónak látják az alkotmányozás irányát, alapelveit".
márc. 8
8:39
Gyurcsány figyelmeztet: újabb hazugságra készül a kormány? (ATV)
A volt miniszterelnök szerint hazudni fognak, ha a Velencei Bizottságra való hivatkozással kívánják elhitetni, hogy tekintélyes nemzetközi támogatásra leltek az alkotmányozásban.
márc. 8
8:54
Vészharangot kongatnak a népességfogyás miatt (Infostart)
A magyar népességfogyás megállításáról vitáznak ma a Parlamentben. Az eseményt a Jobbik országgyűlési képviselője kezdeményezte. A KSH adatai szerint tavaly már tízmillió alá csökkent a magyar lakosság létszáma, és először fordult elő, hogy kilencvenezernél kevesebb gyermek született.
márc. 8
8:57
Új drogok - ha nincs a tiltólistán a szer, elengedik a gyanúsítottat (Alternatív Energia)
A rendőrség megszünteti az eljárást azokban az esetekben, mikor a tiltott szerek listáján nem lévő, de kábító hatású anyagot találnak valakinél. Az új vegyületek közül az elmúlt hónapokban különböző vegyi anyagokkal kezelt, legális marihuánaként árusított drogok kezdtek el megjelenni a piacon. Ezeket nyílt internetes oldalakon is meg lehet vásárolni, a rendőrség azonban figyelemmel kíséri ezeket a…
márc. 8
9:12
Akár pályázaton, vagy árverésen is elnyerhetik a 900-as frekvenciát a pályázók (Infostart)
A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság felkészült arra, hogy a kormánydöntésnek megfelelően lebonyolítsa a 900-as frekvencia értékesítését, amit akár pályázaton, vagy árverésen is elnyerhetnek a potenciális pályázók.
márc. 8
9:14
Elővigyázatosságra inti Kínát a párttitkár (Infostart)
Kínának tanulnia kell "a közel-keleti" forrongásból a zömmel muzulmánok lakta Hszincsiang-Ujgur autonóm terület társadalmi feszültségeit illetően - jelentette ki a pekingi parlamentben a Kínai Kommunista Párt helyi vezetője. Hozzátéve, hogy reménye szerint sikerül megőrizni a terület stabilitását.
márc. 8
9:15
Gyöngyöspatán ígéretre várnak a polgárőrök (Alternatív Energia)
Ha a gyöngyöspatai roma vezetők ígéretet tesznek, hogy nem lesz több lopás és zaklatás a faluban, akkor a polgárőrök vasárnap elhagyják a települést - írja a Magyar Nemzet.
márc. 8
9:15
Észt választások: az interneten is lehetett szavazni + videó (ATV)
A várakozásoknak megfelelően Andrus Ansip miniszterelnök jobbközép kormánykoalíciója győzött az észtországi parlamenti választásokon vasárnap. A szavazás egyedülálló módon zajlott: minden hetedik voksoló ugyanis az interneten adta le szavazatát.
márc. 8
9:17
Pénzbüntetést és figyelmeztetést kapott Zsiga Marcell (Alternatív Energia)
Írásbeli figyelmeztetést és 150 ezer forint pénzbírságot kapott a Fidesz frakciótól Zsiga Marcell, amiért két helyről, országgyűlési képviselőként és Miskolc alpolgármestereként is felvett költségtérítést - derül ki a Fidesz frakció közleményéből. Zsiga Marcell visszafizeti a jogellenesen felvett pénzt - áll a dokumentumban.
márc. 8
9:17
Újabb figyelmetlen fideszest büntettek meg (ATV)
Írásbeli figyelmeztetést és 150 ezer forint pénzbírságot kapott a Fidesz frakciótól Zsiga Marcell, amiért két helyről, országgyűlési képviselőként és Miskolc alpolgármestereként is felvett költségtérítést - derül ki a Fidesz frakció közleményéből. Zsiga Marcell visszafizeti a jogellenesen felvett pénzt - áll a dokumentumban.
márc. 8
9:19
Semmisségi törvény - több szervezet is ígérte, hogy alkotmánybírósághoz fordul (Alternatív Energia)
Több más szervezet mellett a Társaság a szabadságjogokért (TASZ), a Magyar Helsinki Bizottság és több rendészeti szakszervezet is kifogásolta a tervet, az országgyűlés hétfőn mégis elfogadta a semmisségi törvényt.
márc. 8
9:30
Nagyot nőtt az ipari termelés januárban (Infostart)
Januárban 15,5 százalékkal nőtt az ipari termelés decemberhez képest a szezonálisan és munkanap-tényezővel is kiigazított előzetes adatok szerint, a termelés volumene az egy évvel korábbihoz képest a kiigazított adatok szerint 10,9 százalékkal nőtt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal kedden az előzetes számok alapján.
márc. 8
9:33
Elhatárolódott az ügyvédi kamara (Alternatív Energia)
A lemondást ajánlja a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöksége azoknak az ügyvédi vezetőknek, akik hajdan a titkosszolgálatok tisztjei voltak - írja a Magyar Nemzet.
márc. 8
9:33
MSZP: feleannyi új szavazó, mint a 98-as vereség után (ATV)
Ha júniusig nem szívják fel magukat a szocialisták, nem lesz esélyük váltópárttá válni.
márc. 8
9:35
Chile: újra mozog a föld + videó (ATV)
Erős földrengés rázta meg Chile északi részét. A Richter skála szerinti 6,2-es rengésnek a jelentések szerint nem tettek kárt a térség stratégiai fontosságú rézbányáiban, és áldozatokról, valamint anyagi károkról sem érkezett jelentés.
márc. 8
9:51
Széchenyi sorsa függ Szélltől (Alternatív Energia)
Veszélybe sodorná a gazdaságélénkítést szolgáló Új Széchenyi-tervet is a szerkezeti reformok elakadása. Ha nem sikerül kordában tartani a deficitet, Brüsszel fel is függesztheti a Magyarországnak járó uniós támogatások folyósítását - áll a Széll Kálmán-terv angol nyelvű verziójában, amit a Világgazdaság ismertet.
márc. 8
9:51
Sztár volt Genfben (ATV)
Tagadhatatlanul a Ford ezidáig teljesen titokban tartott, immáron gyártásra kész, formabomtó, egyedi megoldásokkal előrukkoló vadonatúj egyterűje, a B-MAX volt a Genfi Autószalon egyik legnagyobb meglepetése, amihez az izgalmas, integrált B-oszloppal kialakított csúszatható hátsóajtó szerkezet épp úgy hozzájárult, mint a modellben bemutatkozó forradalmi, ultra-alacsony károsanyagkibocsátású, 1,0…
márc. 8
9:53
Kirúgták a világhírű színészt, de a Twitterből simán megél (ATV)
A Warner Bros filmstúdiónak elege lett Charlie Sheenből, végleg kirúgták a balhés sztárt. A színész legutóbb azt a vádat is begyűjtötte, hogy antiszemita.
márc. 8
10:09
Nemzeti hitvallás lehet az új alkotmány bevezetője (ATV)
Schmitt Pál kérte, hogy ne preambulumnak nevezzék.
márc. 8
10:11
Irán állhat a bahreini zavargások mögött + videó (ATV)
Irán állhat a bahreini zavargások mögött – állítja az egyik szunnita vallási vezető. Jasszer Al Szaedi sejk szerint az embereknek vissza kellene vonulniuk az utcákról, és párbeszédben kellene részt venniük.

Keresés