Az esküdtek kiválasztásával kedden New Yorkban megkezdődött a Galleon-per, amelynek során Radzs Radzsaratnamot, a Galleon fedezeti alap egykori vezetőjét azzal vádolják, hogy bennfentes kereskedéssel több mint 50 millió dollár haszonhoz jutott.
Minden sikeres férfi mögött egy nő áll, igaz, minden sikertelen mögött is - tartja az ironikus mondás. Magyarországon a jelek szerint ennél fontosabb szerep is jut a nőknek. Persze nem miniszterként az Orbán-kormányban, mert politikusnőként továbbra sem könnyű érvényesülni. Politikusfeleségként vagy a kormánypártok kegyeltjének hitveseként azonban a jelek szerint annál inkább.
A Green Bay Packers megtartotta egyik legjobb védőjét AJ Hawkot. A huszonhét esztendős linebacker új öt éves szerződést kötött a csapattal, ezalatt 33.75 millió dollárt kereshet, majd.
Jövőre is Szuzuka lesz a Forma-1-es Japán Nagydíj házigazdája, miután kedden további egy évvel meghosszabbították a Honda tulajdonában lévő pálya szerződését.
Nagyra értékelte az euróövezeti stabilizációs lépéseket egynapos berlini látogatása alkalmával az amerikai pénzügyminiszter, és reményét fejezte ki, hogy Európa megteszi azokat a további intézkedéseket, amelyek lehetővé teszik, hogy az euróövezet megbirkózzon a szuverén adósságválsággal.
A Barry Callebaut, a világ legnagyobb csokoládétermék-gyártója bejelentette, hogy leállította a kakaóexportot Elefántcsontpartról, de ottani üzemei továbbra is működnek.
Azonnali hatállyal menesztette állásából Marisol Valles Garciát, Praxedis Guadalupe Guerrero városának rendőrfőnökét a település kormányzója. A mindössze húszéves lány öt hónapig irányította a Mexikó egyik legvéresebb településének számító városkát, ahol mindennaposak a lövöldözések.
Három év börtönt kapott büntetésül egy szerzetes a bhutáni királyságban, mert ötszáz forint értékű dohányárut vitt hazájába Indiából. A huszonhárom éves férfi Bhután rendkívül szigorú dohányzásellenes törvényének első áldozata. Akár öt év börtönt is kaphatott volna, ennyi a maximum hasonló tettért.
A miniszterelnök szóvivője szerint nem fog plusz költségekkel járni, hogy az ország hivatalos elnevezése Magyarország lesz, nem pedig Magyar Köztársaság. Ez szerepel ugyanis a Fidesz-KDNP alkotmányjavaslatában.
Sorskérdésnek nevezte a népességfogyás megállítását a nemzeti erőforrás miniszter. Réthelyi Miklós szerint a gyermek születése elől el kell hárítani az akadályokat. Az Országgyűlésben a Jobbik képviselőjének kezdeményezésére vitáztak ma a magyar népességfogyás megállításáról.
Tolvajpáros került rendőrkézre Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A felsőzsolcai nő és férfi társa csaknem 90 millió forintot zsákmányolt különböző bűncselekményekben; többrendbeli lopás, csalás és okirat-hamisítás miatt folyik eljárás ellenük – tájékoztatta a rendőrség kedden az MTI-t.
Matt Devlin első tiszt, aki tavaly július 7-én Philadelphiában azt a tolóhajót kormányozta, amelynek uszálya elgázolt egy magyar utasokat is szállító sétahajót, a kikötő elhagyása és az ütközés közötti 82 percből 53-at töltött telefonálással - derült ki a két magyar fiatal halálát okozó balesetről az amerikai Nemzeti Közlekedésbiztonsági Bizottság (NTSB) által előző nap nyilvánosságra hozott, 4400…
A Fidesz terézvárosi szervezetének elnöksége felszólította kedden a Verók-ügyben vádlott két MSZP-s önkormányzati képviselőt, hogy azonnal mondjon le mandátumáról. A Fidesz egyben felszólította az MSZP terézvárosi szervezetének vezetőit is, hogy a szocialista párt VI. kerületi választási listájáról olyan képviselőket delegáljanak a testületbe, "akik nem kompromittálódtak".
Folyik a Magyar Élelmiszerkönyv szabályrendszerének átalakítása, amelynek keretében a szabályozás kiegészül a magyar hagyományokra, illetve a magasabb szintű elvárásokra alapozott önkéntes rendszerrel, az úgynevezett emelt szinttel – mondta Kardeván Endre, a Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára kedden Kecskeméten.
Több mint fél millió amerikai tizenévesnek van étkezési zavara, ám csak kis hányaduk kap kezelést problémájára - állapította meg egy amerikai kutatás. A tanulmány az étkezési zavarok eddigi legnagyobb és legátfogóbb elemzése, melybe 10 ezernél több 13 és 18 év közötti fiatalt vontak be.
"Megittam egy sört, és 1-2 óra múlva lázas lettem rázott a hideg, de ezen kívül nem volt más problémám." - Válogatás a WEBBeteg Orvos Válaszol rovatának kérdéseiből.
Ügyetlenkedő, sete-suta mozdulatok? Jobb és bal irány rendszeres tévesztése? Tájékozódási zavar? Gyakori kisebb-nagyobb sérülések, balesetek? Az értelem zavarára semmi sem utal? A nem mindennapi furcsaságokat a diszpraxia okozhatja.
Több-kevesebb gyakorisággal, de előfordul, hogy fogamzásgátló tabletta szedése mellett is megtörténik a teherbeesés. A jelenség elsősorban a túlsúlyos nőket érinti, amerikai kutatók mostanra kiderítették: egyértelműen a zsír az oka mindennek.
Kadhafi tárgyalna a visszavonulásáról, ha cserébe garantálják biztonságát. A felkelést irányító Nemzeti Tanács azonban nem hajlandó egyezkedni a Kadhafi-rezsimmel - jelentette az MTI Hírcentrum tudósítója Bengáziból.
A Forma-1-es Bahreini Nagydíj szervezőinek május 1-ig el kell dönteniük, tudnak-e az idén futamot rendezni - erről ma Párizsban határozott a FIA Motorsport Világtanácsa.
Mivel Vladimir Klicsko lemondta a Dereck Chisora elleni, áprilisra kiírt ütközetét, minden akadály elhárult az elől, hogy az ukrán a nyáron címegyesítő meccsen összemérje erejét David Haye-jel.
A címvédő Debrecen 2-1-re nyert a Paks ellen a labdarúgó NB I 17. fordulójából elhalasztott mérkőzésén. A hajdúsági csapat november közepe óta először tudott nyerni a bajnokságban.
Mandátumukról való lemondásra szólítja fel a Fidesz terézvárosi szervezetének elnöksége azt a két kerületi szocialista képviselőt, akiket különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel vádoltak meg kedden – közölte a Fidesz az MTI-vel.
Lehrner Lórántot választották meg az Extreme Light Infrastructure (ELI) európai uniós program projektcég új ügyvezetőjének az ELI-HU Nonprofit Kft. legutóbbi taggyűlésén - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kommunikációs főosztálya az MTI-vel.
Legkevesebb húsz ember meghalt, amikor felrobbant egy autóba rejtett pokolgép kedden a kelet-pakisztáni Faizálábád város kormányzati negyedében, majd ez a robbanás továbbiakat váltott ki.
A címvédő Debrecen egygólos győzelmet aratott a vendég Paks felett a labdarúgó Monicomp Liga 17. fordulójából elhalasztott, és kedden pótolt mérkőzésén.
Ha a koleszterinről beszélünk, általában az érelmeszesedéshez, infarktushoz vezető, rossz LDL-koleszterinre gondolunk, pedig létezik az ellenkező hatású, HDL-koleszterin is, amely friss kutatások szerint magas koncentrációban található a nagyon idős kort megérő férfiak vérében - olvasható az American Journal of Cardiology című folyóiratban.
A kikötő elhagyása és az ütközés közötti 82 percből 53-at töltött telefonálással a philadelphiai vízi balesetben vétkes tolóhajó kormányosa. A tragédiában két magyar fiatal halt meg. Szemtanúk vallomásai.
Nincs napirenden az új adórendszer átalakítása - közölte a miniszterelnök szóvivője az InfoRádió Aréna című műsorában. Szijjártó Péter kiemelte: a kormány vállalta azt, hogy senki sem járhat rosszabbul az adótörvények megváltoztatásával, de ehhez azt kérik a cégektől, hogy tartsák be az Országos Érdekegyeztető Tanács ülésén született megállapodást.
Hatszázezer éves „szerszámgyárat” fedeztek fel Kína középső részén, Honan (Henan) tartományban kínai és ausztrál régészek, akik a leletekről a Journal of Human Evolution legújabb számában közölték tanulmányukat.
A Kaposvár fordulatos mérkőzésen 3-2-re győzött Újpesten, a labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén, így kedvező helyzetből várhatja a hazai visszavágót.
Magyarországot mindig is Magyarországnak hívták, ennek megfelelően fog rendelkezni az új alkotmány is, ám ez semmilyen plusz költséggel nem jár - mondta Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője kedden azzal kapcsolatban, hogy a tervek szerint a Fidesz-KDNP alkotmányjavaslatában az ország hivatalos elnevezése Magyarország lesz, nem pedig Magyar Köztársaság.
Erősödött a forint árfolyama kedd estére a svájci frankkal és az euróval szemben délutánhoz viszonyítva a devizapiacon, de gyengébb volt reggelhez képest.
Az olajárak emelkedésének kedvezőtlen hatásait az amerikai gazdasági szereplők máris érzik, de ez valószínűleg még csak egy a lehetséges következmények közül. Az, hogy az olajárak emelkedése milyen...
A Kaposvár fordulatos mérkőzésen 3-2-re győzött Újpesten, a labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén, így kedvező helyzetből várhatja a hazai visszavágót.
A török Fenerbahcét irányító Rátgéber László vezette Európán kívüliek csapata simán, 116-85-re legyőzte az európaiakat a női kosárlabda Euroliga gdyniai All Star-gáláján.
Az EBESZ szerint a magyar médiatörvény a módosítások dacára továbbra is sérti a szervezet sajtószabadsággal kapcsolatos ajánlásait. Úgy vélik, a törvény túl nagy hatalmat ruház a médiatanácsra és a médiahatóságra.