Két robbanás rázta meg a kelet-líbiai Adzs-Dabiját. Az AFP francia hírügynökség jelentése szerint Kadhafi erői két helyről is lövik a várost. A Reuters úgy tudja: a szövetséges légierő támadja a líbiai vezető erőit.
Úgy tudták, hogy a zeneszerző életéhez kapcsolódó levelek egy része eltűnt a második világháború idején. Zenetörténeti szenzációnak tartják, hogy a levelek most mégis előkerültek.
Sorozatban a harmadik napja emelkednek az irányadó amerikai indexek. A mai kereskedést fűthette, hogy az amerikai negyedéves felülvizsgált GDP adat meghaladta a piaci várakozásokat, valamint hogy az...
Saját módosító javaslatokat terjeszt be az új alkotmányhoz a miniszterelnök. Befejeződött a vádirat ismertetése a romagyilkosságok miatt indult büntetőperben.
Közös megegyezéssel megszüntetik a HunGast Kft. és a Pest Megyei Önkormányzat szerződését az oktatási intézmények közétkeztetéséről - erről döntöttek pénteken a közgyűlés rendkívüli ülésén.
Csaknem öt hektáron égett le a nádas Zamárdi és Szántód között. A Natura 2000-es területen hamar sikerült körülhatárolni a lángokat, így az nem terjedt tovább,a lángok lakóépületeket nem veszélyeztettek.
Szexuálisan zaklatta gyerekkorában egy pap az 1955-ben, 24 éves korában meghalt, a Haragban a világgal (Rebel Without a Cause ) című filmjévé ikonná lett James Dean amerikai színészt. Legalábbis ez derül ki egy a héten elhunyt Elizabeth Taylorral készített, pénteken közölt interjúból.
A vöröskereszt számlájára beérkezett több mint négyszázmillió forintos adomány felét, kétszázmillió forintot már kiosztott a segélyszervezet a vörösiszap-katasztrófa sújtotta Devecserben - mondta a Magyar Vöröskereszt kommunikációs referense.
Hat hónapja könnyezik mindkét szemem, többféle szemcseppet és gélt is kipróbáltam, de egyik sem hatott. Állítólag be van szűkülve a könnycsatornám - válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
75-re emelkedett a csütörtöki burmai földrengés halálos áldozatainak száma. A Richter-skála szerinti 6,8-es erősségű földmozgás epicentruma a délkelet-ázsiai ország északi részén, a thaiföldi-laoszi határ mellett volt, tíz kilométerre a felszín alatt.
A helyi iskolák bezárása ellen tiltakoztak szülők és diákok Szentesen. Az önkormányzat azért záratna be két intézményt, mert szeptembertől csak 100 gyermek kezdené meg a tanévet az állami iskolákban. A két intézménybe összesen 400 diák jár.
Cserbenhagyásos gázolás történt a 6-os főút budapesti bevezető szakaszán a XXII. kerületben, a Kolozsvári utcai kereszteződésnél péntek este – közölte a rendőrség az MTI-vel.
Orosz hírszerzők szerint a NATO szárazföldi hadjáratra készül Líbiában. Erre akkor kerülne sor, ha Kadhafi nem kapitulál. Időpontját április végére, május elejére teszik.
Elfogadta a lengyel alsóház (Diéta) azt a nyugdíjreformot, amely a magánnyugdíj-pénztári befizetések egy részét az államkasszába irányítja. A kormány az intézkedéstől az államadósság csökkenését várja.
Egy brazil plasztikai sebész varázsolt új arcot Moammer Kadhafinak. A líbiai diktátor még 1995-ben kért szépészeti beavatkozást a doktortól, akit éjszaka vittek a titkos katonai bunkerbe. Liacyr Ribeiro csak most számolt be az esetről nyilvánosan.
Az ellenfél minden szempontból felülmúlt minket, de a négygólos különbség, és a magyarok mutatott játéka még úgy is fájó, hogy tudtuk, nem mi vagyunk az esélyesek.
Több tonnányi élelmiszerrel, ivóvízzel, takaróval és tisztálkodó szerekkel támogatták a japán földrengés és cunami károsultjait az ország szervezett bűnözői csoportjai, a jakuzák.
A vb-ezüstérmes Hollandia tönkreverte a harmatgyenge teljesítményt nyújtó magyar válogatottat a labdarúgó Eb-selejtező E csoportjában. Belegondolni is rossz, mi vár ránk jövő kedden Amszterdamban...
Már az első félidőben minden eldőlt… Hiába járatták ügyesen a labdát Egervári Sándor tanítványai a Hollandia elleni, igen fontos hazai Eb-selejtező kezdeti fázisában, a fehér-kékben pályára lépő Oranje „semmi extrát” nem csinált, „csak” rúgott néhány gólt, folytatva félelmetes szériáját – csaknem négy esztendeje mindig győz Eb-selejtezőn. Mostantól a mumus Svédo...
A magyar labdarúgó-válogatott 4-0-ra kikapott pénteken a világbajnoki ezüstérmes holland csapattól a Puskás Ferenc Stadionban rendezett Európa-bajnoki selejtezőn.
Thiago Motta góljával 1-0-ra nyert az olasz válogatott Szlovéniában az Európa-bajnoki selejtezősorozat pénteki játéknapján, ezzel hat ponttal vezeti a csoportját.
A magyar labdarúgó-válogatott 4-0-ra kikapott pénteken a világbajnoki ezüstérmes holland csapattól a Puskás Ferenc Stadionban rendezett Európa-bajnoki selejtezőn.
Egervári Sándor szerint a holland válogatott megérdemelt győzelmet ért el a magyarok ellen, mert minden poszton jobb volt. A szövetségi kapitány kiemelte: több játékosa is gyengén teljesített. Az MLSZ polgári peres eljárást indít a rendbontók ellen.
A fukusimai erőmű két blokkjában rendkívül magas, a megengedettnél tízezerszer nagyobb sugárzást mértek a vízben. A helyreállítási munkálatokat leállították.
A lábujjak körmeiben lévő mérgező anyagok szintjét mérték vizsgálataikban amerikai kutatók, és megállapították, hogy a halakból a szervezetbe jutott higany nem növeli a szívbetegségek és a szélütés kockázatát.
Csúfos vereség lett, pedig csodát reméltek, ígértek a magyar válogatott játékosai. A mérkőzés után a két kapitány értékelte. Juhász szerint javulnunk kell, Király védhető volt az első lövés.