Egervári Sándor urán Bert van Marwijk is kihirdette a holland labdarúgó-válogatott kezdőcsapatát a bő fél óra múlva kezdődő, Magyarország elleni Eb-selejtezőre.
A 250 milliárdos zárolás miatt már alig költ a kormány belvíz elleni védekezésre, megelőzésre. Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár az InfoRádiónak elmondta: a rendelkezésre álló pénz nagyjából felét költötték el eddig. A politikus abban bízik, hogy az elvégzett munka eredménye a továbbiakban is megmutatkozik majd.
Problémamentesen zajlik a hazai és a vendégszurkolók beengedése a Puskás Ferenc Stadionba, ahol a magyar labdarúgó-válogatott 20:30 órától a világbajnoki ezüstérmes hollandokkal vív Európa-bajnoki selejtezőt.
Aktivisták szerint a tüntetők közé lőttek a biztonsági erők a szíriai Daraa városban, ahol több ezren vonultak az utcákra szabadságot és politikai reformokat követelve. Helyszíni beszámolók szerint a halálos áldozatok száma már meghaladta a 20-at.
Egy embert kirúgtak, többet pedig felfüggesztettek a szerbiai Vajdasági Rádió és Televíziónál, mert a szerda délutáni, szerb nyelvű híradó alatt az a felirat jelent meg a véletlenül a képernyőn, hogy Oroszország és Szerbia viszonya barátságtalan.
A legendás befektető, Warren Buffett szerint körültekintőnek kell lenniük a befektetőknek a közösségépítő oldalak soron következő elsődleges részvénykibocsátási hulláma során, sok cég ugyanis...
A portugál pártok inkább választást akarnak, mint megpróbálkozni egy koalíciós kormány megalakításával - derült ki pénteken a politikai konzultációkból.
Hangorkán, roskadásig megtelt lelátók a Puskás Ferenc-stadionban, nem lankadó buzdítás. Magyarország labdarúgó-válogatottja Hollandiát fogadja Budapesten, Európa-bajnoki selejtezőn. Csoportunkban a kijutással mint lehetőséggel kecsegtető második helyen állunk, éppen ellenfelünk mögött. Óriási bravúr volna a pontszerzés is, ugyanis tavaly a vb előtt 6-1-re elkalapáltak minket a hollandok.
A volt honvédelmi miniszter lányára emellett félmillió forint pénzbüntetést is kiszabtak. Az ügyész és a nő védője is három nap gondolkodási időt kért, így az ítélet még nem jogerős.
Elbukott a kanadai kormányzat a bizalmatlansági szavazáson, aminek eredményeként május elején választást írnak ki. A hírek szerint a képviselőház 156-145 arányban szavazott a jelenlegi, Stephen...
Újabb jelölttel bővült a Barack Obama amerikai elnök kihívásáért küzdő republikánus politikusok köre, a legfrissebb induló egy Európában nem túl ismert amerikai képviselő, Michele Bachmann lehet.
A játékosok körében nem aratott nagy sikert az új kickoff szabály, ennek a Chicago Bears linebackere Nick Roach adott hangot, a játékos szerint felesleges volt ez változtatás, mert ugyanolyan veszélyes maradt.
Hollywood hőskorát idézi az Ébredj velünk című vígjáték, amelynek férfi főszerepét Harrison Ford azért vállalta el, mert régi vágya volt, hogy önelégült seggfej lehessen
Az ízületi fájdalmak hátterében számos tényező állhat. Okozhatja sérülés, fertőzés, gyulladás, autoimmun betegség és porckopás egyaránt. A fájdalom az egyik testrészből a másikba sugározhat.
Budapest - Péntek este elbúcsúzott Dárdai Pál (35) a magyar labdarúgó-válogatottól. A középpályástól a hollandok elleni Eb-selejtező előtt köszönt el ünnepélyesen a szövetség.
Jövőre készülhet el az Európai Unió (EU) vizek védelmével foglalkozó stratégiája, amellyel kapcsolatban a magyar elnökség júniusban tanácsi következtetéseket szeretne elfogadtatni - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter pénteken Gödöllőn, az EU környezetvédelmi minisztereinek informális ülését követő sajtótájékoztatón.
Elhunyt Olga Uljanova, Vlagyimir Iljics Leninnek - eredeti nevén Uljanovnak -, az 1917-es forradalom vezérének unokahúga, az Uljanov család utolsó egyenes ági leszármazottja.
Megszületett Békéscsabán a XVI. Magyar Drámaíró Verseny egy éjszaka alatt megírandó színdarabjainak témája. A három szerzőnek, Karafiáth Orsolyának, Kiss Ottónak és Zelei Miklósnak nem lesz könnyű dolga. Ezt valószínűleg annak a színházi ügyelő néninek köszönhetik, aki még délután, némiképp meggondolatlanul így sóhajtott: „Bárcsak valami humorosat húznának ki!” És lőn.
Védekező középpályásként Elek Ákos mellett a debreceni Varga József, míg a jobb hátvéd posztján Vanczák Vilmos lesz tagja a magyar kezdőcsapatnak a Puskás Ferenc Stadionban 20:30 órakor kezdődő, a világbajnoki ezüstérmes hollandok elleni Európa-bajnoki selejtezőn.
Az egészségügyben a szerkezet nem cél, hanem eszköz – mondta Éger István, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke pénteken Kaposváron, országjáró körútjának első állomásán tartott sajtótájékoztatóján.
Megtiltják az orosz parlamenti képviselőknek és munkatársaiknak a miniszoknyát és a mély dekoltázst, és újságírókkal sem nagyon érintkezhetnek majd közvetlenül. Az új etikai kódexet már kidolgozták, hamarosan életbe is léphet.
Elizabeth Taylor a saját temetésén is hű maradt önmagához. Végrendeletében azt kérte, hogy tizenöt perccel később tolják be a ravatalozóba a koporsóját. Így is történt.
Gyulay Zsolt lett a Magyar Kajak-Kenu Szövetség új alelnöke. A szervezet rendes közgyűlésén létrehozták a marketing alelnöki posztot, amelyre egyhangúlag a kétszeres olimpiai bajnokot választották meg a küldöttek.
Nagy-Britanniában már lehetőség van az online válásra, Magyarországon még nem. A Magyar Ügyvédi Kamara elnökhelyettese kétli, hogy erre valós igény lenne.
Újabb jelölttel bővült a Barack Obama amerikai elnök kihívásáért küzdő republikánus politikusok köre, a legfrissebb induló egy Európában nem túl ismert amerikai képviselő, Michele Bachmann lehet.
A Fitch után a Standard & Poor's is leértékelte Portugália adósság-besorolását. Az európai befektetők – a sajtó szerint – nyomást gyakorolnak az ország vezetésére, hogy kérjen nemzetközi mentőcsomagot, ezt azonban a várható megszorítások miatt elutasítja az átmeneti kormány. A miniszterelnök szerdán mondott le, miután a parlament leszavazta takarékossági csomagját.
A konzervatív kisebbségi kormány pénteken elvesztette a bizalmi szavazást Kanadában. Hét éven belül harmadszor tartanak majd választást az észak-amerikai országban.
A címvédő belga Kim Clijsters mindössze 49 perces mérkőzésen jutott be pénteken a kilencmillió dollár összdíjazású miami keménypályás tenisztornán a legjobb 32 közé.
Kadhafi önkénteseket fegyverez fel az ellenzék elleni harchoz, a szövetségesek légi csapásai ugyanis csökkentették a líbiai vezető képességét, hogy ellenőrzést gyakoroljon szárazföldi erői felett.
Rafael van der Vaart 8., és Ibrahim Afellay 45. percben lőtt találatával 2-0-ra vezet a holland válogatott a magyarok elleni Európa-bajnoki selejtezőn.
Szerepeljen az új alkotmányban, hogy Magyarország hivatalos fizetőeszköze a forint; kerüljön ki a javaslatból a gyermekek után járó szavazati jog; az egészséghez való jogot rögzítse alapjogként a szöveg - többek között ilyen konkrét javaslatok hangzottak el kormánypárti felszólalók részéről az alaptörvény-javaslatok általános vitájának utolsó napján, pénteken az Országgyűlésben. A vitában az…
Kerékpáron érkeztek a Magyar Tudományos Akadémia épületéhez az Európa vizeinek jövője elnevezésű Európai Uniós konferencia résztvevői. Az ülés a magyar elnökség keretein belül foglalkozik a vizek védelmével, illetve a környezetbarát közlekedés népszerűsítésével.
A koalíciós légi csapások csökkentették Kadhafi képességét, hogy ellenőrzést gyakoroljon szárazföldi erői felett, az észak-afrikai országból érkező értesülések szerint a líbiai vezető önkénteseket fegyverez fel a harcra - jelentette ki pénteken a Pentagonban az amerikai egyesített vezérkar igazgatója.