Az erős Európai Uniónak versenyképesnek kell lennie és ehhez szükség van az innovációra, ezen belül a biotechnológiára - kezdte köszöntőjét Bogsch Erik az uniós Biotechnológia konferencián Budapesten...
Erőszakos közösülés gyanúja miatt nyomoz a pécsi rendőrség a fiatal lányok, nők ellen sorozatban elkövetett bűncselekmények miatt. A nyomozók több száz embert hallgattak ki, a kertvárosi városrész lakói pedig saját járőrszolgálatot szerveztek.
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) átlagdíjak további csökkenésére számít az idei őszi kampányt követően is a Portfolio.hu keddi Biztosítási Konferenciáján megszólaló biztosítási...
Kiemelkedően magas túljegyzés mellett az előző hetinél kissé alacsonyabb hozamon értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) heti rendszeres aukcióján. Az ÁKK ...
Majdnem fél nap alatt „futotta” le a maratont a kis híján kétmázsás amerikai Kelly Gneiting, de ez elég is volt ahhoz, hogy bekerüljön a Rekordok Könyvébe.
Elválik a guatemalai elnöki pár, hogy a first lady indulhasson a választáson. Az államfő felesége két hete jelentette be, hogy megméretteti magát a szavazáson. Az alkotmány azonban tiltja, hogy az elnök közvetlen családtagjai politikai szerepet vállaljanak. Az elnöki pár már benyújtotta a válókeresetet, az ellenzék csalásról beszél.
Lázár János szerint történelmi baklövést követ el az MSZP és az LMP, amiért nem vesz részt az alkotmányozásban, a Jobbik a szavazói és a Szent Korona miatt hajlandó vitázni.
A hollandoknál sérülés miatt újabb játékos kénytelen kihagyni a magyarok elleni Eb-selejtezőt. Arjen Robben és Theo Janssen mellett a válogatott legeredményesebb labdarúgója Klaas Jan Huntelaar sem léphet pályára a Puskás-stadionban.
Utolsó elnöki periódusára készül Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke, aki az európai sportági szervezet (UEFA) hétfői kongresszusán bejelentette, 2015-ben már nem indulna újra a posztért.
Új abroncsok, kinetikus energia-visszanyerő rendszer (KERS), állítható hátsó szárny – csak a legfontosabbak az idei évben bevezetésre kerülő újítások közül, melyek amellett, hogy remélhetőleg izgalmasabbá, kiszámíthatatlanabbá is teszik a futamokat 2011-ben.
A gazdasági válság hatása még mindig érezhető a tartós fogyasztási cikkek piacán. Magyarországon a legnagyobb mértékben az informatikai hardver piac esett vissza. A szórakoztató elektronika piacát a tavalyi labdarúgó világbajnokságnak köszönhetően a síkpaneles televíziók, valamint a LED és 3D technológia piaci hódítása "mentette meg". A háztartási nagygépek területén a mosógépek tudták feljebb…
Bokorovics Balázzsal, a PannErgy igazgatóságának elnökével folytatjuk interjú sorozatunkat.Az elmúlt hetek, napok közel keleti és a tragikus japán történések...
Folytatódnak az áramellátás és a hűtés helyreállítására tett erőfeszítések a japán Fukushima Daiichi atomerőmű március 11-i földrengésben megsérült, túlmelegedett reaktorainál.
Az elsősorban nyersanyagokra és külföldi származtatott termékekre fókuszáló Solar Capital Markets mellett megkezdte működését a Solar Capital Gold is, amely mögött tulajdonosként olyan megbízható,...
Az euró bevezetésétől a konvergencia megteremtését várták, ehelyett azonban a közös valuta széttartást eredményezett - írta kedden Londonban megjelent cikkében Soros György.
Lionel Messi keres a legtöbbet a világon a labdarúgók közül: spanyol klubja, az FC Barcelona 2010-ben 11 millió eurót fizetett neki, s az argentin csatárzseni további 20 milliót kapott szponzoraitól.
Az orosz miniszterelnök hetek óta egyre furcsább energetikai elképzelésekkel áll elő. Szombaton Juzsno-Szahalinszk városában, a kelet-szibériai és távol-keleti energetika fejlesztésétől rendezett...
Az E-Star Alternatív Energiaszolgáltató Nyrt. részvényei keddtől a Varsói Értéktőzsdén is forognak; a papír 1 százalékos emelkedéssel kezdett a lengyel piacon - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Hamarosan aláírják azt a miniszteri nyilatkozatot, amely alapján előkészítik a Mura, a Rába és a Duna bioszféra rezervátum létrehozását - mondta a vidékfejlesztési miniszter
Világsztárok kolléganője lett Metzker Viki. Az egykori playmate-et Paris Hilton bulijaira is leszerződtették. Karrierjére koncentrál, családot csak öt év múlva alapít.
Sendai - Tömegsírokba temetik halottaikat Japánban, a máskor szertartásaikra, hagyományaikra oly büszke, tiszteletreméltó nép most jeltelen, közös sírokba veti a két héttel ezelőtti cunami áldozatait.
Rost Andrea Kossuth-díjas szoprán kapja az idén a Székely Mihály-emlékplakettet. Az énekesnő a díjat a Magyar Állami Operaház színpadán, Mozart Figaro házassága című művének mai előadása előtt veszi át.
Pénteken írja alá a magyar, az osztrák, a szlovén, a horvát és a szerb kormány képviselője azt a nyilatkozatot, amely alapján előkészítik a Mura, a Rába és a Duna bioszféra rezervátum létrehozását.
Életveszélyes sérülést szenvedett az a férfi, akit volt alkalmazottja szúrt meg egy konyhakéssel egy baracsi telephelyen. A szurkálót az ott dolgozók tartották vissza, míg a rendőrök odaértek.
Meghosszabbították a felfüggesztett szülész-nőgyógyász, Geréb Ágnes házi őrizetét. Geréb Ágnes és négy társa ellen tavaly június óta zajlik büntetőeljárás a Fővárosi Bíróságon.
Nem is olyan régen érkezett meg az 1-es BMW legvérmesebb kiadása, az 1 M Coupe - amelyet Genfben alaposan szemügyre vettünk - , máris munkába állhat, ugyanis a 2011-es MotoGP szezon hivatalos biztonsági autójának választották, így őszig nagyjából minden második hétvégén viszontláthatjuk a képernyőkön a legkisebb M-es bajort.
Ha a Szent Korona-tanra épülő jogfolytonosságot helyreállítanák, a jobbikos képviselők örömmel vennének részt a vitákban és segítenének abban, hogy az alkotmányt négyötödös többséggel fogadják el - mondta a parlamentben az alaptörvény vitájában a Jobbik egyik vezérszónokaként felszólaló Vona Gábor.
Az adatvédelmi biztosok független jogvédő szervek és hatóságok egyszerre - mondta Jóri András adatvédelmi biztos az alkotmányjavaslatok kedden megkezdődött általános vitájában a parlamentben.
Alkotmánytervezetük módosítására kérte a kormánypártokat Kállai Ernő kedden a parlamentben. A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa kifejtette: a nemzetiségi kulturális, nyelvi és képviseleti jogok csorbítása, továbbá a kisebbségi ombudsman önálló hatáskörének megvonása csökkentené a jogvédelem hatékonyságát és rossz üzenet lenne a kisebbségek felé.
Immáron pénzügyi szolgáltatások is elérhetőek a Díjbeszedő Holding Zrt. által fejlesztett Díjnet elektronikus számlabemutatási és – fizetési rendszer keretén belül
Aki akart véleményt mondhatott alkotmányügyben, Sólyom László álláspontja pedig szembe megy a népakarattal - mondta Rubovszky György kereszténydemokrata politikus
Megdöbbentő felfedezést tett egy manchesteri család, amikor új aranyhalukat beleeresztették az akváriumukba. Az uszonyos ugyanis pontosan úgy néz ki, mint az egykori náci diktátor, Adolf Hitler.
Michel Platinit kedden további négy évre, közfelkiáltással választották újra az Európai Labdarúgó Szövetség elnökének a szervezet Párizsban zajló kongresszusán. Az 55 éves francia sportvezető az egyetlen jelölt volt a posztra.