2011. március 20. vasárnap

márc. 20
17:16
A Sopron nyerte a Magyar Kupát (Agroinform)
Sopron fennállása során harmadik alkalommal hódította el a női kosárlabda Magyar Kupát, miután vasárnap a körmendi döntőben legyőzte a címvédő Pécset.
márc. 20
17:18
1060 forint – otthonában támadtak az idős férfira (HírTV)
Egy ismeretlen tettes pénteken az esti órákban behatolt egy jánoshalmi családi házba, ahol egy idős férfitől pénzt követelt.
márc. 20
17:18
Egyre több helyen van radioaktív részecske élelmiszerekben (Kripto Akadémia)
A japán hatóságok egyre több helyen találnak radioaktív részecskékkel szennyezett élelmiszernövényeket a sérült japán atomerőmű környékén - jelentette vasárnap a Kyodo japán hírügynökség. Az erőműtől több mint száz kilométerre található Hitacsi városában vizsgált spenótokon talált radioaktív jód mennyisége majdnem harmincszorosa volt a megengedett értéknek.
márc. 20
17:18
Már a Fidesz is vizsgálódik a Lázár-ügyben (ATV)
Vizsgálja a Fidesz, milyen jogi lépéseket tehet annak a hangfelvételnek az ügyében, amelyen a fideszes Lázár Jánosnak, Hódmezővásárhely polgármesterének a helyi közgyűlésben elhangzott szavai hallhatók. A párt ügyvezető alelnöke úgy fogalmazott, a szocialisták most is a hamisítás "jól bevált eszközéhez folyamodtak."
márc. 20
17:27
Tavaly 9,2 százalékkal nőtt az argentin GDP (ProfitLine)
Tavaly 9,2 százalékkal nőtt az argentin GDP, a 2009-es 0,9 százalék után - közölte a hét végén az argentin statisztikai hivatal.
márc. 20
17:27
ÉLŐ: Chelsea - Manchester City (Sport365)
A Chelsea a Manchester City csapatát fogadta az angol labdarúgó Premier League vasárnapi rangadóján. Élő szöveges tudósítás.
márc. 20
17:29
Újra telepítési jogot vásárolhatnak a szőlősgazdák (ProfitLine)
Március 16-tól igényelhetnek a szőlészek újratelepítési jogot a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivataltól (MVH), hektáronként 20-150 ezer forintért - közli a Magyar Agrárkamara (MA) legfrissebb, MTI-hez eljuttatott tájékoztatójában.
márc. 20
17:29
ÉLŐ: Újpest FC - MTK (Sport365)
Az Újpest FC az MTK csapatát fogadta a labdarúgó Monicomp Liga 20. fordulójában. Élő szöveges tudósítás.
márc. 20
17:30
Szabó Tünde lett az úszók főtitkára (Agroinform)
Az egykori kiváló úszó, az olimpiai, világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes Szabó Tünde lett a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) főtitkára.
márc. 20
17:33
A Fidesz jogi lépéseket fontolgat a Lázár-hangfelvétel miatt (hirado.hu)
Kósa Lajos szerint a szocialisták megint a hamisítás "jól bevált eszközéhez folyamodtak".
márc. 20
17:36
Kupagyőztes a Sopron (HírTV)
A Sopron fennállása során harmadik alkalommal hódította el a női kosárlabda Magyar Kupát, miután vasárnap a körmendi döntőben 73-67-re legyőzte a címvédő Pécset.
márc. 20
17:36
Elérte végleges magasságát a tokiói tv-torony (Metropol)
Elérte végleges, 634 méteres magasságát szombaton a világ legmagasabb televíziós tornya, a japán fővárosban emelt Tokyo Sky Tree.
márc. 20
17:36
Szabó Tünde lett az úszók főtitkára (Metropol)
Az egykori kiváló úszó, az olimpiai, világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes Szabó Tünde lett a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) főtitkára.
márc. 20
17:36
Bepereli a Hírkeresőt a Morning.hu (Alternatív Energia)
Jogi eljárást indít a Morning.hu a hirkereso.hu oldal ellen, mert véleménye szerint a hírgyűjtő portál visszaélt piaci erőfölényével és nem teljesítette szerződésben foglalt kötelezettségeit.
márc. 20
17:38
Vívó Vk: a párbajtőrözők 5., a kardozók 7. helye (Metropol)
Három Világkupa-versenyt rendeztek a férfi vívók számára a hétvégén: a vasárnapi csapatküzdelmekben a magyar párbajtőrözők ötödikek lettek Párizsban, a kardozók hetedikként zártak Moszkvában, a tőrözők pedig a 18. helyen végeztek Bonnban.
márc. 20
17:42
Folytatja az uránexportot Japánba Ausztrália (Privátbankár)
A Japánban történt katasztrófa nincsen hatással Ausztrália uránexportjára, a munka zavartalanul folyik tovább az ágazatban - közölte vasárnap a világ legnagyobb uránkincsével rendelkező ország miniszt...
márc. 20
17:48
Nemi szervéről küldött képeket kiskorú tanítványának egy pedagógus (BorsOnline)
Letartóztattak egy zenetanárt az USA-ban, miután egy diáklánynak fényképet küldött „hangszeréről”.
márc. 20
17:48
A Bayer csendben a Dortmund sarkába került (Agroinform)
Jupp Henyckes együttese a hét pontra közelítette meg az éllovas Dortmundot, így szoros lehet a bajnokság befutója, hiszen a Borussia az elmúlt két fordulóban betlizett.
márc. 20
17:51
Halálos motorbaleset Budatéténynél (hirado.hu)
A robogóval közlekedő egy vonattal ütközött, azonnal életét vesztette.
márc. 20
17:53
Százak nézték végig Knut haláltusáját - fotóval (hirado.hu)
Drámai perceket éltek meg a berlini állatkert látogatói, akik végignézték Knut halálát. A jegesmedve néhány perc tántorgás után a szikláról a vízbe zuhant, majd nem bukkant fel többé...
márc. 20
17:54
Elérte 634 méteres magasságát (+kép) (HírTV)
Elérte végleges, 634 méteres magasságát szombaton a világ legmagasabb televíziós tornya, a japán fővárosban emelt Tokyo Sky Tree. Ennél magasabb épület a világon csak egy van, a 828 méteres Burdzs Kalifa felhőkarcoló Dubajban.
márc. 20
17:54
Lázár János beszólt a szegényeknek (Blikk)
Magyarázkodott és elnézést kért a Fidesz frakcióvezetője három évvel ezelőtti beszédéért
márc. 20
17:54
"Orbán lejáratta és nevetségessé tette magát" (Alternatív Energia)
Elemzők szerint kettős beszédet folytat a kormány az Európai Unióval kapcsolatban: míg itthon éles szavakat használnak és a függetlenséget hirdetik, a nemzetközi találkozókon már alávetik magukat a külföldi elvárásoknak. Komoly gondot jelent viszont, hogy Orbán Viktor már úgy beszél a "nemzetiszocializmus és a kommunizmus kitalálóiról", hogy Magyarország épp az unió soros elnöke.
márc. 20
18:00
Ausztrália folytatja az uránexportot Japánba (Privátbankár)
A Japánban történt katasztrófa nincsen hatással Ausztrália uránexportjára, a munka zavartalanul folyik tovább az ágazatban - közölte vasárnap a világ legnagyobb uránkincsével rendelkező ország miniszt...
márc. 20
18:00
NHL: Újabb agyrázkódás, de nincs büntetés - videó (Sport365)
A Vancouver Canucks – Phoenix Coyotes mérkőzésen a vendégek játékosa Vernon Fiddler agyrázkódást szenvedett, majd egy kis ápolás után szerencsére visszatérhetett a pályára.
márc. 20
18:02
A Malév vezetése szerint elszállóak a szakszervezeti követelések (Privátbankár)
Túlzónak tartja a Malév Zrt. vezetése a rövidebb munkaidőre, több pihenőidőre és nagyobb bérre vonatkozó szakszervezeti követeléseket - közölte a légitársaság vasárnap. Az MTI-hez eljuttatott közle...
márc. 20
18:06
Kávézzon és italozzon többet, aki nem akar visszeret! (BorsOnline)
Az American Health Journal nemrég tette közzé azt a tanulmányt, amelyet negyvenezer nőn húsz éven keresztül végeztek a kutatók Iowa államban.
márc. 20
18:06
Benzema és Özil góljai repítik a Real Madridot (Blikk)
márc. 20
18:06
Short vagy Prukner Fradija a jobb? (Agroinform)
A még pro-licencszel sem rendelkező Craig Shorttal a padon a pontok 54%-át gyűjtötte be a Ferencváros, Prukner Lászlóval 56%-os a mérleg, de kínos vereségek árnyalják a képet.
márc. 20
18:09
Így néz ki a banki zsaroló - Nézze meg, hátha felismeri (hirado.hu)
A hirado.hu-n egy videót is megnézhet arról, ahogyan az ismeretlen elkövető, egy gyanús táskát hagy a József körúti bankfiók előterében.
márc. 20
18:12
473 perce nem kapott gólt a Vasas focikapusa (Blikk)
márc. 20
18:12
Oroszország „az erőszak válogatás nélküli alkalmazásának” beszüntetését követeli (HírTV)
Oroszország vasárnap felhívással fordult a Líbia elleni katonai akciókban részt vevő államokhoz, hogy szüntessék be „az erőszak válogatás nélküli alkalmazását”, a nem katonai célpontokra mért csapásokat.
márc. 20
18:12
Nincs címvédés a női kosárlabda Magyar Kupában (Metropol)
A Sopron fennállása során harmadik alkalommal hódította el a női kosárlabda Magyar Kupát, miután vasárnap a körmendi döntőben legyőzte a címvédő Pécset.
márc. 20
18:12
Cinkotai János és Kocziszky György lehet a két új monetáris tanácstag (Portfolio)
Az MTI értesülése szerint Cinkotai János közgazdászt és Kocziszky György dékánt fogja javasolni a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsába az Országgyűlés gazdasági bizottságának hétfői ülésén...
márc. 20
18:12
Eltűntek az újságírók - péntek óta nem hallottak róluk semmit (ATV)
Eltűnt Líbiában az AFP francia hírügynökség két újságírója, péntek este óta nem halottak róluk semmit - közölte vasárnap a hírügynökség.
márc. 20
18:14
Jövő héten indulhat újra az autógyártás (HírTV)
Egy héttel a szigetországot ért természeti katasztrófa után, még mindig szünetel az autógyártás Japánban. A Honda, a Toyota, és a teherautókat gyártó német Daimler csak jövő hét közepére tervezi a termelés újraindítását. A japán leállások, több európai üzemben is éreztetik hatásukat. A héten a német Opel és a francia Renault gyárban kellett leállítani a termelést, mert késtek a szigetországból…
márc. 20
18:14
Siker: újra van áram a fukusimai kettes reaktorban (ATV)
Sikeresen helyreállították az áramszolgáltatást vasárnap a földrengésben és cunamiban megsérült japán atomerőmű kettes számú reaktoránál - jelentette a japán sajtó.
márc. 20
18:18
Magyarország humanitárius segítséget nyújthat Líbiának (Privátbankár)
Magyarország megvizsgálja, milyen humanitárius célú segítséget nyújthat a líbiai válság megoldásában - közölte vasárnap Martonyi János külügyminiszter. A magyar diplomácia vezetője megismételte azt a...
márc. 20
18:24
Paksi Mágus (Blikk)
Légiósok, sztárfocisták nélkül, minimális költségvetésből szárnyal a Paks.
márc. 20
18:24
Sikerével élen maradt a Pécs (Agroinform)
A Pécs kétgólos győzelmet aratott a Ferencváros II. csapatának vendégeként a labdarúgó NB II 18. fordulójának vasárnapi mérkőzésén, így továbbra is vezeti a tabellát a Nyugati csoportban.
márc. 20
18:26
Supka Attila még türelmes (Blikk)
Még nyeretlen a Bp. Honvéd focicsapata az idén lejátszott bajnoki meccseken. A kispestiek legutóbb október végén a fehérváriak vendégeként tudtak győzni, így a szurkolók egyre türelmetlenebbek. Néhányan már a télen érkező vezetőedző távozását követelik.
márc. 20
18:30
Halálos vonatgázolás Oroszlánynál (HírTV)
Halálra gázolt egy középkorú férfit a vonat Kecskéd és Oroszlány között, vasárnap délután, ezért a Tatabánya-Oroszlány vonalon jelentős késéssel közlekednek a vonatok.
márc. 20
18:30
Bunyó és köpés a községházán (Blikk)
márc. 20
18:30
Tévedés a reformátusok reklámfilmje (Alternatív Energia)
Az idei református kampányfilm szakít az egyszázalékos kampányokban megszokott hirdetési stílussal, célja a figyelemfelkeltés - olvasható a református egyház hivatalos oldalán, a parokia.hu-n. A lap kíváncsi volt a film fogadtatására, ezért többeket megkérdezett az egyházból, mit gondol a félperces alkotásról. Egyetértés egy dologban volt: a film meghökkentő, de mindenkinek más miatt.
márc. 20
18:30
Újra van áram a kettes reaktornál (Kripto Akadémia)
Sikeresen helyreállították az áramszolgáltatást vasárnap a földrengésben és cunamiban megsérült japán atomerőmű kettes számú reaktoránál - jelentette a japán sajtó. Az erőművet üzemelő cég így megkezdheti a kettős természeti katasztrófában megsérült hűtőrendszer beindítását. Közben az erőműnél folyamatosan csökkent a radioaktív sugárzás mértéke, míg az hűtőmedencék vize száz Celsius-fok alá…
márc. 20
18:30
Lázár János lemondását követelik - helyszíni tudósítás (ATV)
Néhány száz ember vonult a Fidesz székháza elé: a frakcióvezető lemondását követelik - helyszíni tudósítás.
márc. 20
18:33
A Japánt ért természeti katasztrófának hatása lesz a világgazdaságra (ProfitLine)
Várhatóan komoly hatása lesz Japán és az egész világgazdaság idei növekedésére a japán földrengés- és szökőár-katasztrófának, bár a japán gazdaságban a beinduló újjáépítési munkák miatt jövőre valószínűleg erős fellendülés kezdődik - jósolták hétvégi előrejelzéseikben londoni makroelemzők.
márc. 20
18:33
ÉLŐ: Chelsea - Manchester City 0-0 (Sport365)
A Chelsea a Manchester City csapatát fogadta az angol labdarúgó Premier League vasárnapi rangadóján. Élő szöveges tudósítás.
márc. 20
18:35
ÉLŐ: Újpest FC - MTK 1-0 (Sport365)
Az Újpest FC az MTK csapatát fogadta a labdarúgó Monicomp Liga 20. fordulójában. Élő szöveges tudósítás.
márc. 20
18:37
Videó - Közelít a Dortmundhoz a Leverkusen (Sport365)
A listavezető Borussia Dortmunddal szemben hét pontra csökkentette hátrányát a Bayer Leverkusen, miután a német labdarúgó-bajnokság 27. fordulójának vasárnapi első mérkőzésén 2-0-ra legyőzte a vendég Schalke 04 gárdáját.

Keresés