Az éjszaka az alvásra való – vonta le a legfőbb tanulságot az alvás és az életmód összefüggéseiről Prof. Dr. Halmy László belgyógyász az Alvás Világnapja kapcsán
A Fővárosi Önkormányzattól csaknem 2,5 milliárdos kompenzációt kaphat parkoló cége, a Parking Kft. a 2011-es feladatok ellátására. Erről a közgyűlés várhatóan március 23-án dönt. A csütörtökön közz...
Az MSZP szerint a vállalt 3,8 százalékkal szemben akár a 4,5 százalékot is elérheti a tavalyi költségvetési hiány, ami tragikus veszteség a kormánynak és ezzel az országnak. Szekeres Imre, a szocia...
A közlekedést sokan nevezik össznépi játéknak, azonban mi a teendő akkor, ha egyes játékosok ittasan vagy éppen álmosan vesznek részt benne? Vajon milyen hatással lehet ez a többiekre nézve? Álmosan is ugyanolyan eséllyel indulunk neki a forgalomnak?
Meleg fogadtatásban részesítette a közönség Mel Gibson The Beaver (A hód) című filmjét austini bemutatóján, amelyen a film rendezője, Jodie Foster ismét kiállt a minap családon belüli erőszak miatt elítélt színész mellett
Bár az amerikai jegybank nyílt piaci bizottsága a napokban kiadott jelentése kedvező gazdasági és inflációs kilátásokról számolt be, Mohamed El-Erian szerint a megállapításaiknál nem vették...
Az utóbbi időben, hol egy győzelmi, hol, pedig egy nyeretlenségi sorozatot tudhat magáénak a Miami Heat. Felmerül a kérdés, hogy melyik arcát fogja mutatja, majd a rájátszásban.
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) jelenleg 383 691 tonna intervenciós készlettel rendelkezik, amelyet élelmiszersegély szétosztására különítettek el. A külföldön meghirdetett gabonamennyiségekre magyar cégek is pályázhatnak - olvasható a MVH sajtóközleményében.
Március 11.-én Japánt minden idők egyik legsúlyosabb földrengése sújtotta. Szakértők szerint a természeti csapás hatásai azonban nemcsak Japánra, hanem az egész világ gazdaságára is hatással lehetnek. A következőkben Czachesz Gábor, az OTP Alapkezelő Befektetési igazgatójának véleményét olvashatják.
Összesen 54 nap haladékot kapott a Manufaktúra-Befektető Kft. a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. kisebbségi részvénycsomagjának, valamint szavazatelsőbbségi részvényeinek kifizetésére.
A Real Madrid drukkerei azon fohászkodnak, nehogy féltékeny legyen egyik kedvencük, Cristiano Ronaldo. A portugál futballista orosz barátnője ugyanis egy amerikai férfival hentereg.
Holtan találtak egy 23 éves férfit csütörtökön Budapesten, egy csepeli étterem mellékhelyiségében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese.
Nem igaz, hogy a Nemzeti Színházról szóló politikai viták befolyásolnák a művészi munka színvonalát, ezt bizonyítja, hogy az idei Pécsi Országos Színházi Találkozóra (POSZT) nemrég a Nemzeti három előadását is meghívták - áll a teátrum harminc színművésze által aláírt közleményben.
A kormánypártok olyan alaptörvényre tesznek javaslatot, amelynek minden tekintetben meg kell felelnie a hazai nemzetiségek és népcsoportok szempontjainak és igényeinek - közölte Szájer József fideszes politikus. A kisebbségi önkormányzatok vezetőivel kezdődött egyeztetés, amiben megállapodnak, aszerint módosítják az alkotmány tervezetet. A horvát önkormányzat elnöke azt mondta, szeretnék, ha az…
A belügyi és a szociális tárca illetékeseihez fordul a hajléktalankérdés megoldása érdekében Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke és Zacher Gábor, a Péterfy Sándor utcai Kórház osztályvezető főorvosa.
A legmagasabb szintű fogadtatást emelte ki kétnapos berlini látogatását összegezve Schmitt Pál. A köztársasági elnök a magyar sajtó képviselői előtt tartott csütörtöki tájékoztatójában utalt arra, hogy vendéglátója, Christian Wulff német államfő mellett találkozott Angela Merkel kancellárral és Norbert Lammerttel, a Bundestag elnökével is. Schmitt Pál kiemelte azt is, hogy látogatása során a…
Holtan találtak egy 23 éves férfit csütörtökön Budapesten, egy csepeli étterem mellékhelyiségében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese.
A japán és közel-keleti helyzet mellett ma egy valóságos makroadat dömping befolyásolta a befektetői hangulatot Amerikában. Az elmúlt napok mélyrepülése után ma Európában, majd Amerikában is felfelé...
Súlyosan megsérült az a férfi, akit kedden vertek össze ásóval és baltával a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kenézlőn, saját udvarában - értesült a HavariaPress.
Gyertyát gyújtana a szülés közben meghalt kisbabákért Geréb Ágnes. Az utolsó szó jogán erről beszélt csütörtökön a bíróságon a szülésznő az ellene folyó büntetőperben. A bíró a tárgyaláson jelentette be, hogy Geréb és négy társa a köztársasági elnökhöz fordultak. Mindannyian kegyelmet kértek.
Atlanta — Akaratán kívül a legnagyobb nyereményt ígérő gombot nyomta le a kaparóssorsjegy-osztó automatán egy amerikai nyugdíjas, így nyert 59 millió forintnyi összeget.
A kórházba szállítását követően életét vesztette az a nő, akit csütörtökön reggel sodort el egy vonat Orosházán - közölte Pengő Erzsébet, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyletese.