Egy bécsi geológus szerint amennyiben a jelenlegi trend folytatódik, az éghajlat a 120-90 millió évvel ezelőtti, középső krétakorban uralkodóhoz lesz hasonló. Az akkori üvegházhatás szélsőséges eseményekhez, a tengeri élet tömeges pusztulásához vezetett.
Húsz év fegyházbüntetésre ítélte csütörtökön nem jogerősen a Tolna Megyei Bíróság D. Tamást, akit az ügyészség azzal vádolt, hogy 2008.novemberben megölte Husszein Tamer egyiptomi vállalkozót.
Az euróval és a svájci frankkal szemben csaknem mozdulatlan volt a mai kereskedési napon a forint jegyzése és a dollárral szemben is csak enyhe kilengésekről beszélhetünk, miközben a nemzetközi...
Alig változott a forint árfolyama csütörtökön, az eurót délután 16 órakor 273,80 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, a jegyzés csak kis mértékben tért el a délelőtti 273,73 forintos és a sz...
Sikeresen visszatért a Földre a világ első digitális űrhajója. A Szojuz leszálló egysége a kazahsztáni sztyeppén landolt, a fedélzetén tartózkodó űrhajósok – két orosz és egy amerikai pilóta – egészségesek.
E héten már sokan boldogan otthon hagyták a télikabátot és a sapkát. Pedig nagyszüleink még tudták, hogy ilyenkor, kora tavasszal a legkönnyebb összeszedni egy kiadós megfázást. Lássuk, hogyan kerülheti el, hogy a kikeletkor az ágyat nyomja!
Néhány óra alatt beazonosították és elfogták azt a két embert, akik megvertek és kiraboltak kedden egy férfit a főváros XIII. kerületében, egy lakóház liftjében.
Március 21-én megválaszthatja az Országgyűlés a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának két hiányzó tagját - derül ki a parlament jövő heti napirendjéből. A két tagról akkor tud szavazni a törvényhozás, ha az Országgyűlés Gazdasági és informatikai bizottsága megnevezi a jelölteket a posztra.
A BKV 11 milliárd forintos tőkepótló támogatást kaphat a tulajdonos Fővárosi Önkormányzattól, ezt a pénzt a közlekedési társaság jármű- és pályafelújításra fordítaná - tudósít az MTI. A főváros...
Magyarország alapvető biztonsági érdeke a nyugat-balkáni térség országainak euroatlanti integrációja, ezt a folyamatot az egész transzatlanti közösségnek támogatnia kell – hangoztatta Hende Csaba honvédelmi miniszter a varsói IV. Euroatlanti Biztonsági Fórumon csütörtökön.
Négymillió forint felügyeleti bírság megfizetésére kötelezte a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a TvNetWork Nyrt.-t, mert az nem mindenben tett eleget a jogszabályban előírt tájékoztatá...
A BKV 11 milliárd forintos támogatást kaphat, amit főleg felújításokra költene a társaság. Folytatják a GPS-alapú utastájékoztató rendszer (FUTÁR) kivitelezését is
Egyre nagyobb a vita a Phoenix Coyotes értékesítéséről. A csapatnak lassan két éve nincs igazi tulajdonosa és a jelen állás szerint nem mostanában lesz új vezetője.
Japánnak megvan a pénzügyi kapacitása a földrengés és a cunami után keletkezett humanitárius és infrastrukturális gondok kezeléséhez - jelentette ki csütörtökön Washingtonban Caroline Atkinson, az IMF szóvivője.
Várhatóan szerződést bont a főváros a hajléktalan-ellátásban szerepet vállaló civil szervezetekkel. A megállapodások felmondását a városvezetés az önkormányzat pénzügyi helyzetével indokolja.
Indian Wells — Jót tett a futball Novak Djokovicsnak (23). A világranglistán harmadik szerb teniszező több társával kikapcsolódásként focizik a szabadidejében.
Nem indulnak szervezett utak Japánba Magyarországról a Külügyminisztérium javaslatára - mondta el az InfoRádiónak a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének szóvivője. Molnár Judit hozzátette: bár az ajánlás csak három tartományra szól, a gépeket fogadó Tokió sem javasolt célpont, így a szigetország déli része sem látogatható.
Madrid – Karim Benzema (23) a király, ő a Real Madrid új hőse! Miután a spanyol labdarúgócsapat 3-0-ra legyőzte eddigi mumusát, az Olympique Lyont, és 4-1-s összesítéssel a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe jutott, a francia válogatott csatárt ünneplik a szurkolók – az algériai származású játékos volt nevelőegyesületének végzete.
Szabolcs Attila (Fidesz–KDNP) XXII. kerületi polgármester felszólította Antal Gábort, a Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központ igazgatóját, hogy tisztázza magát, vagy mondjon le. A kerületi önkormányzat és a Fidesz–KDNP-képviselőcsoport csütörtöki közleményében ezt azzal indokolta, hogy a levéltári iratok tanúsága szerint Antal Gábor szigorúan titkos (szt) állományú tiszt vol...
Legkevesebb 35-en vesztették életüket a csütörtökön Pakisztán északnyugati részén végrehajtott legújabb amerikai rakétatámadásban - közölték a pakisztáni hadsereg és a hírszerzés illetékesei.
Eddig nem részletezett költségekkel jár a Ferihegyi Repülőtér átkeresztelése. Az Országgyűlés szerdán döntött arról, hogy ezután Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér lesz a neve. Az MSZP szerint nem az új névvel, hanem az eljárással van baj, illetve azzal, hogy a költségekről hallgat a Fidesz.
Egészségügyi szakértők arra szólítják fel az ázsiai és a csendes-óceáni térség országainak kormányait, hogy kövessék nyomon a radioaktivitás szintjét, miután a fukusimai atomerőműben kialakult válsághelyzet nyomán sugárzás került a levegőbe.
Vízlabor, vizes kísérletek és környezettudatos játékok is várják az érdeklődőket hétvégén a Fővárosi Állat- és Növénykertben a víz világnapja alkalmából.
"Negyvenhárom éves vagyok és sajnos egyre ritkábbal kívánok a párommal együtt lenni. Három éve elvégezték a művi meddővé tételt. Ez befolyásolhatja a szexuális étvágyam?" - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 379,92 pontos, 1,73 százalékos emelkedéssel, 22.280,31 ponton zárt csütörtökön. A Mol árfolyama 3,52 százalékkal 23.500 forintra erősödött, az OTP részvé...
- Kártérítést követel egy légitársaság az osztrák hatóságoktól, miután a Bécs melletti schwechati repülőtéren sugárzásmérővel ellenőrizték a Japánból érkező utasokat - írta a Kurier című osztrák lap csütörtökön. A biztonsági intézkedést a járási közigazgatási hatóság rendelte el.
A prosztatarák a férfiak daganat okozta halálozási statisztikájában – országtól függően – a második vagy harmadik helyen szerepel. A legveszélyeztetettebbek az 50 év feletti férfiak, de a prosztata gyulladásos megbetegedése bármely életkorban előfordulhat.