David Silva, a Manchester City középpályása a vasárnapi, Reading elleni FA-kupa negyeddöntőn gondoskodott róla, hogy bekerüljön az évi végi bakiösszeállításokba.
A világhírű sztár az iskolában egyáltalán nem volt olyan népszerű, mint napjainkban. Fura, magányos kamasz volt, akit kedvese, Vanessa Paradis változtatott meg.
Feljelenti a Jobbik a gyöngyöspatai ügyben "hazugságokat állító" Szanyi Tibort, de azokat a sajtóorgánumokat is, amelyek csak a szocialista politikus szavait ismertették, a Jobbik cáfolatát azonban nem közölték - mondta Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője.
A többek között a labdarúgó David Beckham és a teniszező Andy Murray pályafutását is egyengető Simon Fuller lett a Forma-1 2008-as világbajnokának, Lewis Hamiltonnak a menedzsere.
Súlyos balesetet szenvedett egy motoros hétfő délután a mecseki szerpentinen - közölte Tamási Andrea, az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese az MTI-vel.
Feljelenti a Jobbik a gyöngyöspatai ügyben "hazugságokat állító" Szanyi Tibort, de azokat a sajtóorgánumokat is, amelyek csak a szocialista politikus szavait ismertették, a Jobbik cáfolatát azonban nem közölték.
Hirtelen, de összességében mérsékelt árfolyamkilengések jellemzik a londoni bankközi piacon a forint kereskedését a főbb devizákkal szemben a magyar munkaszüneti napon. A nemzetközi pénz- és...
Teljesen átépítették a szerb Big Brother-házat, miután négy egykori lakója is meghalt. Az átkot állítólag megszüntették, de így is hatalmas botrányokra számíthatnak a nézők, hiszen a játékosokat az egykori jugoszláv tagköztársaságokból válogatták be.
A kormány álláspontja szerint a távközlési cégek különadója minden tekintetben megfelel az európai uniós jogszabályoknak - nyilatkozta a miniszterelnöki szóvivő.
Az Országgyűlésben szerdán szavaznak a képviselők az energetikai tárgyú törvények jogharmonizációs célú módosításáról; a csomag részeként döntenek arról is, hogy a távhő hatósági áras legyen. A tervek szerint módosítják a 2011. évi költségvetést és az államháztartási törvényt a 250 milliárd forintot stabilitási tartalékkal összefüggésben.
A kormány álláspontja szerint a távközlési cégek különadója minden tekintetben megfelel az európai uniós jogszabályoknak - nyilatkozta a miniszterelnöki szóvivő.
Az Európai Tanács elnöke szerint a soros magyar elnökség jól felkészült a feladataira, és a vezetésével számos fontos döntés született az elmúlt hetekben. Herman van Rompuy az eu2011.hu-nak adott exkluzív interjújában arról is beszélt: nem tart attól, hogy eurózóna országainak külön csúcstalálkozója miatt az Európai Unió kétszintűvé válik, mert a paktumhoz a másik tíz ország is csatlakozhat.
A japán fölrengés gazdasági következményei és az atomenergetikai veszély mélybe küldték a vezető amerikai részvényindexeket, noha nyitás után még látszott némi erő a piacban. A hangulatromláshoz az...
1957 tavaszán, hónapokkal az 1956-os forradalom leverése és az azt követő véres megtorlás után már kevesen hittek Magyarországon a forradalom eszméinek győzelmében. Az 1956. október-novemberben szerzett tapasztalatok nyomán kevés lehetett azok száma is, akik bíztak abban, hogy a Nyugat katonai segítséget nyújt, ha az országban újabb felkelés tör ki. 1957. március 15-ét megelőző hetekben mégis…
A 2011 januárjában kinevezett menedzserrel jó teljesítményt nyújtanak a Vörösök, ezért az amerikai tulajdonos két éves hosszabbítást ajánl a legendának.
A Széchenyi Nagydíjat Oláh György Nobel-díjas kémikusnak, míg a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztje polgári tagozata kitüntetést Seregély István nyugalmazott egri érseknek ítélték oda a nemzeti ünnep alkalmából. Az állami kitüntetéseket Schmitt Pál köztársasági elnök és Orbán Viktor kormányfő adta át az Országházban.
Minden létrehozott érték sok tízezres értéktelenség ellen vív győzedelmes csatát és a szelíd szó, a kritikai szemlélet, az alázat a munkában, a kérlelhetetlenség a minőségben csak látszólag folytat egyenlőtlen küzdelmet az igénytelenséggel, a viszonylagossággal, a kevesebbel való beéréssel - mondta az államfő a Parlamentben a Kossuth- és Széchenyi-díjak, valamint a Magyar Köztársasági Érdemrend…
Németországban három hónapra felfüggesztik azt a tavalyi koalíciós megállapodást, amelynek alapján az atomerőművek működési idejét meghosszabbító eljárások zajlanak.
Műköröm, műszempilla, s itt az újabb világszerte hódító divat: a póthaj. Számos módszer akad a póthaj felhelyezésére, a legmodernebbnek a hőillesztéses technológiát tartják.
Tökéletes férfiként jellemzi magát, az alkoholt azonban nagyon nem bírja Levi, a Hotel Éden játékosa. Egy esti buli után olyan rosszul volt másnap reggel, hogy órákon át "élvezte" a fürdőszoba vendégszeretetét.
A világbajnoki címvédő Sebastian Vettel 2014-ig meghosszabbította szerződését a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokságban szereplő Red Bull csapatánál.
Átadták a Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint a Magyar Köztársasági Érdemrendet. A nemzeti ünnep alkalmából odaítélt elismeréseket a köztársasági elnök Orbán Viktor miniszterelnök társaságában nyújtotta át.
Az elkövetkezendő három nap meghatározó lehet az NHL számára, ugyanis a liga mind a 30 csapatának a vezérigazgatója jelen lesz azon a három napos konferencián, ahol a szabályváltoztatásokról fognak tárgyalni.
A hétvégi AS Roma – Lazio mérkőzésen a vendégek brazil játékosának, Matuzalemnek elgurulhatott gyógyszere, ugyanis a találkozó 71. percében minden ok nélkül fejbe taposta Francesco Tottit.
Kína nem akarja a helyzetet kihasználva a Közel-Keleten versenybe szállni az Egyesült Államokkal befolyása növeléséért - jelentette ki az ország közel-keleti megbízottja Pekingben.
Talán a papa sem tudta, hogy ennyire elasztikus az ágy, amikor ráugrott a matracra. A kislány hatalmasat repült, még szerencse, hogy nem lett semmi baja.
Feljelenti a Jobbik Gyönygöspata-ügyben Szanyi Tibort, és azokat a sajtóorgánumokat, amelyek az MSZP-s politikus szavait a Jobbik cáfolata nélkül közölték.