A március 15-i nemzeti ünnep alkalmából átadták hétfőn a Magyar Köztársaság Kiváló Művésze, a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze és a Magyar Köztársaság Babérkoszorúja díjakat. Az elismeréseket Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás minisztertől vették át a kitüntetettek a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban.
A Real Madrid labdarúgócsapata szigorúbb doppingvizsgálatokat szeretne elérni a spanyol szövetségnél. Természetesen a szigorítást a rivális FC Barcelona és a Valencia csapatára értik Madridban.
Vizsgálatot indított a dél-koreai kormány, miután kiderült, hogy három, Kínában dolgozó diplomatájuk is lefeküdt egy sanghaji nővel, aki így akart vízumhoz jutni.
A német Volkswagen autógyárcsoport tavaly 36,3 százalékkal 144.510-re növelte járműgyártását Szlovákiában, és ebből a bevétele 37,4 százalékkal 4,04 milliárd euróra nőtt.
Nemcsak a magyar állampolgárságot igénylők, hanem a magyar nemzet számára is történelmi pillanat volt a hétfőn Csíkszeredában megtartott első állampolgársági eskütételi ünnepség – mondta Kövér László a magyar sajtó képviselőinek a rendezvény után a székelyföldi városban.
Az Európai Bizottság hétfőn úgy határozott, hogy tájékoztatást kér Magyarországtól a telekommunikációs ágazatban bevezetett új különadóról. Az adóbevételek növelését szolgáló távközlési adót a magyar kormány 2010 októberében vezette be. A Bizottság tart attól, hogy ez az adó összeegyeztethetetlen az uniós távközlési szabályozással.
MILÁNÓ – A dallamos nevű Giorgio Armani (76) szinte az egyetlen, akinek néhány évtized alatt sikerült saját divatházát annyira felfuttatni, amit sokak csupán évszázados múltra visszatekintő családi vállalkozásban tudtak. Ráadásul Armani a mai napig egyedüli tulajdonosa cégének, amely világszerte 39 országot átfogó mintegy 300 üzletből áll. Az 1999-es évet 135 millió dolláros, azaz 26,3 milliárd…
Dibusz Dénes, a PMFC tehetséges kapusa a hatharom.hu-nak nyilatkozva elmondta, először Kiss László is meglepődött azon, hogy behívták az U-21-es válogatottba.
Nincs közvetlen hatása a Japánban történt földrengésnek az Európai Unióra, az Európai Bizottság tájékoztatása szerint egyetlen tagállamban sem mértek megemelkedett sugárzást – jelentette ki hétfőn Brüsszelben, az EU-tagországok környezetvédelmi minisztereinek találkozója előtt az azt elnökként vezető Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter.
Öten sérültek meg egy balesetben hétfőn Békés és Békéscsaba között - közölte a rendőrség. Egy Békéscsaba irányába haladó személygépkocsi, eddig ismeretlen okból, áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol kisteherautóval ütközött.
Egy múlt heti brüsszeli sajtóértesüléssel összhangban valóban eljárás indul hazánk ellen a tavaly ősszel a magyar kormány által életbe léptetett, a távközlési cégekre vonatkozó válságadó kapcsán. A...
Történelmi pillanatnak nevezte a Csíkszeredában megtartott állampolgársági eskütételi ünnepséget az Országgyűlés elnöke. Kövér László azt mondta: ez az első állampolgári eskütétel Erdélyben, amióta a visszahonosításról szóló törvényt elfogadták.
Óriási zuhanást produkáltak a mai kereskedésben a japán részvénypiacok, a Nikkei 225 6,2, a Topix pedig 7,5%-ot esett. Mint ismeretes, a földrengés a pénteki zárás körül történt, így érdemi reakcióra...
Silvio Berlusconi, olasz miniszterelnök, egyben az AC Milan elnöke reméli, hogy újabb 25 sikeres év következik a milánói sztárcsapatnál, legalább olyan sikeres, mint regnálása eddigi 25 éve alatt volt.
Az Európai Bizottság hétfőn úgy határozott, hogy - az úgynevezett jogsértési eljárás első lépéseként - hivatalos felszólító levél formájában tájékoztatást kér Magyarországtól a távközlésre tavaly októberben kivetett különadóról.
Az Országgyűlés a tervek szerint a szerdai ülésén módosítja a 2011. évi költségvetést és az államháztartási törvényt a 250 milliárd forintot stabilitási tartalékkal összefüggésben.
Andrea Petkovic a női tenisz egyik legkülönösebb figurája. A 23 éves szerb születésű, de már német játékos messze nem csak a játéktudásával hívja fel magára a figyelmet.
Kósa Ádám, az Európai Parlament első siket képviselője szerint a múlt héten nyilvánosságra hozott alkotmánytervezettel Magyarország nagy lépést tehet a fogyatékossággal élő személyek jogainak kiteljesítése felé. Kósa Ádám kiemelte, hogy a tervezet egy olyan kiindulási pont, amellyel letehetők egy gazdaságilag is fenntartható társadalom alapjai.
Hozzávetőleg ezer szaúd-arábiai katona lépett Bahrein területére hétfőn, hogy védelmet nyújtsanak a szigetország kormányának - közölték hivatalos szaúdi források.
Elemzők szerint közel egymillió darabot adtak el az Apple iPad készülékének új verziójából árusításának első hétvégéjén, ez jelentősen több, mint amikor a múlt év áprilisában piacra került a táblagép első változata.
Tibet száműzetésben lévő parlamentje hétfőn kezd tárgyalni a dalai láma múlt héten bejelentett döntéséről, amelynek értelmében lemond a tibeti nép politikai vezetéséről. A 75 éves buddhista vezető csütörtökön közölte visszavonulási szándékát, amelyben hangsúlyozta, hogy egy közvetlenül megválasztandó személynek kellene képviselnie a tibeti népet politikai kérdésekben.
A különböző növényi olajok ugyanannyi energiát jelentenek testünk számára, viszont tápanyag összetételükben eltérnek egymástól, ezáltal szervezetünkben betöltött szerepük is más és más.
Elfolyt a földrengés sújtotta, észak-japáni Fukusima-1 atomerőmű 2. számú reaktorának hűtővize is hétfőn, a fűtőelemek teljesen szárazra kerültek, így megnőtt egy harmadik robbanás bekövetkezésének veszélye – közölte a cég, az Electric Power Co (TEPCO).
Megkezdődött a XII. kerületi Apor Vilmos téren lévő Hegyvidék Központ előkészítése, derül ki a projekt fejlesztője által a környék lakóinak szétküldött anyagból. A közel másfél éve üresen álló épület eladása körül még egy éve botrányok voltak, ám mára az akadályok elhárulásával megkezdődhet a régi bevásárlóközpont bontása, majd az új épület kivitelezése. Az átadás 2012-re várható....
A földönkívüliek sikeresen ostromolták a hétvégén az észak-amerikai mozik jegypénztárait: A Föld inváziója - Csata: Los Angeles című film 36 millió dolláros (több mint 7 milliárd forintos) bevétellel hódította meg a kasszasikerlista csúcsát.
Állítólag évezredek óta fogyasztják a kínaiak vizeletben főtt tojásokat és most egy helyi séf azt szeretné, ha világ is megismerné ezt a „nyalánkságot”.
Európa különböző bajnokságaiban szereplő légiósaink jó hétvégét tudhattak maguk mögött. Rudolf Gergely gólja egy pontot ért a Milan ellen, Dzsudzsák Balázs pedig a NEC ellen egyenlített, de Hajnal Tamás is gólpasszal jelentkezett.
Robbanás történt hétfőn annak az észak-japáni atomerőműnek a hármas blokkjában, amelyben a pénteken történt 8,9-es erejű földrengés és szökőár következtében leállt a hűtési rendszer. A detonációban tizenegyen megsérültek, de sokkal nagyobb problémát jelenthet az, hogy a reaktor is megsérülhetett. Csernobilban ez történt.
Alacsony szintű sugárzást észleltek 17 amerikai katona szervezetében, akik a japán Miyagi prefektúrában segédkeztek a mentési munkálatokban - közölte hétfőn a Kyodo hírügynökség, hozzátéve, hogy a japán partokhoz érkezett amerikai hajóflottát ezért visszarendelték a nyílt tengerre.
Ahogyan egy hete is, most is 3-0-ra nyert a Diósgyőri VTK. Benczés Miklós csapata, akkor a REAC-ot verte hazai pályán, most pedig a Békéscsaba ellen nyertek a piros-fehérek 3-0-ra.
A 2011-es év egyik legnagyobb felfedezettjeként aposztrofált Jessie J-nél 11 éves korában szívritmuszavart diagnosztizáltak, 18 esztendősen agyvérzése volt, most meg marihuánás süti miatt került kórházba.
Egy hónapon belül megnyílhat az ország második gyermekhospice-háza Törökbálinton. Gyura Barbara, a Szemem Fénye Alapítvány elnöke elmondta: az ingatlant egy vállalkozó ajánlotta fel.
Hozzávetőleg ezer szaúd-arábiai katona lépett Bahrein területére hétfőn, hogy védelmet nyújtsanak a szigetország kormányának - közölték hivatalos szaúdi források.