Pénteken, Kuala Lumpurban jelenti be, hogy pályázik-e a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöki posztjára Mohamed Bin Hammam, az ázsiai szövetség (AFC) vezetője.
Amerikai egyetem kutatói találtak egy olyan pókot, melynek csípése négyórás erekciót okoz és ezzel hatalmas előrelépést tehetnek a szexuális zavarok gyógyításában.
Az éves japán hazai össztermék (GDP) 3 százalékának megfelelő kárt okozhatott a japán földrengés- és szökőár-katasztrófa, londoni pénzügyi elemzők hétfőn közzétett első számszerű becslései szerint.
A díjakban nem szűkölködő Szabados György úgy véli, hogy Kossuth-díja "alig-alig megérdemelt tetőpont". A zeneszerző-zongoraművész az improvizatív kortárs zene Európa-szerte elismert műveléséért, műfajok sokaságát érintő, folyamatos alkotói, zeneszerzői munkásságáért kapta meg hétfőn a Parlamentben az elismerést.
1848. március 15. a szabadság összesűrűsödött pillanata volt, egy olyan pillanat, amikor a nemzet egyszerre élte át a szabadság élményét – mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a nemzeti ünnep alkalmából rendezett hétfői díszelőadáson, a budapesti Nemzeti Színházban.
Kossuth Nagydíjat kapott hétfőn Nemeskürty István, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, Széchenyi-díjas irodalomtörténész. Az indoklás szerint kulturális és művészeti életünk jelentős spektrumát átölelő sokoldalú munkássága, a magyar játékfilmkészítés több mint negyedszázados irányítása, irodalom-, művelődés- és bibliatörténeti művei, forgatókönyvei, gazdag publikációs tevékenysége, példaértékű…
A fogamzásgátló készítmények hatásánál nincs megszabva a tabletták szedésének ideje. A kihagyott fogamzásgátló tabletta miatti pár napos, köztes vérzés természetes.
A japán fölrengés gazdasági következményei és az atomenergetikai veszély mélybe küldték a vezető amerikai részvényindexeket, noha nyitás után még látszott némi erő a piacban. A hangulatromláshoz az...
Vasárnap este mesterlövészek fejbe lőtték a török énekest, Ibrahim Tatlisest és egyik munkatársát az Ibo show című tévéműsorban adott koncert után. A tettesek ismeretlenek, de az 59 éves Tatlisest most mesterséges kómában tartják, állapota török sajtóértesülések szerint súlyos.
Egy újabb év kezdetén itt az ideje a fogadalomtételnek is. Számos szakértő véleménye szerint bőven elegendő egy teherrel nekifutni az újesztendőnek, s nem több dolgot megfogadni egyszerre. Egy aktuális amerikai tanulmány megállapítása szerint azonban bizonyos szempontból a nők (végre) előnnyel indulnak.
Meghalt az amerikai űrkutatási hivatal egyik mérnöke, miután lezuhant hétfőn arról az indítóállásról, ahonnan az Endeavour űrsiklót fogják indítani - közölte a NASA. Az űrsiklót az előző héten helyezték el az indítóállványon, az áprilisra tervezett indításra készülve.
A szakemberek igyekeznek stabilizálni azt a japán atomreaktort, ahol három napon belül már a második robbanás történt. A detonációban 11-en megsérültek, közülük egy ember súlyosan. Eközben két helyszínen, összesen kétezer holttestet találtak Mijagi kormányzóságban. A földkéreg sem nyugodott meg, ma újabb erős utórengés rázta meg a térséget.
A Szolnok fennállása során harmadszor hódította el a férfi kosárlabda Magyar Kupát, miután a hétfői döntőben házigazdaként 79-71-re legyőzte az Albacompot.
Nagy örömmel fogadta a neki odaítélt Kossuth Nagydíj hírét Nemeskürty István író, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, Széchenyi-díjas irodalomtörténész, aki hétfőn a Parlamentben vette át az elismerést.
A Vuk főcímdalával, még gyerekként ismertté vált énekesnő először május 10-én, az elődöntőben énekli el a Szerelem, miért múlsz című dalt. A helyszínről, a németországi Düsseldorfból Várkonyi Attila tudósította a Magyar televízió Híradóját.
Elmondhatatlanul nagy megtiszteltetés a Kossuth-díj, nagy belső, gyermeki örömmel fogadta a hírt, hogy a legnagyobb állami elismerésben részesül- mondta a Független Hírügynökségnek Medveczky Ádám, a Magyar Állami Operaház Liszt-díjas karmestere.
1848. március 15-e a szabadság összesűrűsödött pillanata volt, egy olyan pillanat, amikor a nemzet egyszerre élte át a szabadság élményét - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a nemzeti ünnep alkalmából rendezett hétfői díszelőadáson, a budapesti Nemzeti Színházban.
A Szolnok fennállása harmadik Magyar Kupa címét ünnepelhette, miután a döntőben 79-71-re legyőzte az Albacomp csapatát, mindezt hazai pályán érte el az Olaj.
Hétfőn csökkent az uránoxid, az atomerőművek üzemanyagát adó urán egyetlen, viszonylag szabad forgalmú vegyületének ára az árutőzsdéken a japán atomerőmű-balesetek miatt, amelyeket a pénteki földrengés okozott.
Kolozsváron magyar állami kitüntetéseket adott át Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. Az elismeréseket olyan erdélyi közéleti személyiségek vehették át, akik a magyar tudományosság, a magyar kultúra területén jelentős teljesítményt nyújtottak.
Felavatták Esterházy János mellszobrát a felvidéki Kassán. A szlovákiai magyarság egykori politikai vezetőjét ábrázoló alkotást a Csáky-Dessewffy palota udvarán helyezték el.
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, az Európai Parlament alelnöke is letette hétfőn az állampolgársági esküt Kolozsváron a frissen magyar állampolgárságot szerzett erdélyiek csoportjával együtt.
A Szolnok fennállása során harmadszor hódította el a férfi kosárlabda Magyar Kupát, miután a hétfői döntőben házigazdaként 79-71-re legyőzte az Albacompot.
Igen nagy megtiszteltetés a Kossuth-díj, és nem tudja, hogy megfelel-e ennek- mondta a Független Hírügynökségnek Földes László. Már korábban is előterjesztették egyszer, de akkor végül nem kapott elismerést, akkor sem és most sem gondolta, hogy meg fogja kapni- fogalmazott Hobo, aki szerint ő mindig kritikus volt a hatalommal, és soha nem csapódott egyik politikai párthoz sem, így az elismerés…
Csehországban hatályon kívül helyezte a kormány reformcsomagját az alkotmánybíróság. A testület úgy ítélte meg, hogy a takarékossági intézkedéseket a kabinet az alkotmánnyal ellentétes módon fogadta el.
1848. március 15-e a szabadság összesűrűsödött pillanata volt, egy olyan pillanat, amikor a nemzet egyszerre élte át a szabadság élményét - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a nemzeti ünnep alkalmából rendezett hétfői díszelőadáson, a budapesti Nemzeti Színházban
A Magyar Televízió Híradójának elmondták: a boltok többsége zárva volt ma, amelyik pedig mégis kinyitott, az előtt több száz méteres sorokban álltak az emberek. Ugyanez a helyzet a benzinkutaknál is. A tokiói magyar nagykövetség egy ötfős magyar családot még mindig keres, róluk annyit tudnak, hogy nem a katasztrófa sújtotta régióban éltek.
Nem mindennap történik meg, hogy egy karmester ráadást énekeltessen az operakórussal, sőt, arra kérje közönségét, hogy énekeljen velük - a műtét után lábadozó Riccardo Muti világhírű karmester azonban pont ezt tette a római Teatro dell'Opera szombat esti előadásán.
Kossuth-díjat kapott Kubik Anna színésznő hétfőn a Parlamentben. Az indoklás szerint a legjobb színészi hagyományokat megtestesítő játékáért, a drámairodalom nagy szerepeinek emlékezetes megformálásáért, sokoldalú művészi munkássága elismeréseként kapta a díjat.
A Real Madrid jelenlegi a Manchester United egykori játékosa Cristiano Ronaldo többször is elkápráztatott már minket szabadrúgás góljaival, nézzük meg a tíz legemlékezetesebbet.
Három mérkőzésről tiltotta el az olasz szövetség az AC Milan svéd csatárát, Zlatan Ibrahimovicot, aki így kihagyja az Internazionale elleni városi szuperrangadót.
Caroline Wozniacki könnyedén nyert Maria Martinez Sánchez ellen és bejutott a nyolcaddöntőbe az Indian Wells-i keménypályás tenisztorna 4,5 millió dollár összdíjazású versenyében.
Tarlós István főpolgármester meg akarja szüntetni a fővárosban a pártok közötti ellenségeskedést, ezért minden nagy nemzeti ünnepen (március 15.; október 23.) más-más ellenzéki párt képviselőjét kéri fel beszéd megtartására a főváros ünnepi megemlékezésén - közölte a Városháza kommunikációs igazgatója.