Kubatov Gábor, az FTC elnöke facebook profilján is megerősítette, hogy az anyaegyesület szeretné visszaszerezni a labdarúgócsapatot működtető zrt.-t, valamint az Albert Stadiont és a hozzá kapcsolódó létesítmények tulajdonjogát.
Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) felkérte a BNP Paribas, a Citigroup és a Deutsche Bank pénzintézeteket, hogy március 17-i kezdettel tárgyalássorozatot szervezzenek a kötvénypiaci befektetőkk...
Az aktív állampolgárságra nevelés kérdéseiről egyeztetett a civil szervezetekkel Gloviczki Zoltán a Nemzeti Erőforrás Minisztérium közoktatásért felelős helyettes államtitkára. Az Európai Unió soros magyar elnökségéhez kapcsolódó Civil Fórumot a Külügyminisztérium és Nemzeti Erőforrás Minisztérium szervezte.
A Japánt sújtó rendkívüli földrengés és nyomában járó szökőár következtében megszaladt az ország szuverén törlesztéskockázati árazása. Az 5 éves japán államadósság-törlesztési leállás kockázatára köthető határidős piaci biztosítási cseretranzakciók (credit default swaps, CDS) díja 5 bázisponttal 84 bázispontra emelkedett - közölte a Markit.
Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke és Budai Gyula elszámolási kormánybiztos a jövő hét közepén személyes találkozón tisztázza a 2010-es úszó Európa-bajnokság pénzügyeivel kapcsolatban felmerült kérdéseket.
A kormánynak nincs olyan terve, hogy felszámolja a főváros önkormányzatát, vagy megszüntesse a budapesti kerületeket - cáfolta a Blikk ezzel kapcsolatos pénteki írását a közigazgatási tárca miniszteri...
Az EUR/CHF árfolyama letörte az 1.2890-es szintet, egészen 1.2830-ig esett, majd onnan hirtelen megpattanva újra 1.2900 körül is járt. A mai napon az arab eseményekre fókuszálnak a piaci szereplők, valamint fontos lehet a fél háromkor érkező amerikai retail sales adat is.
Marihuána ültetvényt fedeztek fel a rendőrök szerda este, egy isaszegi családi házban. A növények tulajdonosát előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság.
Nagyon erős, 8,9-es erősségű földrengés rázta meg pénteken Japán északkeleti partvidékét, a fővárosban, Tokióban kilengtek az épületek, több tűz keletkezett.
Visszavonta a magát és társait terhelő korábbi nyomozati vallomásait a terrorcselekmények vádjával folyó Budaházy-ügy egyetlen bűnbánó vádlottja a Fővárosi Bíróság pénteki tárgyalásán.
Az Európai Parlamentnek a magyarországi médiatörvénnyel kapcsolatos döntésével foglalkoznak az erdélyi magyar napilapok. A két országos erdélyi napilap - Új Magyar Szó és a Krónika - szögesen ellentétes véleményeket fogalmaz meg.
Meredek eséssel folytatták az előző napi gyengülést a pénteki nyitáskor az európai tőzsdeindexek, amit a kereskedés első két órájában ingadozva, de megőriztek.
A legnagyobb japán vállalatok közül a Toyota és a Sony is leállította a termelést egyes gyáraiban, illetve evakuálni kezdte dolgozóit a néhány órával ezelőtt történt földrengés hatására - írja a...
A fideszes Szájer József szerint az Európai Parlament (EP) lejáratta magát a magyar médiatörvényt érintő csütörtöki határozatával. Az EP-képviselő strasbourgi keltezésű blogbejegyzésében "utánlövésnek" nevezte a döntést.
Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) felkérte a BNP Paribas, a Citigroup és a Deutsche Bank pénzintézeteket, hogy március 17-i kezdettel tárgyalássorozatot szervezzenek a kötvénypiaci befektetőkkel Európában és az Egyesült Államokban - közölte központ pénteken az MTI-vel.
Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) felkérte a BNP Paribas, a Citigroup és a Deutsche Bank pénzintézeteket, hogy március 17-i kezdettel tárgyalássorozatot szervezzenek a kötvénypiaci...
A kakaó árfolyama az elmúlt napokban igen komoly volatilitást produkált. A hírekben és a pletykarovatokban olvashattunk technikai hibáról, "megvadult" robotokról, az elefántcsontparti eseményekről, szárnyalásról, szakadásról, azaz mindenről.
Három cég érdeklődik a Figyelő megvásárlása iránt, köztük van az econet.hu is. Az érdeklődőknek bő egy hét múlva kell kötelező ajánlatot benyújtaniuk - írja a Napi Gazdaság. Balázs Csaba, az econet...
A vártnál kissé nagyobb mértékben emelkedtek az árak februárban Németországban - derül ki a statisztikai hivatal pénteken ismertetett adataiból. Az Európai Unió legnagyobb gazdaságában 2,1 százalék v...
K.T. lakásában 116 tő kannabiszt foglaltak le a rendőrök. A férfi kihallgatásakor azt mondta: a kábítószer termesztésének ötlete anyagi haszonszerzés céljából merült fel benne.
A szocialista párt pénteken ismét az üzemanyagok árának csökkentésére és egy igazságosabb, kétkulcsos adórendszer kialakítására szólította fel a kormányt
A pusztító erejű földrengés és az azt követő szökőár károkat okozott az ipari létesítményekben is. Egy olajfinomító ég, néhány atomerőműben pedig vészhelyzetet hirdettek.
Az egyik vádlott magára és társaira is terhelő, a vádbeli terrorcselekményeket részletesen feltáró, Budaházy György elsőrendű vádlott vezető szerepére is kiterjedő nyomozati vallomásának ismertetésével folytatódott a terrorcselekmények vádjával indult büntetőper a Fővárosi Bíróságon pénteken.
A sajtószabadságért rendezett tüntetések ötletgazdája elismerte, hogy eltávolították az internetről a Wahorn Andrással készült videót, de cáfolta, hogy cenzúráról lenne szól. Fölkel Róbert a Független Hírügynökségnek elmondta: a képzőművész állításainak valóságtartalmát nem tudják ellenőrizni, és nem tartanák etikusnak, hogy a videó így kerüljön ki a világhálóra.
Rendkívül színesnek ígérkezik a magyar labdarúgó NB I hétvégi fordulója. Lesz két dunántúli derbi (Kaposvár–Siófok, Haladás–Pápa), lesz két presztízscsata (MTK–Győr, Vasas–Újpest) megspékelve egy igazi szuperrangadóval. Utóbbi, mármint a Ferencváros–Videoton összecsapás akár a bajnoki címről is dönthet.
10 nap alatt több mint 10 millióan töltötték le a szigoruantitkos.hu honlapot, vagyis az oldalt eddig közel 410 ezer érdeklődő kereste fel. A hódmezővásárhelyi Emlékpont vezetésével készült portált elsőként közölt átfogó tanulmányt a Kádár-rendszer Belügyminisztériumának Szigorúan Titkos (SZT) állományú tisztjeiről, és azok tevékenységéről
A jegybank közép távú céljával megegyező, 3%-os inflációval és a jelenlegi hozamgörbére épülő kamatkiadásokkal számol a kormány a múlt héten bemutatott Széll Kálmán Terv mögött - árulta el Matolcsy...
Bankkártyával fizetjük ki sárga csekkjeinket. Készpénzt veszünk fel a bankautomatából, majd rohanunk a fizetni a postára. Ezekkel az átgondolatlan lépésekkel évente tízezreket dobunk ki az ablakon. De vajon képesek vagyunk-e változtatni rossz szokásainkon?...
A már korábban bejelentett nevek mellett a My Chemical Romance, a Sum 41, a The Ting Tings, a Monster Magnet, valamint Dub FX is fellép az idei, 19. VOLT fesztiválon Sopronban - tájékoztattak a szervezők pénteken.
Végre éledezik a rali világbajnokság mezőnye és a válság generálta lassú halál immáron látványos virágzássá alakulhat át. A gyártók kivonulása óta ugyanis üde színfoltként már a MINI és a Ford is bejelentették indulásukat, ezúttal pedig a Volkswagen határozta el magát a WRC részvételre.
A 2.5 milliós értékű beruházás az ország Öko Mikulásai segítségével meghirdetett adománygyűjtéssel valósult meg. A vörösiszap katasztrófa következtében Devecserben a levegő szállópor tartalma több helyen a mai napig meghaladja az egészségügyi határértéket. A sószoba a tiszta levegőt biztosítja a gyerekeknek.
Stefano Favarót Talmácsi Gábor menedzsereként ismerte meg az ország. A motoros világbajnokkal már nem dolgozik együtt az olasz menedzser, viszont szárnyai alá vette Kiss Pál Tamást, aki a Forma 1-be szeretne bejutni.
A Los Angeles Galaxy szurkolói nagyon várják már március 20-át, ugyanis a kaliforniai csapat ekkor játssza első hazai mérkőzést a 2011-es szezonban. A nagy várakozás ellenére a szurkolók nem bíznak az alakulatban.
A magyar gazdasági növekedés továbbra is "egy lábra", a feldolgozóipari exportra támaszkodik, és a fellendülésnek még nem nevezhető, visszafogott tavalyi bővülési ütem az MTI által megkérdezett elemzők szerint csak lassan gyorsul majd.
Nemcsak azért vagyunk veszélyzónában, mert 80 százalékos az eladósodottságunk, hanem azért is mert a nemzetközi hitelminősítők a befektetésre ajánlott kategória legalsó sávjába sorolták az országot
Japánban már legkevesebb 32 halálos áldozata van a reggeli 8,9-es erősségű földrengésnek és az azt követő szökőárnak. Az északkelti partvidéket 10 méteres hullámokkal elérő szökőár hatalmas pusztítást okozott. A cunamiriadót ismét kiterjesztették. A korábbi riasztás Ausztráliát, a Fülöp-szigeteket, Oroszországot, Pápua-Új-Guineát, a Hawaii-szigeteket, valamint Dél-Amerikát érintette, de a…
Moszkva maga mögé utasította New York-ot is a városban élő dollármilliárdosok számát tekintve. Az orosz fővárosban 78, New York-ban 58 gazdag él, s a moszkvai milliárdosok összes vagyona együttesen 375 milliárd dollár, ami az összes orosz milliárdos vagyonának 87, és az európai gazdagokénak 29 százalékát teszi ki a Forbes Magazin csütörtökön közzétett idei listája szerint, amelynek orosz…