Mintegy 772,5 millió forintból újították fel és bővítették új tantermekkel a salgótarjáni Kodály-iskolát. A fejlesztés során látás-, mozgás-, valamint hallássérültek számára is akadálymentessé tették az épületet - olvasható Független Hírügynökség híre nyomán a nepszava.hu-n. A március 10-én befejezett hiánypótlást követően május 4-én indulhat el az oktatás az iskolában.
A kormány arra törekszik, hogy olyan életpálya modellt építsen fel a közigazgatásban dolgozóknak, amely valóban honorálja a tehetséget, az igyekezetet, és a minőségi munkát - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter Miskolcon sajtótájékoztatón pénteken.
Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 141,25 pontos, 0,64 százalékos emelkedéssel, 22.239,37 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 12,1 milliárd forint volt pénteken, a vezető részvén...
A diktátornak távoznia kell Líbiából, Moammer Kadhafinak abba kell hagynia „a saját népe elleni agressziót” – mondta Martonyi János külügyminiszter pénteken Gödöllőn.
Rász-el-Unúf közelében bombatalálat érte az ellenzéki erők ellenőrző pontját. Az MTI Hírcentrumának nyilatkozó lázadók szerint péntek estére, vagy szombatra várható a mindent eldöntő ütközet.
A kedvezőtlen hangulatban veszteségben nyitó Budapesti Értéktőzsde végül nyerségben fejezte be a kereskedést; a BUX 141,25 pontos, 0,64 százalékos emelkedéssel, 22.239,37 ponton zárt pénteken.
Fegyelmezetten folytatta a munkáját a japán dolgozók többsége a szigetország történelmének legnagyobb földrengése után - mondta el az InfoRádiónak egy magyar programozó Tokióból. Nyerges Norbert szemtanúja volt, ahogy a főváros toronyházainak felső emeletei legalább két métert kilengtek.
Az intenzív osztályon ápolják azt a gyermeket, akit szülei hosszú ideje éheztettek és vertek. A négy és fél éves kislányt Budapestről, a 16. kerületi rendelő-intézetből vitték kórházba. Orvosai szerint kórosan sovány, és egyik végtagja el is tört.
Jó hírnevének megsértése miatt pert indít Rákay Philip, a Magyar Televízió intendánsa és a Contact Média Kft., mert szerintük a Blikk című napilap csütörtöki cikke és Helmeczy László ügyvéd valótlan és bűncselekmény elkövetését hamisan sugalló állításokat tett róluk.
Közel kétezer fekete egyenruhás masírozott végig Gyöngyöspatán március 6-án. Így akarták megfélemlíteni a helyi cigányokat. Az egyenruhások egy része ott maradt a településen, és azt ígérték, addig nem mennek el, amíg a helyi cigány önkormányzat alá nem ír egy nyilatkozatot arról, hogy a romák nem követnek el több bűncselekményt.
Gyakran előfordul, hogy kiemelkedő eredményeket elért tehetséges fiatalok számára családjuk, egyesületük nem tudja biztosítani a szükséges feltételeket. Ezen segít a MOL Tehetségtámogató Program, amely 2011-ben is meghirdeti pályázati felhívását a 10-18 év közötti tehetséges sportolók számára.
Két nap alulteljesítés után jól szerepelt a BUX, az index 0,6 %-os pluszban zárta a hét utolsó napját az átlagostól kis mértékben elmaradó, 12 milliárdos forgalom mellett. A vezető részvények a MOL...
Komolyra vált a Republic. Igaz, csak egy előadás erejéig, amelyen egy húsztagú szimfonikus zenekar kíséri. A rendhagyó koncertről Boros Csaba, a zenekar énekes-gitárosa beszélt lapunknak.
A 2010. évi költségvetést megalapozó számítások még 0,9 százalékos visszaesést jeleztek előre, majd a kormányváltás idején 0,4 százalékos növekedést prognosztizáltak az elemzők. Ezzel szemben 2010-ben már 1,2 százalékkal nőtt a gazdaság, növekedési fordulat következett be a magyar gazdaságban - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményében, amelyet a tárca pénteken juttatott el az…
BUDAPEST – Mi kell ahhoz, hogy jól érezze magát a férfiember? Kártya, haverok, csinos lányok. A fővárosban most megnyílt Four kings nevű pókerklub mindhárommal tud szolgálni a vendégeinek.
A BKV-ügy újabb gyanúsítottjával szemben enyhített a korábban elrendelt kényszerintézkedésen a Fővárosi Bíróság. A jogerős végzés lakhelyelhagyási tilalomra változtatta a fővárosi tömegközlekedési vállalat volt jogi igazgatójának házi őrizetét.
Léböjt, édesség- vagy alkoholmegvonás... A felhalmozott bűnöket kívánja így megbűnhődni az ember. Mindez közeli rokonságban áll a vallási hagyományokkal.
A Suzuki Motor Corporation örömmel jelentette be, hogy üzemanyagcellás Burgman robogója - a hasonló járművek között elsőként - megkapta a teljes körű uniós jármű-típusengedélyt....
Az NBA biztosa, David Stern a médián keresztül figyelmeztette az Orlando Magic vezetőedzőjét Stan Van Gundyt, aki többször is kritizálta már a liga szabályait és a mérkőzések játékvezetőit.
A magán-nyugdíjpénztári szektor fennállásának 13 éve alatt -0,21 százalék átlagos reálhozamot ért el a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) számításai szerint a teljes befizetésre vetítv...
A közlekedési társaságok a hosszú hétvégéhez igazították menetrendjüket. Emellett kamionstop és ingyenes fővárosi parkolás tarkítja a nemzeti ünnepet, és az azt megelőző napokat.
Ügyelni kell arra, hogy semmi olyan ne történjen, ami háborúba sodorhatná Európát az arab országokkal – vélekedett Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Brüsszelben, a líbiai kérdésnek szentelt EU-csúcstalálkozó végén.
A mai naptól a CITROËN a www.ds4.citroen.com honlapon, valamint a YouTube-on és a Facebookon új, egészen sajátságos szemszögből mutatja be a vadonatúj CITROËN DS4-et. Az előttünk álló hat pénteken egy-egy kisfilm indul útjára az interneten. Ezekben a CITROËN DS4 alkotói vallanak az új modellről, annak koncepciójáról, stílusáról, felépítéséről, viselkedéséről. A különleges « dokumentumfilm-sorozat…