Az EU-országok állam- és kormányfőinek kötetlen munkavacsorájával megkezdődött csütörtök este Brüsszelben az évzáró uniós csúcstalálkozó, amelynek célja a legutóbbi nyilatkozatok szerint nem kevesebb, mint az európai integráció megmentése, de legalábbis az euróövezet vészesen romló pénzügyi helyzetének stabilizálása.
A rendszerkockázati jelentőségű európai bankoknak összesen 114,7 milliárd euró többlettőkére van szükségük a 9 százalékos tőkemegfelelési követelmény teljesítéséhez - közölte az Európai Bankhatóság (EBA) csütörtökön.
A NOB megrovásban részesítette Issa Hayatout, az Afrikai Labdarúgó Szövetség elnökét és figyelmeztette Lamine Diackot, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) vezetőjét.
Budapesten rendezik januárban a Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség (ITTF) új sorozatának első versenyét. A Pro Tourt felváltó Világsorozat 2012-es szériájának 16 állomásán összesen 2,5 millió dollár pénzdíjat osztanak ki, ez rekord.
A 2011-es naptári év egyértelműen Novak Djokovic-ról szólt. A szerb teniszcsillag a négyből három Grand Slam tornát megnyert, nem mellesleg rekordösszeget közel 13 millió dollárt ütögetett össze.
Brüsszelben megkezdődött az euróövezet pénzügyi helyzetének stabilizálását célzó uniós csúcs. A kormányfő szerint 4-5 milliárd dolláros hitelkeret elegendő lenne a Nemzetközi Valutaalaptól, amellyel a napokban megkezdődnek a tárgyalások. Felmentését kérte a nemzeti fejlesztési miniszter. A nap legfontosabb hírei december 8-án.
Talán a 2003-2004-es idény óta (amikor az FC Porto és az AS Monaco játszotta a döntőt) nem alakultak ilyen meglepően a labdarúgó Bajnokok Ligája eredményei, mint az utolsó idei BL-napon. Kiesett mindkét manchesteri csapat, az utolsó percekben továbbjutott a CSZKA Moszkva. Sir Alex szerint a Basel ellen, de az Old Traffordon csúszott félre csapata szekere. Tizenhat év után játszik majd ismét a Man…
A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai gyanúsítottként hallgatták ki a Fradi-pálya eladása miatt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. négy korábbi vezetőjét - értesült az MTI Hírcentrum. A volt vezérigazgató, helyettese és két igazgató ellen hűtlen kezelés gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Kedvező hírekete közölt a mai napon a világ legnagyobb étteremlánca, a McDonald's, a társaság a legalább 13 hónapja nyitva tartó üzletek esetében a múlt hónapban 7,4%-os forgalomnövekedést...
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Az Iránban múlt héten lezuhant lopakodó CIA-drón feladata az iráni nukleáris létesítmények feltérképezése volt, egy intenzív megfigyelési program keretében - közölte csütörtökön a The New York Times külföldi hivatalos személyekre és amerikai szakértőkre hivatkozva, akiket tájékoztattak a programról.
Az Európai Központi Bank elnökének fél 3-as sajtótájékoztatója kezdetén erősödött az euró a dollárral szemben, majd hirtelen fordult a hangulat. Az euró zuhanásnak indult és a forint is követte a...
A spanyol Király Kupa legjobb 16 közé jutásért megrendezett párharc első mérkőzésén az Atlético Madird 2-1-es vereséget szenvedett a harmadosztályú Albacete csapatától.
A török élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 14. fordulójában A csereként nevezett Lázár Pál nem kapott lehetőséget a Samsunsporban, amely hazai pályán 1–0-ra kikapott a Kayserisportól.
A depresszió számos és sokszor komoly változásokkal jár mind a páciens, mind a hozzátartozók életében. Előfordulhat, hogy a korábban aktív, életvidám ember hirtelen levert lesz, bűntudatot érez és reményvesztetté válik.
Megszerezte története első idegenbeli, összességében pedig második győzelmét a női kosárlabda Euroligában az újonc Uni Seat Győr együttese, miután magabiztosan győzte le a lengyel Gdyniát.
Az EU-országok állam- és kormányfőinek kötetlen munkavacsorájával megkezdődött csütörtök este Brüsszelben az évzáró uniós csúcstalálkozó, amelynek célja a legutóbbi nyilatkozatok szerint nem kevesebb, mint az európai integráció megmentése, de legalábbis az euróövezet vészesen romló pénzügyi helyzetének stabilizálása.
Néhány napja maradt az Alkotmánybíróságnak (Ab), hogy döntsön a magánnyugdíjpénztáraknál maradt és ezért a nemzeti kockázatközösségből kizárt 98 ezer tag jogairól. Ha nem végez időben a testület, jövőre már nem foglalkozhat az eddig beadott indítványokkal: az Ab-ról szóló, nemrég elfogadott törvény ugyanis ezt megtiltja, írja a hvg.hu.
Ha lázasak vagyunk vagy fáj valamilyen testrészünk, sokunknak az az első gondolata, hogy be kellene venni egy aszpirint. Ezzel nincs is semmi baj. Ha azonban gyermekünknek támad hasonló problémája, ne kövessük ezt a sémát, mert ezzel még súlyosabb állapotba sodorhatjuk őt. A Reye-szindróma kialakulása akár halálos is lehet.
A szurkolók lehet, hogy nem szeretik John Cena mérkőzéseit, de a facebookosok szavazatai alapján ő a harmadik legjobban öltözött sportoló a világon. A WWE tevei szerint a három pankrátoros TLC mérkőzésből egy négy emberes összecsapás lesz., ugyanis Dolph Ziggler is esélyt adnak.
A spanyol Király Kupa 16 közé jutásáért rendezett párharc első mérkőzésén az Athletic Bilbao Oscar de Marcos 11. percben esett góljával 1-0-s győzelmet aratott a harmadosztályú Ovideo otthonában.
Budapest - Tarthatnak a bundabotrány érintettjei Schultz László (37) hazatérésétől. A Peruban őrizetbe vett egykori élvonalbeli focista a fogadási botrány kapcsán került képbe, s híreink szerint hamarabb hazajuthat Magyarországra, ha információkkal segíti a nyomozókat.
A Conn-szindróma - vagy ahogyan még emlegetni szokták a primer hiperaldoszteronizmus - egy olyan endokrin (hormonális) betegséget takar, melynek fennállásakor az aldoszteron nevű hormon mennyisége növekszik meg jelentősen.
Budapest - „Nem teszek vallomást" – csak ennyit mondott kihallgatóinak L. Róbert (37), akit az évszázad bűncselekményének elkövetésével, 1,2 milliárd forint elsikkasztásával gyanúsítanak.
Budapest – Ha egy csaló a rákos betegekből próbál az élet ígéretével pénzt kipréselni, arra talán nincs is szó. A Fővárosi Bíróságon nemrég kezdődött Lucza Béla büntetőpere a vádirat szerint éppen erről szól.
Az Egyesült Államok budapesti nagykövete egyértelmű politikai értékelést adott Magyarországról és az amerikai aggodalmak is egyértelműen politikai jellegűek. Így összegezte lapunknak Eleni Tsakopoulos Kounalakis a Heti Válaszban megjelent cikkét Balogh András. A volt bangkoki nagykövet szerint "diplomáciai mestermű" született, s cizellált stílusban kőkemény figyelmeztetés az Orbán-kormánynak.
Országszerte súlyos károkat és két személyi sérülést okozott tegnap a viharos szél, amely helyenként több mint 90 kilométer/órás sebességgel tombolt. A természeti erő nem kímélte a gyalogosokat és az autósokat sem, megnehezítette a vasúti közlekedést is. Több esetben csak a szerencsének volt köszönhető, hogy nem történt nagyobb baleset.
Szenzációként tálalták tegnap a román lapok, hogy az AP amerikai hírügynökség és az ARD német televízió Panorama című műsora arról adott hírt, hogy a Bukarest által soha el nem ismert titkos CIA-börtön mégiscsak létezett.
Nagy bajba kerülnek a fővárosi kulturális intézmények, derül ki a Budapest költségvetésének tervezetéből. Az elképzelések szerint gyakorlatilag kiszivattyúznák a készpénzt a rendszerből, így valójában alig egy-két száz milliót fordítana jövőre Budapest a kulturális intézményeinek működésére.
Várhatóan március 31-re hívja össze az MSZP következő tisztújító kongresszusát a párt országos választmánya. Simon Gábor, a testület elnöke lapunknak elmondta, erről a szombati ülésen döntenek.