A három ellenzéki pártnál és a függetleneknél is most telt be a pohár - mondta Schiffer András újságíróknak annak kapcsán, hogy a hétfői ülésnaphoz hasonlóan a szerdára tervezett napirend megtárgyalásával sem végzett az Országgyűlés a következő ülésnap tervezett kezdetéig.
Samuel Eto’o, a világ egyik legjobb csatára a tekintélyes francia France Football című lapnak kijelentette, tökéletesen elégedett, mert úgy élvezi a futballt a dagesztáni Anzsi Mahacskalában, mint valamikor gyermekkorában.
A legnagyobb amerikai úszósztárok mutatták be szerdán New Yorkban a Speedo cég legújabb szuperszerelését, amelyet az Egyesült Államok legjobbjai viselnek majd a jövő nyári, londoni olimpián, és amelytől világcsúcsok sorát várják.
A meglévő igazságtalan és inaktivitásra ösztönző rendszer átalakítása a célja a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslatnak - emelte ki Soltész Miklós, amikor ismertette az indítványt a parlamentben.
A MOL szlovák leányvállalata, a Slovnaft egy több mint 300 millió eurós beruházást valósít majd meg a műanyaggyártásban - írja az MTI. A társaság 30 féle polietilén gyártását tervezi 2015 végétől....
Három országon ívelt át az a bűnszervezet, amelyet két héttel ezelőtt lelepleztek a NAV nyomozói, a pénzügyi nyomozók együttműködtek a román és a szlovák kollégáikkal is.
A Gazdasági Bizottság megszüntetné a beteg gyermekek után járó fizetés nélküli szabadság intézményét, legalábbis ez áll az új Munka törvénykönyvéhez benyújtott módosításban - írja a Napi.hu....
Humanitárius segítséget kért a Ivan Uhliarik szlovák egészségügyi miniszter Szócska Miklóstól, az egészségügyért felelős államtitkártól a szlovák betegek sürgősségi ellátására - írja a Népszabadság.
A környezetkímélőbb és a gazdaságosabb közlekedés rengeteg fórumon téma, és minden gazdálkodó szervezet, cég, sőt egyén számára kézzelfogható, napi kérdés. Rengeteg közép- és hosszú távú terv,...
Továbbra is emelkedett a HIV-fertőzések száma 2010-ben Európában, de a kezeléseknek köszönhetően a teljesen kifejlődött AIDS-es esetek száma jelentősen csökkent az elmúlt években - közölte egy szerdán nyilvánosságra hozott jelentés.
Julija Timosenko távollétében kezdődött meg csütörtökön Kijevben a hivatali visszaélés vádjával hétévi börtönre ítélt volt ukrán kormányfő fellebbviteli pere.
A szocialisták elkerülhetetlennek tartják Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter távozását és azt is, hogy gazdaságpolitikai fordulatot hajtson végre a kormány. Ezen kívül azt is követelik, hogy a miniszterelnök tegyen rendet a jogalkotásban, és ne fordulhasson elő olyan törvénysértés, amely szerintük a napokban az adótörvények estében megtörtént.
A londoni British Library egyedülálló újsággyűjteményének eddig digitalizált négymillió oldalán a 18-19. század történelmi eseményei, szokatlan balesetei és bűntényei között barangolhatnak kedvükre az érdeklődők.
Novemberben 29,2 százalékkal 4.489-re emelkedett a forgalomba helyezett új autók száma, míg január-novemberben 5,3 százalékkal 41.670-re nőtt az előző év azonos időszakához képest.
A tegnapi hatalmas rally után ma gyengén kezdtek a piacok, mérsékelt csökkenés mutatkozik. A DAX 0,4%-os csökkenést, a francia CAC 0,4%-os gyengülést mutat, a londoni FTSE 0,1%-al került lejjebb,...
A 300-as euró/forint szint lefelé való áttörése még várat magára, a jó hangulat könnyen megfordulhat, főleg, ha akadályok merülnének fel a nemrégiben beharangozott EU-s gazdasági integrációval...
George Michael súlyos tüdőgyulladással került kórházba Bécsben a múlt héten. Betegsége miatt le kellett mondania koncertjét. Noha a 48 éves énekes már lábadozik, a fertőzés súlyossága miatt továbbra is kórházi kezelésre szorul.
A tegnapi hatalmas rali után ma gyengén kezdtek a piacok, nem történt számottevő mozgás a magyar parketten a délelötti órákban. A BUX a nyitáshoz képest 0,6%-os csökkenést mutat. A vezető részvények...
Novemberben 29,2 százalékkal 4.489-re nőtt a forgalomba helyezett új autók száma Magyarországon, január-novemberben 5,3 százalékkal 41.670-re emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte a Datahouse autópiaci adatszolgáltató cég csütörtökön az MTI-vel.
Tiltakozó akciót indítottak a Cseh Légitársaság (CSA) pilótái a cég menedzsmentjének döntése miatt, hogy a társaság megválik repülőgépeinek egyharmadától.
A szocialisták elkerülhetetlennek tartják Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter távozását és azt is, hogy gazdaságpolitikai fordulatot hajtson végre a kormány.
Jövő héten is ötnapos ülés tart a parlament, amely hétfőn zárószavaz többek között a rászoruló hiteladósok ingatlanát megvásároló Nemzeti Eszközkezelő működésének feltételeit megteremtő kormányjavaslatról - tájékoztatta a házbizottság csütörtöki ülése után az Országgyűlés sajtófőnöke az MTI-t.
Tovább emelkedett az olasz munkanélküliségi ráta, októberben elérte a 8,5 százalékot, s ez a szint a munkapiaci recesszió kritikus szintjét jelzi szakszervezeti vezetők szerint.
Magyarország korrupciós megítélése nem javult: jelenleg az 54. helyen áll a 183 országot vizsgáló korrupciós rangsorban, míg tavaly az 50. volt 178 ország között; európai összehasonlításban a tavalyihoz hasonlóan a 20. helyezett - ismertette a Transparency International (TI) 2011-es Korrupció Érzékelési Index (CPI) eredményeit Földes Ádám, a nemzetközi szervezet magyarországi vezetője csütörtöki…
Moelfre - Keserves macskanyávogástól volt hangos egy használtruha gyűjtő konténer. Állatbarátok lelkes csapata próbálta kiszabadítani a beszorult jószágot, de a mentőakció különös fordulatot vett.
Pontosan 535 nappal a legutóbbi választások után küszöbön áll Belgiumban az új kormány megalakítása, miután a koalícióról tárgyaló hat párt között megszületett az elvi megállapodás a kormányszövetség létrehozásáról.