A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) levélben kérte a rend és a zavartalan működés helyreállítására a közmédia gyártóbázisának tulajdonosát - közölte Cserháti Ágnes, az MTVA szóvivője csütörtökön az MTI-vel.
Az a napokban megjelent hír, hogy a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. (TRV Zrt.) 20 százalékkal emeli a díjait Szolnokon, két okból sem valós: a társaság - bár a székhelye Szolnokon van - ott nem szolgáltat, másrészt a díjakat sehol sem a szolgáltató, hanem a helyi önkormányzat állapítja meg - mondta Rácz Attila, a cég vezérigazgatója az MTI-nek.
Az a napokban megjelent hír, hogy a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. (TRV Zrt.) 20 százalékkal emeli a díjait Szolnokon, két okból sem valós: a társaság - bár a székhelye Szolnokon van - ott nem szolgáltat, másrészt a díjakat sehol sem a szolgáltató, hanem a helyi önkormányzat állapítja meg - mondta Rácz Attila, a cég vezérigazgatója az MTI-nek.
Összesen 7,02 milliárd eurót gyűjtött Olaszország csütörtöki állampapír-aukcióján, az eredeti tervek szerint az államkincstár 5-8,5 milliárd euróra számított, két tízéves, egy hároméves és egy hétéves lejáratú állampapírt értékesítettek nagy piaci érdeklődés mellett.
A tegnapi jelentősebb zuhanás után ma tovább folytatódott a lejtmenet a nemesfémek piacán. Az arany már 1,3, az ezüst 1 százalékos mínuszban jár. A nemesfémek leértékelődését alapvetően a dollár...
Meghatározza a "kommunista bűncselekmény" fogalmát az a módosító javaslat, amelyet az emberi jogi bizottság nyújtott be a fideszes Gulyás Gergelynek az emberiesség elleni bűncselekmények büntetendőségéről és elévülésének kizárásáról szóló előterjesztéséhez, a törvényjavaslat címét is megváltoztatni indítványozva.
Mintegy húsz szimpatizáns ledöntötte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) óbudai, Kunigunda úti épületénél az éhségsztrájkolókat körülvevő kordont csütörtök reggel - jelentette az MTI tudósítója a helyszínről.
Nagyon gyenge vételi érdeklődés mutatkozott a ma megtartott mindhárom államkötvény aukción, hiszen a 33 milliárd forintnyi meghirdetett mennyiségre összesen 44,9 milliárd forintnyi vételi ajánlat...
A megtakarítással rendelkezők 57 százaléka nem csak egyféle pénzügyi konstrukcióval gondoskodik jövőjéről. Az OTP Bank kutatása szerint a többféle megtakarítási forma leginkább a 30-39 és 50-59 éves korosztályra jellemző....
Kevés olyan híres autó létezik a világon, mint a „Hazárd megye lordjai” című filmben főszerepet játszó Lee Tábornok. Az 1969-es Dodge Chargert persze sokan lemásolták, s a ’79-től ’85-ig tartó forgatás alatt is több mint 300 példány lelte halálát, az igazi értéket mégis kizárólag az egyes számú darab képviselheti.
Nem kevesebb, mint harminc éves eltiltással sújtotta a Holland Labdarúgó Szövetség azt az Ajax huligánt, aki az AZ Alkmaar elleni kupameccsen megtámadta az ellenfél kapusát, Esteban Alvaradót.
A reggeli kereskedésben nem bírt talpra állni a forint, még érződött az IMF felől érkezett szerdai figyelmeztetés hatása. Dél előtt pedig megérkeztek a magyar kötvényaukciók szomorú eredményei,...
Tilverton – 50 fontos bankjegyeket osztogatott egy bevásárlóközpontban az a brit férfi, aki levelében ennyit fűzött hozzá az akcióhoz: „pénz állt a házhoz, gondoltam, nektek is adok belőle".
Szűrések ezreit, tízezreit végezhetik el a Semmelweis Egyetem orvostanhallgatói a jövőben, miután az intézményben hamarosan kötelező két féléves prevenciós képzést indítanak - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Szél Ágoston. Az egyetem általános rektor-helyettese beszélt arról is: a megérti, hogy a rezidensek a munkájukból szeretnének megélni.
Mivel nem biztosítja a választópolgárok számára személyes adataik kezelésének letiltási jogát, ezért szerdai döntésével az Alkotmánybíróság (Ab) megsemmisítette a választási eljárási törvény azon rendelkezését, amely a kampányban lehetővé tette a jelölő szervezetek és jelöltek számára, hogy a névjegyzékben szereplő választópolgárok adatait - díjfizetés ellenében - megkapják.
Eger városa veszi át a helyi Gárdonyi Géza Színház és a Harlekin Bábszínház fenntartását a Heves Megyei Önkormányzattól, erről csütörtöki rendkívüli ülésén döntött a közgyűlés - közölte az egri városháza az MTI-vel.
December 28-án lett volna az utolsó alkalom, hogy az Alkotmánybíróság döntést hozzon a magánnyugdíjpénztárban maradt tagok sorsáról. De az Ab nem döntött, s mivel több ülés már nem lesz, jövőre pedig megváltozik az Ab hatásköre, így a függőben lévő ügyek törlődnek, úgy tűnik, nem kerül pont erre a kérdésre. Januártól ugyanis már csak egyéni beadványokkal foglalkozik az Ab, amivel ismét előről…
A nemzetközi piacokon zajló viszonylag csendes kereskedésben nagy visszhangot kaptak külföldön a magyar állampapíraukciók eredményei. A Businessinsider írása a mai hároméves kötvényaukciót hozza fel...
Az Államadósság Kezelő Központ 33 milliárd forintnyi forrást akart szerezni a három-, öt- és tízéves állampapírok eladásával, de összességében csupán 15 milliárd forintnyi ajánlatot fogadott el. A 3 éves kötvényből valamennyi ajánlatot elutasított az adósságkezelő. Olaszországban ezzel szemben sikeres kötvényaukcióra került sor: a hároméves lejáratú papírok 5,62 százalékos hozammal fogytak, egy…
Meghatározza a "kommunista bűncselekmény" fogalmát az a módosító javaslat, amelyet az emberi jogi bizottság nyújtott be a fideszes Gulyás Gergelynek az emberiesség elleni bűncselekmények büntetendőségéről és elévülésének kizárásáról szóló előterjesztéséhez.
Gyengült a forint a bankközi devizapiacon: csütörtökön kora délután az eurót 311,90 forinton jegyezték, kora délelőtt még 310,28 forinton állt a szerda délutáni 308,70 forint után.
Kölcsönös információcseréről írt alá együttműködési keret-megállapodást csütörtökön Saslics Elemér, a Volán Egyesülés vezérigazgatója és Kovács Ákos, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója - közölték a társaságok az MTI-vel.
Négy dunántúli település - Balatonkeresztúr, Dörgicse, Nagykapornak és Teskánd - közvilágítási rendszerét újította meg közel 50 millió forint beruházással az ELMIB Zrt. - közölte az ELMIB Zrt. az MTI-vel csütörtökön.
Túrkeve - Magyaros autóval vág neki a január 1-jén kezdődő Dakar-ralinak a Sebestyén Sándor (39), Bognár József (39) páros. A Toyotát az ország jelképei díszítik – a pilóta és navigátora már a rajt előtt begyűjtötte vetélytársai elismerését.
Az Államadósság Kezelő Központ (AKK) felemás eredménnyel zárta csütörtöki kötvényaukcióit: 3 éves aukcióján egyetlen ajánlatot sem fogadott el, az 5 évesen a meghirdetett 10 milliárd forintnak megfelelő összegben, míg a 10 év lejáratú aukción a tervezett 8 milliárd forintnál kevesebbért, 5 milliárd forintért adott el állampapírt.
A szocialista vezetésű minisztériumok ideje alatt egyetlen alkalommal sem kapott sem felső vezető, sem más személy jogszabálytól eltérő módon sem lakásbérletet, sem vásárlási jogot - áll az MSZP csütörtöki közleményében, amelyet az ellenzéki párt Budai Gyula szavaira reagálva juttatott el az MTI-hez.
Gyengült a forint a bankközi devizapiacon, csütörtökön kora délután eurót 311,90 forinton jegyezték, míg kora délelőtt 310,28 forinton állt a szerda délutáni 308,70 forint után.
A rendeletben meghatározott közösségi közlekedési tarifák átlagosan mintegy 1,6 százalékkal emelkednek 2012. január elsejével, ez a drágulás - a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium csütörtöki...
A Fővárosi Közgyűlés tarifarendelete alapján január 1-jétől módosulnak a szakaszhatárok a környéki autóbuszjáratokon. 2012-től a Budapest-bérletek és -jegyek a közigazgatási határig, vagy az azon belüli utolsó megállóig érvényesek....
Az Egyesült Államok csaknem 30 milliárd dollár értékben szállít F-15-ös vadászgépeket Szaúd-Arábiának - közölték nevük elhallgatásával nyilatkozó amerikai tisztségviselők szerdán. Az arab királyság 84 új vadászgépet kap és 70 F-15-ösét korszerűsítik. A megállapodást hivatalosan még nem jelentették be.