Lapunk megjelenésekor már órák óta tart az Európai Unió válságtanácskozása, amelynek tétje az EU egysége, illetve az, hogy megmarad-e a tagállamok közös fizetőeszköze, az euró.
Darák Pétert jelölte Schmitt Pál a Kúria, Handó Tündét pedig az Országos Bírósági Hivatal elnöki posztjára - tájékoztatta az Országgyűlés sajtószolgálata.
A következő választások után, 2014-ben már össznemzeti parlament alakulhat, a határon túli magyarok szavazataival - emelte ki Semjén Zsolt a Civil Együttműködési Tanács ülésén pénteken a fővárosban.
Az Európai Unió 27 tagállamának vezetői nem tudtak megegyezni az uniós szerződés módosításában, amely a fiskális politikák szigorúbb szabályozását hozná, így ehelyett valószínûleg szûkebb...
Reggel még úgy nézett ki, hogy mind a 17 euróövezeti állam és még hat ország aláírja a pénzügyi fegyelmet megszilárdító szerződést, azóta azonban többen bejelentették, hogy nemzeti parlamentjükre bízzák a döntést. Magyarország is így tett.
Neymar, a brazilok 19 éves csillaga szerint Lionel Messi, a spanyol bajnok, Bajnokok Ligája-győztes FC Barcelona futballistája a legjobb játékos a világon.
A német központi bank (Bundesbank) alig több mint két hét elteltével pénteken tovább rontotta a német hazai össztermék (GDP) jövő évi növekedésével kapcsolatos előrejelzését arra hivatkozva, hogy az adósságválság hatásai visszafoghatják a gazdasági növekedést Európában, aminek kedvezőtlen hatásai lehetnek a német exportra.
Öt százalékkal csökkent a görög hazai össztermék (GDP) a harmadik negyedévben az egy évvel korábbihoz képest - jelentette a görög statisztikai hivatal pénteken.
Már olyannyira rossz a valenciai aszfaltcsík minősége, hogy az üzemeltető vagy átépíti, vagy újraaszfaltozza, a pálya máskülönben akár ki is kerülhet a versenynaptárból. A munkák jövő nyáron kezdődhetnek.
Megdöbbentő és érthetetlen, hogy Orbán Viktor először határozott nemet mondott arra a kormányközi szerződésre, amelyet az euróövezeti országok és több további európai uniós tagállam köt annak érdekében, hogy új szabályokat vezessenek be a pénzügyi fegyelem szigorítására - mondta pénteken Mesterházy Attila.
A 900 megahertzes frekvenciasáv árverésére a hat jelentkező között van a Magyar Posta Zrt. - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az MTI-vel pénteken.
Az újabb vád szerint az ellenzéki vezető 1996 és 2000 között az Ukrán Egyesített Energiarendszerek magáncég vezetőjeként adócsalást és sikkasztás követett el.
Az embertelenség minden formáját el kell ítélni és szavunkat egyaránt fel kell emelni a rasszizmus, az antiszemitizmus és a magyarellenesség ellen - mondta az emberi méltóság nemzeti emléknapja alkalmából tartott pénteki fővárosi ünnepségen Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanács elnöke.
A reggeli bizonytalan kezdés után emelkedik a magyar piac, a BUX 1,4%-os erősödést mutat. A vezető részvények közül a MOL teljesít a legjobban. Az emelkedést segíti, hogy Kína 300 milliárd dolláros...
Hivatalosan ismét őrizetbe vették egy újabb vád alapján az augusztus óta fogvatartott Julija Timosenkót – közölte pénteken a volt ukrán kormányfő ügyvédje. Az intézkedés tovább nehezíti az Európai Unió erőfeszítéseit, amelyekkel Timosenko szabadon bocsátását kívánják elérni - akkor is őrizetben marad ugyanis, ha megváltoztatnák a hivatali visszaélés vádjával korábban kirótt ítéletet.
Több feljelentésre is készül Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos a Malév ügyeiben, miután áttekintette a légitársaság jelenlegi helyzetéhez vezető okokat összegző Fehér könyvet. Álláspontja szerint "a feltárt tények több esetben is alapos okot szolgáltathatnak az ügyészségi feljelentésre", és korábbi pénzügyminiszterek felelőssége is felvethető.
Az elszámoltatási kormánybiztos szerint a "a feltárt tények több esetben is alapos okot szolgáltathatnak az ügyészségi feljelentésre", és korábbi pénzügyminiszterek felelőssége is felvethető" - mondta.
A harrachovi síugró verseny egyik csütörtöki edzésén csúnya bukás borzolta a kedélyeket. A hazaiak reménysége, Roman Koudelka ugyanis az egyik ugrása során csúnyán esett,majd az orvosi segítség érkezéséig furcsán tántorgott a lejtőn. A lassításból kiderül, hogy a cseh ugró jobb lábánál a kötés leoldott, ez okozta a - szerencsére - komolyabb bajt nem okozó balesetet.
Az 5066 mm hosszú, 1488 mm magas, 1902 mm széles, 3052 mm tengelytávú, új Lancia Thema modern, jellegzetes stílusával kimagaslik a prémium nagyautók kategóriájából.
Tűz ütött ki péntek reggel egy kalkuttai kórház pincéjében és a lángok átterjedtek az emeletekre is. A hírek szerint 73-an biztosan életüket vesztették.
Az euróövezeti államok és kilenc további EU-s tagállam új kormányközi szerződést készít elő a gazdasági integráció mélyítése érdekében - jelentette a Reuters brit hírügynökség, a szerződéstervezetre hivatkozva.
Megdöbbentő és érthetetlen, hogy Orbán Viktor először határozott nemet mondott arra a kormányközi szerződésre, amelyet az euróövezeti országok és több további európai uniós tagállam köt annak érdekében, hogy új szabályokat vezessenek be a pénzügyi fegyelem szigorítására - mondta pénteken sajtótájékoztatón Mesterházy Attila.
Hozzávalók: 10 dkg vaj 10 dkg barna cukor 2 tojás 1,5 teáskanál cukrozatlan kakaó 1 teáskanál víz 7,5 dkg liszt fél teáskanál sütőpor pici só 1 evőkanál cukrozott kakaópor A mázhoz: csokimáz apró állatos kekszek
Hat és három év közötti börtönbüntetésre ítélt a bíróság három férfit közel 80 millió forint értékű mobiltelefon eltulajdonítása miatt Tatabányán. Az ítélet nem jogerős - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság sajtószóvivője az MTI-vel pénteken.
Egyre többen nézik az ATV Híradóját. Nemrég arról számoltunk be, hogy az ATV 17:55-ös Híradója kábelen 8,8 százalékos közönségarányt produkált (forrás: AGB Nielsen), de a reggeli híradók nézettsége is minden nap kimagasló.
Nem ért egyet a szabadságharcos gazdaságpolitikával, egyre jobban zavarták a kormány működési zavarai, ráadásul személyes hitelét is veszélyeztetni látta. Hozzá közel álló források szerint ezek az okok vezettek Fellegi Tamás lemondásához. Mások szerint a Malév körüli események is ott állhatnak a háttérben.
Az euróövezeti államok és kilenc további EU-s tagállam új kormányközi szerződést készít elő a gazdasági integráció mélyítése érdekében - jelentette a Reuters brit hírügynökség, a szerződéstervezetre hivatkozva.
A 900 megahertzes frekvenciasáv árverésére a hat jelentkező között van a Magyar Posta Zrt. - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az MTI-vel pénteken.