A szerb hírügynökség brüsszeli diplomáciai forrásokra hivatkozva azt állítja, hogy az EU-csúcson várhatóan márciusra halasztják a Szerbia csatlakozásához szükséges tagjelölti státusz megadását.
A legnagyobb terheléssel és kockázattal járó munkakörökben dolgozó egészségügyiek részesednek idén abból a hárommilliárd forintos összegből, amely a népegészségügyi termékdíjból (chipsadó) folyik be - írja a Magyar Nemzet pénteki száma.
Amikor Aissatou Kande még kislány volt, a családja követte a régi hagyományt, amelyet elengedhetetlennek tartottak ahhoz, hogy alkalmas legyen a házasságra: a csiklóját érzéstelenítés nélkül kimetszették. Házassága napján a fejét illedelmesen sima fehér kendővel eltakaró nő azonban megfogadta, hogy a lányát megóvja ettől az ősi szokástól. Néhány nappal később pedig a faluja is bejelentette, hogy…
Óriási sikert ért el az interneten egy brit hadihajó legénységének karácsonyi videója, amelyen a katonák Mariah Carey All I Want for Christmas Is You című számára tátognak.
A Multivan Business a Volkswagen Multivan sorozat legújabb csúcsmodellje. Az utastér hátsó része páratlan és exkluzív mobil környezet, összesen hat – a luxuskörülmények közötti utazáshoz tökéletes – üléssel
Pénteken a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) képviselői közjegyző és az érintett cégek jelenlétében bontották fel a 900 MHz-es frekvenciasáv árverésére beérkezett jelentkezéseket. Összesen...
Január elsejétől megszűnik a négynapos autópálya matrica, emellett a 10 napos jogosultság díját is emelik. A fejlesztési minisztérium elsősorban az osztrák rendszert vette figyelembe a döntéskor....
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tájékoztatása szerint 2012. január elsejétől nem csak az autózás többi szektorában számíthatnak drágulásra a közlekedők (részletek ide kattintva): az autópálya-matricák árai jelentősen, átlagosan 7,5 százalékkal emelkednek az illetékesek elmondása szerint az euró/forint árfolyam változásához igazodva, míg nagy szomorúságunkra a 4-napos e-matrica jövőtől…
Mérföldkőhöz érkeztek az internetes böngészők, novemberben ugyanis a történelem során először fordult elő, hogy a Google Chrome globális szinten megelőzte a Firefoxot és ezzel a második helyre...
Verrasztó Dávid az első, Cseh László pedig a harmadik legjobb idővel jutott a péntek délutáni döntőbe 400 m vegyesen az úszók lengyelországi rövidpályás Európa-bajnokságának második napján, Szczecinben.
Létszámleépítésre és fiókbezárásra készül az Erste Bank, miközben az elmúlt tíz évben az összprofitja mintegy 60 milliárd forintot tett ki, a 2000-es évek első évtizedében pedig minden évben...
Január 15. után kaphatnak az első ügyfelek értesítést a bankjuktól arról, hogy ingatlanukat kényszerértékesítésre jelölték ki, s jogosultak lehetnek a Nemzeti Eszközkezelő (NET) programjára - ismertette Csillag Tamás, a NET vezérigazgatója pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
Meryl Streep bármit képes eljátszani, briliáns színésznő, aki távol maradt a botrányoktól. Sorozatunk befejező részéből kiderül: sokan bírálták Oscar-esélyes alakítását.
Az első helyszíni szemle alapján a rendőrség kizárta az idegenkezűséget a péntek hajnali tatárszentgyörgyi tűz esetében - tájékoztatta a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
Átvette kinevezési okmányait és a köztársasági elnök jelenlétében letette a hivatali esküt pénteken a Sándor-palotában az újonnan létrejövő Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke. Péterfalvi Attila megbízatása januárban kezdődik, mandátuma kilenc évre szól.
A Tanjug szerb hírügynökség péntek reggel arról számolt be brüsszeli diplomáciai forrásokra hivatkozva, hogy az EU-csúcson várhatólag márciusra halasztják a Szerbia csatlakozásához szükséges tagjelölti státusz megadását.
A kalkulátor a 2011-es bruttó bér alapján kiszámítja a nettó jövedelem csökkenést 2012-re. Ebből kiindulva összehasonlítja a nettóbér csökkenés kompenzációját béren kívüli juttatásból illetve elvárt béremelésből. Kiszámítja az állami adókedvezmény összegét. Összehasonlítja a munkáltatói költségeket.
Pénteken a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) képviselői közjegyző és az érintett cégek jelenlétében bontották fel a 900 MHz-es frekvenciasáv árverésére beérkezett jelentkezéseket. Összesen...
Dolgozóinak közel 15%-át elbocsátja és fiókjainak várhatóan negyedét bezárja Magyarországon az Erste Bank - közölte a hitelintézet. A bank drasztikus lépése a hazai nagybankok között egyelőre egyedülállónak tekinthető, igaz a héten a CIB Bank is bejelentette 11 fiók bezárását....
A döntést a gazdasági válság miatti korlátozott bevételi kilátásokkal, a hitelezés visszaesésével, a kiemelkedően magas mértékű bankadóval és a végtörlesztéssel indokolták.
Verrasztó Dávid az első, Cseh László pedig a harmadik legjobb idővel jutott a péntek délutáni döntőbe 400 m vegyesen az úszók lengyelországi rövidpályás Európa-bajnokságának második napján, Szczecinben.
Fogyatékosság-barát munkahely díjat kapott a Tesco a fogyatékosok és megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásában és toborzásában végzett folyamatos fejlesztéseinek köszönhetően - írja az Élelmiszer Online.
A már beadott, de el nem bírált építőipari pályázatok értéke 890 milliárd, a kiírásra váróké 300-350 milliárd forint, ekkora megrendelésre számíthat 2013-ig az építőipar - mondta Petykó Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) elnöke csütörtökön az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) közgyűlésén.
Szlovákia külkereskedelmében 570,1 millió euró többlet keletkezett októberben - közölte az ország statisztikai hivatala pénteken. A szakértők kisebb, 179,1 millió euró aktívumra számítottak.
Nem okozott meglepetést a bruttó hazai termék (GDP) harmadik negyedéves növekedésről szóló adat, de a következő időszakban stagnálásra lehet számítani - mondta az Árokszállási Zoltán, az Erste Bank Hungary elemzője az MTI-nek pénteken.
Újabb rekordot könyvelhet el a férfi tenisz-világranglista éllovasa, Novak Djokovics. A szerb játékos ugyanis idén 12 619 803 dollárt (2,8 milliárd Ft) ütögetett össze.