Többnyire emelkedést mutatnak az ázsiai részvénypiacok, miután a befektetők reménykednek abban, hogy a héten előrelépés történik az euróövezetet sújtó adósságválság rendezésének kérdésében, a pénteken tartandó Európai Unió állam- és kormányfői értekezletén.
Átlagosan az inflációval azonos mértékben emelkedik jövőre az osztrák köztisztviselők jövedelme a kormány és a szakszervezet vasárnapi megállapodása szerint.
A PannErgy Nyrt. tájékoztatása szerint a vállalat 2011. december 2-án a BÉT-en az Erste Befektetési Zrt. közreműködésével a PannErgy Nyrt 6.412 darab saját részvényt vásárolt 629 Ft/db átlagáron - olvasható a BÉT honlapján.
Több mint egymilliárd forint kárt okozott az államnak egy őrzés-védelemmel és könyveléssel foglalkozó kilenctagú cégláncolat, amelynek tagjait a napokban fogta el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-dunántúli regionális szervezete - tájékoztatta a szervezet bűnügyi szóvivője vasárnap az MTI-t.
A közfoglalkoztatás új rendszerében a Szolnok megyei Tiszabőn is elindul a Startmunka mintaprogram, miután Pintér Sándor belügyminiszter elfogadta Lengyel Györgyi megyei kormánymegbízott javaslatát - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal az MTI-vel.
Diák viszi busszal társait iskolába Walesben - teljesen szabályosan. A 18 éves Joseff Edwards augusztusban tette le a buszvezetői vizsgát, és a tanévkezdés óta naponta 16 kilométert "buszozik".
A Sport365.hu videó-híradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
A legtöbb bevándorlónk határon túli magyar. Az uniós átlaghoz képest kevés migránsunk van. A menekült- és a bevándorlókérdés elválik egymástól Magyarországon.
A Richter és a HRA Pharma licenc-megállapodást kötött, amelynek értelmében a Richter Oroszországra, a FÁK egyéb tagköztársaságaira és Kínára vonatkozóan is megkapta a méhmióma kezelésére...
Nem figyeltek oda fiára a fogyatékosokat gondozó intézetben, ezért halt meg – ezt állítja egy szombathelyi nő. Az eset már több hónapja történt, de csak a napokban került napvilágra. Az édesanyja szerint az intézetben nincs elég gondozó, így sokszor magukra maradnak a fogyatékos gyerekek.
Az elektronikai megrendelések szezonális hullámzásával indokolja a Flextronics, hogy Zalaegerszegen megválik a bérmunkaszerződéssel foglalkoztatott dolgozóinak egy részétől.
A kormány szerint szükség van az új munka törvénykönyvére és a munka világának újraformálására Magyarország újjászervezéséhez, megújításához - közölte a kormányszóvivői iroda szombaton az MTI-vel.
A Richter Gedeon Nyrt. a HRA Pharmával kötött megállapodás értelmében egyik kulcsfontosságú piacára, a FÁK régióra, valamint a jelentős növekedési potenciállal rendelkező kínai piacra is megkapta a méhmióma kezelésére kifejlesztett Esmya nevű készítmény kizárólagos forgalmazási jogát - közölte a Richter a Budapesti Értéktőzsde honlapján hétfőn.
Fotózni kezdte az állatok királya egyik fajtársát. Az oroszlánok elmarták két belga turista fényképezőgépét, és szabályosan használni kezdték a masinát.
Minimális hangulatjavulás mutatkozik hétfő reggel a nemzetközi pénz- és tőkepiacokon a péntek esti árfolyamokhoz képest. A befektetők valószínűleg az eurózóna jövőjéről szóló ma délutáni...
Kihúzták a Hatoslottó 48. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten nm volt telitalálat, így advent harmadik vasárnapján már 435 millió forint keresi majd gazdáját....
Az Il Corriere dello Sport című sportlap úgy tudja, hogy a brazil légiós nyáron igazol újra az AC Milan együtteséhez, amellyel gyakorlatilag mindent megnyert.
Még életbe sem lépett, máris 2016-ig tolja ki a kormány az Alaptörvény adósságszabályát, így ebben a ciklusban nem szükséges csökkenő államadósságot felmutatni - olvasható ki a Parlament oldalára...
A bankok nagy része felkészült az év végi hajrára a megtakarítások piacán: a nagyobb piaci szereplők többségénél akár 7-8 százalékos éves kamat is elérhető....
Új tulajdonosa lesz a csődvédelem alatt álló Saabnak, a cégbe a negyedik legnagyobb kínai bank száll be, amely közel 50%-os tulajdonrészre tesz szert - írja a Reuters. Közel 50%-os tulajdonrészre...
Bár nem váratlan lépés a Barcelona szakvezetőjétől, hogy tartalékosan áll ki az utolsó csoportmérkőzésen, kis túlzással azt is állíthatnánk, a B csapattal áll ki a Barca, amiért várható némi ellenérzés több helyről is.
A bizonytalanság továbbra sem csökken, a befektetők fókuszában az európai kontinens eseményei vannak. Ez egy kritikus hét lehet, sorsdöntő napok előtt áll az euró. Csütörtökön kamatmeghatározó ülést...
A PannErgy 2011. december 2-án a BÉT-en az Erste Befektetési Zrt. közreműködésével 6412 darab saját részvényt vásárolt 629 Ft/db átlagáron. A tranzakciót követően a PannErgy 2 854 768 db saját...
Kedvező értékesítési adatokat tett közzé ma reggel az AAA Auto, ezek szerint a keresleti fellendülés az év utolsó hónapjaiban is folytatódik a társaságnál. 2011 első 11 hónapjában az AAA Auto 41 477...
A talajvíz szintje már annyira alacsony, hogy az gátolja a haszonnövények fejlődését, közben az egyre nagyobb élelmiszerimport is sújtja a termelőket - mondta Raskó György közgazdász.
Akárcsak az azonnali piacon, a BÉT határidős piacán is visszaesés mutatkozott a novemberi forgalomban, a 137,9 milliárd forintos összérték több mint 60%-os alulteljesítést jelent a tavalyi hasonló...