A mobil WC eltulajdonítója esetleg felkeresheti szegedi “kollégáját”, ugyanis ott 2011. március 31-én vitt rá a szükség egy tolvajt arra, hogy egy 24 darabos kamillás WC papírt lopjon el egy Hattyú utcai garázsból.
Hetvenhét éves korában, hosszan tartó betegség után elhunyt Garas Dezső Kossuth-díjas színművész, a Nemzet Színésze, a Nemzeti Színház társulatának tagja pénteken - közölte a színész családja és a Nemzeti Színház az MTI-vel.
Hetvenhét éves korában, hosszan tartó betegség után elhunyt Garas Dezső Kossuth-díjas színművész, a Nemzet Színésze, a Nemzeti Színház társulatának tagja pénteken - közölte szombaton a színész családja és a Nemzeti Színház.
Jövőre szívnak a dohányosok - így summázhatnánk azokat a jogszabályváltozásokat, amelyek 2012-ben érintik őket. Tilos lesz rágyújtani a szórakozóhelyeken, emelkedik a dohánytermékek jövedéki adója, ráadásul újfajta, "elrettentő" dobozok várják majd őket....
A január 2-ra tervezett Operaház előtti tüntetésen való részvételre buzdította az embereket Szanyi Tibor, az MSZP elnökségi tagja, a demokratikus erőket pedig az „orbáni diktatúra elsöprésében” való összefogásra hívta fel szombati sajtótájékoztatóján.
Szinglipartival búcsúztatták az Óévet a Villalakók. Ha profi mixerekké nem is váltak, de belekóstoltak egy kicsit az italkeverés rejtelmeibe, vendégül ugyanis négy csinos mixerlány érkezett hozzájuk.
Meghalt Garas Dezső. Hetvenhét éves korában, hosszan tartó betegség után hunyt el a Kossuth-díjas színművész, a Nemzet Színésze, a Nemzeti Színház társulatának tagja - közölte a színész családja és a Nemzeti Színház a MTI-vel.
Első látásra úgy tűnhet, hó borítja az angliai tengerparti várost, de nem. Egészen rendkívüli az a természeti jelenség, ami Cleveleysben, Lacashire tengerparti városában kialakult.
Az irányítócsoportokat megerősítették, száz százalékos kapacitással készül a szilveszter éjszakára az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) - mondta Golopencza Pál szolgálatvezető főorvos az OMSZ budapesti sajtótájékoztatóján szombaton. Országosan mintegy 550, csak Budapesten és környékén pedig nagyjából 100 mentőautó lesz készenlétben.
A holttest azonosítása még folyamatban van, de az eddigi adatok alapján valószínű, hogy az elhunyt az a 80 éves siklósi férfi, akinek hollétéről november óta nem tudtak.
Hetvenhét éves korában, hosszan tartó betegség után elhunyt Garas Dezső Kossuth-díjas színművész, a Nemzet Színésze, a Nemzeti Színház társulatának tagja pénteken.
Jövőre 83 ezren adóznak majd az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) szabályai szerint - tudta meg a Magyar Nemzet a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV).
Itt az év utolsó napja, ennek alkalmából a német Bild összegyűjtötte 2011 legbugyutább sportágait az irodai székkel gurulási versenytől a középkori fegyverekkel játszott "rögbin" át az agresszív nők görkorcsolyaversenyéig.
A BKV újabb nyolc járatán vezeti be az első ajtós felszállást január 2-ától. Az utasok így hétfőtől már a 13-as, 13A, 39-es, 40E, 113-as, 113A, 188E és 191-es járatokon is találkozhatnak az új rendszerrel - közölte a cég szombaton közleményben az MTI-vel.
Igazi klasszikust vehetünk kézbe a Partvonal kiadó nemrég a Pszichóval útjára indított Pszichokrimi-könyvsorozatában Susan Hill A fekete ruhás nő című regényének képében.
Vérre menő vitákat vált ki a családokban, vajon hány éves kortól hová engedjék el a csemetét az év utolsó napján. Ha túl korán engedik szabadjára, baja eshet, de a tiltás is visszaüthet.
A lakáspiac forgalma közel harmadára esett a válság előttihez képest, iroda- és logisztikai fejlesztés szinte alig indul, mivel ezen a piacon amúgy is magas a kihasználatlansági ráta - mondta Mehrli Péter, a Magyar Ingatlanszövetség (MAISZ) elnöke az MTI-nek.
Trieszt látja vendégül április 15. és 22. között annak a női vízilabdatornának a mezőnyét, amelynek első három helyezettje ott lehet a jövő nyári, londoni ötkarikás játékokon.
Gyermekkorában csúnyácskának tartották Szommer Edinát. Egy angliai kaland viszont meghozta az önbizalmát, és a lendület azóta sem fogyott el: a 18 éves lányt Miss Tininek választották.
A Demokratikus Koalíció (DK) arra szólítja fel Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy hozza nyilvánosságra a José Manuel Barrosóval, az Európai Bizottság elnökével folytatott levélváltás összes dokumentumát.
Hetvenhét éves korában, hosszan tartó betegség után elhunyt Garas Dezső Kossuth-díjas színművész, a Nemzet Színésze, a Nemzeti Színház társulatának tagja pénteken - közölte a színész családja és a Nemzeti Színház .
Több mint három milliárd dollár értékű beszállítói szerződést köt a washingtoni védelmi minisztérium a Boeing céggel nagy hatótávolságú rakéták elleni rakétarendszer kifejlesztéséről és legyártásáról - közölte a Pentagon, valamint a repülőgépipari és védelmi vállalat.
A Demokratikus Koalíció (DK) arra szólítja fel Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy hozza nyilvánosságra a José Manuel Barrosóval, az Európai Bizottság elnökével folytatott levélváltás összes dokumentumát.
Az Legfelsőbb Bíróság (LB) elnökének, a harmadik hatalmi ág vezetőjének elmozdítása példátlan Nyugat-Európában - állítja Baka András távozó főbíró. A január 1-től Kúriává átnevezett LB és a megszüntetett Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) mandátuma lejárta előtt eltávolított elnöke holnaptól éves szabadságát tölti. Úgy véli, menesztése hátterében a bírósági törvényekről elmondott…
Az elmúlt hetekben több francia lap is arról számolt be, hogy a Los Angeles Galaxy 36 éves középpályása, David Beckham a PSG együttesébe szerződhet, azonban a BBC szerint a Manchester United egykori klasszisának más tervei vannak.
2012 júniusára ebben az országban minden megváltozik. Utána következik egy konszolidációs, nyugodtabb időszak - mondta Lázár János hódmezővásárhelyi polgármester, a Fidesz országgyűlési frakciójának vezetője a Délmagyarországnak karácsony előtt adott, a napilap szombati számában megjelent interjúban.
A KDNP egy korántsem új keletű problémát karolt fel a héten, amikor a párt frakcióvezetője az előrefizetős mérőórák általános elterjesztésére tett javaslatot a lakossági gáz- és áramszolgáltatásban. A felvetés alapvetően elvi korlátot támaszthat a jelentős számlatartozások kialakulásának, és így a szegénység elmélyedésének....